Számos nagy várományos munkálatait felfüggesztették az utóbbi hetekben, többek között a Venom 2-t is, mindez azonban nem ok arra, hogy ne tekintsünk egy kicsit vissza arra az időszakra, amikor még tel...
A Spar és Interspar áruházak hétfőtől péntekig átlagosan 6:30 és 19 óra között, szombaton és vasárnap áruházanként eltérő idősávban tartanak nyitva a továbbiakban.
A madárinfluenza H5N8 altípusának jelenlétét igazolta egy Bács-Kiskun megyei kacsatartó gazdaságban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán, az állategészségügyi szakemberek az érintett 32 500 pecsenyekacsa leölését már gyanú alapján megkezdték.
Ennek összege 378 milliárd forint. A jegybank ma publikált inflációs jelentésének másik figyelemre méltó megállapítása, hogy a járműgyártás, a turizmus, a kulturális szolgáltatások, szállítás és raktározás koronavírus miatti egy hónapos leállása esetén 0,9-1,3 százalékkal lehet alacsonyabb az éves GDP-növekedés.
A pajzsmirigyzavarok igen sok embert érintenek, azon belül is nagy többség az autoimmun Hashimoto-betegséggel küzd. Az állapot rendszerint könnyen kezelhető gyógyszeresen, így a betegek teljes életet élhetnek. A koronavírus-járvány idején azonban sokakban felmerül a kérdés, hogy vajon milyen hatással van rájuk a vírus, a veszélyeztetett csoportba t
Mikor mentesülhet jogszerűen szerződéses kötelezettségei alól a koronavírus-járvány okozta fennakadások miatt? A koronavírus megfékezése miatt bevezetett hatósági intézkedések – utazási, nyitvatartási korlátozások, karanténkötelezettség – jelentősen befolyásolhatják a szerződéses kötelezettségek teljesítését. Egyes termékek, nyersanyagok szállítása
Egyelőre alig hatnak az olaj árára a hatalmas mentőcsomagok, ugyanis rövid távon óriási túlkínálat várható az olajpiacon. Egyre durvább olajfogyasztás-csökkenési előrejelzések látnak napvilágot, a készletek pedig csak folyamatosan nőnek.
Hogyan dolgozzunk otthonról hatékonyan? Mi az, amiben az otthoni munkavégzés más, mint egy irodában, és hogyan előzhetjük meg, hogy mindez stresszesebb legyen, mintha bent dolgoznánk az irodába? Ezekre a kérdésekre keressük a választ szakember...
A görög hatóságok vesztegzárat rendeltek el több muszlim faluban Görögország északkeleti részén, miután számos koronavírus-fertőzött meghalt a térségben.
A koronavírus okozta rendkívüli helyzet miatt gyakorlatilag most él a többség olyan életmódot, ahogyan ahhoz kellett volna, hogy a párizsi klímaegyezményben meghatározott, iparosodás előtti állapothoz képest mért maximum 1,5 Celsius-fokos átlaghőmérséklet-emelkedést tartani tudjuk. Ez a hajó sajnos, úgy tűnik, már elúszott, viszont rengeteg tanulsá
További 6,6 millió szájmaszk gyártását kezdik meg a büntetés-végrehajtási intézetekben, miután Törökországból nyolc tonna alapanyag érkezett – tájékoztatta a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) csütörtökön az MTI-t.
Ausztria egyik legfontosabb turisztikai régiójában, Zell am See - Kaprunban hatalmas károkat okoz a vírushelyzet: bár a síszezon még bőven tartana, a hotelek és a pályák üresek, a kijárási tilalom továbbra is életben van. Videóinterjúnkban egy ott élő magyar munkavállalót kérdeztünk.
Ismét tudományos szakemberekkel folytatott konzultációt Orbán Viktor miniszterelnök a Magyarországon is súlyosbodó koronavírus-járványhelyzetről – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke csütörtök délelőtt.
Alig változott a forint piacán a pozícionáltság az utóbbi hetekben, vagyis a gyengülést nem lehet a külföldi spekulánsok támadásával magyarázni – derül ki az MNB kedden megjelent friss ábrakészletéből. Az utóbbi egy hónapban minimálisan még csökkent is a forint gyengülésére fogadó pozíciók állománya, ez is azt támasztja alá, hogy most nem a pozíció
Ázsia-szerte emelkedett a koronavírus új fertőzöttjeinek száma csütörtökön, miközben a malajziai király és királyné önkéntes karanténba vonult, mert a palota személyzetének hét tagjánál kimutatták a kórokozót.
A pénzügyi akciócsoportban folyik a költségvetés áttervezése - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Az MNB ma publikált inflációs jelentésének másik figyelemre méltó megállapítása, hogy lehet, az idén 378 milliárd forintos Országvédelmi Alapot 2020-ban teljes mértékben fel kell használni, így a költségvetési hiány a gazdasági növekedés mértékétől függően a GDP 1,6-2,0 százaléka között alakulhat.
200 millió dolláros adózott veszteséget fog elkönyvelni a holland ABN Amro, a cég bejelentése szerint a "véletlen veszteség" a cég egyik amerikai ügyfele miatt keletkezett.
A 2010-es évek a permanens bikapiac és az ezzel kéz a kézben járó passzív befektetési formák masszív sikerességével vonulnak be a gazdaságtörténeti tankönyvekbe. Csakhogy azóta betolakodott az életünkbe a koronavírus, ami gazdasági értelemben (is) egy totális átalakító. Egyrészt megszüntette a múlt évtized bikapiaci táptalaját biztosító világrend t
Kína helyi kormányzatai kuponok szétosztásával igyekeznek fellendíteni az új koronavírus-járvány miatt meggyengült belföldi fogyasztást – olvasható a Cgtn kínai nemzetközi hírcsatorna internetes oldalán csütörtökön megjelent cikkben.
Csütörtökön rendkívüli G20-as találkozót tartanak, igaz, a járvány miatt csak virtuálisan. A világ azon vezetői és véleményvezérei, akik a koronavírus kapcsán azt várták, hogy az Egyesült Államok, mint az első számú hatalom, a küzdelem élére áll, minden bizonnyal csalódni fognak.
A koronavírus-járvány elleni védekezés keretében a budapesti Heim Pál Gyermekkórháznál is katonai sátrat építettek csütörtökön a kórházba érkező gyermekek előszűréséhez.
Victor Costache "személyes és szakmai okokra" hivatkozva jelentette be távozását, de a román média tudni véli, hogy valójában a kormányfő mondatta le meggondolatlan nyilatkozatai és a válság kezelésében mutatkozó hiányosságok miatt.
Ma 14 óráról kezdődik a Huawei legújabb csúcsmobijainak bemutatója. Hagyományos sajtótájékoztató nem lesz, de online most is tudjuk majd követni az eseményeket. Ha minden igaz három készüléket mutat be a Huawei, a sima P40 és P40 Pro mellé érkezik egy P40 Premium vagy P40 Pro Plus névre keresztelt modell is, ezt szánják a Galaxy S20
A madárinfluenza H5N8 altípusának jelenlétét igazolta egy Bács-Kiskun megyei kacsatartó gazdaságban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán, az állategészségügyi szakemberek az érintett 32 500 pecsenyekacsa leölését már a gyanú alapján megkezdték.
Egyre több bűnöző használja ki, a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetet. Az otthon maradások számával párhuzamosan megemelkedett az igény az online streaming szolgáltatásokra is, azonban most kiemelten fontos, hogy csak megbízható...
Az afrikai kontinensen 2746-an fertőződtek meg az új koronavírussal, 72-en haltak meg és 225-en gyógyultak fel a Covid-19 nevű betegségből - közölte csütörtökön az afrikai betegségmegelőző központ, amely az Afrikai Unió 55 tagországában követi a világjárvány alakulását.
Vitázni többnyire senki sem szeret. Van, aki olyannyira irtózik a problémás helyzetektől, hogy inkább megfutamodik, de olyan is van, aki brillírozik...