A Nyíregyházi Törvényszék büntetés-végrehajtási bírája szerdán tartott meghallgatáson Bocskai Péter elítéltet kizárta a két évi börtönbüntetése végrehajtása során alkalmazható feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből.
A mai, rövid szünetet követően holnap ismét jelentős esőt tartogat számunkra az időjárás. A hétvégén felhős, szeles, azonban egyre kevésbé csapadékos időre kell számítani.
50 milliárd dolláros támogatást nyújt az IMF a koronavírus és a járvány gazdasági hatásainak megfékezésére – jelentette be Kristalina Georgieva, a szervezet elnöke, amivel elsősorban a feltörekvő gazdaságokat akarják támogatni, a támogatás kamatmentes és azonnal lehívható lesz. Nem szükséges az sem, hogy a támogatást felvevő ország korábbi partnere
Csődbe ment a legnagyobb brit regionális légitársaság, a Flybe. A cég csütörtökön bejelentette, hogy azonnali hatállyal beszünteti működését, és összes járatát törölte.
A Wall Street-i guru, Peter Schiff úgy véli, hogy a Fed rendkívüli kamatcsökkentése lehet az, ami kidurranthatja tőzsdei buborékot, Schiff összeomlása számít a részvény-, és a kötvénypiacokon is; továbbá arra is, hogy válság jön, ami a 2008-as krízisnél is nagyobb lehet majd.
A német ipar az újraegyesítés óta a leghosszabb recesszióra számíthat a koronavírus-járvány következtében csökkenő export és beruházások miatt - áll a német iparszövetség, a BDI negyedéves jelentésében.
ÉJSZAKA: Éjszaka eleinte derült lesz az égbolt, elszórtan ködre lehet számítani. Később nyugat felől megnövekedhet a felhőzet, majd több helyen lehet számítani esőre, havas esőre. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és -4 Celsius-fok között alakul. 10-30 km/órás délkeleti szél várható, a széllökések ereje helyenként elérheti a 60 km/órát. PÉNTE
Rossz hírünk van a homokos tengerpartok kedvelőinek: egy friss kutatás szerint, ha a globális felmelegedés ilyen ütemben folytatódik, az extrém időjárási jelenségek hatására a bolygó homokos tengerpartjainak fele teljesen eltűnhet. A homokutánpótlás a tengerekből és óceánokból ugyanis képtelen lesz visszahozni azt, amit ezek az időjárási jelenségek
Jóváhagyásra vár a kormány mesterséges intelligencia stratégiája. A magyar vezetők kiemelt jelentőséget tulajdonítanak a huszonegyedik század egyik legígéretesebb innovációjának, amivel nekünk is ideje megbarátkoznunk. De hogyan könnyítheti meg a használata a mindennapjainkat?
Szerdán kiderült: két koronavírussal fertőzött beteg van Magyarországon. Közben egyre több európai vállalat reagál a koronavírus terjedésére, amióta Olaszországban karantént alakítottak ki. A hírek szerint ebben a helyzetben a Magyarországon működő vállalatok is elkezdtek felkészülni. Cselédi Zsolt, az Oppenheim partnere ezért összegyűjtötte, hogy
A párt a bizottsági elnök, Ursula von der Leyen Green Deal javaslatcsomagjának olyan pontjait szavazta le, amelyek érdemi változást sürgettek a klímavédelem érdekében - írja a Mérce.
50 milliárd dolláros támogatást nyújt az IMF a koronavírus és a járvány gazdasági hatásainak megfékezésére – jelentette be Kristalina Georgieva, a szervezet elnöke, amivel elsősorban a feltörekvő gazdaságokat akarják támogatni, a támogatás kamatmentes és azonnal lehívható lesz. Nem szükséges az sem, hogy a támogatást felvevő ország korábbi partnere
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) adatai alapján az elektromos autó töltések száma 2019-ben meghaladta az 560 ezret, a tavaly üzemelt töltőoszlopok száma pedig megközelítette az 1400-at. Az e-töltések száma két...
2020-ban 187 útfelújítási projekt valósul meg 582 kilométeren, 95 milliárd forintból - mondta az Információs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára.
A törökországi Edirne-ben a határvonal előtt nagyjából kétszáz méterre felállított mobil kerítéseken túl a görög határőrség néz farkasszemet a senki földjén táborozó, becslések szerint 1000-1500 menekülttel. A kerítés és a görög határ közt a török rendőrök nem túl engedékenyek, időnként könnygázgránát durranása hallatszik, de ennek ellenére időről
Kormányőrként szolgált Kádár Jánost mellett, védte Antall Józsefet és Pozsgay Imrét is, a külföldi politikusok közül pedig Bill Clinton és Vlagyimir Putyin személyi védelméért is felelt. A legnagyobb örömmel viszont Ii. János Pál pápára emlékszik Podoski Gábor. Portrénk egy tapasztalt, sokat és sokakat látott biztonsági szakemberről.
Az OPEC a várakozásoknál jóval nagyobb, napi másfél millió hordót vágna vissza a termelésén, azonban ebbe még az oroszoknak is bele kellene egyezniük. Az olaj ára kezdetben kilőtt a jó hírre, majd azonnal visszanyomták.
A feszültséget a török hadsereg észak-szíriai beavatkozása körüli kérdés robbantotta ki. Női és férfi képviselők egyaránt részt vettek a tömeges verekedésben.
Kínai kutatók vizsgálják az őssejtkezelés technológiájának alkalmazását a Covid-19 új koronavírussal súlyosan fertőzött betegek kezelésében, négy beteget már gyógyultan engedtek haza a kórházból - közölte a Science and Technology Daily című kínai napilap.
A globális járvány kínálati sokkot okoz, aláássa a gazdasági szereplők bizalmát és leállítja a hitelezést – éppen akkor, amikor a kormányok, a vállalatok és a háztartások nagy része nyakig ül az adósságban. Valójában már a járvány kitörése előtt megfogalmazódott a kérdés: mikor fog fog kitörni az újabb globális hitelválság? Káncz Csaba jegyzete.
Mekkora esélyei vannak ma egy insurtech startupnak Magyarországon? Hogy lehet életbiztosítást online értékesíteni? Hogy állunk az insurtech fejlettség területén? Többek között ezekről a kérdésekről szólt mai Biztosítás 2020 konferenciánk második, nemzetközi szekciója, amelyben egy cseh, egy osztrák és egy magyar insurtech cég is bemutatkozott.