A világ négy különböző országában összesen nyolc magyar tartózkodik karanténintézkedés alatt. Erről a külgazdasági és külügyminiszter számolt be a közrádióban.
Az argentin egészségügyi hatóságok közlése szerint egy 64 éves férfiról van szó, aki egyebek között cukorbeteg volt, és európai körútja során fertőződött meg.
Az Egyesült Nemzetek eddig négy világkongresszust tartott a nőkkel kapcsolatban, az elsőt 1975-ben Mexikóvárosban, aztán 1980-ban Koppenhágában, majd Nairobiben 1985-ben, az utolsót pedig Pekingben 1995-ben. Ez utóbbin az egyes országok elkötelezték magukat amellett, hogy többet tesznek a női egyenjogúság megvalósítása és a nemi diszkriminációkkal
„Mindenütt és mindenkitől főhajtás illeti, ahol és akinek megkérdőjelezhetetlen érték a szabadság és az emberi méltóság” - Átadták az Esterházy-díjakat
A Wizz Air bejelentette, hogy azonnali hatállyal felfüggeszti milánói, trevisói és bergamói járatait az észak-olaszországi régió lezárása és a koronavírus terjedésének megakadályozásával kapcsolatban elrendelt intézkedések miatt.
A február 23-án Olaszországból hazaérkezett és karanténba helyezett 11 diáklány, két tanáruk és a két buszvezető is ma délelőtt elhagyhatták a László Kórházat, jelentették be a koronavirus.gov.hu-n.
Meghalt az első új koronavírussal fertőzött beteg a dél-amerikai kontinensen, az argentin egészségügyi hatóságok közlése szerint a 64 éves férfi aki egyebek között cukorbeteg volt.
Elkezdődött a kerti zöldhulladék elszállítása Budapesten - ezzel kapcsolatban jöhet szóba a komposztálás, ami megoldás lehet egy érkezőben lévő új - és várhatóan zsebbe vágó - szelektív gyűjtési előírásra.
A Wizz Air bejelentette, hogy azonnali hatállyal felfüggeszti milánói, trevisoi és bergamoi járatait az észak-olaszországi régió lezárása és a koronavírus terjedésének megakadályozásával kapcsolatban elrendelt intézkedések miatt.
2019-ben már csúcson volt a foglalkoztatás Magyarországon, de lehetnek még tartalékok. A Pénzcentrumnál megnéztük hol állnak hazánkban és az EU-ban a nők illetve férfiak a munkaerőpiacon. 2018-ban a nők Európai Uniós foglalkoztatási...
Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, köztük a februári infláció, a januári ipari termelés és a januári külkereskedelmi forgalom adatai.
Az ügyfélkiszolgálás színvonalát folyamatosan javító vállalatok átlagosan 20-30 százalékkal növelhetik árbevételüket, mivel az elégedett vásárló 2,5-szer többet költ a tapasztalatok szerint, mint az elégedetlen – közölte kutatásának eredményét az ügyfél-elégedettség mérésével foglalkozó ClientFirst Consulting Kft.
A korábbi aranylabdás egy kaszinótulajdonos meghívására érkezett Paraguayba, ahol gyermekeknek szóló jótékonysági programon vett volna részt, de egy hotelben előállították, mert a nevére szóló, paraguayi keltezésű hamis útleveleket találta nála, valamint testvérénél.
A cöliákia, más néven autoimmun lisztérzékenység diagnózisa után sok szülőben felmerül, hogy az addig megszokott étrend helyébe lépő gluténmentes alapanyagok és ételek képesek-e biztosítani a gyermek fejlődéséhez szükséges tápanyagokat?
Egyszerre ünnepli az angol márka a versenysikerekben gazdag történelmét és a Boeinggel való friss együttműködését ezzel a tető nélküli élményautóval, melyből mindössze 88 darab készül.
A diszkont légitársaság a mai napon bejelentette, hogy azonnali hatállyal felfüggeszti milánói, trevisoi és bergamoi járatait az észak-olaszországi régió lezárása és a koronavírus terjedésének megakadályozásával kapcsolatban elrendelt intézkedések miatt.
Nemrég írtuk meg, hogy az egy évvel korábbi 100 milliárd helyett 2019 utolsó negyedévében már csak 50 milliárd forint volt a fejlesztők által elindított lakóprojektek összértéke. Ennek kapcsán a legnagyobb fejlesztőket kérdeztük meg, hogy a 27 százalékos lakásáfa bevezetése óta mit tapasztaltak eddig az árak és kereslet alakulásában és mire számíth
A demonstrációt szervező Alternatív Diákközpontú Oktatásért Mozgalom kommunikációs alelnöke szerint erről egyeztettek a szakszervezetekkel és más civil szervezetekkel is.