Kicsit több mint fél évvel azután módosított a szabályozáson a kormány, hogy kibővítette azt a kört, amire igényelhető TAO-támogatás. Így lényegében egyetlen évadot élt meg az eredeti elképzelés.
Tizenöt japán turistát szállított a mentőszolgálat a budapesti Kálvin térről a László Kórházba koronavírus-fertőzés gyanújával - közölte a kormányzati tájékoztató honlap. Valamennyien köhögnek, de mindannyian jó fizikai állapotban vannak. A kórházba szállítás után elkülönítették őket és megkezdődött a kivizsgálásuk.
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) szerint nincs megfelelő bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a Ferrari Forma-1-es istálló az előző világbajnoki idényben a szabályoknak nem megfelelő motorokat használt volna.
Fokozott fertőtlenítést rendeltek el a fővárosi fürdőkben. A takarítást éjszaka végzik, ezért felfüggesztették az éjszakai fürdőzést, és nem tartanak rendezvényeket sem. A szórakozóhelyek többségében is rendszeres a fertőtlenítés, és arra kérik a látogatókat, hogy ha betegek, ne menjenek bárokba.
A Demokrata Pártban már csak Joe Biden az Obama-kormányzat egykori alelnöke és Bernie Sanders vermonti szenátor van versenyben a párt elnökjelöltségéért.
A Nemzeti Kulturális Alap számára kiemelt jelentőségű, hogy az országos ismertségű, nagy rendezvények mellett a vidéki és a kisebb települések kulturális életét is támogassa.
Korrekció figyelhető meg a Budapesti Értéktőzsdén a koronavírus megjelenésének hatására tapasztalható korábbi lejtmenet után - mondta az InfoRádióban a tőzsdei szakértő. Korányi G. Tamás azt is elmondta, hogy pénteken várhatóan igen kedvező számokat tesz közzé jelentésében az OTP.
Törölt 7100 európai járatot a márciusi menetrendjéből a Lufthansa Csoport a koronavírus-járvány miatt, a legnagyobb német légitársaság ezt csütörtökön jelentette be.
Ötvenkilenc filmet jelöltek idén a Magyar Filmdíjra, amelyet huszonkilenc kategóriában adnak ma át a Vígszínházban rendezett gálán. Az elismerésekről a Magyar Filmakadémia Egyesület tagjai titkos szavazással döntöttek.
A Kínából indult Covid-19 fertőzést vissza lehet szorítani, de csak akkor, ha a kormányok összehangolt választ adnak rá - jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Tedrosz Adamon Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója. A főigazgató ugyanakkor hozzátette azt is, hogy több ország továbbra sem veszi komolyan a koronavírust,
A Törökországgal folytatott EU-csatlakozási tárgyalások végérvényes beszüntetését szorgalmazta Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszter az oe.24 TV-nek adott interjújában.
A Mentőszolgálat szóvivője videókban foglalta össze, hogy előzhetjük meg a koronavírusos fertőzést, hol tájékozódhatunk és mi a teendő, ha tüneteket észlelünk magunkon
Miközben Ankara több irányban próbál nyomást gyakorolni, Görögország mögött felsorakozik a teljes és most egységes Európai Unió - vélekednek a "humanitárius katasztrófahelyzet" közelén álló szituációban az InfoRádiónak nyilatkozó szakértők.
A női kézilabda-válogatott társ szövetségi kapitánya, Danyi Gábor diplomatikusan fogalmaz Szikora Melinda mellőzésével kapcsolatban, aggódik Tomori Zsuzsannáért és nagyon bízik Szöllősi-Zácsik Szandrában.
Éjféltől tűzszünet lép életbe a szíriai Idlíb tartományban - jelentette be Recep Tayyip Erdogan török elnök csütörtökön, miután több mint hatórás tárgyalást folytatott Vlagyimir Putyin orosz államfővel Moszkvában.
Csütörtök este 24-ről 40-re emelkedett az elkülönítettek száma, ami azt jelzi, hogy tizenhat újabb gyanús esetre bukkantak Orbán Viktor miniszterelnök sajtótájékoztatója óta.
A Jurassic-franchise születése óta, de lehet, hogy Dolly bárány születése óta szűnni nem akaró reményt táplál miden igazi gyerek - legyen felnőtt, vagy kisiskolás - hogy kedvenc kihalt állatai egyszer új életre kelhetnek. Vagy ha ez egyelőre nem is lehetséges, legalább tudjunk meg minél többet arról, hogyan éltek egykor.
Miután a Nemzeti alaptanterv nem oldja meg a köznevelés jelenlegi problémáit, sőt, újabb feszültségeket gerjesztett a pedagógusok körében (lásd pl. az irodalom és történelem tantárgyakról szóló vitát), a Pedagógusok Szakszervezete...
Kialakult a Ferencváros női kézilabdacsapatának kerete a következő szezonra, a jelenlegi játékosok közül Debreczeni-Klivinyi Kinga, Djurdjina Malovic, Emily Christensen, Szemerey Zsófia és Bánfai Kíra is távozik.
Vegyesen mozgott a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi piacon csütörtökön: az euróhoz, a svájci frankhoz és a japán jenhez képest gyengült, a dollárral szemben viszont erősödött.
Egy teheráni konferencián vett volna részt a Szent István Egyetem (SZIE) gödöllői karának doktorandusz hallgatója, akinél Magyarországon azonosították a koronavírust. A külföldi diák önkéntes karanténba vonult, nem látogatott egyetlen egyetemi campust sem - tájékoztatta a SZIE közleményben csütörtökön az MTI-t.
Az olajkitermelés további napi másfél millió hordós csökkentését javasolják az OPEC tagállamai, de Moszkva egyelőre nem akart elköteleződni, és várnak a döntéssel.
Nincs látványos cselekmény, utazás és szerelem, csak a természet van, és benne egy fiú, aki valójában nem tudja, mit akar. Azt viszont elég pontosan tudja, mit nem. Visszanéztük és leellenőriztük, mennyire örök érvényűek az immár több mint egy évtizedes Út a vadonba tanulságai.