Az autonóm mobil robotokkal(AMR-ek) foglalkozó Mobile Industrial Robots (MiR) kutatást végzett amerikai autóipari, elektronikai, FMCG és logisztikai (3PL) vállalatok között, hogy képet kapjon a belső logisztikai folyamatok automatizálásával kapcsolatos attitűdökről.
Nagyot lép a Fuvar.hu: újabb 150 milliós befektetést kap az áruszállítók “Ubere”. Újabb 150 milliós befektetést kapott a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelőtől a Fuvar.hu. A mostani befektetésnek köszönhetően a társaság idén tovább növelné kiemelt szolgáltató partnereik számát. A Hiventures – amely a cég indulását is lehetővé tette Inkubációs befe
Jól jött a szomszédos országokban pusztító afrikaisertéspestis-járvány a magyar állattartóknak. A hazai állomány mentességének köszönhető piaci előny már az exportadatokban is megmutatkozik.
Növényélettannal a termésbiztonság szolgálatában. Ezzel a címmel tartott kerekasztal beszélgetést az Agrofórum a 2020-as AgromashExpo és AgrárgépShow kiállításon. A fórumszínpadon a szakértők számos lényeges információra felhívták a figyelmet.
A skilling programok megmutatják a munkavállalóknak, hogy a vállalatok hosszú távon számolnak velük annak ellenére, hogy átalakul a piac, és így a szükséges tudás és képességek is – mondta el Barcza Ilona, a MOL-csoport képességfejlesztési és stratégiai HR vezetője az up- és reskilling programok munkaerő-megtartásban betöltött kulcsszerepe kapcsán
Elindult hétfőn az azonnali banki átutalási rendszer, amelynek kapcsán még mindig sok a kérdés. Az ATV Start vendége Bartha Lajos, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója volt.
Hamarosan zárul a közcélú digitális megoldások pályázata, a Vodafone Digitális Díj, melynek célja, a társadalmi jót szolgáló megoldások támogatása. A 15 millió forint összdíjazású díjra március 6-ig várják a nevezéseket a szervezők. Magánszemélyek és vállalkozások, köztük nonprofit szervezetek és startupok jelentkezését is várják. A kiírás részlete
Az amerikai szövetségi nyomozóiroda (FBI) portlandi irodája nemrég egy felhívást tett közzé az amerikai szabványügyi intézet (NIST) iránymutatásai alapján arról, hogyan érdemes megválasztani a jelszavakat.
Lévai Anikó szűkebb rokonságával van kapcsolatban Sebestyén Roland. Bár forgandó a szerencséje, 2,1 milliárdnyi megrendelés már összejött a hozzá kötődő cégeknek Pakson.
Szerda este kihúzták a Skandináv lottó 2020/10. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten nem született telitalálat, így a jövő héten 111 millió forint lesz a várható főnyeremény. A gépi sorsolás nyerőszámai emelkedő...
Rossz hírünk van a homokos tengerpartok kedvelőinek: egy friss kutatás szerint, ha a globális felmelegedés ilyen ütemben folytatódik, az extrém időjárási jelenségek hatására a bolygó homokos tengerpartjainak fele teljesen eltűnhet. A homokutánpótlás a tengerekből és óceánokból ugyanis képtelen lesz visszahozni azt, amit ezek az időjárási jelenségek
Az Avon 2020-ban egy teljesen új piaci szegmensbe, az étrendkiegészítők piacára lépett be. A jelenlegi fogyasztói trendeket szem előtt tartva a Liiv termékcsalád bevezetésével a vállalat célja, hogy széles portfóliójában újabb terméket kínáljon az egészségtudatos vásárlóknak, az Avon Tanácsadóknak pedig újabb lehetőséget üzletük növelésére.
Müller Cecília közleményében tudatta, hogy a két érintettet elkülönítették, a velük közös háztartásban élőket karanténba helyezték a Szent László Kórházban.
Plenáris vitát kezdeményeznek az Európai Parlament balliberális frakciói a magyar kormánypárthoz közeli médiavállalkozások észak-macedóniai és szlovéniai tevékenységéről – tudta meg a Népszava.
Washington diplomáciai képviseletté nyilvánította az Egyesült Államokban dolgozó öt kínai médiumot – jelentette be az amerikai külügyminisztérium. “Ez az amerikai székhelyű öt vállalat nem független hírszolgáltató, valójában a (kínai) kormány ellenőrzése alatt áll” – állapította meg a külügyminisztérium egyik szóvivője. A döntés a Hszinhua (Új Kína
Meghalt százéves korában perui otthonában Javier Pérez de Cuéllar volt ENSZ-főtitkár - közölte Francisco Pérez de Cuéllar, az elhunyt diplomata fia az RPR perui rádiónak nyilatkozva.
Bár a január az eddigi leggyengébb hónapnak bizonyult a babaváró hitel történetében, immár a lakosság banki hiteltartozásának a több mint 7%-a van ebben a hitelben. Összességében viszont erős volt a január a lakossági és a vállalati hitelezésben is – mutatják az MNB tegnap közzétett adatai. Még a lakáshitelek kihelyezésének a növekedése is felgyors
A főpolgármester közölte: csütörtök reggelre összehívták a budapesti operatív törzset, hogy értékeljék a helyzetet. Orbán Viktor szerdán jelentette be, hogy két fertőzött van Magyarországon, mindketten iráni származású diákok, akik nálunk tanulnak.
Jelasity Radován az Erste Bank elnök-vezérigazgatója szerint ahogy nincs ingyenebéd, nincs ingyenbankolás se. Az étterem, amelyik a beszerzési árai alatt adja a menüt, becsődöl, vagy romlott húst fog feltálalni a vendégnek. Az ügyfelek kényelmét szolgáló új banki termékeknek és a stabil bankrendszernek is van ára. De a mostaninál akár jóval keveseb
Magyarország az élmezőnyben volt a tízéves állampapírhozam csökkenését tekintve 2012 és 2019 között, részben ennek köszönhetően csak Írországban és Görögországban csökkent nagyobb arányban az állam GDP-arános a kamatkiadása, mint nálunk – olvasható az OECD friss kiadványában. Mindez azt jelenti, hogy évente több százmilliárd forintot spórol meg a k
Meghalt százéves korában szerdán perui otthonában Javier Pérez de Cuéllar volt ENSZ-főtitkár - közölte Francisco Pérez de Cuéllar, az elhunyt diplomata fia az RPR perui rádiónak nyilatkozva.
Családalapításra és akár harmadik gyermek vállalására is ösztönözné a fiatalokat, ha az általuk bérelt lakást bizonyos idő után megvásárolhatnák - idézte a Világgazdaság a Társaság a Lakásépítésért Egyesület bérlakásépítési programjához kapcsolódóan elvégzett közvélemény-kutatást.
A filmben többféleképpen is körbejárják azt a kérdést, hogy van-e még varázslat a világban. Az alkotók egyértelműen állást foglalnak a kérdést illetően.
Napjaink komoly vitákat kiváltó slágertémája a klímaváltozás, amelynek hatásait számtalan módon elemezték. Az Európai Unió meghatározó intézményeinek szakemberei által összeállított „Globális trendek 2030-ig: kihívások és lehetőségek Európa számára” című jelentésben például azt emelték ki, hogy az ipari forradalom előtti szinthez képest 1,5 Celsius