Kim Dzsong Un észak-koreai vezető részvételével vitatta meg a koronavírus-járvány megfékezéséhez szükséges újabb intézkedéseket az országot irányító Koreai Munkapárt politikai bizottsága - jelentette az állami média vasárnap.
Isten segítségével sikerül leküzdeni a jelenlegi nehézségeket. Húsvét üzenete reményt ad mindannyiunk számára, s ezt az üzenetet mindenkinek, a szintén szenvedő nem hívőknek is el kell juttatni – hangoztatta Ferenc pápa szombat esti szentmiséjén.
Ha egymástól el is választ most bennünket a baj, Krisztustól semmi sem választ el – mondta Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke húsvétvasárnap.
Kim Dzsong Un részvételével vitatta meg a koronavírus-járvány megfékezéséhez szükséges újabb intézkedéseket az országot irányító Koreai Munkapárt politikai bizottsága - jelentette az állami média vasárnap.
Szigorít a jelzáloghitel-felvételi kérelmek elbírálásán a JP Morgan Chase, a legnagyobb eszközállománnyal rendelkező amerikai bank – írja a CNBC. A pénzintézet a koronavírus gazdasági sokkjához köthető hitelezési kockázatokat akarja mérsékelni.
A koronavírus megjelenésével az emberiség válaszút elé érkezett. A járvány ugyan ideiglenes, hatásai mégis tartósak lesznek. Az pedig csak rajtunk múlik, hogy a negatív vagy a pozitív következményeket erősítjük-e fel - mondta Prof....
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) Észak-Macedóniának és Bosznia-Hercegovinának sürgősségi hitellel segít az új típusú koronavírus-járvány kezelésében, de a régió többi országa is kért már segítséget az IMF-től - derül ki helyi sajtójelentésekből.
Egyedi jövedelemkompenzációban részesülnek a kutató-fejlesztő tevékenységet végző munkavállalók a koronavírus-járvány miatt. A Via Credit elemzéséből most az is kiderül, hány cég jelentkezhet a támogatásra, kikre kérhető a támogatás és mindez várhatóan mekkora forrást fog felemészteni. Érdemes azzal kapcsolatban is képbe kerülni, hogy mit kell egy
A vigília szertartása teljes sötétségben kezdődött, a fények akkor gyulladtak fel, amikor Ferenc pápa az oltárhoz érkezett. Megszólaltak a Szent Péter-bazilika eddig néma harangjai is, amelyek visszhangzottak Róma elnéptelenedett utcáin.
Pilisszentkereszt polgármestere húsvét idejére a település teljes, Dobogókőre is kiterjedő területén megtiltotta a máshonnan érkezők parkolását, valamint sportolását és túrázását.
Pilisszentkereszt polgármestere húsvét idejére a település teljes, Dobogókőre is kiterjedő területén megtiltotta a máshonnan érkezők parkolását, valamint sportolását és túrázását.
Nagyszabású pénzügyi programot fogadott el helyi idő szerint szombaton a kanadai parlament a bérek támogatására. A második világháború óta legjelentősebb gazdasági programnak tartott intézkedés a vállatokat és alkalmazottaikat segíti a Covid-19-járvány okozta válság leküzdésében.
Az, hogy Magyarország kiemelt jelentőségű a Nemzetközi Beruházási Bank számára, több tényezőben is megmutatkozik. Székhelyét tavaly júniusban Moszkvából Budapestre tette át, majd szeptemberben Magyarország az NBB második legnagyobb részvényesévé vált, miközben tulajdoni hányadánál magasabb arányban részesedik a bank kihelyezéseiből.
Az izraeli kormány tovább szigorított Jeruzsálemben a kijárási korlátozásokon a koronavírus terjedésének fékezése érdekében - jelentette a katonai rádió vasárnap.
Kevés makrogazdasági adat várható a jövő héten, a februári ipari termelés második becslése és az építőipar februári teljesítményének statisztikája jelenik meg.
Pilisszentkereszt polgármestere húsvét idejére a település teljes, Dobogókőre is kiterjedő területén megtiltotta a máshonnan érkezők parkolását, valamint sportolását és túrázását. Peller Márton polgármester rendeletében...
A jelenlegi felfordulás során nem csak a jóléti intézkedések előtt nyílik meg a tér: a különböző gazdasági és pénzügyi csoportok intenzíven keresik a piacnövelés és a befektetések új lehetőségeit.
45 éve nem zárt olyan erős hetet az amerikai tőzsde, mint most, annak ellenére, hogy a munkanélküliség megállíthatatlanul nő, és valószínűleg 10 százalék fölé ugrott az állás nélküliek aránya.
Noha a munkáltatók többsége az idén is megtartotta a tavaly kínált cafeteria-elemek zömét, adóelőnye miatt a SZÉP-kártya, illetve a pénzkifizetés teszi ki a teljes cafeteria-juttatások 96 százalékát - derül ki a BDO Magyarország adataiból.
A koronavírus-világjárvány lesz a júliusban kezdődő német soros európai uniós (EU-) elnökség fő témája Heiko Maas német külügyminiszter egy vasárnap megjelent írása szerint.
Elkezdi Kína újranyitni az iskolákat az országban: Pekingben több felsőoktatási és középiskolai intézmény is újranyit – jelentette be a Pekingi Helyhatósági Oktatási Tanács az állami televízión, a CCTV-n.
Jövő héttől váratlanul lekerül az RTL Klubról az egyik legnézettebb sorozatuk, amelynek 3. évada éppen csak elindult. Az RTL Magyarország úgy döntött, hogy A Tanár 3. évadának szombat este levetített első része után leveszi...
A Minden jót című dal főszereplője hosszú idő után képes továbblépni a kapcsolatán, de néha még eszébe jut egykori partnere, akire jó szívvel emlékszik vissza.
Továbbra is viszonylag lassan terjed a koronavírus-járvány Németországban az igazolt fertőzések számának alakulása szerint, és a hivatalos vasárnapi adatok azt mutatják, hogy a fertőzésen átesett emberek köre már meghaladja a vírust még hordozó emberekét.
A cseh kormány nem tervezi, hogy a közeljövőben megszüntetni a szájmaszkok kötelező használatát a közterületeken, illetve újra teljesen megnyitja az országhatárokat - derült ki az illetékes cseh politikusok hétvégén elhangzott nyilatkozataiból.
Összefogásra buzdítja közösségét a Vatera és a Meska.hu. Az online piacterek közös adományozási akciójában az oldalak felhasználói ingyen felajánlhatják a rászorulóknak a veszélyhelyzet alatt hasznosnak bizonyuló termékeiket. A gyűjtés keretében várnak többek között fertőtlenítő szereket, saját készítésű szájmaszkokat, tartós élelmiszereket vagy di
A főpolgármester videójában arról beszélt, hogy ez az ünnep valóban más, mint az eddigiek, az idei húsvét az áldozatvállalásról szól. A kormányfő pedig egy tavaszi fotóval üzent.