Akár majdnem a felére is lehetne csökkenteni a repülés környezeti hatását, mindössze azzal, hogy egy kicsit megváltoztatjuk azt a magasságot, amin a gépek közlekednek – sőt, még csak nem is kell az összes járat útvonalába beleszólnunk, mindössze a 2 százalékuknál kellene változás.
Az újonnan forgalomba helyezett járművek (személygépkocsik és kisteher) száma 2019-ben egy új rekordot ért el. A ZSW (Zentrum für Sonnenenergie- und Wasserstoff-Forschung Baden-Württemberg) adatai szerint tavaly, világszinten 2,3 millióval növekedett a darabszám, de globális szinten nagyon erős csökkenés tapasztalható.
A portugál köztársasági elnök bejelentette, hogy karanténba helyezi magát, és elhalasztja a következő két héten esedékes találkozóit, mert múlt kedden olyan gyerekekkel került közvetlen kapcsolatba, akiknek az iskolájában azóta kimutatták az új típusú koronavírus megjelenését.
A töltésre fordított energia meghaladja az ötmillió kWh-t. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) adatai alapján az elektromos autó töltések száma 2019-ben meghaladta az 560 ezret, a tavaly üzemelt töltőoszlopok száma pedig megközelítette az 1400-at.
Karácsony Gergely bejelentette, hogy a főváros is a saját tulajdonú lakásaikból felajánl néhányat, hogy azokból védett házakat alakítsanak ki azoknak a nőknek, akik családon belüli erőszak áldozataivá váltak.
Látogatási tilalmat rendelt el az országos tisztifőorvos Magyarország valamennyi fekvőbeteg-ellátó és bentlakásos szociális szolgáltatást nyújtó intézményében az új koronavírus miatt, írja a Nemzeti Népegészségügyi Központ.
Az elszeparáltak közül 11-en vannak egészségügyi intézményben, a többiek az otthonukban tartózkodnak, mert olyan térségekből tértek vissza, ahol már megjelent a koronavírus-fertőzés.
Látogatási tilalmat rendelt el az országos tisztifőorvos Magyarország valamennyi fekvőbeteg-ellátó és bentlakásos szociális szolgáltatást nyújtó intézményében az új koronavírus miatt.
Látogatási tilalmat rendelt el az országos tisztifőorvos Magyarország valamennyi fekvőbeteg-ellátó és bentlakásos szociális szolgáltatást nyújtó intézményében az új koronavírus miatt.
A nyomozók közül hárman már egy-egy sikeres találattal rendelkeznek, de Gáspár Lacinak még nem sikerült jól tippelnie. Elmondta, mi tévesztette most meg.
Látogatási tilalmat rendelt el az országos tisztifőorvos Magyarország valamennyi fekvőbeteg-ellátó és bentlakásos szociális szolgáltatást nyújtó intézményében az új koronavírus miatt.
Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, köztük a februári infláció, a januári ipari termelés és a januári külkereskedelmi forgalom adatai.
Olaszországban 133 újabb halálos áldozatot regisztráltak 24 óra alatt. Ezzel szombaton 366-ra emelkedett az új koronavírus fertőzés halálos áldozatainak száma – jelentették be olasz egészségügyi illetékesek vasárnap este.
Utolsó útjára kísérték Csukás Istvánt (†83). A Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth- és kétszeres József Attila-díjas magyar írótól rokonai, barátai, pályatársai és tisztelői vettek végső búcsút a Farkasréti temetőben szombaton.
A közel-keleti ország miniszterelnöke szombaton bejelentette, hogy fizetésképtelenné váltak. Annak érdekében, hogy az állampolgárok szükségleteit el tudják látni, egyelőre nem fizetik a felvett kölcsönöket.