2020. március 19. csütörtök

márc. 19
22:45
Koronavírus-gyanú miatt kiürítették és fertőtlenítik a soroksári polgármesteri hivatalt (SzMo)
Az egyik dolgozó édesapja fertőződött meg, miután ez kiderült, mindenkit hazaküldtek.
márc. 19
22:45
Hiába a sok karantén, megzuhant az HBO-s Westworld nézettsége (Promotions)
Pedig most fog igazán beindulni a széria.
márc. 19
22:51
Mégsem kap szerb állampolgárságot az orosz sílövő (Sport365)
Avvakumova egyszerűen eltűnt a hatóságok látóköréből.
márc. 19
22:51
Sarkvidéki eredetű légtömeg érkezik a csillagászati tavasz kezdetén (Háziállat)
Sándor és József meghozta zsákjában a meleget, ezzel szemben a társaság harmadik tagja, Benedek komoly hideghullámot ígér. A sokfelé virágzó mandula és kajszi újabb fagyokat kap.
márc. 19
22:51
Delfinek, hattyúk, vaddisznók kezdik visszavenni az emberektől kiürült Olaszországot (SzMo)
Két hete tart a karantén Olaszországban, az emberek azóta nem járnak tömegével az utcákon, a természet más élőlényei máris kezdik elfoglalni az utcákat Velencében.
márc. 19
22:57
Kerpel-Fronius Gábor: Ilyenkor kell a leginkább politizálni (Tiszta Jövő)
Terjed mostanában egy nagyon komoly félreértés: hogy válság idején össze kell fogni és ezért „nem szabad politizálni”.
márc. 19
22:57
Nem bírod a bezártságot? – 15 kreatív ötlet unalom ellen (SzMo)
Érdemes arra használni a mostani helyzetet, hogy minél több minőségi időt töltsetek együtt a családdal, és kreatív közös programokkal foglaljátok el magatokat.
márc. 19
22:57
Így moss kezet helyesen otthon és nyilvános helyeken (SzMo)
Szebenyi Péter legújabb videójában nemcsak a helyes kézmosás szabályait mutatja be, de ahhoz is ad tippeket, hogy mindezt környezetbarát módon valósíthasd meg.
márc. 19
23:09
5+1 árulkodó jel, ami arra utal, hogy már kiszerettetek egymásból, de még nem mertétek kimondani (Spabook)
Sajnos bárkivel, bármikor előfordulhat, hogy kiszeret a kedveséből. Ez nem egy gyors folyamat, sokszor évek telnek el, mire valóban tudatosul bennetek,...
márc. 19
23:33
Nem függeszti fel a Takarékbank a személyi hitelek igénylését (ProfitLine)
Folyamatosan lehet igényelni a Takarékbanknál személyi hiteleket, amelyek feltételeit a veszélyhelyzet miatt hozott kormányzati intézkedések részletszabályainak megfelelően módosítani fogják, így kiküszöbölhető, hogy akár átmeneti időre is fennakadás legyen a személyi hitelek igénylésénél.
márc. 19
23:33
Fontos biztonsági intézkedés a magyar nyugdíjkasszáknál: így védik az ügyfeleket (Pénzcentrum)
A legtöbb magyarországi önkéntes nyugdíjpénztár és egészségpénztár úgy döntött, hogy bezárja ügyfélfogadásra alkalmas közösségi tereit és erről tájékoztatókat helyeztek el weboldalaikon is, illetve e-mailben értesítették...
márc. 19
23:39
5 hely, aminek a tisztításáról mindenki megfeledkezik, pedig nem kéne (Spabook)
Össze kellene porszívózni, de nehezen veszed rá magadat a dologra? Csak olvasd végig a cikkünket, és garantáljuk, hogy azonnal motivációt kapsz,...
márc. 19
23:57
66 év után először marad el a monacói nagydíj (Sport365)
Idén már biztosan nem láthatjuk a pilótákat a híres Rascasse kanyarban.

2020. március 20. péntek

márc. 20
0:03
Hatalmas a boldogság: újra kisfia mellett lehet Horváth Éva (Blikk)
Mint ahogyan arról a Blikk is beszámolt, a koronavírus elszakította egymástól Horváth Évát és kisfiát.
márc. 20
0:03
Ezt kell tudnia, ha nem törleszt decemberig (Blikk)
Az összes létező hitelfajtára törlesztési moratóriumot hirdetett a kormány, vagyis év végéig senkinek sem kell fizetnie semmilyen hitelt, kölcsönt vagy lízingdíjat a bankjának – derül ki a legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent kormányrendeletből, miután Orbán Viktor (56) miniszterelnök a járványveszély miatt bejelentette a törlesztések felfüggesz
márc. 20
0:03
Koronavírus: Szerbia is lezárja a határait csütörtöktől (Blikk)
Péntek 8 órától Szerbia teljesen lezárja határait a bejövő személyi forgalom előtt – jelentette be rendkívüli sajtótájékoztatóján Aleksandar Vucic szerb elnök csütörtökön Belgrádban.
márc. 20
0:03
A monacói királyi család egyik tagjának is pozitív lett a koronavírus-tesztje (Glamour)
Albert monacói herceg az első uralkodó COVID-19 vírussal.
márc. 20
0:03
Létrejött a külföldön rekedt magyarok hazatérését megszervező munkacsoport (Magyar Hírlap)
Már folyamatosan egyeztetnek közép-európai körben, hogy miként tudnák hazahozni a világ messzi, távoli pontjain elszórtan lévő magyar csoportokat
márc. 20
0:03
Több mint négyezer az új fertőzött Olaszországban (Bank360 blog)
Az olaszországi halottak száma immár meghaladta a járvány következtében Kínában elhunytakét
márc. 20
0:06
Otthon sem marad el a mozgás: konferenciahívásban edzenek a női jégkorongozók (Blikk)
Már a legtöbb sportoló is otthon igyekszik pótolni a mozgást, sok edző online tart órákat. A MAC Budapest Marilyn - Női Jégkorong Csapat is az otthonmaradásra buzdítja az embereket.
márc. 20
0:06
Egy tanulmány szerint ezért kellene mindennap könyvet olvasniuk a diákoknak! (Blikk)
Az Oxford Review of Education című folyóiratban megjelent hírek szerint sokkal jobb tanulmányi eredményeket érnek el azok a gyerekek, akik mindennap olvasnak. Az is kiderült, hogy ehhez elsősorban izgalmas és érdekes könyvekre van szükség.
márc. 20
0:07
A gyerekek miatt vitázik Angelina Jolie és Brad Pitt (Blikk)
Egymásnak feszültek Brad Pitt (56) exfeleségei! Angelina Jolie (44) alaposan „összeakasztotta a bajszát” Jennifer Anistonnal (51), miután a fülébe jutott, hogy a Jóbarátok színésznője szerepeltetné filmjében Pitt és Jolie közös lányát, Shiloh-t (13).
márc. 20
0:07
„A jelenlegi helyzetben összefogásra van szükség” – Orbán Viktor veje lélegeztetőgépeket vett az Uzsoki Utcai Kórháznak (Blikk)
Orbán Viktor veje azonnali adománnyal támogatta a magyar egészségügyet. Tiborcz István szerint a koronavírus-járvány elleni küzdelemben összefogásra van szükség.
márc. 20
0:07
„Kiadjuk az útját ennek a vírusnak” – Boris Johnson szerint néhány héten belül fordulat érhető el a koronavírus elleni harcban (Blikk)
Boris Johnson brit miniszterelnök szerint a következő tizenkét hétben bizonyosra vehető a fordulat az új típusú koronavírus okozta nagy-britanniai járvány elleni harcban.
márc. 20
0:07
Az akciócsoportok vezetőivel tanácskozik Orbán Viktor (Magyar Hírlap)
Az egészségügyi helyzet, az egészségügyi eszközök beszerzése, határátkelőhelyek ellenőrzése és a gazdasági kérdések lesznek a legfőbb téma +VIDEÓ
márc. 20
0:07
„A világ hadban áll a koronavírussal” (Bank360 blog)
Az ENSZ főtitkára haladéktalan és összehangolt fellépésre sürgette a világ vezetőit a globális járvánnyal szemben
márc. 20
0:09
Újabb koronavírusos átverés jelent meg Magyarországon (ProfitLine)
Újabb koronavírussal kapcsolatos átverés jelent meg Magyarországon, amelyet a biztonságtechnikai szoftvermegoldásokkal foglalkozó nemzetközi cég, az Eset szakemberei már más országokban is észleltek: a kampányban kéretlen levelekkel (spam), illetve hamis webshopokkal támadják a felhasználókat, a csalók arcmaszkokat kínálnak a levelekben, amelyek eg
márc. 20
0:10
Sztársportolók segítik a koronavírus elleni harcot (Blikk)
A koronavírus-járvány rég nem látott összefogásra ösztönzi a sportolókat. Gulácsi Péter (29), az RB Leipzig futballkapusa például a feleségével közösen a Szent László Kórházat támogatják.
márc. 20
0:10
Majka idén is Krúbival versenyez (Blikk)
Idén aligha ismétlődik meg a Majka kontra Mahasz-botrány, de az előjelek kísértetiesen hasonlóak – hiszen az ózdi rappert és tavalyi riválisát, Krúbit is újra jelölték a Fonogram-díjra.
márc. 20
0:11
Rita Orán most akkor van cipő vagy nincs? (Blikk)
Gyönyörű, akár egy drágakő: egy színesen csillogó gyémánt báját sugározza Rita Ora (29) azokon a vadonatúj felvételeken, amik az egyik cipőáruház kampányfotózásán készültek róla. Az énekesnő, aki az utóbbi időben igazi stílusikonná vált, dalai pedig folyamatosan ostromolják a toplistát, valósággal sugárzik a fotókon, amelyek Miami egyik strandján k
márc. 20
0:11
Koronavírus: ezek a cégek segítik ingyenes felajánlásokkal az otthoni munkavégzést (Blikk)
Több cég teszi ingyenessé alkalmazásait, vagy ajánl fel segítséget a koronavírus elleni védekezéshez.
márc. 20
0:11
Most jött: egyre több német tartományt fenyeget a kijárási tilalom a koronavírus miatt (Blikk)
Egyre több német tartomány lakosságát fenyegeti kijárási tilalom, mert nem tartja be mindenki a hatóságok által elvárt fegyelmezettséggel a társas távolságtartás szabályát, amelyet a koronavírus-járvány lassítása érdekében ajánlanak a figyelmükbe – jelentették csütörtökön német hírportálok.
márc. 20
0:11
Trump: Létezik néhány alkalmazható terápia a vírusfertőzés kezelésére (Bank360 blog)
Az amerikai elnök többek közt a malária ellen alkalmazott generikus gyógyszert, a Hidroxiklorokint említette, mint hatásosnak tűnő szert
márc. 20
0:14
Koronavírus: teniszt sem láthatunk még egy jó darabig (Blikk)
Rengeteg profi és kevésbé profi sportoló jelenti be sorra, hogy nem tartja meg meccseit a globális koronavírus-járvány tovább terjedésének megakadályozása érdekében. Az ATP és a WTA is bejelentette a mai napon, hogy a profi tenisz tornákat nem áll módjukban megtartani a közeljövőben.
márc. 20
0:15
Perel a madame! Bűntársa is kér Epstein milliárdos örökségéből (Blikk)
Perel a madame! Jeffrey Epstein (†66) 638 millió dolláros (211 milliárd forintos) hagyatékából térítené jogi költségeit egykori barátnője, Ghislaine Maxwell (58). A nő volt a vád szerint az emberkereskedelemmel és kiskorúak elleni szexuális visszaélésekkel vádolt, a magát tavaly a börtönben felakasztó amerikai milliárdos jobbkeze. Kerítőként közvet
márc. 20
0:15
Azta! Igazi álommunkát kaphat a magyar újságíró lány (Blikk)
Mintha egy tündérmesébe pottyant volna, úgy érzi most magát Hajas Imelda (21) autós újságíró. Jó oka van rá, ugyanis hamarosan olyan álommunkát kaphat, amire gondolni sem mert.
márc. 20
0:15
Megszólalt Ii. Erzsébet a koronavírus kapcsán: ezt üzeni a királynő a világnak (Blikk)
A királyi család közösségi felületein keresztül üzent az angol királynő.
márc. 20
0:15
Az Európai Bizottság ideiglenes keretet fogadott el az állami támogatási szabályok rugalmasságáról (Bank360 blog)
Így próbálják segíteni a koronavírus-járvány okozta károk mérséklését
márc. 20
0:18
Újabb futamokat halasztanak el a Forma-1-ben: ekkor folytatódhat az idény (Blikk)
A koronavírus-járvány miatt csütörtökön elhalasztották a hollandiai, a spanyolországi és a monacói Forma-1-es versenyhétvégéket.
márc. 20
0:19
Mit tegyünk, ha kifogy a savanyú uborka a befőttesüvegből? Mutatjuk! (Blikk)
Mit tegyünk, ha kifogy a savanyú uborka a befőttesüvegből? Semmiképpen se öntsük ki a levét a mosogatóba! Használjuk inkább fel, hiszen több ételt is különlegesebbé tehetünk vele. Íme néhány példa erre:
márc. 20
0:19
Bezárnak az Ikea-áruházak Magyarországon (Blikk)
Rossz hírt közölt vásárlóival honlapján az IKEA.
márc. 20
0:19
Drasztikusan csökken a légszennyezettség a koronavírus miatt (Blikk)
A légszennyező anyagok és üvegházhatású gázok légköri koncentrációjának jelentős csökkenését észlelték a világ bizonyos városai és régiói felett a koronavírus-járvány miatti intézkedések nyomán.
márc. 20
0:22
Gyász: tragikusan fiatalon vesztette életét a világhírű focista (Blikk)
Gyászol a Cardiff labdarúgó csapata, ugyanis csütörtökön életét vesztette a korábbi angol utánpótlás-válogatott focista, Peter Whittingham. A labdarúgó tíz évig erősítette a walesi együttest – írja a 24.hu.
márc. 20
0:23
Már a világhálót is megtámadta a koronavírus: egy zsarolóprogram és adathalászok leselkednek a felhasználókra (Blikk)
Roppant komoly kihívások előtt állnak a vállalati informatikai rendszerek a munkavállalók kényszerű, otthoni munkavégzése miatt.
márc. 20
0:23
Sorra mondják le a lagzikat, a házasságkötő-termekben pedig korlátozzák a létszámot – Ez vár a házasulandókra a koronavírus-járvány idején (Blikk)
Már a házasságkötő-termekben is korlátozták a létszámot Debrecenben.
márc. 20
0:23
Ezért korlátozza az adatforgalmát a Netflix Európában (Blikk)
Európai uniós tisztviselők kérésének eleget téve, 25%- al korlátozza adatforgalmát a Netflix Európában.
márc. 20
0:26
„A legfőbb célunk az, hogy minden ország befejezhesse az idényt” – Alaposan ráijesztett a Liverpool-szurkolókra az Uefa (Blikk)
Alaposan ráijesztett a Liverpool-szurkolókra az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke. A szlovén Aleksander Ceferin (52) kijelentette, hogy – a híresztelésekkel ellentétben – ha egy tagszövetség lefújja az élvonalbeli küzdelmét, akkor nem hirdethet bajnokot.
márc. 20
0:27
Nagylelkű: gyerekeknek gyűjt adományt Tornóczky Anita (Blikk)
Nem csak az állatokon, de szíve szerint minden rászorulón segítene Tornóczky Anita (40). A kutya viselkedés- szakértő most olyan gyerekeknek szeretne gyűjteni, akiknek a koronavírus miatt elrendelt iskolabezárások miatt nemcsak a tanulás sokkal nehezebb, de sok minden mástól is elesnek.
márc. 20
0:27
Éjszakába nyúlik a munka: Orbán Viktorék erről tanácskoznak épp (Blikk)
Orbán Viktor ismét a közösségi oldalán jelentkezett.
márc. 20
0:27
Koronavírus: Indiában kijárási tilalmat rendeltek el (Blikk)
Indiában egynapos kijárási tilalmat rendelt el az ország miniszterelnöke a járvány megakadályozása érdekében – írja a 24.hu.

Keresés