Segítve az otthon tanuló diákok munkáját, a közmédia számos oktatási tartalmát – amíg a helyzet indokolja – az M5 csatorna napi műsorában sugározza – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap
Az ATV Híradó munkatársa, Gulyás Eszter megkereste azokat a színházi vezetőket, akiknek a neve Eszenyi Enikő igazgatói pályázatában támogatóként szerepel. Most Máté Gábor és Upor László válaszát közöljük.
Sok lesz a napsütés a jövő héten. A leghidegebb órákban még többfelé fagypont körül alakul a hőmérséklet, de napközben több helyen 20 Celsius-fok közeli értékek lehetnek.
A járó- és fekvőbeteg-ellátó szakrendelések, szakambulanciák és a fekvőbeteg osztályok, valamint a diagnosztikai ellátások szolgáltatásait kizárólag azok vehetik igénybe, akiknél nem merül fel a koronavírus-fertőzés gyanúja.
Több mint háromszázötvenen haltak meg Olaszországban, majdnem háromezerrel emelkedett a diagnosztizált betegek száma. Ilyen kedvezőtlen adatok a járvány kitörése óta nem érkeztek.
Az idősek és az egészségügyben dolgozók fokozott védelmére hívott fel az Emberi Erőforrások Minisztériuma vasárnap az Mti-hez eljuttatott közleményében.
Ügyfelei és munkatársai egészségének megóvása érdekében valamennyi ügyfélszolgálati irodájában ideiglenesen felfüggeszti a személyes ügyintézést az E.ON, ezzel is hozzájárulva a koronavírus magyarországi terjedésének megakadályozására tett kormányzati lépésekhez. Az ügyfelek hétfőtől a cég digitális platformjain, azaz online, telefonon vagy e-mailb
A pénteki miniszterelnöki bejelentést követően szombaton megszületett a rendeleti szabályozás, majd az Oktatási Hivatal honlapján közzétették az iskolák új munkarendre történő átállását szolgáló módszertani ajánlást. Emellett...
A két legnagyobb arab állam, az Egyesült Arab Emírségek és Szaúd-Arábia, valamint Egyiptom és Izrael is masszív stimulust jelentett be a hétvégén, ez sem volt elég ahhoz, hogy megtámasszák a régió tőzsdéit.
A Wizz Air, Közép- és Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársasága bejelentette, hogy a Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök által kihirdetett, az összes nemzetközi repülőjáratra, március 15. 0:00-tól vonatkozó korlátozás miatt a légitársaság további értesítésig felfüggeszti az összes lengyelországi járatát.
Vajon miért magasabb a vérnyomásunk, ha rendelőben mérik? Dr. Kapocsi Judit PhD, a KardioKözpont magas vérnyomás és érkockázat specialistája válaszol a kérdésre és elmondja, mit lehet tenni a fehér-köpeny szindróma esetén és a korrekt mérésért.
"Az Emberi Erőforrások Minisztériuma tárgyalópartnereivel ma megállapodott abban, hogy az egészségügy területén folyamatban lévő sztrájktárgyalásokat elhalasztja a veszélyhelyzet lezárultáig azért, hogy mind az egészségügy, mind a közigazgatás szereplői teljes egészében a veszélyhelyzetre fókuszálhassák erőforrásaikat." - írja az EMMI szerkesztőség
Az utóbbi huszonnégy órában háromszázhatvannyolccal 1809-re emelkedett az új típusú koronavírus-fertőzés (Covid-19) halálos áldozatainak száma Olaszországban a polgári védelmi hatóság vasárnap esti tájékoztatója szerint, eközben a diagnosztizált fertőzöttek száma majdnem háromezerrel 24 747-re nőtt.
A közigazgatási hatósági ügyek végzései elleni fellebbezési lehetőség bírósági útra terelését kifogásolja a Magyar Szakszervezeti Szövetség. A szervezet elnöke az InfoRádiónak azt mondta: a hosszabb és drágább törvényszéki utat sokan inkább elkerülik, de még így is várható, hogy tovább nő a bíróságok leterheltsége. A MASZSZ a változtatás miatt mege
A nemzeti „sorskönyv” tehát olyan döntési keret, amely alapvetően behatárolja, hogy egy adott helyzetben miféle válaszok adhatók a kihívásokra. Formálódásában azonban alapvetően fontos, milyen tanulságot szűrünk le a sikerekből és a kudarcokból. Ezért figyelmeztető: Trianon évfordulójához közeledve a tanulságok levonása helyett, sokan ismét a múlt
"Az Operatív Törzs mai sajtótájékoztatója után jogos elvárása Magyarország polgárainak, hogy naponta pontos és alapos tájékoztatást kapjanak, és ebben az elvárásukban az újságírók képviselik őket. Ők teszik fel azokat a kérdéseket, amelyek az emberekben felmerülhetnek. Ezt a kormánynak a tájékoztatásai során fokozottan figyelembe kell vennie!" - ír
Az MSZP szerint a jelenlegi protokoll nem alkalmas arra, hogy megállítsák Magyarországon a koronavírus terjedését, tömeges vizsgálatokra lenne szükség a fertőzések elkerülése érdekében.
A járványhelyzet miatt elmaradtak a március 15-i megemlékezések országszerte. Budapesten egyedül az ünnepélyes zászlófelvonást tartották meg a Kossuth téren. Áder János az állami tévén keresztül, a főpolgármester, valamint az ellenzéki pártok képviselői pedig a közösségi oldalukra feltöltött videókban fogalmazták meg ünnepi üzeneteiket. További rés
Ügyfelei és munkatársai egészségének megóvása érdekében valamennyi ügyfélszolgálati irodájában ideiglenesen felfüggeszti a személyes ügyintézést az ELMŰ-ÉMÁSZ, ezzel is hozzájárulva a koronavírus magyarországi terjedésének megakadályozására tett kormányzati lépésekhez. Az ügyfelek hétfőtől a cég digitális platformjain, azaz online, telefonon vagy e
Kovács Zoltán államtitkár arra kérte a lakosságot, hogy idős hozzátartozóik és barátaik esetében különös elővigyázatossággal tartsák be az egyébként javasolt védekezési és megelőzési előírásokat.
Miközben a szemünk előtt zajlik ez a katasztrófafilm, sőt mi magunk vagyunk a szereplői, a világban és az otthonainkban megtörténhet egy-két apróbb csoda!
Németország lezárja Ausztriával, Franciaországgal és Svájccal közös határát hétfő reggel 8 órától a koronavírus-járvány miatt - jelentette be Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter vasárnap este, megerősítve a döntésről szóló sajtóértesüléseket. Ugyancsak vasárnap arról is döntöttek, hogy a német-dán határt is lezárják.
Németország lezárja Ausztriával, Franciaországgal és Svájccal közös határát hétfő reggel 8 órától a koronavírus-járvány miatt - jelentette be Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter vasárnap este, megerősítve a döntésről szóló sajtóértesüléseket. Ugyancsak vasárnap arról is döntöttek, hogy a német-dán határt is lezárják.
A lakhely elhagyásának korlátozása, egészségügyi ellátóhelyek kijelölése, és a 65 év feletti egészségügyi dolgozók kihagyása a munkából: Egyebek között ezeket a javaslatokat fogalmazta meg a Magyar Orvosi Kamara, a koronavírus járvány megfékezése érdekében. A kamara szerint rossz esetben két hét múlva 50-60 ezer fertőzött is lehet Magyarországon.
Kiskunhalason épül fel a mobil konténerkórház - közölte a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs központi ügyeletének vezetője vasárnap sajtótájékoztatón, Budapesten.
A kormányablakokban is korlátozásokat vezet be a koronavírus-fertőzés terjedésének mérséklése érdekében a Csongrád Megyei Kormányhivatal. Az intézkedések célja, hogy az ügyfélterekben a lehető legkevesebb személy tartózkodjon egyszerre. Az ügyfélszolgálatokon történő személyes megjelenés elkerülésével a megbetegedés kockázata és a járvány további t
A helyhatósági választásokon 47 millió francia és 330 ezer Franciaországban élő európai uniós állampolgár mintegy 35 ezer önkormányzat tagjait választja meg a következő hat évre.