A 3-as metró felújítását nem hátráltatja a koronavírus miatt kialakult helyzet – közölte a BKV. A társaság részletesen beszámolt arról is, hogy milyen munkák zajlanak jelenleg.
A koronavírus nem győzi le a demokráciát – mondta Dobrev Klára, a DK EP-képviselője az ATV Egyenes beszéd című műsorában, aki elmondta, hogyan működik az Európai Parlament a járvány idején.
A banki ügyfelek több csatornán is jelezhetik bankjuknak, ha nem kívánnak élni a hiteltörlesztési moratóriummal, amely a március 18-ig folyósított hitelekre vonatkozik és év végéig tart.
Padlóra ragasztható matricákkal segítik Budapesten, hogy az élelmiszerboltokban a vásárlók megfelelő távolságot tartsanak egymástól a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben. Zalaegerszegen hét pontból álló helyi gazdaságvédelmi...
Regények, egyéni tanulást lehetővé tévő kézikönyvek és más olvasnivalók felhalmozásával készülnek a britek arra, hogy hosszabb időt kell otthonukban elszigetelődve eltölteniük a jelenlegi járványügyi helyzetben - erre következtet a könyvszakma a múlt heti nagy-britanniai eladási statisztikából.
Csütörtöki adatok szerint a megelőző egy napban több mint százzal nőtt Nagy-Britanniában az új típusú koronavírus okozta járvány halálos áldozatainak száma, Portugáliában pedig 17 új haláleset történt, ezzel 60-ra emelkedett az elhunytak száma.
Gyulai Márton, az Európai Atlétikai Szövetség tanácsának tagja szerint Baji Balázs és Pars Krisztián számára is előnyt jelent a tokiói nyári olimpia elhalasztása.
Országszerte számos intézmény hirdetett meg online hozzáférhető tartalmakat a koronavírus-járvány idején: a Cinemira gyermekfilmfesztivál filmválogatásokkal, a Pécsi Tudományegyetem virtuális táncteremmmel várja az érdeklődőket, de Nyinyernya címmel online operabeavató műsor is indul.
Nem csak zsúfolt szupermarketekben lehet vásárolni: egyre több helyen helyi termékekkel pörgetik fel a város gazdaságát, közben óvják a környezetet és az egészségüket is.
A Szerencsejáték Zrt.-t is negatívan befolyásolja a koronavírus-járvány, annak várható üzleti hatásainak pontos felmérése még folyamatban van - közölte a cég csütörtökön. A nemzeti lottótársaságon belül, a járványügyi...
A mai amerikai részvénypiaci reakciók azt sugallják, hogy talán elérhettük az alját. Az irányadó indexek ugyanis meredeken emelkednek csütörtökön annak ellenére, hogy rekordgyenge amerikai munkaerőpiaci adat érkezett. Ez pedig akár a medve piac végét is jelezheti – írja a CNBC.
Portugáliában egy nap alatt 40 százalékkal nőtt az új típusú koronavírus-fertőzésben elhunytak száma - közölte csütörtökön a portugál egészségügyi szolgálat (SNS).