Az idén 11. évfolyamába lépett Nufarmer Magazin friss, 28. száma minden eddiginél gazdagabb tartalommal jelentkezik: januártól egészen a betakarítási munkák utánig mutatja be a növényvédelmi feladatokat, valamint a Nufarm által forgalmazott növényvédő szereket.
Nemcsak meglepődött, meg is illetődött Kovács Anett, amikor megkereste a Ferencváros. A békéscsabai jobbszélső nagy reményekkel várja a következő idényt.
Két idős magyar beteg hunyt el koronavírus-fertőzés miatt, egy 79 éves és egy 68 éves magyar férfi. Ezzel háromra nőtt az elhunytak száma – áll a hivatalos kormányzati oldal rövid közleményében.
A kormány oktatási akciócsoportja dolgozik az érettségi lebonyolításának különböző forgatókönyvein, de erről még korai beszélni - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a köznevelésért felelős államtitkár. Maruzsa Zoltán minden érettségizőnek azt tanácsolta, hogy most a felkészülésre fókuszáljon.
A román hatóságok azt hihették, hogy a külföldi állampolgárokra is érvényes a protokoll: az elhunytakat gyorsan, bármiféle szertartás és a családtagok jelenléte nélkül temetik el.
Március 12-én ébredtek új napra a hazai cégvezetők. Pénzügyeik következő egy évi alakulását tekintve merőben más, negatív véleménnyel vannak, mint akár csak néhány nappal e dátumot megelőzően. Csökkenő árbevétellel több mint háromszor, a profitot tekintve pedig közel két és félszer annyi cég számol jelenleg az előttünk álló egy évben – derül ki a K
Két idős magyar beteg hunyt el koronavírus-fertőzés miatt, egy 79 éves és egy 68 éves magyar férfi. Ezzel háromra nőtt az elhunytak száma – áll a hivatalos kormányzati oldal rövid közleményében.
Két idős magyar beteg hunyt el koronavírus-fertőzés miatt, egy 79 éves és egy 68 éves magyar férfi. Ezzel háromra nőtt az elhunytak száma. Két idős magyar beteg hunyt el koronavírus-fertőzés miatt, egy 79 éves és egy 68 éves...
Amerika-szerte bezártak az iskolák, ezért az embereknek otthon kell maradniuk a gyerekeikkel. Ezt aligha valósíthatja meg egy orvos vagy más egészségügyi dolgozó, aki a frontvonalban küzd a járvány ellen. Ezért nyújtanak több amerikai államban és városban gyermekfelügyeletet a vészhelyzet elhárításán dolgozóknak.
Magyarország még mindig a csoportos koronavírus-megbetegedések szakaszában van, nem lépett át a tömeges megbetegedések időszakába, de ez valószínűleg be fog következni – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Felfüggeszti San Francisco-i gyárában a termelést a Tesla - írja a Reuters. A koronavírus járvány miatt már korábban is felmerült a gyár leállítása, de első körben csak a dolgozók létszámát csökkentették. A leállás összesen 10 ezer dolgozót érint és március 24-től (jövő csütörtöktől) lép életbe. A Tesla részvényei 8 százalékkal estek a bejelentést
A Magyar Nemzeti Bank a koronavírus-járvány idején is elvárja a bankoktól, hogy – biztonsági intézkedésekkel – mindig kellő számú bankfiók szolgálja ki az ügyfeleket –nyilatkozta Kandrács Csaba jegybanki alelnök az MTI-nek.
Benczés Miklós, a labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőri VTK sportigazgatója a klub honlapjának beszélt a koronavírus-járvány következtében kialakult helyzetről.
A koronavírus-járvány befolyásolhatja a november 3-i amerikai elnökválasztás végkimenetelét - mondta Magyarics Tamás Amerika-szakértő pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Kanye West adományozott 2 jótékonysági szervezetnek, amik ételt biztosítanak arra rászoruló időseknek, családoknak és gyerekeknek a koronavírus járvány ideje alatt.
A következő évtizedben továbbra is az elektromos autók hódítanak, és csak a következő évtizedben kerülhet eltérbe az üzemanyagcellás technológia. Emellett valószínű, hogy húsz év múlva már belső égésű motorral felszerelt új autót nem fogunk tudni venni– hangzott el a negyedik alkalommal megrendezett G7 Podcast Live-on.
Jelentős lehűlés várható a hétvégén: pénteken helyenként még 20 foknál is melegebb lesz, míg vasárnap néhol már csak plusz 1 fokig melegszik fel a levegő
Bár hivatalosan még nem jelentették be Tom Brady érkezését, mégis azonnal megugrott a tengerentúli amerikaifutball-ligában (NFL) szereplő Tampa Bay Buccaneers bérleteseinek száma.
A légszomjat, asztmás légzést vagy tüdőproblémákat okozó krónikus betegségek esetén nagyobb a kockázata annak, hogy súlyosabb tünetei lesznek a fertőzésnek.
Felpattantak az irányadó európai részvényindexek pénteken, a régiós tőzsdék is erősödnek, míg a bécsi börze több mint 10 százalékot emelkedett. A magyar tőzsde is felpattant, a hazai blue chipek közül a Mol teljesít a legjobban ma délelőtt.
Ahogy arról a Pénzcentrum is beszámolt, drasztikus bejelentést tett az IKEA a tegnapi nap folyamán: minden üzletüket bezárják Magyarországon. Megkerestük a céget, hogy megkérdezzük, mi lesz a dolgozóikkal. A kialakult helyzet...
Szijjártó Péter Kolozsváron arról is beszélt, hogy az elmúlt napokban Románia külügyminiszterének, vagy budapesti nagykövetének nem volt olyan kérése, amelyet Magyarország ne teljesített volna.
A derült éjszakát követően holnap az általában kevés fátyol-, illetve gomolyfelhő mellett sok napsütésben lesz részünk. Csapadék az ország döntő részén nem lesz, de pénteken Borsodban és környékén egy-egy futó zápor esetleg előfordulhat.
Az idén novemberre esedékes amerikai elnökválasztás menetrendjét és az esélyeket teljesen felforgatja a koronavírus-járvány Usa-beli megjelenése. Annak terjedése ugyanis nem csak a demokrata elnökjelöltségért futó választások lebonyolítását lehetetlenítheti el, hanem olyan, jelenleg megjósolhatatlan hatásokat válthat ki a szavazókból, amely a kampá
„Nem vagyok hajlandó teljhatalmat adni egy olyan miniszterelnöknek, aki egy hete még azzal riogatott, hogy nem ad fizetést a tanároknak, ha bezárják az iskolákat” – írta Hadházy Ákos. Holoda Attila, egykori helyettes államtitkár szerint bármilyen kormányintézkedés azonnal végrehajtható lesz.
A lakosság ellátása céljából végzett üzleten kívüli kereskedelmi tevékenység bejelentés és nyilvántartásba vétel nélkül folytatható, kevés korlátozással.