A Kaspesky, a Palo Alto Networks és az ESET is felfedezett olyan támadásokat és sérülékenységeket, melyek Magyarországon is nagy kockázatot jelentenek.
A negyedik negyedévben stagnált a német gazdaság teljesítménye az előző negyedévihez képest a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis második, az első becslést megerősítő jelentése alapján.
Az észak-olaszországi Milánóban tanuló amerikai és ecuadori egyetemista február 24-én érkezett Milánóból Bécsbe, ahol szállodában laktak. Onnan később Budapestre utaztak, majd Brünnön keresztül Prágába, ahol az Airbnb-rendszeren...
A kormány azt szeretné, hogy a következő generáció tudatosan használja a pénzügyi eszközöket, felelősen döntsön a megszerzett jövedelméről, megtakarításokról – mondta a tárcavezető.
Dinamikusan bővülő árbevétel és többmilliárd forintnyi beruházás jellemezte a Schneider Electric tavalyi évét Magyarországon. A társaság budapesti szolgáltató központja idén újabb feladatokat kap és a létszámot is bővítik. Nemzetközi nagyvállalatok jelentős magyarországi beruházásai, az 5 százalékos áfa kivezetése miatt felfutó lakossági építőipa
A dombóvári rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy 43 éves döbröközi férfival szemben folytattak zaklatás vétség elkövetése miatt.
Csereként is csak egy 21 év alatti játékos lépett pályára a felcsútiaknál az előző három fordulóban, 23 percet kapott a Csíkszeredától igazolt Tamás Nándor.
Elindult a Programozd a jövőd! projekt gyakornoki programja, amelynek célja, hogy az informatikai szakon tanuló egyetemi hallgatók – pénzkereset mellett – gyakornokként munkatapasztalatot szerezzenek.
A túlzott állami beavatkozásra alapozó környezetvédelmi politika növekedési és teljesítményrontó kockázataira hivatkozva a szabadpiaci verseny és az állami szabályozók kombinált és kiegyensúlyozott alkalmazását sürgeti Németországban a müncheni ifo gazdaságkutató intézet.
A Genfi Autószalonon tartotta volna a Volkswagen az új Touareg R világpremierjét, azonban ezt online teszik majd meg, mivel a koronavírus miatt elmarad a szalon. A Volkswagen 2020-ban beindítja hibrid kampányát, a márka csúcsmodellje immáron plug-in hibrid hajtáslánccal is elérhető lesz.
A lakásépítésben egyértelműen az állami támogatás, ezen belül is az áfacsökkentés tavaly év végi kifutása eredményezte azt, hogy több mint 20 ezer új lakás épült Magyarországon 2019-ben, ami 10 éves csúcs – kommentálták az elemzők a Központi Statisztikai Hivatal (Ksh) adatait.
Donald Trump „nagy kamatvágásra” szólította fel a Fedet, miután az ausztrál jegybank is csökkentette a kamatokat. Nem ez az első eset, hogy Trump kritizálta a jegybank kamatpolitikáját. Trump számára a gazdaság második negyedéves teljesítménye különösen fontos, hiszen az szoros összefüggést mutat a regnáló elnök megítélésével a választási évben.
Ironikusan köszönte meg Gyurcsány Ferenc heroikus küzdelmét Molnár Zsolt, amellyel a DK elnöke azokat az MSZP alapszervezeteket igyekszik visszatartani, amelyek hozzájuk csatlakoznának. Az MSZP politikusa azt is elmondta, hogy törvénymódosítást nyújtottak be, amelynek célja, hogy a jövedéki adó egy részét közútfejlesztésre lehessen fordítani.
„Elfogadhatatlannak gondoljuk azt, hogy valaki a koronavírus miatti aggodalmakon és a megtett intézkedéseken akar nyerészkedni” – jelentette ki Orbán Balázs.
Mintegy 750-800 ezer lakás újulhat meg 2022 végéig, a magyar háztartások mintegy 11 százaléka tervez nagyobb összeget költeni lakására az idén, a következő három évben pedig a lakásállomány közel 20 százalékán végezhetnek felújítási munkákat – ismertette Petz Raymund, a Gki Gazdaságkutató Zrt. igazgatója a Gki és a Masterplast Nyrt. közös felmérésé
Továbbra is 3,3%-os GDP-növekedésre számítanak 2020-ban az OTP Bank elemzői, azonban a koronavírus miatt ebben lefelé mutató kockázatokat látnak – olvasható a bank friss elemzésében. Az esetleges visszaesés kivédésére ugyanakkor a költségvetésben is van mozgástér, illetve a gyenge forint is tompíthatja akár az export botladozását.
A magyar kormány által kivetett ágazati különadók összeegyeztethetők az uniós joggal, nem számítanak hátrányos megkülönböztetésnek az Európai Unió Bírósága szerint. Az ítélet megjelenését követően adott ki közleményt a Vodafone, majd a Pénzügyminisztérium is.
Továbbra is 3,3%-os GDP-növekedésre számítanak 2020-ban az OTP Bank elemzői, azonban a koronavírus miatt ebben lefelé mutató kockázatokat látnak – olvasható a bank friss elemzésében. Az esetleges visszaesés kivédésére ugyanakkor a költségvetésben is van mozgástér, illetve a gyenge forint is tompíthatja akár az export botladozását.
A Fiat 500 még mindig nagyon divatos az újautó piacon, de hajtásban rendesen le volt maradva az elvárttól. Most bepótolják, méghozzá egy teljesen új modellel, ami kiszivárgott információk szerint már csak elektromos hajtással készül.
Egy frankfurti szurkoló még a mérkőzés előtti héten az észak-olaszországi Bergamo városában járt, ahol találkozott egy koronavírust hordozó emberrel. Tudtán kívül ő is megfertőződött a kórral.
A Mercedes-Benz magyarországi érdekeltségei 2020-ban jó évre számítanak, arra alapozva, hogy globálisan nő az igény a kompakt autók iránt. A kecskeméti gyár teljes kapacitással fog dolgozni az idén, és egyre több elektromos modell érkezik, jelentették be a cégek vezetői Budapesten, évértékelő sajtótájékoztatón.
Az Oktatási Hivataltól kiszivárgott azon tanárok névsora, akik a kormány szerint nem elég hazafias és nem elég keresztényre sikeredett új NAT-ot átfésülték. Mindeközben a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete nyílt végű sztrájkot hirdetett, Takaró Mihály irodalomtörténész megszólalt, majd kiderült: lehet, hogy manipulált névsor látott napvilágot
Az irányadó európai részvényindexek emelkednek kedden délelőtt, a francia és a német tőzsde is nagyot emelkedett, miután a befektetők abban bíztak, hogy a nagy jegybankok élénkítő intézkedésekkel próbálják majd ellensúlyozni a koronavírus gazdasági hatásait. A magyar tőzsde is nagyot emelkedett ma délelőtt, a blue chipek közül az OTP teljesít a leg