A globális válság első hatásait már most érzik a hazai IT-vállalatok: van, ahol ez jelentős extra terhelés, megrendelések formájában jelentkezik, de több piaci szereplő arról számolt be, az ügyfeleik bizonytalansága is érzékelhető már. A szektor zökkenőmentesen állt át szinte teljes home office működésre, a gondot inkább az jelentheti számukra, ha
Magyarország tovább dolgozik azért, hogy a kárpátaljai magyarok helyzete megoldódjon, a nyelvhasználat és az anyanyelvi oktatáshoz való hozzáférés kérdése rendeződjön – mondta Szijjártó Péter.
Bizonyára lesznek olyanok, akik pályafutásuk végén még egy évet már nem húznak rá, de olyanok is, akik a jövő évi játékokra korukból adódóan már nem tudják hozni az idei formájukat.
A Volkswagen úgy látja, nyárra már rendeződhet a német autópiac helyzete és visszatérhet az üzletmenet a normális kerékvágásba. A világ legnagyobb autógyártója a koronavírus gyors terjedése, annak megfékezése érdekében döntött úgy, leállítja termelését európai gyáraiban.
A Samsung a járványügyi védekezés megkönnyítése érdekében bővíti a garanciális mobilkészülékeihez kötődő szolgáltatásait. A Samsung számára kiemelten fontos a felhasználók egészsége, ezért több intézkedése mellett kiterjeszti a vevőszolgálat működését március 25-től, egészen visszavonásig, ahogy a járványügyi helyzet megkívánja. Az új lehetőségek k
2019. őszén erdészek éppen fákat vágtak ki egy dél-skóciai erdőben, amikor egyszer csak egy vasajtót találtak a fagyökerek és páfrányok közt. Nemsokkal később kiderült, hogy egy elfeledett második világháborús bunker előtt állnak, méghozzá nem is akármilyen előtt: ez volt ugyanis Nagy-Britannia történelmének egyik legtitkosabb és legelszántabb kato
Tapasztalataik szerint 80-90 százalékkal visszaesett a közösségi közlekedés forgalma: egy-egy járművön általánosan 4-6-an, vagy még kevesebben utaznak.
Az európai járvány egyik kiindulópontja egy osztrák síközpont lehetett. Már a rendőrség is vizsgálja, hogy az idegenforgalmi érdekek előtérbe helyezése miatt késlekedtek-e megfelelő járványvédelmi intézkedésekkel.
Továbbra is kedvezőek a fundamentumok az arany számára, ráadásul a Fed hétfőn bejelentett korlátlan likviditást biztosító intézkedése már technikailag is vonzóvá tette a sárga nemesfémet. Könnyen lehet, hogy ugyanaz a helyzet, mint 2008 novemberében, amikor a részvénypiacok éles esésének befejeződése után az arany árfolyama már emelkedésnek indult,
A jelenlegi járványügyi helyzetre való tekintettel, a külföldi vasúttársaságok által meghozott vagy kilátásba helyezett intézkedések miatt a MÁV-START kezelési költség nélkül visszatéríti az április 30-ig érvényes nemzetközi...
Fura dolgokra képes az emberrel az otthonlét. Vannak, akik az evésben vezetik le a feszkót, mások éjjel-nappal fitneszvideókra edzenek vagy újra és újra átrámolják a gardróbot. Pink egészen más dologra szánta el magát - már nagyon megbánta!
A madárinfluenza H5N8 altípusának jelenlétét igazolta március 25-én egy Bács-Kiskun megyei kacsatartó gazdaságban a Nébih laboratóriuma. Az állategészségügyi szakemberek az érintett 32.500 pecsenyekacsa leölését már gyanú alapján megkezdték. A járványügyi nyomozás folyamatban van.
Megosztottak a piaci szereplők abban, hogy vajon elértük-e a részvénypiaci zuhanás végét. Az egyik oldal szerint lesznek még nagy körök lefelé, viszont a másik oldal számára is vannak bíztató jelek, hiszen a Stoxx 600 például 17 százalékot emelkedett a legutóbbi napon belüli mélypont óta, valamint a volatilitás is csökkent, amely okot adhat a bizok
A pénzügyi akciócsoportban folyik a költségvetés áttervezése - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
A koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatót tart. Az eseményt az atv.hu Facebook-oldalán élőben követheti.
Gulyás Gergely szerint a jelenlegi információk szerint június végére-július elejére várható Magyarországon a járvány tetőzése – ezt a miniszter a kormány mellett dolgozó, matematikusokból és járványügyi szakemberekből álló akciócsoport által végzett számítások alapján mondva, hangsúlyozva: ez nem számonkérhető ígéret a részéről, hanem a jelen infor
Egy friss elemzés szerint akár mínusz fél-egy százalékra is eshet a globális GDP az idén. A járvány elsősorban a kínai és a fejlődő ázsiai gazdaságokat sújtja.
A koronavírus megbolygatta a budapesti ingatlan és bérlakás piacot is. Az utóbbi idők extrém áremelkedése megállhat és reálisabb árviszonyok alakulhatnak ki.
Hol vannak már azok az idők, amikor Farkas Péter csupa izom birkózóként lépett szőnyegre. Az olimpiai bajnok úgy megutálta az állandó fogyasztást, hogy amikor abbahagyta az élsportot, hagyta elszaladni a kilóit.
A miniszterelnök szeretné megismerni a lehető legtöbb szakértő véleményét annak érdekében, hogy a kormány továbbra is a kellő időben hozhassa meg a szükséges további döntéseket a betegség elleni védekezésről.
A Reuters információi szerint a Volkswagen ugyan hivatalosan április 3-ig jelentette be a termelés szüneteltetését a gyáraiban, valójában ennél jóval hosszabb ideiig is zárva tarthatnak az üzemek, a termelés valószínűleg csak nyárra fog normalizálódni.
A pénzügyi akciócsoportban folyik a költségvetés áttervezése - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Varga elmondta, próbál a kormány a 3%-os GDP-rányos hiányszint alatt maradni, de ha a gazdaság újraindításához szükséges, magasabb deficitet is bevállalnak.
A madárinfluenza H5N8 altípusának jelenlétét igazolta egy Bács-Kiskun megyei kacsatartó gazdaságban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán, az állategészségügyi szakemberek az érintett 32 500 pecsenyekacsa leölését már gyanú alapján megkezdték.
Egyelőre nincs komolyabb fennakadás az építkezéseken, az építőiparban, problémák elsősorban a szállítmányok késéséből adódnak, adott helyzetjelentést lapunknak Koji László, az Évosz elnöke.
A költségvetésben több mint 400 milliárd forint tartalék van, vagyis adott a tér arra, hogy akár 3 százalékos deficittel is kezelhető legyen a helyzet.
A kutya idomítása nem egyszerű feladat, egy törődő gazdi azonban mindent megtesz, hogy kutyája el tudja hagyni rossz szokásait. Ismerd meg a legbosszantóbb...
Ismét tudományos szakemberekkel folytatott konzultációt Orbán Viktor miniszterelnök a Magyarországon is súlyosbodó koronavírus-járványhelyzetről - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke csütörtök délelőtt.
Gulyás Gergely a mai kormányinfón elmondta, hogy márciusban tízezres nagyságrendebn nőhet az álláskeresők száma, az előzetes becslés szerint 30-40 ezer munkahely szűnhet meg ebben a hónapban. Április ebből a szempontból rosszabb lesz a miniszter szerint.
A tisztifőorvos arra hívta fel a figyelmet, hogy a maszk használata nem elégséges, az összes higéniés szabályt be kell tartani. Lakatos Tibor ezredes elmondta, hogy 60-70 százalékkal csökkent a közterület igénybevétele az elmúlt időszakban.
Mivel a Who élén a kínai érdekek afrikai képviselője áll, ezért nem vehető komolyan, amint a szervezet Kínával kapcsolatban mond – hangzott el a Fox News műsorában.
Chris Evans, mielőtt az egész világ megismerte volna Amerika kapitányként, számos film mellett a sorozatok világába is belekóstolt. Sőt, lényegében ez indította el a karrierjét is. Most pedig, hogy a ...