Miközben egyre több kórház válik járványkórházzá, s készülnek fel egy lehetséges nagy betegrohamra, addig a Magyar Államkincstár honlapján megjelent friss tájékoztatás szerint 2020 második hónapjában a legtöbb egészségügyi intézménynek csökkent az adóssága.
Év elején többször próbáltuk megbecsülni, hogy mekkora áremledést okozott a 27 százalékos lakásáfa az új lakások piacán, most viszont megjelent a téli hónapokra vonatkozó Budapesti Lakáspiaci Riport, amiből pontosan kiderül, hogy mekkora is volt a változás. Az adatbázis közel 24 ezer lakást tartalmaz, amelyek olyan fejlesztésekben találhatók, ahol
A rendkívüli helyzetre tekintettel a Huawei különleges szolgáltatásokat kínál felhasználói számára. Június 15-ig meghosszabbítják minden olyan Huawei készülék garanciáját – beleértve az okostelefonokat, PC-ket, tableteket, hordozható kiegészítőket és routereket – melyek eredeti jótállása 2020. március 15 után járt volna le. A vállalat emellett az i
Mától kezdeményezhetik a partnerköri intézmények a Magyar Nemzeti Banknál nagyvállalati hiteleik fedezetként való befogadását jegybanki műveleteik során. Ezzel a lépéssel a bankok jelenleg rendelkezésre álló, fedezetként szabadon elfogadható eszközeinek 7000 milliárd forintos állománya további 2500 milliárd forinttal emelkedik befogadási értéken, é
A lap úgy tudja, vasárnap estig legalább hat embernél – orvosoknál, klinikai munkatársaknál – mutatták ki a koronavírust azok közül, akik feltételezhetően kontaktust létesítettek Rovó Lászlóval, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) fertőzött rektorával.
A Dél-Dunántúlon szerda estig várható havazás, másutt jellemzően már hétfő estétől nem valószínű csapadék - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn Facebook-oldalán.
Steven Mnuchin amerikai pénzügyminiszter ma további intézkedéseket helyezett kilátásba a koronavírus gazdasági hatásainak tompítására, elmondása szerint lehetőség van arra is, hogy részvénytársaságokban szerezzen részesedést az állam. Ez nem példa nélküli az amerikai vállalatok történetében és az alapján, hogy mely szektorok kértek eddig állami seg
Az állampolgárok jogainak komoly korlátozását teszi lehetővé a koronavírus-járvány idejére a két hónapra szóló „egészségügyi rendkívüli állapot” bevezetéséről szóló törvény, melyet vasárnap fogadott el a francia parlament. Mindeközben egy európai kutatás keretében vizsgálják, hogy lehet-e klorokinnal kezelni a koronavírusos betegeket.
Előre nem látott parlamenti vita kerekedett hétfőn napirend előtt. Orbán Viktor rendkívüli felszólalásra jelentkezett, az ellenzék reagált, a kormányfő pedig újra szólt.
A Deichmannal közösen készített videósorozatunk legfrissebb részében a 2012-es év Miss Universe Hungary cím nyertese mutatja meg, hogy telik egy átlagos napja.
A BMW dél-kaliforniai üzemében április elejétől áll le 2 hétre a termelés. A gyár kapacitása 450 ezer gépkocsi évente, az üzem összesen 11 ezer embert foglalkoztat.
Az elmúlt napokban több oldalon is megjelentek számítások azzal kapcsolatban, érdemes-e kérni a bankunktól, hogy a 2020 végéig automatikusan érvényes törlesztési moratóriumból kihagyjon minket. Az efféle számítások egyelőre megalapozatlanok, ugyanis piaci információink szerint legalább hatféle kamat-elszámolási metódus közül választhat a kormány a
Az egészre (stílszerűen) a koronát Tiborcz István, a kormányfő veje tette föl, aki kettő darab lélegeztetőgéppel nevezett be a »legcukibb útonálló« versenybe.
Egyre több magyar ember vásárol különféle, többnyire nem engedélyköteles fegyvereket a koronavírus-pánik közepette – számol be a Reuters. Akad olyan szaküzletlánc, ahol már az összes gumilövedékes fegyvert elvitték.
Az élelmiszereket pánikszerűen felvásárlók szégyene, hogy a koronavírus-fertőzötteket ellátó egészségügyi dolgozók napi munkájuk végeztével nem jutnak élelmiszerhez az áruházakban, mondta szombati sajtótájékoztatóján a brit állami egészségügyi szolgálat (Nhs) orvosigazgatója.
Pár nap alatt gyorsan bővült azoknak az internetes cégeknek a köre, amelyek a telekommunikációs hálózatok tehermentesítése érdekében önkorlátozó lépéseket jelentettek be. A Disney például még nagy európai nyitánya előtt vesz vissza.
A Vodafone Magyarország ötpontos tervet készített arról, hogy miként segíti Magyarországot a koronavírus miatt kialakult helyzetben - olvasható a társaság közleményében.
Rengeteg munkavállaló már a második hetet kezdi meg otthoni távmunkában, és az elkövetkezendő hetekben valószínűleg még többen kényszerülnek majd a négy fal közé. Pántya Ágnes és Kisfaludy Lilla munka- és szervezetpszichológiára szakosodott pszichológusok adnak tanácsot, hogyan lehet átvészelni ezt a merőben új élethelyzetet.
A brit kormány megtéríti a munkáltatóknak a járvány gazdasági hatásai miatt munka nélkül maradt alkalmazottaik bérének 80 százalékát. A koronavírus-válság német, osztrák és brit fejleményei.
Múlt héten 30 milliárd forint alá csökkent a szuperállampapír heti jegyzésének mennyisége, ilyen alacsony összeget még sosem produkált a MÁP+ iránti kereslet. A csökkenés egyértelműen összefüggésben lehet a koronavírus magyarországi terjedésével, és ennek kapcsán a kincstári értékesítési pontok átmeneti bezárásával.
Drámai a visszaesés hazai használt autók piacán, a Használtautó.hu statisztikája szerint komoly keresletcsökkenésre kell felkészülniük az eladóknak. A keresések száma több mint 40 százalékot esett az elmúlt héten.