2020. május 11. hétfő

máj. 11
18:03
A legjobb színész, akinek még nincs Oscarja: ezek a kedvenc filmjeink Mark Ruffalótól (SzMo)
Az HBO Go-n mától megtekinthető Mark Ruffalo kettős főszereplésével készült sorozat, az Ez minden, amit tudok. Ruffalo színészi bravúrt visz véghez: egy ikerpár mindkét tagját ő maga játssza el a megdöbbentő mélységű drámában. Ennek apropóján készítettünk egy válogatást a legjobb filmjeiből.
máj. 11
18:06
Krausz Gergely az első férfi olimpikonunk lehet tollaslabdában (Sport365)
Már a kvóta kapujában volt, mikor véget értek a versenyek.
máj. 11
18:06
Újabb iparág került a válság sújtotta ágazatok listájára (ATV)
A magyarországi távközlési iparágat is sújtja a koronavírus-járvány miatti válság, az elmaradó bevételek, extra költségek a veszélyhelyzet elrendelése óta eltelt közel két hónapban elérték az 5 milliárd forintot - mondta Budai J. Gergő, a Vodafone Magyarország igazgatóságának alelnöke újságíróknak online sajtótájékoztatóján hétfőn Budapesten.
máj. 11
18:06
Ettől a betegségtől még a koronavírusnál is jobban félnek a magyarok: van alapja? (Pénzcentrum)
A magyar felnőttek közel 60 százaléka aggódik amiatt, hogy élete során rosszindulatú daganatos megbetegedéssel diagnosztizálják, miközben csak alig tizedük nem tart ettől egyáltalán. A Generali Biztosító friss reprezentatív felmérése...
máj. 11
18:09
Magyargyűlöletre ösztönöz a román államelnök kijelentése (Ripost)
Kifejezetten alkalmasak a gyűlöletkeltésre Klaus Johannis, román államelnök magyarságot érintő közelmúltbeli kijelentései – mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn az Országgyűlés külügyi bizottságában.
máj. 11
18:09
Szijjártó Péter: Egészségügyi védőeszközökre hosszútávon nagy kereslet lesz (Tiszta Jövő)
Ezért folytatjuk az eszközök importálását.
máj. 11
18:09
Egy harcművészeti technika, amivel ölhetünk, de akár gyógyíthatunk is – galéria (Promotions)
A koronavírus-járvány bizonytalan időre elnapolta utazásaimat, így most az elmúlt évtized legjobb pillanatait fogom feleleveníteni.
máj. 11
18:11
Megható történet: jószívű őr mentette meg az idős nénit Pesten (Ripost)
Hat-hét kilométert is sétálhatott az az idős asszony, aki egy csomagküldő szolgálat telephelyére kopogtatott be vasárnap éjjel.
máj. 11
18:12
Már tudják, mitől feketedett el a Séd patak vize (Infostart)
Fekete lett a Balatonfűzfőt és Veszprémet is átszelő Séd patak vize Papkeszinél, több hal is elpusztult.
máj. 11
18:12
Sorra jelentik be az új akvizíciókat - Megszólalt a BIF az ingatlanvásárlásokról (Portfolio)
Sorra jelenti be új ingatlanvásárlásait a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. (BIF), év elején egy XII. kerületi irodaházról, míg májusban a X. kerületben többféle funkciójú ingatlan akvizíciójáról számoltunk be. A jövőbeli tervekről, a járványhelyzetben hozott döntésekről, valamint a fejlesztés és felújítás alatt álló ingatlanokró
máj. 11
18:15
Az újrainduláshoz is óriási összegeket kap az osztrák vendéglátóipar (Privátbankár)
Miután Orbán Viktor bevallása szerint folyamatosan figyelik az osztrák lépéseket, így érdekes lesz, hogy a turizmus és a vendéglátás terén is lesznek-e analógiák. A sógorok a szektor újraindításához is rengeteg pénzt biztosítanak.
máj. 11
18:15
Koponyatorzítás mutatta meg az összetartozást és a társadalmi státuszt a hun korban (SzMo)
Az izotópos vizsgálatok szinte mindent megmutatnak a koraközépkori Pannónia lakóiról.
máj. 11
18:18
Szijjártó: Tartalékolás céljából folytatjuk az importálást (ATV)
Egészségügyi védőeszközökre hosszútávon nagy szükség és nagy kereslet lesz - olvasható Szijjártó Péter hétfői Facebook-bejegyzésében.
máj. 11
18:18
Havazás érkezett Németországba (Háziállat)
A hozzánk is érkező markáns hidegfront van, ahol hóval indította a hetet.
máj. 11
18:21
Hogyan lehet bérleti szerződést kötni a járvány idején? (Piac és Profit)
Jelen helyzetben, amikor a személyes ügyintézés háttérbe szorul, felmerülhet a kérdés: szerződésnek minősülhet-e az A4-es papírlapon megírt megállapodás mintájára a felek által e-mailbe foglalt dokumentum? Ha nem, mégis hogyan lehetséges az elektronikus szerződéskötés? Kui Szilárd és Kozma Zoltán, a DLA Piper vezető ügyvédei ismertették az elektron
máj. 11
18:21
´Az elején félelmetes volt´ - Coco König mesélt a karrierjéről (Glamour)
GLAMOUR Talks: podcastunkban a magyar származású tehetség
máj. 11
18:21
A finnek többsége elégedett a járvány alatti távmunkával (Képmás)
A válaszolók 74 százaléka hiányolja kollégáit.
máj. 11
18:21
Ikreket nevelő szülőknek segít a kézis - Instagram-sztárok lettek Mikler gyerekei (BorsOnline)
Óriási melóval és felelősséggel jár az apaság – vallja Mikler Roland, aki Instagram-oldalt indított a gyerekeiről. Ezen keresztül tippeket oszt meg, hogyan boldoguljanak az ikreket nevelő szülők.
máj. 11
18:24
Herczegh Anita: az ápolók szívvel-lélekkel dolgoznak (Infostart)
Hivatásukért hálával tartozunk az ápolóknak - mondta a köztársasági elnök felesége az ápolók nemzetközi napja alkalmából.
máj. 11
18:24
Megnyitottak a svájci iskolák - Ezek az első tapasztalatok (Portfolio)
Svájci gyerekek ezrei tértek vissza hétfőn az iskolába, sokan izgatottak voltak, hogy a koronavírus miatt majdnem két hónapos szünet után újra találkozhatnak az osztálytársaikkal, bár néhány szülőnek vannak aggodalmai - írja a Reuters.
máj. 11
18:24
Kiadták a riasztást: kedden nem ússzuk meg a cudar időt, szelet, jégesőt (Pénzcentrum)
Hidegfront közeledik felénk, ami jelentős csapadék helyett inkább a lehűlésben és az erős szélben fog jeleskedni. Hidegfront érkezik hétfőn este, keddre pedig Győr-Moson-Sopron megye kivételével mindenhol elsőfokú riasztás...
máj. 11
18:27
Amerikában a hatóságok segítséget kérnek az afroamerikai futó meggyilkolásának ügyében (Képmás)
A 25 éves férfit még február 23-án gyilkolták meg a georgiai Brunswickban, miközben kocogott.
máj. 11
18:27
A brit miniszterelnök házi készítésű maszkok viselését szorgalmazza (Könyves Magazin)
Boris Johnson hétfőn a gazdaság újraindítását célzó óvatos tervvel állt elő, amelyben egyebek közt maszkok házi gyártására, majd pedig viselésére buzdít.
máj. 11
18:27
Infláció: a bűvös 3 százalék alatt (KKV Magazin)
Áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 2,4%-kal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál. Bár ez jóval alacsonyabb érték, mint a márciusi 3,9 százalék, de mindezt nagyrészt az üzemanyagár drasztikus csökkenése magyarázza.
máj. 11
18:30
Szinte az egész országban zivatarok kialakulására figyelmeztetnek (Háziállat)
A késő esti órákban hidegfront éri el hazánkat, amelynek hatására több helyen alakulnak ki zivatarok és nagy területen viharossá fokozódik a szél.
máj. 11
18:32
Kiadták a riasztást: kedden nem ússzuk meg a cudar időt, szelet, jégesőt (Háziállat)
Hidegfront közeledik felénk, ami jelentős csapadék helyett inkább a lehűlésben és az erős szélben fog jeleskedni. Hidegfront érkezik hétfőn este, keddre pedig Győr-Moson-Sopron megye kivételével mindenhol elsőfokú riasztás...
máj. 11
18:33
A 70 éves divattervező sokkolta a világot: új fotóin alig néz ki 30-nak (Femcafe)
Vajon mi a titka?
máj. 11
18:33
A brit miniszterelnök házi készítésű maszkok viselését szorgalmazza (Képmás)
Boris Johnson hétfőn a gazdaság újraindítását célzó óvatos tervvel állt elő, amelyben egyebek közt maszkok házi gyártására, majd pedig viselésére buzdít.
máj. 11
18:36
Melyik bankon segíthet a kormány újabb mentőöve? (Menedzsment Fórum)
Mármint az, hogy kötvényeket bocsáthatnak ki, amelyeket egy az egyben az állam jegyez le. Meglehet, nem most lesz erre szükségük, hanem csak akkor, ha a koronavírus-járvány elhúzódna. Más kérdés, hogy azt, hogy az meddig tart, ma még senki nem képes megbecsülni. Így ki tudja, mikor derülhet ki, hogy a svéd laza járványkezelési modell célravezetőbb
máj. 11
18:36
Hiába az enyhítés, a horvát diákok otthon maradtak (Infostart)
Horvátországban elkezdődött a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások feloldásának harmadik szakasza, Szlovéniában kinyitottak a fogorvosi rendelők, és újraindult a közösségi közlekedés - derült ki a válságstábok hétfői sajtótájékoztatóján.
máj. 11
18:36
Így teljesítettek az európai részvénypiacok! (ProfitLine)
Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék hétfőn.
máj. 11
18:36
Közel százmillió eurós veszteséggel számolnak a németek (Sport365)
A Bundesligában szereplő klubok nagy sok pénztől esnek el a zárt kapus meccsek miatt.
máj. 11
18:36
Döbbenet: csalók éltek vissza Kulka János nevével (ATV)
Ismeretlenek készítettek hamis Facebook-profilt Kulka János nevével. Az oldalt már több ezren követik - írja az Indirekt.
máj. 11
18:36
Nem jó hír! Ilyen időre készüljön (Háziállat)
Estétől a hidegfront mentén északnyugaton a záporok mellett néhol zivatar is előfordulhat - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-hez hétfőn eljuttatott veszélyjelzésében.
máj. 11
18:39
Vízilabda: döntöttek a kapitányok szerződéséről (Infostart)
Az olimpiai felkészülés nyugodt légkörének biztosítása érdekében egy évvel meghosszabbították Märcz Tamás és Bíró Attila, a magyar férfi és női vízilabda-válogatott szövetségi kapitányának szerződését.
máj. 11
18:39
Kovács Zoltán nem túl burkoltan jelezte, hogy Budapest leginkább csak álmodhat a szerdai nyitásról (Alternatív Energia)
Addig nincs enyhítés, amíg ilyen sok a haláleset a fővárosi idősotthonokban – írta az államtitkár. Karácsony Gergely reméli, hogy Kovács csak magától mond ilyen hülyeségeket.
máj. 11
18:39
Ez a technológia megmentheti a Földet a felmelegedéstől (Player)
Manapság törekvéseink – nagyon helyesen – többek között arra irányulnak a globális felmelegedés megfékezése, vagyis az élhető bolygónk megtartása érdekében, hogy csökkentsük az atmoszférába jutó üvegházhatású gázok mennyiségét. Egy kanadai cég viszont szintet ugrott a témában.
máj. 11
18:39
Instagram-sztárok lettek Mikler Roland gyerekei (BorsOnline)
Óriási melóval és felelősséggel jár az apaság – vallja Mikler Roland, aki Instagram-oldalt indított a gyerekeiről. Ezen keresztül tippeket oszt meg, hogyan boldoguljanak az ikreket nevelő szülők.
máj. 11
18:39
Putyin feloldotta az országos kényszerszabadságot Oroszországban (Képmás)
Az elnök továbbá újabb gazdaságtámogatási és szociális segélycsomagot hirdetett meg.
máj. 11
18:39
Veszélyjelzés: szél, jégeső, heves zivatar csap le az országra (Promotions)
Hétfő estétől a hidegfront mentén északnyugaton a záporok mellett néhol zivatar is előfordulhat.
máj. 11
18:42
Myositis - A krónikus izomgyulladás tünetei és kezelése (WebBeteg)
A krónikus izomgyulladással járó betegségeket idegen szóval myositisnek nevezzük. A betegségek mindegyikére jellemző a tartósan fennálló izomgyulladás, ami izomgyengeséggel, izomfájdalommal, esetleg lázzal jár.
máj. 11
18:42
Tovább gyengült a forint a reggelhez képest (ATV)
Gyengült a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi piacon hétfő késő délután a reggeli szintekhez viszonyítva.
máj. 11
18:45
Friss figyelmeztetést adtak ki a meteorológusok (Infostart)
Estétől a hidegfront mentén északnyugaton a záporok mellett néhol zivatar is előfordulhat - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat.
máj. 11
18:45
Van élet a Jupiter egyik holdján - Legalábbis ezt állítja egy neves űrkutató (Femcafe)
A különleges vízalatti életformák valószínűleg sokkal strapabíróbbak, mint a mi szervezetünk.
máj. 11
18:45
Karácsony: Budapest újranyitása nem lehet politikai kérdés (Tiszta Jövő)
„Értem én, hogy velem kell harcot vívni, ez is része ezek szerint a járványügyi katonai akciónak. De ennek alávetni közel 2 millió ember életének tervezhetőségét, kiszámíthatóságát, az példátlan felelőtlenség”– fogalmazott a főpolgármester.
máj. 11
18:48
Rosz hír a magyar autósoknak: szép lassan felkúszik a benzin ára (Pénzcentrum)
A 95-ös benzin ára így 310-312, a gázolajé pedig 327-330 forint között lesz a töltőállomásokon. Tovább emelkedik itthon az üzemanyagok ára. Szerdátóla benzin literenként átlagosan várhatóan 8 forinttal,a gázolajé bruttó...
máj. 11
18:48
Trumpék nem aggódnak az amerikai államadósság miatt (Portfolio)
Az Egyesült Államok ki kívánja használni az alacsony kamatokat, ezért lát lehetőséget, hogy további költekezéssel élénkítse a koronavírus által sújtott gazdaságot - nyilatkozta Steven Mnuchin pénzügyminiszter.
máj. 11
18:48
Veszélyjelzés: szél, jégeső, heves zivatar csap le az országra (Háziállat)
Hétfő estétől a hidegfront mentén északnyugaton a záporok mellett néhol zivatar is előfordulhat.
máj. 11
18:51
Hátborzongató videó a múltból: közös reklámfilmben szerepelt Szilágyi István és fia (Ripost)
A népszerű színész 1996-ban kijárta, hogy fia, Péter is szerepelhessen a Corvin Áruház egyik tájékoztató jellegű kisfilmjében.
máj. 11
18:51
Megszólalt az elnök, Messi ennek nem fog örülni (Ripost)
Az ország első számú embere nyilatkozott az argentinokat leginkább foglalkoztató kérdésről.

Keresés