2020. március 6. péntek

márc. 6
11:51
Betört a koronavírus az autópiacra? (Piac és Profit)
Februárban jelentősen, a naptárhatást is figyelembe véve mintegy 5 százalékkal kevesebb személyautót helyeztek forgalomba Magyarországon mind az új, mind az importált használt autók szegmensében 2019 februárjához képest. A jelenség első jele lehet a koronavíruspánik autópiaci begyűrűzésének.
márc. 6
11:54
Egy lépésre attól, hogy a borsodnádasdi gyilkosságért is Soros legyen a hibás (Hírklikk)
Videóban bírálta Budai Gyula fideszes képviselő a Miskolci Törvényszék ítéletét, amely szerint nem szándékos, hanem gondatlan emberölés miatt halt meg egy 16 éves lány Borsodnádasdon, ezért az elkövetőt „a bíróság elengedte".
márc. 6
11:54
Győrfi Pál megmondta a tutit a koronavírusról - videó (Promotions)
Az Országos Mentőszolgálat szóvivője mindenkit nyugalomra intett.
márc. 6
12:00
Elnökválasztási verseny – Akárki nyer, nehéz dolga lesz (Kripto Akadémia)
A „szuper kedd” eredményei alapján a Demokrata Párt továbbra is megosztott abban, hogy ki legyen az elnökjelöltje, de feljött Joe Biden volt alelnök és most ő a valószínűbb győztes – válaszolta a Népszava kérdésére Simon Gilhooley, aki a New York államban lévő Bard College amerikai tanulmányok tanszékén tanít politológiát. Két prominens mérsékelt j
márc. 6
12:00
Töltőhálózat indul Budapesten e-rollerek, e-mopedek és e-biciklik töltésére (Portfolio)
Közösségi töltőhálózat indul Budapesten e-rollerek, e-mopedek és e-biciklik töltésére. A 2020 tavaszán induló töltőhálózat kiépülését a felhasználók azzal ösztönözhetik, ha a Powershare interaktív felületén megjelölik, hol látják legnagyobb szükségét a töltőpontoknak. A Servo Movement tervei szerint a főváros után megyeszékhelyekkel és más, kedvező
márc. 6
12:00
6 milliárdos veszteséget termelt Mészáros Lőrincék gyára (444.hu)
Amibe 60 milliárd forint közpénzt öntöttek bele :)))
márc. 6
12:00
Erősen havazik a Pilisben (Háziállat)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat Facebook-oldalán jelentette meg egy videót, amely szerint jelentős mennyiségű hó borította be Dobogókő környékét:
márc. 6
12:00
Die Presse: Orbán Viktornak igaza volt (ATV)
Orbán Viktornak igaza volt, és megérdemli, hogy bocsánatot kérjenek tőle - írta Christian Ortner, a Die Presse újságírója.
márc. 6
12:02
Koronavírus: Magyarországról hazatért szabadkai férfi az első szerb fertőzött (Kripto Akadémia)
Zlatibor Loncar egészségügyi miniszter szerint a 43 éves férfi Budapesten a nővérénél járt, akinek már voltak vírusos tünetei, hazatérte után pedig saját magán is tapasztalta a fertőzés jeleit.
márc. 6
12:03
Francia Iskola, a híres „festőművész”, avagy a műtárgyhamisítás csodái (Spa Trend Online)
Gyógyszertárakban nincs hamis gyógyszer. A galériákban minden kép eredeti? A „sötét oldal” kalauzaként született meg a műtárgyhamisítás világáról szóló első magyar tanulmánykötet.
márc. 6
12:05
A mese erejével (Spa Trend Online)
Minden gyereknek joga van a szép és színes élethez, emlékekhez, amelyet senki sem vehet el tőlük. Ez a gondolat fogalmazódott meg a „Házhoz visszük a mesét” projekt ötletgazdáiban, akik minél több helyre szeretnék eljuttatni a történetek maradandó élményét. Mint azt Iváncsics Zsolt, „a magyar Forrest Gump”, számos jótékonysági rendezvény szervezőj
márc. 6
12:06
Szerbiában is megjelent az új típusú koronavírus (ProfitLine)
Szerbiában is megjelent az új típusú koronavírus, pénteken az egészségügyi miniszter jelentette be, hogy Magyarországról hazatért szabadkai férfinál mutatták ki a vírus jelenlétét.
márc. 6
12:06
Koronavírus: egyre komolyabb az európai helyzet, újabb országokban jelent meg a betegség (Portfolio)
Szerte a világban gyorsuló ütemben emelkedik a koronavírusos fertőzöttek száma. Különösen a nagy európai országok helyzete figyelemreméltó, ahol a járvány további terjedése korlátozó intézkedésekhez vezethet, erős hatást gyakorolva a gazdaságra is.
márc. 6
12:06
Rossz előjel: Felfüggesztették a Bahreini Nagydíj jegyárusítását (Sport365)
Több futam is veszélybe került.
márc. 6
12:06
Erősen havazik a Pilisben (Háziállat)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat Facebook-oldalán jelentette meg egy videót, amely szerint jelentős mennyiségű hó borította be Dobogókő környékét:
márc. 6
12:06
Az új, fideszes győri városvezetés nem támogatja a focit, mert az nem élsport (444.hu)
Az új polgármester, Dézsi Csaba András szerint az ETO-nál különben sem mennek jól a dolgok, a játékosokban nincs szív és nem tudnak Győrért küzdeni.
márc. 6
12:06
Zuhog a hó a Pilisben: ritkán látni ilyet márciusban! +Videó (Pénzcentrum)
Péntekre erősen felhős, borult időt jósoltak a meteorológusok. Mint jelezték, nyugat felől egyre többfelé valószínű eső, az északi tájakon havas eső, az Északi-középhegység magasan fekvő részein havazás. Ez most bejött. Az Országos...
márc. 6
12:06
Kásler Miklós: Szent István érdeme, hogy új küldetéstudatot adott dinasztiájának (autopro)
Államalapító királyunk mindenkit és mindent befogadott, ami értékes volt és elfogadta az itteni értékeket – mondta a miniszter a Szent István 2025 programsorozat kezdete alkalmából.
márc. 6
12:06
Katalin hercegné alakja egyszerűen Tökéletes ebben a ruhában (Glamour)
Tudja, mi áll jól neki, az biztos
márc. 6
12:06
Nem érzed magad szexinek? 5 apró dolog, ami azonnal változtat rajta (Spabook)
Mindenkinek jól jön néha egy kis extra önbizalom, pláne akkor, ha nem érzi magát túlságosan szexinek. Bárkivel előfordul – hiába tudod, hogy...
márc. 6
12:06
Bereményi Géza felolvas (Hamu és Gyémánt)
Ennyi. És ennyi most pont elég.
márc. 6
12:08
Itt vannak a friss bejelentések a koronavírusról: leáll a Samsung egyik gyára, home office a Facebooknál (Portfolio)
Sorra számoltak be az elmúlt hetekben a világ nagyvállalatai arról, hogy hogyan hat az üzletmenetükre a koronavírus. Sokan nem tudják még számszerűsíteni a hatásokat, annyi biztosnak látszik, hogy nem csak a turizmus és a légitársaságok, de a globális beszállítói láncok miatt szinten minden szektor szenved. Összegyűjtöttük a legfrissebb vállalati h
márc. 6
12:08
Ismét esősre fordul az idő (Háziállat)
Estétől aztán nyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, és pénteken is jórészt erősen felhős vagy borult időben lesz részünk.
márc. 6
12:08
Azt gondoltuk Celine Dionnak minden jól áll, de ez a szett valami borzalmas (Glamour)
Miéééért?
márc. 6
12:10
Koronavírus: Szlovákiában is megjelent a vírus, az összes szomszédunkra igaz ez (Portfolio)
Szlovákiában is megtalálták az első koronavírus fertőzöttet - jelentette be Peter Pellegrini szlovák kormányfő a Reuters tudósítása szerint. Ez azt jelenti, hogy immár minden szomszédos országunkban kimutatták a vírust, hiszen ma délelőtt Szerbiából is ugyanezt jelentették.
márc. 6
12:12
Szerbiában is megjelent a koronavírus: Magyarországról hazatért szabadkai férfi az első fertőzött (ATV)
Szerbiában is megjelent az új típusú koronavírus, pénteken az egészségügyi miniszter jelentette be, hogy Magyarországról hazatért szabadkai férfinál mutatták ki a vírus jelenlétét.
márc. 6
12:12
Koronavírus: Iránban edzőtáboroztak a magyar birkózók, hazajöhettek és karanténba se kerültek (SzMo)
A válogatott tagjai a fertőzés egyik gócpontjának számító ázsiai országban készült egy hazai versenyre. A szövetség szerint ellenőrzik őket, eddig egyikük sem mutatott tüneteket.
márc. 6
12:18
Meghibásodás a paksi atomerőműben: csökkenteni kellett a 2-es blokk teljesítményét (Alternatív Energia)
A blokk a normál teljesítmény 50 százalékán üzemel.
márc. 6
12:18
Zuhog a hó a Pilisben: ritkán látni ilyet márciusban! +Videó (Háziállat)
Péntekre erősen felhős, borult időt jósoltak a meteorológusok. Mint jelezték, nyugat felől egyre többfelé valószínű eső, az északi tájakon havas eső, az Északi-középhegység magasan fekvő részein havazás. Ez most bejött. Az Országos...
márc. 6
12:18
Többször is Budapesten járt az első szerb koronavírus-fertőzött (444.hu)
A szabadkai kórházban ápolják, jól érzi magát. A férfi a húgát látogatta meg Magyarországon, a nő nem érezte jól magát, lázas volt.
márc. 6
12:20
Tisztifőorvos: egy brit férfi a harmadik magyarországi koronavírusos, az iráni diákok hatvanszor is mehettek emberek közé (Alternatív Energia)
A 69 éves beteg britnek más alapbetegsége is van Müller Cecília szerint.
márc. 6
12:21
Megbüntették a CIB bankot – több szabályszegést találtak (Piac és Profit)
Jogsértések miatt a Magyar Nemzeti Bank összessesen 41,2 millió forint bírságot szabott ki a bankcsoport két intézményére.
márc. 6
12:24
Reális esély van Ferenc pápa budapesti látogatására (Infostart)
Reális esély van arra, hogy Ferenc pápa elfogadja a meghívást a budapesti 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra (NEK) – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
márc. 6
12:24
Ezek az autók esélyesek a Világ Év Autója díjra 2020-ban (Auto Pult)
Március 2-án jelentették be az Év Autója versengés 2020-as győztesét (a Peugeot 208 nyerte el a COTY címet), de a Világ Év Autója (WCOTY) díjak kiosztása még hátra van: áprilisban nevezik meg a választottakat. Mivel időközben minden kategóriában három jelöltre szűkült a lista, így érdemes megismerkedni a jelöltekkel.
márc. 6
12:24
Curry jött, látott, de még nem győzött (Azenpenzem)
Stephen Curry 58 kihagyott mérkőzés után futott ki először a Chase Center parkettjára, és látszott rajta, hogy alig bír magával, olyan volt a feldobás előtt, mint a versenyló az indítóboxban.
márc. 6
12:24
Újra a Vitara vezeti a SUV-mezőnyt (Agrofórum)
Az első két hónapban a hazai személyautó és kishaszonjármű forgalomba helyezések száma éves szinten 0,8 százalékkal 24 758 darabra csökkent – derült ki a Datahouse adatiból.
márc. 6
12:24
Tuzson: Fontos, hogy legyenek hagyományos női és férfi szerepek (Magyar Hírlap)
Nőnapi konferenciát szervezett a Ficsak
márc. 6
12:30
Haláli útvonalak a Pilisben, vétek lenne kihagyni (Infostart)
Első körben a négy tó vidékére, a mecseki Kovácsszénája környékére invitáljuk önöket. Járják végig az Orfűi Vízfő tanösvényt, amelyen a malommúzeum, barlang és égeres láperdő várja a kirándulót.
márc. 6
12:30
Huszonöt tanárt küldött otthoni karanténba az ELTE (Infostart)
Március 19-ig tart a karantén, ezek a tanárok az ELTE Természettudományi Kara mellett a Semmelweis Egyetemen is oktattak.
márc. 6
12:30
A tesztversenyeket átszervezik, de az olimpia nem marad el (Sport365)
A sportmászás tesztjén amatőrök versenyeztek.
márc. 6
12:30
Március 8. helyett 22-én folytatódik a Budapesti Síkupa (Síelők)
A 2020. március 22-én, vasárnap a Fogarasi Síiskola szervezésében 7 korosztályban mérhetik össze a gyerekek sítudásukat az óbudai műanyag borítású pályán. Nevezni március 19-ig lehet.
márc. 6
12:30
Enrique Iglesias elárulta harmadik gyermekének nevét (Joy)
A sztárpár harmadik gyermeke néhány hete született meg, és most végre felfedték, milyen nevet választottak neki!
márc. 6
12:30
Metrófelújítás: hétfőtől lezárják az Arany János utca és a Ferenciek tere megállókat (SzMo)
A szerelvények mindkét állomáson megállás nélkül haladnak majd át.
márc. 6
12:30
Egyre latinosabb a felhasználók viszonya a Facebookkal (Bitport)
Az amerikaiak közel háromnegyede szerint túlzott hatalom összpontosul a Facebook kezében, kétharmaduk viszont úgy látja, hogy a céget nem kell darabokra bontani, és a többség azt is hiányolná, ha megszűnne egy-egy facebookos alkalmazás.
márc. 6
12:30
Orbán: A rend a szabadság alapja (Magyar Hírlap)
Százéves a magyar rendőrség + GALÉRIA + A kormányfő teljes beszéde
márc. 6
12:36
Reális esély van Ferenc pápa budapesti látogatására (Infostart)
Reális esély van arra, hogy Ferenc pápa elfogadja a meghívást a budapesti 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra (NEK) – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
márc. 6
12:36
Profit helyett bírság várhat az óvatlan webáruházakra (ProfitLine)
Az internetes kereskedelem látványos bővülésére a hatóságok is odafigyelnek, a hazai online üzleteknek így egyre bonyolultabb jogszabályokkal kell megküzdeniük – hangzott el a digitális értékesítési csatornák jogi kihívásairól szóló EY-rendezvényen. Az óvatlan piaci szereplők akár milliós büntetéseket is kockáztatnak, miközben akár növekvő bevételt
márc. 6
12:36
Átment a falon a forint és ugrik tovább (Portfolio)
Fontos technikai szinteken esett át a gyengülés irányába tegnap a dollár az újabb amerikai kamatvágással kapcsolatos várakozások mellett, ma pedig tovább hanyatlott, így vele szemben átment egy kulcsfontosságú szinten a forint. A jegyzések délben 297-nél jártak, azaz kéthavi csúcsra ért a forint. Az euró ellenében 336,5 körül jár a kereskedés a fok
márc. 6
12:36
Ez az igazi rezsicsökkentés: okos módszerekkel takarékoskodhatsz (Pénzcentrum)
Ma van az energiatakarékosság világnapja, amelynek alkalmából összegyűjtöttek 8 tévhitet a témához kapcsolódóan. Ezek az érdekességek és információk segíthetnek, hogy spórolj egy kicsit a villany- és fűtésszámlán, illetve, hogy...
márc. 6
12:36
A Vatikánban is megjelent a koronavírus (ATV)
Igazolt fertőzött személyt regisztráltak a Vatikán területén, ezért felfüggesztették a vatikáni ambuláns orvosi szolgáltatásokat Matteo Bruni szentszéki szóvivő pénteki bejelentése szerint.

Keresés