A Magyar Nemzeti Bank monetáris politikáért, pénzügyi stabilitásért és hitelösztönzésért felelős alelnöke Nagy Márton - más fontos vezetői megbízatása miatt - a mai napon lemondott alelnöki tisztségéről - olvasható az MNB honlapján. A...
A som egy ősi növényünk, a magyar tájkultúra része, amit számos hazai településnév is bizonyít - többek között a festői szépségű Somogy megyében. Az utóbbi években ráadásul egyre népszerűbb a gyümölcse és az abból készített termékek is hódítanak a piacon.
A Nissan úgy döntött, hogy bezárja barcelonai gyárát a globális újraépítkezési terv részeként, ennek következményeként pedig 3 000 munkahely szűnik meg – közölte a spanyol kormány.
Három férfit tartóztattak le Pécsen, mert az általuk irányított cégláncolat áfa megfizetése nélkül kereskedett szójával, s okozott ezzel mintegy félmilliárd forintos kárt a költségvetésnek - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (Nav) Dél-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense csütörtökön az Mti-vel.
A tiltás ellenére is megtartja csütörtöki megmozdulását a Mi Hazánk, közölte hajnalban a párt – írja a hvg.hu. Közben megjelent a Magyarországi Roma Parlament állásfoglalása.
Márciusban a bruttó átlagkereset 400 ezer 400 forint volt, 9,0 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Az első negyedévben a bruttó és a nettó átlagkereset is 9,1 százalékkal nőtt éves összehasonlításban, 384 ezer 200, illetve 255 ezer 500 forintra. A reálkereset 4,6 százalékkal emelkedett a fogyasztói árak első negyedévi, 4,3 százalékos nö
37 százalékot ralizott az OTP árfolyama egy hónap alatt, ezzel pedig rövid távon túlvetté vált. Bár továbbra is vonzó az OTP árazása, rövid távon a mostani szinteken már érdemes óvatosnak lenni.
Ma már nehéz lenne elképzelni, hogy a John Wick franchise akár más címmel is a mozikba kerülhetett volna, nem sok híja volt, hogy egy kevésbé jól csengő címet kapjon az első film. Minderről a széria ...
Példás összefogásról adott hírt a tárcavezető közösségi oldalán: a III. kerületi Kiscsillag étterem és a Csillaghegyi Polgári Kör Egyesület a járvány ideje alatt hetente három alkalommal közösen biztosít meleg ételt idős rászorulóknak.
Őszre halasztotta a bíróság a Hableány-ügy tárgyalását, szeptember 8-án kezdődhet meg a Viking Sigyn szállodahajó ukrán kapitányának pere; a férfi a vád szerint felelős a Hableány sétahajó tavaly májusi tragédiájáért, a halálos tömegszerencsétlenséget eredményező vízi balesetért - közölte a Fővárosi Törvényszék az MTI megkeresésére csütörtökön.
Folyamatos az érdeklődés a bértámogatás iránt, már 125 ezer 853-an igényelték munkáltatójukkal közösen, mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (Itm) parlamenti és stratégiai államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján.
Legendák születnek azokról a hajókról, amik nyom nélkül tűnnek el az óceánokon, majd idővel valahol, gyakran legénység nélkül újra feltűnnek. Próbálnak ésszerű magya- rázatot adni a történésnek, de gyakran nem sikerül, és marad a misztikum.
A bankszektor elemi érdeke, hogy maximálisan támogassa ügyfeleit, valamint a Magyar Nemzeti Bankot (Mnb) és a kormányt annak érdekében, hogy a gazdaság működése mielőbb visszatérjen a normál kerékvágásba; Magyarországnak most jó esélye van jól teljesíteni – mondta Jelasity Radován, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója, a Magyar Bankszövetség újonnan
Napok óta már nem a 350-es lélektani szinttel, hanem alatta a 348-as technikai támasszal küzd a forint, továbbra sem tudta egyértelműen átvinni. Egyelőre ma reggel is ez a küzdelem folytatódik, de egyre inkább úgy tűnik, hogy az erősödés kifulladása után egy kis visszapattanás is benne van a pakliban.
Őszre halasztotta a bíróság a Hableány-ügy tárgyalását, szeptember 8-án kezdődhet meg a Viking Sigyn szállodahajó ukrán kapitányának pere; a férfi a vád szerint felelős a Hableány sétahajó tavaly májusi tragédiájáért, a halálos tömegszerencsétlenséget eredményező vízi balesetér
Lázár János ezúttal Balog Zoltán minisztert fogadta Mezőhegyesen a város polgármesterével, Pap István Tibor közösen. A Fidesz országgyűlési képviselője képet is posztolt Facebook-oldalán.
Az Oecd tagállamok együttes gazdasági visszaesése 1,8 százalék volt az idei első negyedévben az előző negyedévhez képes, ami a legnagyobb csökkenés a 2009. évi 2,3 százalékos zsugorodás óta.
Az amerikai elnököt a hét elején első ízben moderálta a Twitter. Donald Trump a tomboló járvány mellett is tudott időt szakítani rá, hogy már csütörtökön aláírja a közösségi csatornák életét megkeserítő új rendeletét.
Bár az idei pünkösdi hosszú hétvégén a közvetített forgalom bruttó értéke 60 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, sokan útra kelnek. Beindult az üdülési kedv: 8 nap alatt megduplázódott a hosszú hétvégére megtett foglalások...
Több mint 8 milliárd eurós történelmi segélycsomagot jelentett be Emmanuel Macron francia államfő kedden a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság által sújtott autóipar modernizálására, hogy Franciaország az elektromos járművek egyik legfőbb gyártójává váljon.
A Magyar Nemzeti Bank (Mnb) mandátuma a jelenlegi rendkívüli makrogazdasági környezetben is az árstabilitás elérése és fenntartása, a pénzügyi stabilitás megőrzése, valamint a kormány gazdaságpolitikájának támogatása, ezzel összhangban kiemelt feladattá vált a koronavírus okozta negatív reálgazdasági és pénzpiaci következmények tompítása, illetve a
Egy hete tért vissza a képernyőre a csinos időjós, aki most mesélt először teljes egészében a betegségéről. Megdöbbentő és fájdalmas részleteket árult el a koronavírus-fertőzés lefolyásáról, a kibírhatatlan fájdalomról és félelmeiről. Ma egészségesnek érzi magát, de még mindig van egy megmagyarázhatatlan tünet, ami kínozza.
Más vezetői feladatok ellátása miatt lemondott alelnöki tisztségéről a Magyar Nemzeti Banknál Nagy Márton, tudatta közleményében ma reggel az jegybank.