2020. március 11. szerda

márc. 11
12:42
A koronavírus miatt elmarad Nagy Márton koronavírusról szóló előadása (Portfolio)
Országszerte törlik, halasztják a következő hetek nagy látogatottságú rendezvényeit a koronavírus-jrávny elleni védekezés jegyében. Ez lett a sorsa Nagy Márton MNB-alelnök előadásának is.
márc. 11
12:42
Koronavírus: Három azonnali intézkedést követel a Jobbik (ATV)
A kizárólag a hazautazó kelet-európaiak által használható tranzitfolyosó létrehozását, a Kínából érkező közvetlen repülőjáratok leállítását és a határőrség visszaállítását követeli a Jobbik szerdai közleményében a kormánytól "a magyar emberek biztonsága védelmében".
márc. 11
12:45
Amerikai minisorozat készül a Tiszta szívvel című magyar filmből (autopro)
A 2016-ban bemutatott Tiszta szívvel akcióvígjáték egy kerekesszékes bandáról szól. A történetben két mozgássérült fiatal barátságot köt egy vagány kerekesszékes bérgyilkossal.
márc. 11
12:48
MSZP: A "szennyvíziszapbiznisz" miatt százával érkeznek hozzánk kamionok a fertőzött térségekből (ATV)
A párt közleményben szólítja fel a kormányt, hogy az emberek egészsége érdekében ezt azonnal állítsa le.
márc. 11
12:51
Kína újraéled, közben Európa lebénul (Kripto Akadémia)
Míg az ázsiai nagyhatalomban javul a helyzet és újraindulhatnak vállalatok, Európában fel kell készülni az óvintézkedésekre. A járvány már áttörte a határokat.
márc. 11
12:51
Kézfertőtlenítőnek öltöztettek be egy vendégmunkást a szaúdi olajvállalat központjában (444.hu)
A királyságban a beszámolók szerint eleve rosszul bánnak a vendégmunkásokkal, de a koronavírus megérkeztével még rosszabb lett a helyzet.
márc. 11
12:51
Teljes a káosz a sportban is a koronavírus miatt (444.hu)
A Getafe nem hajlandó elutazni Milánóba, a szurkolók pedig szinte mindenhol eltűnnek a lelátókról.
márc. 11
12:51
Mnb: Szigorú szankciók várnak az adataikat be nem küldő pénzügyi vállalkozásokra (Biztosító Magazin)
Szigorúan fellép a továbbiakban az Mnb az alapvető működési adataikat a jegybanknak késedelmesen vagy egyáltalán nem megküldő pénzügyi vállalkozásokkal szemben.
márc. 11
12:51
Mok: A kormány biztosítsa az egészségügyi dolgozóknak a védőfelszerelést! (Tiszta Jövő)
Ha „nincs személyzet, nincs semmi” – fogalmazott a Mok elnöke szerdán.
márc. 11
12:51
Divat tippek, hogyan viseld a ráncolt darabokat - észrevétlenül karcsúsítanak a húzott ruhák (Spabook)
Már akkor is a szerelmese voltam a ráncolt fazonú ruháknak, amikor utoljára felbukkantak a divatban – így aztán a napokban különösebb gondolkodás...
márc. 11
12:55
Merkel drámai kijelentése: az emberek kétharmada elkapja a koronavírust (Portfolio)
Mivel nincs ellene gyógymód, ezért az emberek 60-70 százaléka meg fog fertőződni a koronavírussal – jelentette ki szerda délelőtti sajtótájékoztatóján Angela Merkel német kancellár.
márc. 11
12:55
Újabb levelet kaptak az iskolák: minden iskolai programot, utazást és tábort le kell mondani (ATV)
Újabb levélben tájékoztatta ma reggel a Klebelsberg Központ és az Oktatási Hivatal a tankerületeket, az iskolákat és az iskolába járó gyerekek szüleit a koronavírus helyzettel összefüggő legfontosabb intézkedésekről, a megelőzés lehetőségeiről.
márc. 11
12:57
Ez volt a tavalyi év legkelendőbb felvétele (autopro)
.
márc. 11
12:57
3,3 millióan 625 milliárdot vásároltunk össze a hazai webshopokban (Bitport)
Töretlenül folytatódik a magyarországi online kiskereskedelmi értékesítés bővülése. A friss adatok szerint 2019-ben 16 százalékkal nőtt az éves forgalom.
márc. 11
13:00
Pénteken tovább csökkennek az üzemanyagárak (ATV)
A benzin és a gázolaj ára is bruttó 10 forinttal csökken.
márc. 11
13:03
Fesztiválokat, koncerteket, előadásokat fújnak le egész Európában, de a francia választásokat megtartják (444.hu)
A kontinensen mindenhol vége a rendes kerékvágásnak.
márc. 11
13:03
Zárójelben a kvóta, jöhet az erőfelmérés (Azenpenzem)
A koronavírus magyarországi megjelenése miatt kétségessé vált a pénteken és szombaton esedékes öttusa országos bajnokság megrendezése Budapesten.
márc. 11
13:03
Vidéken jóval nehezebb megtakarítani, mint Budapesten egy felmérés szerint (Biztosító Magazin)
Budapesten a válaszadók 29 százaléka jelezte, hogy a jövedelméből nem tud rendszeresen félretenni, a vidéki magyar városokban élők között 31 százalék, a kistelepüléseken élőknél pedig ez az arány már elérte a 43 százalékot
márc. 11
13:03
Emmi: Az iskolák mondjanak le minden programot (Magyar Hírlap)
Újabb tájékoztatást kaptak az iskolák és a szülők
márc. 11
13:05
A honvédségnek különleges helyzetben is el kell látnia hagyományos feladatait (Magyar Hírlap)
Németh Szilárd a legfontosabb tennivalónak a légtérvédelmet jelölte meg
márc. 11
13:06
Generációváltás a hazai kkv-k jövőjének kulcsa (ProfitLine)
A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében, hamarosan új lehetőség nyílik a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások számára többek között a generációváltást támogató rendszerek kiépítésére. Az időzítés nem véletlen, a Budapest Bank legfrissebb, a kkv szektort vizsgáló kutatása szerint is a vállalatok előtt álló egyik legnagyobb
márc. 11
13:06
"Az Atalanta már nem számít meglepetésnek" - Ilicic (Sport365)
A szlovén válogatott labdarúgó évről évre jobb játékosnak érzi magát.
márc. 11
13:09
Hőmérőtapaszt fejleszt a Google egyik cége (Infostart)
Lendületet kaptak az egészségügyi fejlesztések: a techcég a koronavírus fertőzöttek minél korábbi kiszűrését támogatja.
márc. 11
13:09
A koronavírus miatt lefújták a koronavírusról szóló konferenciát (444.hu)
New Yorkban is sorra maradnak el a rendezvények.
márc. 11
13:09
Őrült összegeket fizetnek az új Jimny-ért, hogy ne kelljen várni (Autónavigátor)
Sokkal nagyobb a kereslet a Suzuki Jimny-re annál, amire a gyártó felkészült. Nálunk végeztek a modellel az új normák, de Ausztráliában rendelhető, viszont egy évet kell rá várni.
márc. 11
13:09
Mit jelent pontosan a zöld csomagolás? Mutatjuk a legújabb megoldásokat! (NRGreport)
Az ma már nem kérdés, hogy elkerülhetetlen egyfajta radikális megújulás a háztartási hulladékok jelentős részét kitevő csomagolások tekintetében. A zöld csomagolások mind az előállításuk technológiáját, mind pedig a felhasznált alapanyagok tekintetében a környezet védelmére, a fenntartható fejlődés elősegítésére törekszenek.
márc. 11
13:09
Az Mnb 70 millióra büntette a Cig Pannónia Életbiztosítót (Biztosító Magazin)
A Magyar Nemzeti Bank 70 millió forint felügyeleti és fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a Cig Pannónia Életbiztosítóra ügyfél-tájékoztatási, kiszervezési és egyéb hiányosságok miatt - közölte a jegybank kedden az Mti-vel.
márc. 11
13:09
Hadházy alternatív nemzeti konzultációt indít (Igényesférfi.hu)
A korábbi Lmp-társelnök szerint a kormány saját népének egyes csoportjai ellen kelt gyűlöletet, hogy hatalmát megtarthassa.
márc. 11
13:09
Lengyelországban is felfüggesztik az iskolai oktatást a járványveszély miatt (SzMo)
Minden bölcsődét, óvodát is iskolát bezárnak.
márc. 11
13:09
Új kockázati tényezők jelentek meg az agrárszektorban (Agrofórum)
Új, nehezen modellezhető kockázati tényezők jelentek meg a globális agrárszektorban, mint például a klímatudatosság felerősödése, a fogyasztói szokások gyors változása, vagy az amerikai-kínai kereskedelmi háború. Magyarországon, ahol a hazai Gdp 3,4 százalékát adja a mezőgazdaság, az Európából és Kínából begyűrűző hatásokon túl a munkaerőhiány, az
márc. 11
13:09
Egy dolog áll a boldogságod útjában a csillagjegyed szerint - változtass rajta (Spabook)
Az életünk során számos leckét kell megtanulnunk, és utat bejárnunk, míg megtaláljuk a saját boldogságunkat. Mindenkinek más jelenti az elégedettséget,...
márc. 11
13:09
Ilyen mélyen még nem volt Mourinho (Promotions)
Edzői pályafutása során még sosem volt még José Mourinhónak hat mérkőzéses nyeretlen szériája – egészen mostanáig.
márc. 11
13:09
Erdogan a nácikhoz hasonlította a görög határrendészeket (Bank360 blog)
Mindaddig nyitva marad Törökország határa, ameddig az EU nem teljesíti összes vállalását
márc. 11
13:12
Koronavírus: újabb tájékoztatást kaptak az iskolák és a szülők az EMMI-től (Portfolio)
Újabb levélben tájékoztatta ma reggel a Klebelsberg Központ és az Oktatási Hivatal a tankerületeket, az iskolákat és az iskolába járó gyerekek szüleit a koronavírus  helyzettel összefüggő legfontosabb intézkedésekről, a megelőzés lehetőségeiről.
márc. 11
13:15
Újabb 16 ember került koronavírus-gyanú miatt karanténba (Alternatív Energia)
Reggel 53-an voltak elkülönítve, kora délután már 69-en. A mintavételek száma 78-al emelkedett.
márc. 11
13:16
Horváth Ildikó: A rend és a fegyelmezettség kulcsfontosságú (Tiszta Jövő)
Az egészségügyi államtitkár kiemelte: a nemzet jövőjéről van most szó.
márc. 11
13:18
Alaposan elbántak a magyar sztárrészvényekkel (Portfolio)
Nagyot estek ma azok a részvények, amiknek az árfolyama a 2016-2019-es időszakban még azért emelkedett, mert Mészáros Lőrinc részesedést vásárolt bennük. Miközben azok működése, és több esetben tulajdonosi struktúrája is átalakult az elmúlt években, egy közös van bennük: a 2018 áprilisi önkormányzati választások óta folyamatosan esik az árfolyamuk.
márc. 11
13:18
Járványvédelmi lépéseket vezetett be Budapest önkormányzata (ATV)
A Fővárosi Önkormányzat az operatív törzshöz fordult a védekezéshez szükséges eszközök ügyében.
márc. 11
13:24
Hableány-baleset: nem mondott le a tárgyalás jogáról az ukrán kapitány (Infostart)
Nem mondott le a tárgyaláshoz való jogáról szerdán a Viking Sigyn szállodahajó ukrán kapitánya, aki a vád szerint felelős a Hableány sétahajó tavaly májusi tragédiájáért, a halálos tömegszerencsétlenséget eredményező vízi balesetért.
márc. 11
13:25
Shiffrin visszatér a zárófutamra (Sport365)
Édesapja halála után most először áll rajthoz.
márc. 11
13:25
Súlyos vádak: Charlie Sheent pedofíliával vádolja, egy híres gyereksztár (Femcafe)
A színész egyelőre mindent tagad.
márc. 11
13:25
Dornfeld László: Kereszténység-kutató: A korábbi marxista hazugságokat liberális hazugságok váltották fel a kereszténység múltját illetően (Tiszta Jövő)
Minden nyolcadik keresztényt, vagyis mintegy 260 millió embert ér üldöztetés a hite miatt, így a kereszténység a világ legüldözöttebb vallása – fedték fel a szakértők egy keresztényüldözésről szóló konferencián. „Világszinten a hitük miatt üldöztetést elszenvedők négyötöde keresztény, őket jelentősen lemaradva követik az ateisták, majd a különböző
márc. 11
13:27
Betiltanák a rövid távú repülőutakat az európaiak (Piac és Profit)
Egy felmérés szerint a klímaváltozás elleni küzdelemben az európaiak többsége fontosnak tartaná a rövid távú repülőutak tilalmának bevezetését.
márc. 11
13:27
Merkel: időt kell nyerni, mert az emberek 60-70 százaléka megfertőződhet (ATV)
Az emberek 60-70 százaléka megfertőződhet, ezért időt kell nyerni, hogy ne terhelődjék túl az egészségügyi ellátórendszer - jelentette ki Angela Merkel német kancellár szerdán Berlinben a koronavírus-járványról tartott rendkívüli nemzetközi sajtótájékoztatóján.
márc. 11
13:27
Szárnyal az építőipari divízió az Opusnál (AQUA)
.
márc. 11
13:27
Donáth Anna: Koronavírus: nem az illegális migráció, hanem a lezüllesztett egészségügy a veszély (Tiszta Jövő)
Sürgősen tegyen félre most ezt az ostoba kampányt, és koncentráljon a magyar egészségügyre.
márc. 11
13:33
Mit tehetne meg a kormány veszélyhelyzet idején? (Menedzsment Fórum)
A koronavírus terjedése miatt Magyarországon akár már ma is kihirdethetik a veszélyhelyzetet. Ez számos komoly korlátozással járhat, megnéztük, pontosan milyen változások jöhetnek, ha Orbán Viktor megnyomja a piros gombot.
márc. 11
13:33
Jelentősen nőtt a hazai online kiskereskedelem forgalma (ProfitLine)
A hazai e-kiskereskedelem bruttó 625 milliárd forintos éves forgalmat ért el tavaly, ami mintegy 16 százalékkal haladta meg a 2018-as szintet; az online értékesítés adja a teljes magyar kiskereskedelmi forgalom 6,3 százalékát a GKI Digital és az Árukereső felmérése szerint.
márc. 11
13:33
Járványvédelmi lépéseket vezetett be Budapest : felkészültek az intézmények bezárására (Portfolio)
A mai napon a főváros vezetése személyesen egyeztetett a fővárosi intézmények vezetőivel a koronavírus miatt kialakult helyzetről. Majd a Budapesti Egészségügyi Fórum (BEF) alakuló ülésére sor került az egészségügyért felelős kerületi vezetők részvételével. Mindkét találkozón a koronavírus miatt kialakult helyzet volt a téma - szerepel a Főpolgárme
márc. 11
13:33
Újabb 16 ember került karanténba (ATV)
Nemrég frissítették az adatokat a kormány koronavírus-járvány miatt indított tájékoztató oldalán, amely szerint immár 69 fertőzésgyanús ember van karanténban Magyarországon. Szerda reggel még csak 53 főt mutatott a számláló.

Keresés