Szakadnak a feltörkevő devizák a dollárral szemben, miután az olajnagyhatalmak nem tudtak megegyezni a kitermelés csökkentéséről, és a szaudiak a termelés növelése mellett döntöttek. A jegybankok nagy dilemmával állnak szemben: a lazítással támogathatnák a növekedést, a szigorítással pedig megtámaszthatnák a devizájukat. Bármit is lépnek majd, a kö
Folytatódott a sikerszéria: a K&H befizetős automatáiba tavaly 533 milliárd forintot fizettek be, ami 39 százalékos emelkedést jelent éves szinten – közölte a bank. Naponta átlagosan 4462 alkalommal „fogadtak” el pénzt a K&H-s ATM-ek. Egy tavaly bevezetett új funkciónak köszönhetően pedig már nem csak a saját számlára lehet befizetni pénzt, hanem a
A tenisz- és futballrajongóknak kell most megértőknek lenni - az albánok és a szlovákok közben rossz hírt kaptak. Lesz vírusszűrés az osztrák-olasz határszakaszon. Magyarországon sem túl biztató a helyzet. Hírek a koronavírusról - folyamatosan az Infostarton.
Idén a NAV kiemelten fogja ellenőrizni a KATA-s szerződéseket. Nem véletlen az adóhatóság szigora; a KATA-s vállalkozók egy munkavállalóhoz képest nagyságrendekkel kevesebb adót fizetnek, az elérhető adóelőnyük hatalmas. A Niveus Consulting Group összefoglalta, milyen kockázatokkal kell szembenézni és hogyan készüljenek az ellenőrzésekre azok, akik
Sokallja a 12 év börtönbüntetést az a férfi, aki elvágta a sógora torkát a másfél évvel ezelőtti kávai lecsófesztiválon. A letartóztatásban lévő férfi ügyvédje téves minősítés és a büntetés enyhítése miatt fellebbezett.
Folytatódik a tendencia: a múlt heti jelentős csökkenés után ezúttal is mérséklődik az üzemanyagok ára. A 18 és 17 forintos csökkenés után most ismét számottevően kedvezőbben tankolhatunk - az autózás szerelmeseként ennél jobb hírt nem is kaphatunk hétkezdésnek.
További intézkedésig minden futballmérkőzést zárt kapuk mögött kell lebonyolítani Romániában – közölte a helyi labdarúgó-szövetség (Frf) a koronavírus-járványra hivatkozva.
Az elnök hivatala rögtön a bevezetés után nekiállt begyűjteni a manipulált videók megosztását jelző címkéket, az első eset azonban jól mutatja, hogy maga a technika sem tökéletes még, a módszer hatása pedig minimum véleményes.
A Kódexen túlmutató vállalást tett az ÖRT égisze alatt mintegy harminc tagvállalat és két szakmai szervezet az emberi méltóság reklámokban való érvényesülése érdekében. Az aláírók elkötelezettek az iránt, hogy a reklámokban történő felelősségteljes és sokoldalú emberábrázolással hozzájáruljanak a pozitív kulturális változáshoz. Fontos és előremut
Egyetlen működő Jobbik-alapszervezet maradt a Hajdú-Bihar megyei 5. választókerületben – a kabai –, miután újabb négy alapszervezet oszlott fel. Ez derül ki abból a közleményből, amelyet Rigán István választókerületi elnök küldött el hétfőn.
Szerdán tovább csökken az üzemanyagok ára a hol tankoljak.hu szerint, a benzin literenkénti átlagára bruttó 7 forinttal 358 forintra csökken, míg a gázolaj átlagára 6 forinttal 370 forintra mérséklődik majd.
A felhasználók közel egyharmada választotta az online bankkártyás vásárlást 2019-ben az egyik legnagyobb online piactére. A digitális fizetések további jelentős bővülésére lehet számítani az azonnali fizetési rendszer bevezetésének...
A pénteki nagy esést követően tovább folytatódott hétfőn a tőzsdéken a lejtmenet, a befektetők pánik üzemmódba kapcsoltak. Immár a koronavírus mellett a zuhanó olajárak is azon tényezők között van, ami a negatív hangulatot erősíti. Rövid távon aligha várható komoly fordulat.
A Magyar Mozgókép Szemlén a legjobb ismeretterjesztő film díját Mosonyi Szabolcs rendező-operatőr és Bagladi Erika forgatókönyvíró-producer Vad erdők, vad bércek című alkotása nyerte.
Kilencedik évébe lépő sikeres együttműködés folytatódik a MOL-PICK SZEGED férfi kézilabda csapat és a világ legzöldebb és leginnovatívabb autógyártója, a környezetbarát hibrid elektromos modelljeiről ismert Lexus prémium márkát is jegyző Toyota között. A MOL-PICK SZEGED férfi kézilabda csapat által az elmúlt években elért sikerek, különösen a 2018-
Egy hónapja kezdett el együttműködni a Számlázz.hu és a K&H Bank, az indulás óta már több mint 1000 vállalat szinkronizálta a bankszámláját a szolgáltatással. A pénzintézet számításai szerint napi több mint 4 óra adminisztrációt megspórolhat az online számlázás.
Pánik van a világ tőzsdéin, és ez már összehangolt intézkedéseket sürget a vezető gazdasági intézmények, köztük például a jegybankok vagy a Nemzetközi Valutalap részéről - mondta az InfoRádiónak Beke Károly, a Portfolio elemzője.
A borágazat újraszabályozásának elkészült koncepciója kiszámítható és támogató környezetet biztosít a termelők számára, hogy a legfontosabb feladatukkal, a jó bor megalkotásával foglalkozhassanak – mondta az...
Martin Chren, a pozsonyi Ružinov városrész polgármestere azt írta a Facebookon, hogy a Palkovič utcai intézmény egyik óvónőjénél mutatták ki a koronavírus-fertőzést.
Nagyon csúnyán indul a hét a világ tőzsdéin, a koronavírus globális terjedésével kapcsolatos aggodalmak miatt ütik a részvényeket, az olajár pedig 1991 óta nem látott mértékben esett, miután Szaúd-Arábia és Oroszország árháborút indított. Az olaj WTI jegyzésára 30 dollár alá csökkent. Pénteken még 40 dollár felett járt egy hordó olaj ára, egy hete
A koronavírus nemzetközi elterjedése miatt a cégeknek fel kell készülnie arra, hogy a megbetegedések és az esetleges hatósági intézkedések érdemben befolyásolják a vállalatok működését. Felmerül azonban a kérdés, hogy amennyiben a munkahelyen megjelenik a járvány, úgy a munkáltató milyen intézkedések megtételére jogosult, illetve köteles, és mit te
Ha a Törökország felől Nyugat-Európa irányába tartó menekülthullám érinti Romániát, életbe lép az a terv, amelyet már korábban kidolgozott a román kormány.
A Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) verseny-újraindításával megindított központosított közbeszerzési eljárásán a 4iG Nyrt. ajánlatát nyertesként hirdették ki, a szerződéskötési moratórium március 16-án jár le - tette közzé az informatikai társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
Orbán Viktor miniszterelnök hétfő délelőtt a koronavírus terjedése kapcsán megszervezett nemzetközi videokonferencián vett részt, melyre Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök kezdeményezésére került sor - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
Miközben tovább tombol a hazai hitelezési láz, az átlagos kamatok az elmúlt időszakban is csökkentek. A Pénzcentrumnál megnéztük, vajon mennyire fontos szempont a kiszámíthatóság a magyar hitelfelvevők körében. A múlt héten...
Budai Gyulán kívül egyre több felháborodott fideszes politikus, a 17 évesen meggyilkolt Csenge ügyében elsőként Kocsis Máté frakcióvezető nevezte vérlázítónak az ítéletet. Völner Pál igazságügyi államtitkár is nyilatkozott már: reméli, másodfokon “kiérleltebb” döntés születik.
Szalay Anna Lilla már öt éve dolgozik felszolgálóként, hogy megteremthesse önállóságát. Párjával, Gáborral legnagyobb vágyuk, hogy ketteseben, saját lakásban együtt élhessenek, ezért rendhagyó kampányba kezdtek.