A koronavírus-járvány következtében példátlan gyorsasággal születtek meg új jogszabályok és változtak meg az adózással kapcsolatos gyakorlatok. A kormányrendeletek többek között rugalmasabb határidőkkel és az adótartozás mérséklésének lehetőségével könnyítenek az adózók helyzetén. A kedvezmények érvényesítéséhez azonban szigorú előfeltételeket szük
A Fidesz frakcióvezetője szerint Baranyi Krisztina fejléces levélben kérte, hogy a József Attila lakótelepi közösségi ház beruházása ne valósuljon meg.
Összesen 254 milliárd forint értékű befektetést vállaltak - közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten, miután három magyarországi cégnek versenyképességi támogatásról szóló okiratokat adtak át.
Kristalina Georgieva IMF-elnök szerint még jövőre sem fog teljesen talpra állni a világgazdaság abból a sokkból, amit a koronavírus okozott – számol be a hírről a Reuters.
Eleinte kevés lesz a felhő, majd éjszaka délnyugaton megnövekszik a felhőzet, hajnalban ott elvétve zápor már lehet. Kedden változóan felhős lesz az ég, északon több, délen kevesebb napsütésre számíthatunk.
A háztartások pénzügyi vagyona 514 milliárd forinttal nőtt az idei első negyedévben, ami a 2013 harmadik negyedévi 418 milliárd óta a legszerényebb összeg, de egy év alatt 5060 milliárddal gazdagodtak a háztartások - derül ki a pénzügyi számlák hétfőn megjelent előzetes adataiból.
Szerdától újra látogatható a Fővárosi Állat- és Növénykert, ahol azonban egyelőre korlátozzák a maximális napi látogatószámot és további óvintézkedésekkel is igyekeznek megakadályozni a koronavírus terjedését.
Nem érdekel, hogy ki fideszes vagy MSZP-s, aki pályázik, mert ezek a vállalkozók magyar embereknek adnak munkát - jelentette ki Szijjártó Péter a parlamentben, hozzátéve: ha ez érdekelte volna, akkor a hozzá tartozó intézmények biztosan nem nyújtottak volna támogatást a Wallisnak, Leisztinger Tamás, vagy Kóka János cégeinek - utalt a rendszerint b
A szociális partnerek elégedettek a kormány gazdaságvédelmi intézkedéseivel, a hétfőn bejelentett, 80 milliárd forintos munkahelyteremtő bértámogatási program elindításával és a rövidített munkaidőben dolgozók bértámogatásával - mondta a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórum (VKF) Monitoring bizottságának munkaadói és munkavállalói
Sorsfordító év 2020, akárcsak 1956 volt, akkor a szabadság, most a biztonság felé fordul az emberiség - véli Matolcsy György jegybankelnök, aki írásában azt is hangsúlyozza, hogy a szabadság és a biztonság összetartozik.
A járvány miatt elszaporodtak az adathalász támadások az elmúlt időszakban - hívta fel a figyelmet Bor Olivér, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézetének sajtóreferense hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Idén harmadszor rendezi meg június 6-7-én a Spartacus Vitorlás Egylet a nagyhajós mezőny egyik legizgalmasabb erőpróbáját, a Balatonföldvár-Balatongyörök-Balatonföldvár éjszakai túraversenyt: az Ezüst szalag az év első hazai vitorlásversenye lesz.
Két MTA kutató vizsgálta a Google keresési adatait, hogy kiderítsék hányan veszhették el az állásukat a járvány miatt Magyarországon. A Magyar Tudmányos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézetének két kutatója, Kónya István...
Május 20-tól újra látogatható lesz a Fővárosi Állat-és Növénykert. Egyszerre legfeljebb 2500 látogatót fogadhatnak, a jegyeket pedig csak online lehet megvásárolni.
Belgiumban, szigorú feltételek mellett újra kinyitották kapuikat hétfőn az iskolák a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások enyhítésének második szakaszában.
A hitelekre vonatkozó, a koronavírus-járvány hatásainak mérséklését szolgáló hiteltörlesztési moratórium miatt nem nő az ügyfelek törlesztőrészlete a moratórium lezárulta után sem, azonban ha hitelszerződésük egyéb feltételei miatt módosul a törlesztőrészlet, azt nem gátolják a moratórium szabályai - erősítette meg a jegybank hétfői közleményében.
Több millió forintot zsákmányolt az a középkorú férfi, aki múlt kedden kirabolta a Komlói úton található bankot Pécsen - értesült a 24.hu. A férfi délután fél négy előtt tíz perccel szájmaszkkal az arcán bement a pénzintézetbe...
Mindenképpen rosszabbul járnak a muzeológusok, levéltárosok, könyvtárosok és művelődésszervezők, ha a parlament holnap megfosztja őket közalkalmazotti státusuktól.
Dulakodás tört ki a hongkongi törvényhozói tanács ülésén hétfőn, miután ellenzéki képviselők összecsaptak az újonnan kijelölt házelnököt védő biztonsági őrökkel - számolt be internetes oldalán a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
Közösen kell fellépni a koronajárvány esetleges második hulláma ellen - jelentette ki Karl Nehammer belügyminiszter hétfőn, azt követően, hogy az osztrák főváros több intézményében ismét csoportosan fertőződtek meg koronavírussal.
Az új koronavírus hatástalanítására képes és hosszan tartó védelmet nyújtó fertőtlenítőszert fejlesztettek ki a haifai Izraeli Műszaki Egyetem (Technion) szakemberei.
A korábban bejelentetthez képest újabb 3000 dolgozótól tervez megválni az Uber, emellett 45 irodát terveznek bezárni. A lépések mind ahhoz kellenek, hogy a cég átvészelje a koronavírus okozta nehézségeket – írja a The Wall Street Journal.
Ahogyan az elmúlt hónapokban a megváltozott munkarend és a távoli munkavégzés, úgy a munkahelyekre való visszatérés is kihívást jelenthet a cégeknek és a dolgozóknak. A folyamat ezért lassabb, fokozatosabb és tudatosabb lépéseket kíván, ahol az egészségmegőrző intézkedések mellett a pozitív jövőképre és a mentális támogatásra is figyelmet kell ford
Kétoldalú megállapodások és a turistákért folytatott versengés helyett összehangolt megoldás kell a koronavírus-járvány miatt leállított idegenforgalom újraindítására az Európai Unióban, és az üzleti érdekek helyett az egészség védelmét kell az első helyre sorolni - mondta a német diplomácia vezetője hétfőn Berlinben jelentős turisztikai szektort m
Befektetési portfoliójának bővítése és növekedési terveinek megvalósítása érdekében 54,7 milliárd forintnyi forrást von be a WING Zrt. a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Kötvényprogramja keretében. A jegybank és egyéb intézményi befektetők által lejegyzett vállalati kötvények futamideje 10 év, hozama 3,56 százalék – derül ki a társaság közleményéből.
Kétoldalú megállapodások és a turistákért folytatott versengés helyett összehangolt megoldás kell a koronavírus-járvány miatt leállított idegenforgalom újraindítására az Európai Unióban, és az üzleti érdekek helyett az egészség védelmét kell az első helyre sorolni - mondta a német diplomácia vezetője hétfőn Berlinben jelentős turisztikai szektort m
Németország és Franciaország egy 500 milliárd eurós (180 ezer milliárd forint) európai uniós alap felállítását javasolja a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak ellensúlyozására - jelentette be a német kancellár és a francia államfő hétfőn.