Hárommilliárd forintos csalással vádolja a Tatabányai Járási Ügyészség egy tatabányai gabonakereskedő cég két vezetőjét, akik a társaság fizetésképtelensége ellenére kötöttek szerződéseket és ezzel 191 sértettnek okoztak kárt - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség pénteken az MTI-vel.
A pénzügyi ismereteket rendszeresen oktatni kell, a jövőben az alaptanterv részévé kell tenni – nyilatkozta Varga Mihály pénzügyminiszter. A miniszter hosszú távú célnak nevezte, hogy akár a Nemzeti alaptanterv része legyen a pénzügyi ismeretek oktatása, ezért a tárca egyeztet az Emberi Erőforrások Minisztériumával. A Pénzügyminisztérium szeretné,
A dél-koreai hadsereg közlése szerint Észak-Korea három azonosítatlan rakétát lőtt ki a Japán-tenger irányában hétfőn, egy héttel azután, hogy két rövid hatótávolságú ballisztikus rakétával végzett hasonló fegyverkísérletet.
Brüsszelben egyeztet ma a megbukott migrációs paktumról Recep Tayyip Erdoğan török elnök uniós kollégáival, egyre mélyül ugyanis a görög határon kialakult migrációs válság.
Súlyosan indul a hét a világ tőzsdéin, a koronavírus globális terjedésével kapcsolatos aggodalmak miatt ütik a részvényeket, az olajár pedig 1991 óta nem látott mértékben esett, miután Szaúd-Arábia és Oroszország árháborút indított...
Március 7-én, tehát két napja, szombaton jelentette be az Operatív Törzs, hogy egy 70 éves magyar férfi az ötödik koronavírusos Magyarországon. És hogy őt vélhetően a fia fertőzhette meg, aki külföldön él, február közepén látogatta meg édesapját, előtte például Olaszországban is volt. A férfi most azt állítja, napokkal korábban járt a Szent László
Az elnökség a közleményében rögzítetteket nem zsarolásnak, hanem pusztán tényközlésnek szánta – így reagált a Jobbik a volt pártelnök, Sneider Tamás éles bírálatára. Sneider a közösségi oldalán múlt héten kritizálta a párt vezetőit, amiért Bana Tibor parlamenti képviselő kilépése után kiadott állásfoglalásukban azt írták: a Jobbik elnöksége egyérte
A kormányváltáshoz összefogás kell, de nem lehet elárulni a Jobbik szavazóit sem – mondja a párt vezetője. Jakab szerint ők a vidék erejét jelentik, és egérutat a Fideszből kiábrándultak számára.
Olyan gyermekekről van szó, akik betegség miatt sürgős ellátásra szorulnak, vagy kísérő nélkül érkezett, 14 éven aluli gyermekek, többségükben lányok – hangsúlyozták.
Február végén több vizsgálatot is elvégeztek rajta, de az orvosok azt mondták, nem a koronavírus miatt beteg. Most azt állítják, ő fertőzte meg idős édesapját, aki már nincs eszméleténél.
A munkáltató köteles az adós munkabéréből a letiltásban meghatározott összeget levonni és kifizetni a végrehajtást kérőnek, vagy átutalni a végrehajtói letéti vagy más számlára. Ezen túlmenően a munkáltató legkésőbb a letiltás átvételét követő munkanapon köteles értesíteni az adóst a letiltásról, intézkedni a levonás és a levont összeg kifizetése i
Nyitókép: shmu.sk Változóan felhős időnk lesz. A nappali hőmérséklet 6 és 11 fok között alakul. Esőre nem számíthatunk, a reggeli órákban azonban köd képződhet. Gyenge lesz a szélmozgás. shmu.sk
Bár az online bántalmazás nem hagy látható jeleket a bőrön, de vajon ettől kevesebb fájdalommal jár? Nos, a válasz alighanem mindannyiunk számára egy határozott nem. Ám abba már csak ritkán gondolunk bele, hogy a cyberbullying legalább ilyen súlyú probléma, de sajnos jóval kevesebbet beszélünk róla.
Szentendre vezetői szerint míg alapfeladatainak a város nem tud eleget tenni, kész öngyilkosság lenne a Ferenczy Múzeumi Centrum működtetése. A kormánymédia eközben kulturális öngyilkosságról cikkezik.
Meredeken, közel harmadával csökkent a kőolaj világpiaci ára hétfőn a határidős jegyzésekben annak nyomán, hogy Szaúd-Arábia csökkentette az árakat, és bejelentette, hogy jelentősen növeli, napi 10 millió hordó fölé, nyersolajkitermelését áprilisban.
Az MIT kutatói olyan módszert fejlesztettek ki, amelynek segítségével a gépi intelligencia utasítások nélkül, pusztán megfigyeléssel képes komplex feladatok elvégzésére.
A devizákat sem kíméli a hétfő reggeli piaci pánik, a forint is fél százalékkal gyengült az euróval szemben, így 337 felett kezdjük a napot. Persze ez semmi ahhoz képest, hogy a dollár egy százalékos zuhanással kezdi a napot, vagyis tényleg vérengzést látunk a piacokon.
Alig van arra példa, hogy egy anya és az újszülöttje 24 órával a szülés után elhagyja a kórházat, bár ezt egy 2017-es miniszteri rendelet lehetővé teszi, tavaly tízezer esetből csak kilencszer fordult elő.
Nagy sebességet, 3 másodperces 0-100-as gyorsulást elérni ma már nem igazán kihívás az elektromos autóknak, és a technika még engedne többet is. Az igazi fejtörést a könnyű és agilis elektromos kocsi létrehozása jelenti.
A Nature-ben, március 4-én a Leeds-i Egyetem által jegyzett kutatás szerint a trópusi esőerdők szén-dioxid-megkötő képessége folyamatosan és extrém mértékben csökken. A kutatók 30 éven át vizsgáltak összesen 300 ezer fát és ennek alapján derült ki, hogy míg a 90-es években a trópusi esőerdők 46 milliárd tonna szén-dioxidot tudtak kivonni a légkörbő
A Szent Lászlóban kialakított karantén további bővítésére előkészítik a Kútvölgyi Klinikai Tömb épületét, a lélegeztetésre szorulók ellátásához pedig az Országos Korányi és Pulmonológiai Intézet intenzív osztályát jelölik ki.
Több kockázata lehet a szokatlanul enyhe télnek a gyümölcstermésre, korábban indult a rügyfakadás, előfordulhat erősebb fertőzés, és az esetleges tavaszi fagy is jelentősen befolyásolhatja az idei, jelenleg jónak ígérkező gyümölcstermést - közölte a FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke az Mti-vel.
További kiadásokat tervez az olasz kormány a koronavírus negatív gazdasági hatásainak ellensúlyozására. A kormány az eddigi 7,5 milliárd euró felett további összegeket költhet, a költségvetés lehetőségei azonban korlátozottak.
A másfél millió fontba kerülő Mulliner Bacalar után újabb modellt vett kezelésbe a Mulliner részleg: az Equestrian Edition megalkotásakor a Celtenhami Fesztivál inspirálta a mérnököket. Mivel az esemény a legtöbbször egybeesik Szent Patrik napjával, így különösen népszerű az írek között – és alapjaiban vidám rendezvény, amellett, hogy a versenynapt
Az Indexnek az egyik karanténban lévő iráni diák azt mondta, annyira megroppant a bizalom a külföldi diákok részéről a magyar hatóságokban, hogy többen félnek bejelenteni, hogy érintkezhettek potenciálisan a fertőzött társukkal, inkább magánorvosnál teszteltetik magukat.