2020. április 5. vasárnap

ápr. 5
10:24
40 éves a Fiat kis kockája, a Panda (Autónavigátor)
Az 1970-es évek végén kezdődött a fejvakargatás a Fiatnál, hogy kellene a palettára egy olcsó kisautó, amelyben azért elfér négy
ápr. 5
10:26
A hibrid V6 lesz a szupersportautók új slágere? (Autónavigátor)
Ha az utóbbi évtizedekben egy keményvonalas, középmotoros szupersportautót láttunk, a legtöbb esetben joggal számítottunk arra, hogy az utasok hátát egy
ápr. 5
10:27
Koronavírus: jótékonysági alapot indított Leonardo DiCaprio (Portfolio)
Leonardo DiCaprio segítségével jótékonysági alapot hoznak létre, az élelmiszer-alap a koronavírus járvány által sújtott közösségeknek nyújt segítséget. DiCaprio az Apple-lel, Laurene Powell Jobs-szal és a Ford alapítvánnyal közösen 15 millió dollárt gyűjtene össze többek közt az alacsony jövedelemmel rendelkező családok, az idősek és az ingyenes is
ápr. 5
10:30
Az UEFA egyvalamit biztosra mond a BL és az El kapcsán (Infostart)
Az UEFA tervei szerint folytatná a Bajnokok Ligája és az Európa-liga küzdelmeit, az idénynek azonban egy bizonyos ponton mindenképp véget kell érnie.
ápr. 5
10:30
Zavarta a hangoskodásuk, agyonlőtt öt fiatalt az orosz férfi (ATV)
Az incidens szombat késő este a Rjazany megyei Jelatyma településen történt. A Kommerszant című lap szerint egy 32 éves férfi a háza ablakából szóváltásba keveredett fiatalok egy csoportjával, akik hangosan beszélgettek az utcán.
ápr. 5
10:30
Már Spanyolországban van a legtöbb fertőzött Európában, beelőzték az olaszokat is (SzMo)
126 ezer a regisztrált megbetegedések száma náluk.
ápr. 5
10:30
Wirex: Most érdemes kriptodevizát venni! (GSMring)
Nem könnyű a mai gazdasági helyzetben, amikor napról-napra kevesebbet ér a pénzünk, a dollárral és az euróval szemben. Sokan törik a fejüket mibe fektessenek, az biztos hogy, aki most kezd el tőzsdézni vagy kriptodevizát vásárol hosszú távon jól fog járni. A tőzsde egy neccesebb dolog, és ha valaki abba akar belevágni elég sokat kell olvasgatni
ápr. 5
10:33
Zavartalanul haladhat az áruforgalom hétvégén is, nem lesz húsvétkor sem kamionstop (Portfolio)
A koronavírus-járvány kapcsán kihirdetett veszélyhelyzet miatt, a folyamatos áruellátás érdekében a nehéz tehergépkocsik visszavonásig hétvégi korlátozás nélkül közlekedhetnek a hazai utakon. A kamionstop az ünnepek körüli munkaszüneti napokon, így húsvétkor sem lesz érvényben – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleményében.
ápr. 5
10:33
Egyházi vezetők imádkoznak Orbán Viktor új videójában (ATV)
Virágvasárnap alkalmából posztolt új videót a miniszterelnök. Orbán Viktor megjegyzi, hogy ilyenkor hagyományosan Isten felé terelődnek a gondolataink. „De most lesz gondolkodnivalónk saját magunkról is” – tette hozzá. Ezt követően magyar keresztény egyházvezetők közösen mondják el az Úr imáját. A videóban többek között feltűnik Erdő Péter, Németh
ápr. 5
10:36
Jókora átrendeződés az aranypiacon (Infostart)
A világ jegybankjai 36 tonna aranyat vásároltak februárban. Az Arany Világtanács (WGC) által közölt adatok szerint a jegybankok által februárban vásárolt mennyiség mintegy harmadával több a januárinál, de 52 százalékkal kevesebb tavaly februárihoz képest.
ápr. 5
10:36
Kammerer Tokióra kettesben lát esélyt (BorsOnline)
Pokoli jó erőben van, de napközben azért már jólesik a kétórás alvás Kammerer Zoltánnak. A kajakosnak, egyéves halasztás ide vagy oda, továbbra is a fő célja, hogy kijusson az ötkarikás játékokra.
ápr. 5
10:36
JuniBor DiVino online Jótékonysági Borárverés (WMN)
Április 8.-án 19:00 kor több mint 40 borászat tételeit kínálják fel élő videós közvetítés keretén belül a DiVino Facebook oldalán. A Junibor – Fiatal Borászok...
ápr. 5
10:39
Száraz, napos idő lesz ma, de néhol meglepően erős lehet a szél (Háziállat)
Száraz idő, sok napsütés és akár 20 fok is várható vasárnapra.
ápr. 5
10:42
Koronavírus: újabb menekülttábort vontak karantén alá Görögországban (ATV)
Újabb menekülttábort vontak karantén alá a görög hatóságok, miután egy 53 éves afgán férfinak pozitív lett az új típusú koronavírusra elvégzett tesztje - jelentette be vasárnap a görög bevándorlási és menekültügyi minisztérium.
ápr. 5
10:42
Súlyos válsággal számol a német iparszövetség (Könyves Magazin)
„A bruttó hazai termék (Gdp) három-hat százalékkal csökkenhet az idén” – jelentették be.
ápr. 5
10:48
A német iparszövetség szerint sem Európában, sem az USA-ban nem lehet már elkerülni a súlyos recessziót (444.hu)
Pedig a gazdasági aktivitásnak csak maximum 6 hétig tartó szüneteltetését feltételezve jutottak arra, hogy 6 százalékkal csökkenhet a GDP.
ápr. 5
10:48
Jön a Szólíts a neveden folytatása Timothée Chalamet-vel és Armie Hammerrel a főszerepben (Glamour)
Most már biztos.
ápr. 5
10:51
A világ jegybankjai 36 tonna aranyat vásároltak februárban (Portfolio)
A világ jegybankjai 36 tonna aranyat vásároltak februárban. Az Arany Világtanács (WGC) által közölt adatok szerint a jegybankok által februárban vásárolt mennyiség mintegy harmadával több a januárinál, de 52 százalékkal kevesebb tavaly februárihoz képest.
ápr. 5
10:53
Kína csaknem 70 százalékkal növelte húsimportját az első két hónapban (Portfolio)
A megnövekedett kereslet fedezésére Kína csaknem 70 százalékkal növelte a húsimportját az idei elő két hónapban.
ápr. 5
10:54
Ötletes megoldással próbálják megnyugtatni a betegeket a védőruhás izraeli orvosok (ATV)
A koronavírusos betegek sokszor megijednek a tetőtől talpig beöltözött, védőruhás orvosok láttán, így jött az ötlet, hogy az orvosok arcképeiket kinyomtatva a ruhára tűzzék, barátságosabbá téve a rideg környezetet.
ápr. 5
10:57
“Jelentkezem, államtitkár asszony!” - hihetetlen, Novák Katalin a “kifestős” Gál Kristófot interjúvolja (ATV)
Riporter lett Novák Katalin államtitkárból: elsőként az Operatív Törzs “kifestős” szóvivőjét interjúvolta meg, Gál Kristófot, aki már a kifestőkön is ott van. Ő viszont színészből lett rendőr.
ápr. 5
11:00
Koronavírus bevásárlólista: A dietetikus szerint írjuk össze, mit akarunk venni (Biztosító Magazin)
Ajánlott bevásárlólistát készíteni, hiszen ezzel lerövidíthető a vásárlásra fordított idő, ami különösen fontos a koronavírus-járvány idején - hangsúlyozta a dietetikus az M1 aktuális csatorna vasárnap délelőtti műsorában.
ápr. 5
11:00
Erdő Péter a virágvasárnapról (Tiszta Jövő)
A bíboros a jeruzsálemi bevonulást, virágvasárnapot értelmezi.
ápr. 5
11:00
Online Fonogram-gála: díjazták Hobót, Rácz Gergőt és a Bagossy Brothers Company-t is (Promotions)
Életműdíjjal Kovács Katit, szakmai életműdíjjal Gőz Lászlót ismerték el.
ápr. 5
11:03
Itt nézheti élőben az operatív törzs mai sajtótájékoztatóját (Menedzsment Fórum)
A 11-es M1-híradó után indul.
ápr. 5
11:03
Koronavírus: újabb menekülttábort vontak karantén alá Görögországban (Portfolio)
Újabb menekülttábort vontak karantén alá a görög hatóságok, miután egy 53 éves afgán férfinak pozitív lett az új típusú koronavírusra elvégzett tesztje - jelentette be vasárnap a görög bevándorlási és menekültügyi minisztérium.
ápr. 5
11:03
Ló helyett partvis, lövészállás helyett díszpárnák (Sport365)
Öttusázni otthon? Naná!
ápr. 5
11:06
Újabb menekülttábort vontak karantén alá Görögországban (HírTV)
Görögországban jelenleg 1 673 regisztrált koronavírus-fertőzött van, 68-an belehaltak a vírus okozta betegségbe.
ápr. 5
11:06
A spanyolországi fertőzés már túlszárnyalta az olaszországit (Kripto Akadémia)
Kevesebben haltak meg ugyan, de ez a szám is vészesen közelít az olaszhoz, miközben a spanyolok kevesebben vannak.
ápr. 5
11:06
UEFA-elnök: Legkésőbb augusztus 3-ig be kell fejezni a BL-t (ATV)
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke, Aleksandar Ceferin a német ZDF televíziónak azt mondta, hogy augusztus harmadikáig be kell fejezni a márciusban felfüggesztett labdarúgó szezont, így a Bajnokok Ligáját valamint az Európa Ligát is. Arról azonban érthetően nincs döntés, mikor indulhat újra.
ápr. 5
11:06
Az Uefa elnöke szerint ellenőrizhetetlen a Fifa segélyterve (444.hu)
„Szavazással kellene eldönteni, hogy ki mennyi pénzhez jusson, mert ez a mostani elképzelés elég sajátos” – mondta Aleksander Ceferin.
ápr. 5
11:06
Magyar infektológus: vannak szuperterjesztők, akik 100 embert is megfertőzhetnek (Pénzcentrum)
Egészen biztos az, hogy az esetek száma a következő hónapokban még emelkedni fog - fogalmazott az RTL Klub híradójának adott interjújában Szlávik János, a Szent László Kórház infektológus főorvosa. A statisztikák alapján...
ápr. 5
11:06
Mindennapi hősökkel beszélget Novák Katalin (Igényesférfi.hu)
A videósorozat első részében az operatív törzs sajtótájékoztatóiról is ismert Gál Kristóffal csinált interjút az államtitkár.
ápr. 5
11:06
A járványhelyzet hőseinek szól a noÁr legújabb dala (SzMo)
Molnár Áronék az „ország oszlopainak”, vagyis a frontvonalban küzdőknek dedikálták a számot.
ápr. 5
11:09
Hogyan lehet időpontot kérni interneten, online okmányirodába vagy kormányablakba? (ProfitLine)
Internetes időpont kérése, regisztrálása okmányirodába vagy kormányablakba személyes ügyintézésre. Hogyan kell időpontot egyeztetni és milyen internetes oldalon lehet időpontot kérni és mi a regisztráció menete? Ügyintézés és időpont foglalás az interneten az Ügyfélkapun keresztül. Hogyan lehet a magyarorszag.hu-n időpontot foglalni ügyintézés célj
ápr. 5
11:12
Esztergomban sem lesz nyilvános szentmise, szertartás virágvasárnap (Infostart)
A koronavírus-járvány miatt nem lesz nyilvános szentmise, szertartás virágvasárnap Esztergomban sem - erről beszélt Török Csaba, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) televíziós referense az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában.
ápr. 5
11:12
A járvány miatt munkaszüneti napokon sincs kamionstop (Alternatív Energia)
A folyamatos áruellátás érdekében.
ápr. 5
11:12
Gábor György: A kormány gyorsan átutalt az egyházaknak közel 3 milliárd forintot (Tiszta Jövő)
A „Homo idioticus” témát majd a politológus kollégák fogják meghirdetni.
ápr. 5
11:14
Szám Kati: A Feltámadás nem marad el és nem is online lesz (Tiszta Jövő)
Az anyakovászt állandóan etetni kell.
ápr. 5
11:15
Nyílt levelet írt Orbán Viktornak az MSZP elnöke: "Ön áll a kormányrúdnál, de csónakunk motorja lefulladt" (ATV)
Tóth Bertalan a Népszaván keresztül üzen a miniszterelnöknek, azt írja: mindenkinek ki kell vennie a részét a veszély elhárításából, de a nemrég elfogadott felhatalmazási törvény ebben nem segít.
ápr. 5
11:21
Ingyenpénzt a nép közé? A helikopter sem repül ingyen (Portfolio)
A koronavírus-járvány nagy valószínűséggel olyan recessziót okoz a világ legtöbb gazdaságában, amely még a nemrég magunk mögött hagyott globális pénzügyi válság közvetlen hatását is meghaladhatja. Sok múlik ezért azon, hogy a kormányok hogyan kezelik a válságot. A világ közgazdászai érthető módon intenzív ötletelésbe kezdtek a kívánatos válságkezel
ápr. 5
11:21
Gyurcsány kegyetlenül kiakadt Orbánra: “még ilyenkor is a kicsinyes bosszú jár a fejeben” (ATV)
A DK elnöke a Facebookon reagált arra, hogy a kormány a koronavírusjárvány miatt elvon 34 milliárd forintot az önkormányzatoktól. „Azoktól az önkormányzatoktól, melyekre most csak úgy dőlnek a plusz feladatok. Büntetni Budapestet, büntetni az elvesztett nagyvárosokat” – írja.
ápr. 5
11:23
Koronavírus: az ukrán fővárosban az élelmiszerboltokban is mérnek testhőmérsékletet (Portfolio)
Az ukrán fővárosban Kijevben, más városokhoz hasonlóan tovább szigorítanak a korlátozásokon, egyebeket mellett mostantól már az élelmiszerboltokban is fognak testhőmérsékletet mérni - közölte a városvezetés sajtószolgálata.
ápr. 5
11:24
A német iparszövetség szerint sem Európában, sem az USA-ban nem lehet már elkerülni a súlyos recessziót (444.hu)
Pedig a gazdasági aktivitásnak csak maximum 6 hétig tartó szüneteltetését feltételezve jutottak arra, hogy 6 százalékkal csökkenhet a GDP.
ápr. 5
11:24
800 forintot bukott a törölt repülőjegyeken Kandász Andrea (Ripost)
A koronavírus-világjárvány terjedése sok ágazatot negatívan befolyásolt, de első körben leginkább az utazásszervező cégeket reccsentette meg.
ápr. 5
11:24
Eldőlt? Legkésőbb ekkor kell befejezni a Bajnokok Ligáját (Ripost)
A koronavírus-járvány miatt a labdarúgó Bajnokok Ligája és az Európa-liga is fel van függesztve, nem tudni, mikor folytatódik a két sorozat.
ápr. 5
11:24
Ezt a tésztát tartsd a hűtőben, mindenre jó lesz (Ripost)
Nem akarsz rendszeresen a közértbe szaladgálni most a friss kenyér, zsemle vagy péksüti miatt? Érdemes ezt a receptet kipróbálni, annyi mindent készíthetsz belőle napokig, mert a nyers tészta a hűtőben eláll.
ápr. 5
11:24
Gyors egytálételt keresel? Itt a gerslis-csirke (Glamour)
Tápláló és nagyon finom
ápr. 5
11:26
Így varrhatsz magadnak mosható és biztonságos arcmaszkot (Ripost)
Annyira hiánycikk lett a járvány miatt, hogy sokan most döbbennek rá: nincs mese, meg kell varrni otthon! Szerencsére vannak egészen egyszerű módszerek, így nem kell profi varrónőnek lenned!
ápr. 5
11:27
Operatív törzs: nagy a kockázata, hogy a fővárosban berobban a járvány (Portfolio)
Ma 11 órára hirdette meg rendszeres napi tájékoztatóját az operatív törzs. Az online tájékoztatóról élőben tudósítunk.

Keresés