Milyen jellemzők alapján mondjuk egy traktorra, hogy a legnagyobb? Geometriai méret? Motor teljesítmény? Vontatási képesség? A több mint száz éves történet során a fejlesztési tevékenységre a motorteljesítmény növelés és a teljesítmény kihasználást lehetővé tevő járószerkezet kialakítás volt a jellemző. A következőkben e szempontok alapján mutatjuk
A koronavírus megbénította a sportvilágot, és lassan már nem marad olyan ország, ahol még rendeznek labdarúgó-mérkőzéseket. Mit lehet ilyenkor tenni? Irány az archívum! Elővettük Alessandro Nesta, az AC Milan legendájának megmozdulását, amikor tanári módon szerelte a Barcelona klasszisát, Lionel Messit. Az olasz védő 35 éves volt a 2011-es BL-
A piaci pánik fokozódásával együtt a magyar befektetési alapoknál is egyre nagyobbak a mínuszok: egyáltalán nem mondható kivételnek most már egy 20-30%-os leértékelődés az év eleje óta, a legnagyobb abszolút hozamú alap, az OTP Supra pedig már majdnem 39%-os mínuszban van. A legnagyobb esések a lakossági piacon most már a 70%-hoz közelítenek.
Az érintett települési önkormányzatok legfontosabb feladata most a járványhelyzet helyi szintű kezelése – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
A miniszterelnök által bejelentett koronavírus válságot kezelő intézkedések részeként már hatályba is lépett a negatív hatásokat enyhítő azonnali intézkedéseket tartalmazó kormányrendelet. Lélegzetvételhez jutnak egyes szektorok, de már a következő pontokon kell gondolkodni, adóátütemezési, adókönnyítési paradigma mentén.
Hivatalos honlapján adott hírt a belszervi problémák miatt nemrégiben műtéten áteső Tomori Zsuzsanna állapotáról a Siófok női kézilabdacsapata. A magyar válogatott átlövő elmondta, már jobban érzi magát, és otthoni környezetben gyógyul betegségéből.
Nagyot esett ma az egyik legújabb sztárpapír árfolyama. A BioNTech ígéretes koronavírus elleni vakcinát fejleszt, a befeketőknek pedig úgy tűnik teszett a sztori, hiszen nagyot ralizott a cég árfolyama a héten, azonban így a hét végére kifogyott a lendület és nagyot esetek a cég papíjai, lehet, hogy a sztori mellett a fundamentumokat is elkezdték n
Ma még Itália a világ koronavírus által legkönyörtelenebbül kétvállra fektetett országa, de készült egy számítás, amely szerint lehet, hogy ez nem sokáig lesz így.
Megjött az első negatív adat az Egyesült Államokból: 281 ezer ember jelentkezett munkanélküli segélyért a múlt héten, ami 2,5 éves rekord. A Goldman Sachs elemzői most arra számítanak, hogy történelmi rekordokat döntögethet a munkanélküliség az Egyesült Államokban ezen a héten - írja a MarketWatch.
Egy magyar nyelvű formapapírt próbálnak aláíratni a rendőrök a reptéren a Budapestre érkező külföldiekkel. Azt ígérik nekik, majd összetépik, ha mégis beengednék őket Magyarországra.
Karácsony Gergely főpolgármester elmondta mai sajtótájékoztatójaán: nem csak Budapesten, az ország számos pontján összehívták a védelmi bizottságokat, azonban egyelőre nagy az információhiány. Legalább 5 millió sebészeti szájmaszkra...
A Provident Pénzügyi Zrt. arra hívja fel az ügyfelei figyelmét: ne éljenek a hiteltörlesztési moratóriummal, hanem törlesszenek az eredeti szerződésben foglaltak szerint.
Karácsony Gergely főpolgármester és Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes tájékoztatóján a koronavírus miatti veszélyhelyzettel kapcsolatos fővárosi intézkedésekről volt szó, többek között a budapesti parkolási helyzetről, a szükséges szájmaszkokról, valamint arról is, hogy miként könnyítenék azon vállalkozók terheit, akik a fővárostól bére
Chad Wolf belbiztonsági miniszter közölte, hogy a kormányzat egyeztet a mexikói kormánnyal, és várhatóan részlegesen lezárják a két ország közötti határt.
Először a szülők között terjedt a hír szerdán, hogy az egyik hetedikes diák koronavírustesztje pozitív lett, miután az általános iskolás gyerek édesanyjáról is kiderült, hogy megfertőződött - írja az Index.
Koronavírus elleni vakcinákkal és telephely-fertőtlenítéssel akart kicsalni a gyanú szerint több millió forintot egy nő egy siófoki péküzem tulajdonosától, ezért eljárás indult ellene - tájékoztatott a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
A húsvéti és a háromnapos május elsejei hétvégére szóló foglalások többségét a Balatonnál már lemondták vagy októberre halasztották, a nyáriakból a java még megvan.
Amikor azt kérdezem tőle, mi a foglalkozása, fényképész, esetleg festő, azt feleli, hogy sajnos egyik sem, mert egy lézerfegyvereket gyártó cégnél dolgozik, a fotózás és a festés „csupán” hobbi. Noha őt hallgatva nyilvánvaló, jóval több annál – ahogyan a futball is. Beszélgetés Kimmel Zsolttal a kispesti kötődésről, a válogatott meccseken látott cs
A Budapest Airport minden nap (de legfeljebb kétnaponta) délelőtt 10 órakor Repülőtéri napi értesítőt ad ki, hogy a friss információkról, adatokról tájékoztassuk a közvéleményt. Kérjük, kövesse Facebook-oldalunkat és weboldalunkat, ahová a Repülőtéri napi értesítő feltöltésre kerül.
Az INA horvát olajipari vállalat pénteken megtartott felügyelőbizottsági ülésén az igazgatósággal közösen 622,7 millió kuna (28,6 milliárd forint) osztalék kifizetésére tett javaslatot, ez részvényenként 62,27 kunát (2865 forint) jelent - közölte a zágrábi tőzsde a honlapján.
Az autóiparnál kevés igazán globálisabb szektor létezik. Egy kocsi több ezer alkatrészből áll, amelyeket beszállítók tucatjai gyártanak le a világ minden táján. Egyes becslések szerint évi 34 milliárd dollárnyi érkezik Kínából, úgyhogy amikor még csak kitört Kínában a járvány, az autóipari vezetők már akkor tudhatták, hogy lejtmenet jön - írja a V
Koronavírus elleni vakcinákkal és telephely-fertőtlenítéssel akart kicsalni a gyanú szerint több millió forintot egy nő egy siófoki péküzem tulajdonosától, ezért eljárás indult ellene - tájékoztatott a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség munkájukat otthonról végző dolgozóinak legfontosabb feladata a külföldön edzőtáborozó versenyzők hazatérésének megszervezése volt. Folyamatosan zajlanak további koronavírus-tesztek is.
Arra utasította Andrew Cuomo, New York kormányzója az államban működő vállalatokat, hogy küldjenek haza mindenkit dolgozni, akinek nem elengedhetetlen, hogy a munkahelyén legyen – írja a CNBC.
Az Európai Unió bírósága szerint az uniós joggal ellentétes az a magyar szabályozás, amely nem ad menekültstátuszt azoknak a migránsoknak, akik korábban már áthaladtak biztonságos országon.
Az Imperial College London kutatói készítettek egy szimulációt a vírus várható lefolyásáról az USA és Nagy-Britannia esetében. Ez alapján két alapvető stratégiát lehet megkülönböztetni a vírus kezelését illetően és egyik sem lesz fájdalommentes. A kérdés inkább csak az, hogy melyik kezünkbe harapjunk.
Pénzt is keresnél és a bolygótis védenéd? Nos, neked lehet jó megoldás az ESG, vagyis az environmental, social és governance tényezőket előnybe helyező szemlélet. Mostani szakértői írásában az ESG szempontjából legfejlettebb és legelmaradottabb...
Gumikesztyűt kapnak péntektől a BKV járművezetői, akiknek hétfőtől megkezdik a kézfertőtlenítők kiosztását is koronavírus-járvány miatti óvintézkedések részeként - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.