2020. március 9. hétfő

márc. 9
7:54
A koronavírusos magyar férfi fiát egyszer hazaküldték a kórházból, most azt állítják, ő fertőzhette meg az apját (ATV)
Március 7-én, tehát két napja, szombaton jelentette be az Operatív Törzs, hogy egy 70 éves magyar férfi az ötödik koronavírusos Magyarországon. És hogy őt vélhetően a fia fertőzhette meg, aki külföldön él, február közepén látogatta meg édesapját, előtte például Olaszországban is volt. A férfi most azt állítja, napokkal korábban járt a Szent László
márc. 9
7:54
5 helyesírási hiba, amit gáz elkövetni – Ugye, te helyesen írod? (Spabook)
Legyél őszinte magaddal: te hányat követsz el az alábbi vétségek közül? Ha eddig rosszul tudtál valamit, itt egy kis segítség, hogy ezentúl...
márc. 9
7:57
Nem értik a Jobbikban, miért annyira negatív Sneider Tamás (Alternatív Energia)
Az elnökség a közleményében rögzítetteket nem zsarolásnak, hanem pusztán tényközlésnek szánta – így reagált a Jobbik a volt pártelnök, Sneider Tamás éles bírálatára. Sneider a közösségi oldalán múlt héten kritizálta a párt vezetőit, amiért Bana Tibor parlamenti képviselő kilépése után kiadott állásfoglalásukban azt írták: a Jobbik elnöksége egyérte
márc. 9
7:59
Jakab Péter a tisztességes magyarokat szólítaná meg, és nem kerülne egy listára Gyurcsány Ferenccel (Alternatív Energia)
A kormányváltáshoz összefogás kell, de nem lehet elárulni a Jobbik szavazóit sem – mondja a párt vezetője. Jakab szerint ők a vidék erejét jelentik, és egérutat a Fideszből kiábrándultak számára.
márc. 9
8:00
Emlékezés és új képviselő a parlamentben (Infostart)
Az Országgyűlés hétfőtől újabb háromnapos üléssel folytatja munkáját.
márc. 9
8:03
Ilyen még nem volt: képregényben küldte el a francba a győri polgármester a kunyeráló fociklub-tulajdonost (444.hu)
Ráadásul Dézsi Csaba András saját művéről van szó, a fideszes orvos-polgármester ugyanis gyakorló mesekönyvszerző is.
márc. 9
8:03
A németek szerint egyes uniós tagállamok befogadnának 1500 migráns kiskorút Görögországból (USAracing)
Olyan gyermekekről van szó, akik betegség miatt sürgős ellátásra szorulnak, vagy kísérő nélkül érkezett, 14 éven aluli gyermekek, többségükben lányok – hangsúlyozták.
márc. 9
8:03
Az idős koronavírusos beteg fiát is megvizsgálták, de elengedték a kórházból, pedig ő fertőzhette meg az apját (SzMo)
Február végén több vizsgálatot is elvégeztek rajta, de az orvosok azt mondták, nem a koronavírus miatt beteg. Most azt állítják, ő fertőzte meg idős édesapját, aki már nincs eszméleténél.
márc. 9
8:06
Börtönnel büntetik, aki megszegi a karanténszabályokat, leállt a repülőforgalom Románia és Olaszország között (Kripto Akadémia)
A jövőben nincs pardon a koronavírus elleni küzdelemben.
márc. 9
8:06
A munkáltató kötelességei ha a dolgozónak a munkabéréből le kell tiltani adósság miatt (ProfitLine)
A munkáltató köteles az adós munkabéréből a letiltásban meghatározott összeget levonni és kifizetni a végrehajtást kérőnek, vagy átutalni a végrehajtói letéti vagy más számlára. Ezen túlmenően a munkáltató legkésőbb a letiltás átvételét követő munkanapon köteles értesíteni az adóst a letiltásról, intézkedni a levonás és a levont összeg kifizetése i
márc. 9
8:06
Ez lesz a párosítás a női kézi BL-ben a Final Fourért (Sport365)
A Győr, és a Brest igazi rangadót vív a budapesti négyes tornán való részvételért.
márc. 9
8:06
Érkezik a tavasz (Háziállat)
Nyitókép: shmu.sk Változóan felhős időnk lesz. A nappali hőmérséklet 6 és 11 fok között alakul.   Esőre nem számíthatunk, a reggeli órákban azonban köd képződhet.     Gyenge lesz a szélmozgás.   shmu.sk
márc. 9
8:06
5 csillagjegy, aki a leginstabilabb érzelmileg - te rajta vagy a listán? (Spabook)
Mindannyiunknak vannak jobb és rosszabb napjai. Érzelmi állapotunkat rengeteg dolog befolyásolhatja, és hacsak nem vagyunk buddhista szerzetesek,...
márc. 9
8:06
Keveset beszélünk róla, pedig életre szóló traumát okozhat (Rakéta)
Bár az online bántalmazás nem hagy látható jeleket a bőrön, de vajon ettől kevesebb fájdalommal jár? Nos, a válasz alighanem mindannyiunk számára egy határozott nem. Ám abba már csak ritkán gondolunk bele, hogy a cyberbullying legalább ilyen súlyú probléma, de sajnos jóval kevesebbet beszélünk róla.
márc. 9
8:09
Felpörgetheti az agglomeráció ingatlanpiacát a Déli Körvasút projekt (Infostart)
A gyorsabb és komfortosabb közlekedés miatt emelkedhet a fejlesztések száma és az ingatlanok ára is.
márc. 9
8:09
A kormányt kérdezik a képviselők (Igényesférfi.hu)
Esküt tesz Dunaújváros országgyűlési képviselője.
márc. 9
8:12
Szentendrei múzeumok: egy történet két olvasatban (Spa Trend Online)
Szentendre vezetői szerint míg alapfeladatainak a város nem tud eleget tenni, kész öngyilkosság lenne a Ferenczy Múzeumi Centrum működtetése. A kormánymédia eközben kulturális öngyilkosságról cikkezik.
márc. 9
8:12
Zuhanórepülésben a kőolaj ára (ATV)
Meredeken, közel harmadával csökkent a kőolaj világpiaci ára hétfőn a határidős jegyzésekben annak nyomán, hogy Szaúd-Arábia csökkentette az árakat, és bejelentette, hogy jelentősen növeli, napi 10 millió hordó fölé, nyersolajkitermelését áprilisban.
márc. 9
8:12
Figyelj, robot! Csak egyszer mutatom meg (Bitport)
Az MIT kutatói olyan módszert fejlesztettek ki, amelynek segítségével a gépi intelligencia utasítások nélkül, pusztán megfigyeléssel képes komplex feladatok elvégzésére.
márc. 9
8:15
Már csak engedéllyel lehet elhagyni a lezárt észak-olaszországi térségeket (Menedzsment Fórum)
Románia pedig leállította Olaszországgal közös légiközlekedését.
márc. 9
8:15
Már csak engedéllyel lehet elhagyni a lezárt észak-olaszországi területeket (Privátbankár)
Románia pedig leállította Olaszországgal közös légiközlekedését.
márc. 9
8:15
Jöhet a szexista plakátok betiltása Budapesten (Igényesférfi.hu)
Erről a két női főpolgármester-helyettes adott ki közleményt.
márc. 9
8:18
Megütötték a forintot is a piaci pánikban (Portfolio)
A devizákat sem kíméli a hétfő reggeli piaci pánik, a forint is fél százalékkal gyengült az euróval szemben, így 337 felett kezdjük a napot. Persze ez semmi ahhoz képest, hogy a dollár egy százalékos zuhanással kezdi a napot, vagyis tényleg vérengzést látunk a piacokon.
márc. 9
8:18
Csak engedéllyel lehet elhagyni az észak-olaszországi karanténzónákat (Bank360 blog)
Az autósztrádákon, vasútállomásokon és repülőtereken egyaránt ellenőrizni fogják az érintett térségekből ki- és belépő személyeket
márc. 9
8:20
Ismét rakétákat lőtt ki Észak-Korea (Bank360 blog)
A kommunista ország egy héttel ezelőtt két rövid hatótávolságú ballisztikus rakétával végzett hasonló fegyverkísérletet
márc. 9
8:21
Nasa: 1998 óta fenyeget, áprilisban veszélyes aszteroida közelíti meg a Földet (Femcafe)
22 éve tartanak a potenciális veszélytől az űrkutatók.
márc. 9
8:24
Meglepő adat a magyarországi szülésekről (Infostart)
Alig van arra példa, hogy egy anya és az újszülöttje 24 órával a szülés után elhagyja a kórházat, bár ezt egy 2017-es miniszteri rendelet lehetővé teszi, tavaly tízezer esetből csak kilencszer fordult elő.
márc. 9
8:27
Zuhanórepülésben a kőolaj ára (Privátbankár)
Több mint 30 százalékos mínuszban a Brent és a West Texas Intermediate is.
márc. 9
8:27
Az erős elektromos autó nem kihívás (Autónavigátor)
Nagy sebességet, 3 másodperces 0-100-as gyorsulást elérni ma már nem igazán kihívás az elektromos autóknak, és a technika még engedne többet is. Az igazi fejtörést a könnyű és agilis elektromos kocsi létrehozása jelenti.
márc. 9
8:27
Egyre kevesebb szén-dioxidot kötnek meg a trópusi esőerdők (NRGreport)
A Nature-ben, március 4-én a Leeds-i Egyetem által jegyzett kutatás szerint a trópusi esőerdők szén-dioxid-megkötő képessége folyamatosan és extrém mértékben csökken. A kutatók 30 éven át vizsgáltak összesen 300 ezer fát és ennek alapján derült ki, hogy míg a 90-es években a trópusi esőerdők 46 milliárd tonna szén-dioxidot tudtak kivonni a légkörbő
márc. 9
8:30
Koronavírus: napi 30-40 alkalommal riasztják a mentőket, a rendszer próbál felkészülni (Alternatív Energia)
A Szent Lászlóban kialakított karantén további bővítésére előkészítik a Kútvölgyi Klinikai Tömb épületét, a lélegeztetésre szorulók ellátásához pedig az Országos Korányi és Pulmonológiai Intézet intenzív osztályát jelölik ki.
márc. 9
8:30
Néhány uniós ország 1000-1500 menekült gyereket fogadna be (ATV)
Már folynak a tárgyalások, hogyan tud az EU segíteni a görögországi menekülttáborokban lévőkön, néhány ország gyerekeket befogadna.
márc. 9
8:30
Jó gyümölcstermés várható idén (Agrofórum)
Több kockázata lehet a szokatlanul enyhe télnek a gyümölcstermésre, korábban indult a rügyfakadás, előfordulhat erősebb fertőzés, és az esetleges tavaszi fagy is jelentősen befolyásolhatja az idei, jelenleg jónak ígérkező gyümölcstermést - közölte a FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke az Mti-vel.
márc. 9
8:33
Meredeken zuhan a kőolaj ára (Menedzsment Fórum)
Több mint 30 százalékos mínuszban a Brent és a West Texas Intermediate is.
márc. 9
8:36
Az olaszok már azt is elköltenék, ami nincs (Portfolio)
További kiadásokat tervez az olasz kormány a koronavírus negatív gazdasági hatásainak ellensúlyozására. A kormány az eddigi 7,5 milliárd euró felett további összegeket költhet, a költségvetés lehetőségei azonban korlátozottak.
márc. 9
8:36
Lovas témájú Bentley Continental GT érkezik a Mulliner jóvoltából (Auto Pult)
A másfél millió fontba kerülő Mulliner Bacalar után újabb modellt vett kezelésbe a Mulliner részleg: az Equestrian Edition megalkotásakor a Celtenhami Fesztivál inspirálta a mérnököket. Mivel az esemény a legtöbbször egybeesik Szent Patrik napjával, így különösen népszerű az írek között – és alapjaiban vidám rendezvény, amellett, hogy a versenynapt
márc. 9
8:36
Koronavírus: a rossz tapasztalatok miatt nem mernek jelentkezni a magyar hatóságoknál a külföldi diákok, inkább magánorvoshoz mennek (ATV)
Az Indexnek az egyik karanténban lévő iráni diák azt mondta, annyira megroppant a bizalom a külföldi diákok részéről a magyar hatóságokban, hogy többen félnek bejelenteni, hogy érintkezhettek potenciálisan a fertőzött társukkal, inkább magánorvosnál teszteltetik magukat.
márc. 9
8:36
Először nyert városi rangadót a Lakers (Sport365)
Kilenc ponttal nyertek városi ellenfelük ellen.
márc. 9
8:36
Odáig vagy a romantikus hangulatú kertekért? Így lehet a tied is az! (Spabook)
A mostani kertünk megtervezésénél az volt a legfontosabb szempontunk, hogy könnyen és gyorsan tudjuk gondozni a benne élő növényeket. Ezen felül...
márc. 9
8:39
Így írja át a történelmet a Fidesz a szövetségeseivel (Kripto Akadémia)
Amelyik intézmény nem igazodik a hatalom narratívájához, az meglakol.
márc. 9
8:42
Fradi-UTE összecsapás a jégen - Sport a tévében (Infostart)
Párizs és Nizza között tekernek az országúti kerékpározók, az angol bajnokságban Leicester City-Aston Villa összecsapás lesz.
márc. 9
8:42
Elvesztette a gazdáját a kutya, majd besétált a rendőrségre, hogy eltűntnek nyilvánítsa magát (Promotions)
Chico nagyon okosan járt el.
márc. 9
8:45
Ismét rakétákat lőtt ki Észak-Korea (HírTV)
A dél-koreai hadsereg közlése szerint Észak-Korea három azonosítatlan rakétát lőtt ki a Japán-tenger irányába.
márc. 9
8:45
Csata kételyekkel a Vígben (Spa Trend Online)
Feszült időszakot él a Vígszínház. Hárman aspirálnak a direktori posztra. A társulat megosztott. Ketten nyilvánossá tették az elképzeléseiket, a mostani igazgató egyelőre csupán ígéri. A szakmai bizottság a jövő héten, a közgyűlés március 10-én dönthet.
márc. 9
8:45
Elenyésző volt ambuláns szülések száma tavaly (AQUA)
Alig van arra példa, hogy egy anya és az újszülöttje 24 órával a szülés után elhagyja a kórházat, bár egy 2017-es miniszteri rendelet lehetővé teszi, tavaly ez tízezer esetből csak kilencszer fordult elő – írta a Világgazdaság hétfőn.
márc. 9
8:48
A WHO szerint már 8 koronavírusos van Magyarországon (ATV)
Az Egészségügyi Világszervezet szerint hétfőn nyolcra emelkedett a agyarországi, igazoltan koronavírusos betegek száma. A Nemzeti Népegészségügyi Központ által frissített kormányzati honlapon ugyanakkor hétfő reggel fél 9-kor még csak 7 beteget jeleztek.
márc. 9
8:51
Óriási kitörés a világegyetemben: Felrobbant egy fekete lyuk (Femcafe)
Soha nem látott mértékű robbanás rázta meg a világűrt.
márc. 9
8:54
Koronavírus elleni intézkedéseket hoznak a brit bankok (Portfolio)
A londoni City legnagyobb bankjai sorra hozzák az intézkedéseket a koronavírus terjedése ellen – írja a BBC.
márc. 9
8:56
Hihetetlen mértékű tőkemenekítés zajlik ezekben az órákban a világban (Portfolio)
A múlt pénteki, eleve történelmi mélypontot jelentő 0,76%-hoz képest ma reggelre 0,39%-ra, azaz csaknem felére zuhant a 10 éves amerikai államkötvény hozama, a 30 éves pedig 1,2%-ról 0,7%-ra, ami jól mutatja, hogy milyen pánikszerű tőkemenekítés zajlik ezekben az órákban a biztonságosnak hitt eszközökbe. Az olajár a szaúdiak árháborúja miatt gyakor
márc. 9
8:57
Fagyveszély fenyegeti a gyümölcsöket (AQUA)
.

Keresés