2020. március 26. csütörtök

márc. 26
8:21
Nagy oktatási központ épül milliárdos EU-pénzből külföldi hallgatóknak a Debreceni Egyetemen (Portfolio)
Eredményes volt a Learning Center építésére kiírt közbeszerzési eljárás a Debreceni Egyetemen (DE), a nyertes ajánlattevővel megkötötték a kivitelezői szerződést. Három pályázó közül a nyertes debreceni Dryvit Profi Kft. nettó 3,4 milliárd forintos költséggel építheti fel az intézmény új, több mint 4000 négyzetméteres, multifunkciós oktatási épület
márc. 26
8:24
A villanyautó igenis zöldebb a hagyományosnál (NRGreport)
Megalapozatlanok azok a félelmek, hogy az elektromos autók használata végsősoron növelné a karbonkibocsátást, ez legfeljebb a világ 5 százalékára igaz, ahol még környezetszennyező szénerőművekben termelik a villamosáram zömét - állítja nyugat-európai egyetemek egy közös kutatása - állítja a techxplore.com, friss kutatásokra hivatkozva.
márc. 26
8:24
Csaknem félmillióan fertőződtek már meg világszerte (Képmás)
Elérte a 471 518-at az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma csütörtök reggelre. 21 306-an vesztették életüket a Covid-19-ben és 114 858-an gyógyultak meg – tájékoztatott honlapján a Johns Hopkins Egyetem.
márc. 26
8:24
Az összeköltözést hiúsította meg a koronavírus Zsidró Tamásnál és Várkonyi Andreánál (BorsOnline)
Most egy jó ideig nem fog találkozni egymással a sztárpár.
márc. 26
8:24
Koronavírus Magyarországon: itt rendelték el a kötelező szájmaszkviselést (Life)
Koronavírus Magyarországon: itt rendelték el a kötelező szájmaszkviselést
márc. 26
8:27
Kifulladt az elmúlt napok lendülete, nagyobb eséssel indulhat a nap Európában (Portfolio)
A tengerentúli tőzsdék a szerdai kereskedés végéhez közeledve lefordultak, a Dow és az S&P500 végül emelkedéssel zárt, míg a Nasdaq mérsékelt eséssel fejezte be a tegnapi napot. A szenátus végül elfogadta tegnap a kétezer milliárd dolláros gazdasági mentőcsomagot, a képviselőház pedig várhatóan pénteken dönthet a kérdésben. Ázsiában lejjebb kerülte
márc. 26
8:30
Lángolt egy busz az M0-son (Infostart)
Több mint negyvenen voltak a külföldi rendszámú járműben.
márc. 26
8:30
Ha nem tud segíteni, ne akadályozzon – Orbán levélben szólt vissza az ET főtitkárának (Alternatív Energia)
Legyen szíves tanulmányozni az Országgyűlés előtt lévő törvényjavaslat pontos szövegét – üzente a miniszterelnök.
márc. 26
8:30
31 orvos halt meg Olaszországban a koronavírus miatt (444.hu)
Eddig több mint 5000 olasz egészségügyi dolgozó kapta el a vírust.
márc. 26
8:30
Koronavírus: félmillióan fertőződtek már meg világszerte (Ripost)
Elérte a 471 518-at az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma csütörtök reggelre. 21 306-an vesztették életüket a Covid-19-ben és 114 858-an gyógyultak meg – tájékoztatott honlapján a Johns Hopkins Egyetem.
márc. 26
8:30
Coates: 2021-re is július-augusztusi olimpia a terv (HírTV)
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (Nob) a jövő évre is július-augusztusi olimpiarendezésről egyeztet a Nemzetközi Atlétikai Szövetséggel.
márc. 26
8:30
ByeAlex kicsit túltolta most a szájmaszk témát (Joy)
ByeAlex maszkjánál nincs menőbb!
márc. 26
8:33
A CIG-nél digitálisan is köthető biztosítási szerződés (Menedzsment Fórum)
A CIG Pannónia Biztosító mától az elsők között vezeti be a teljeskörű digitális biztosítási szerződéskötést.
márc. 26
8:33
Az új koronavírussal kapcsolatban terjesztett rémhírt egy abonyi fiatalember (BorsOnline)
Az egyik legnagyobb közösségi oldalon tett közzé 2020. március 18-án kora este a nyilvánosság számára olyan zavart és nyugtalanságot keltő, valótlan tartalmú bejegyzést egy 18 éves fiatalember, amelyre rövid idő alatt több tucatnyian reagáltak és amelyet többen megosztottak.
márc. 26
8:33
Napi horoszkóp március 26.: a Kosok mindenáron segítenének, a Bikáknak több türelemre van szükségük (Joy)
Mára is izgalmas üzeneteket tartogatnak az egyes csillagjegyek, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópod!
márc. 26
8:33
Tájékoztatási call centereket hoztak létre a magyar börtönökben (ProfitLine)
Tájékoztatási call centereket hozott létre minden magyar börtönben a koronavírus-járvány miatt a büntetés-végrehajtási szervezet.
márc. 26
8:33
Koronavírus: van olyan bank, amely már készen áll a 15 ezres kártyás limit bevezetésére (Portfolio)
A Gránit Bank haladéktalanul megkezdte a bankkártya elfogadásban együttműködő üzleti partnereivel, köztük a Mastercarddal az egyeztetést, hogy a lehető legrövidebb időn belül biztosítsa kártyabirtokosainak a 15 ezer forint alatti vásárlások PIN-kód mentességét - tájékoztatott a bank közleményben.
márc. 26
8:33
Kemény üzenetben kér béremelést a szociális dolgozóknak a jobbikos politikus (ATV)
Sneider Tamás Facebook-posztjában emlékeztet, még „békeidőben is nevetséges 100-150 ezer forintért gürcölnek éjt nappallá téve, és éppen a legelesettebbekről való gondoskodás terhét cipelik a vállukon.”
márc. 26
8:35
Családi tragédia Káldon: Kislányai máig keresik halott édesanyjukat (BorsOnline)
Már csaknem egy év telt el a szörnyű tragédia óta, de a fájdalom mit sem enyhült T
márc. 26
8:35
Koronavírus: biztos, hogy lesz második köre a járványnak, a kérdés az, hogy mikor tetőzik (Portfolio)
Azzal, hogy Kína teljesen lezárta Vuhant, az ország több hónapnyi időt nyert a koronavírus második körös tetőzéséig – állítják a Lancet egészségügyi lapban publikált eredményekre hivatkozva a kutatók, egyben kitérve arra is, hogy más országoknak meddig kellene fenntartaniuk hasonló korlátozásokat – számol be a hírről a Bloomberg.
márc. 26
8:36
Ezt is megértük végre: rég nem látott változásokra készülhetnek a magyar diákok (Pénzcentrum)
Nem kell matematikai definíciókat tanulniuk az alsósoknak, középiskolában pedig kimaradnak a tananyagból a logaritmusos egyenletek, újdonságként viszont az órák részévé válnak a logikai és pénzügyi játékok, egyebek közt ilyen változásokat...
márc. 26
8:36
Csókay András a reményről, vendéglátás és turizmus járvány idején, tokaj-hegyaljai közösségteremtők – itt a Mandiner 13. száma! (Tiszta Jövő)
Átsegíthet-e minket a hit a koronavírus-járványon? Mire számíthat a világjárvány elülte után a turizmus? Mi jelentheti a kiutat a bajba került munkavállalóknak? Missziós orvosok Kárpátalján, afganisztáni háború és béke, beszélgetések Schobert Norberttel és közösségteremtő borászfeleségekkel – megjelent a Mandiner legújabb száma!
márc. 26
8:36
Elismerte bűnösségét az új-zélandi fegyveres (Könyves Magazin)
A 29 éves Tarrant bűnösnek vallotta magát 51 gyilkosság, 40 gyilkossági kísérlet és terrorizmus vádjában.
márc. 26
8:36
Tánccal hálálták meg a biztatást és az otthon maradást a mentősök (SzMo)
Élőben közvetítették, ahogy a Macarenára ropják.
márc. 26
8:36
Inspiráló üvegházak, amelyekben egész évben élvezhetnéd a napfényt (Spabook)
Akár a házhoz építed hozzá fedett verandaként, akár a kertben kap külön helyet, egy kisebb – vagy nagyobb – üvegház nem csak a növényeid...
márc. 26
8:37
Lépett a Moody’s, tömegével minősíthetik le az olasz bankokat (Portfolio)
Tizenöt olasz bank minősítési kilátását változtatta meg, többségében rontotta ma reggel a Moody’s Investors Service, ami azt jelzi előre, hogy a koronavírus-járvány miatt tömeges leminősítések jöhetnek az olasz bankszektor szereplőire.
márc. 26
8:39
Megérett az idő a két nyugat-balkáni országnak tett ígéret beváltására (Kripto Akadémia)
Az uniós vezetők ma zöld utat adnak Albániának és Észak-Macedóniának a csatlakozási tárgyalásokra.
márc. 26
8:39
A koronavírus miatt szinte teljesen leállt a magyar autópiac (Portfolio)
Szinte teljesen leállt a koronavírus-járvány miatt az új és a használt autók kereskedelme Magyarországon. A javítóipar azonban továbbra is dolgozik és stratégiai feladatot lát el – mondta a Magyar Nemzetnek a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete.
márc. 26
8:39
Új vezetőedző a Mosonmagyaróvári női kézilabda csapatnál (Sport365)
A következő idénytől Gyurka János felel a szakmai munkáért.
márc. 26
8:41
Továbbra sem tér magához a forint, 350 felett ragadt az euró jegyzése (Portfolio)
Lassan kijelenthetjük, hogy megvetette a lábát 350 felett az euró-forint jegyzés, a csütörtöki napot is kismértékű gyengüléssel kezdi a magyar deviza, így 354 közelében van a jegyzés. Közben a dollár most épp megint gyengül, lassan 1,10 felé közelít az euróval szembeni jegyzés.
márc. 26
8:42
Körvonalazódik az olimpia jövő évi időpontja (Infostart)
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) a jövő évre is július-augusztusi olimpiarendezésről egyeztet a Nemzetközi Atlétikai Szövetséggel (WA) és más sportági szövetségekkel, miután a koronavírus-járvány miatt kedden elhalasztotta a tokiói játékokat.
márc. 26
8:42
Csütörtök reggelre erősödött a forint (AQUA)
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
márc. 26
8:42
Kíváncsibbá válik az Apple Card (FinTechRadar)
Több adatot kaphat a Goldman Sachs a felhasználókról, de még van lehetőség letiltani ezt.
márc. 26
8:42
Húszmillió darab koronavírus elleni gyógyszert készíthetnek Magyarországon (Igényesférfi.hu)
Tiszavasváriban állítanak elő hidroxiklorokvin-szulfátot. Ez az a hatóanyag, amelynek a kivitelét megtiltotta a magyar kormány.
márc. 26
8:42
Az uniós támogatásokat előlegként kaphatják meg a gazdák (Agrofórum)
Számos magyar javaslatot terjesztettek elő az agrárminiszterek szerdai videokonferenciáján, amelyek lehetővé teszik az agrártámogatások előleg formában történő folyósítását - mondta Feldman Zsolt, az agrártárca mezőgazdaságért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán, a konferenciát követően.
márc. 26
8:42
Házvásárlásra szánt nyereményéből él a koronavírus miatt Felvidéken ragadt Ruszó Tibi (Life)
Házvásárlásra szánt nyereményéből él a koronavírus miatt Felvidéken ragadt Ruszó Tibi
márc. 26
8:42
Rolo túlságosan örült, hogy otthon van a gazdi – kificamodott a farka (Promotions)
A kutyus túl sokat csóválta.
márc. 26
8:45
Végre egy jó hír! Leállás esetén is fizeti majd az alapbért a Knorr-Bremse (HR Portál)
A vírushelyzethez igazított munkarenddel folytatja a gyártást a Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Hungária Kft. A Budapesten 1800 embert foglalkoztató vállalat azt ígéri: ha leállásra kényszerülnek, akkor is fizetik majd az alapbért alkalmazottaiknak.
márc. 26
8:45
A Fed legrosszabb rémálmát valósítja meg a koronavírus (Portfolio)
A Fed rendszeresen megvizsgálja, hogy az amerikai bankok hogy teljesítenének, ha fiktív, jelentős intenzitású gazdasági sokk éri az Egyesült Államokat.  Az elmúlt hónapok jelentősen romló pénzügyi környezete, a zuhanó tőkepiacok, a tömeges leépítések és a rekordalacsony hozamok egyszerre való megjelenése lényegében a legrosszabb stresszteszt-forgat
márc. 26
8:47
Hiába tolják el egy évvel, mégis Tokio 2020 marad az olimpia neve (Portfolio)
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) a jövő évre is július-augusztusi olimpiarendezésről egyeztet a Nemzetközi Atlétikai Szövetséggel (WA) és más sportági szövetségekkel, miután a koronavírus-járvány miatt kedden elhalasztotta a tokiói játékokat.
márc. 26
8:48
Végre egy jó hír a nehézségek között: hétvégén visszatér a tavasz (Háziállat)
A hét hátralévő részében napos idő várható, sőt, a télies időjárás után még a hőmérséklet is újra emelkedni kezd.
márc. 26
8:48
Elég szomorú látvány a szellemvárossá vált Miami (444.hu)
A parkokat és a strandokat is bezárták a járvány miatt.
márc. 26
8:51
Hány rendezvényszervező vállalkozás várja a járvány végét? (Piac és Profit)
A turizmus mellett a rendezvényszervezők váltak a koronavírus egyik első áldozataivá, hiszen már a betegség első megjelenésekor elkezdődött a különböző rendezvények, konferenciák tömeges lemondása és törlése. Ma még csak találgatni lehet, hogy a 3600 társas és egyéni vállalkozásból mennyi fogja megélni a 2021-es évet – állapítja meg az Open céginfo
márc. 26
8:51
Felpörgetik az agrártámogatások kifizetését a koronavírus miatt (Portfolio)
A következő három hónapban 122 milliárd forint kifizetésére számíthatnak a magyar mezőgazdasági termelők a tavalyi kérelmeikhez kapcsolódóan - tájékoztatta Nagy István agrárminiszter csütörtökön az MTI-t. A közlemény szerint a támogatásokat kezelő Magyar Államkincstár a kifizetések meggyorsításával is hozzá akar járulni a koronavírus okozta negatív
márc. 26
8:51
Bekezdett a forint - mutatjuk a részleteket (ATV)
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
márc. 26
8:51
Koronavírus: A zenészek még a lemezborítókon is tartják a távolságot! (Ripost)
A koronavírus elleni védekezés egyik alappillére, hogy ne menjünk túl közel embertársainkhoz. Erre próbálják felhívni a figyelmet az átalakított ikonikus lemezborítókkal.
márc. 26
8:51
Több kilométeres a torlódás az M0-son (Ripost)
Autóbusz vesztegel a külső sávban Szigetszentmiklósnál.
márc. 26
8:53
Karantén se kell: egyedül ők léphetik át a magyar határt enélkül (Ripost)
A rendőrség közölte a hírt: vannak, akik úgy léphetik át a határt, hogy nem kell 14 napig karanténba vonulniuk.
márc. 26
8:54
Legenda vagy valóság? Tényleg titokzatos épületek vannak a Balaton fenekén? (Femcafe)
Az igazság a mai napig nem derült ki.
márc. 26
8:54
Bogatin Bence: Túléli-e a független sajtó a koronavírust? (Tiszta Jövő)
Az embereknek több idejük van olvasni, és a híréhség minden eddiginél nagyobb.

Keresés