Már tavaly december végén volt koronavírusos beteg Franciaországban, csaknem egy hónappal a bizonyított fertőzések felismerése előtt - adta hírül hétfőn a Reuters hírügynökség.
Tanzániában hétfőn felfüggesztették tisztéből az országos laborhálózat vezetőjét, miután erősen kérdésessé vált a koronavírus-tesztelés pontossága: a laboratóriumi eredmények szerint ugyanis elkapta a kórt egyebek között egy kecske és egy indián banán is.
Az MLSZ elnöksége úgy döntött, hogy szigorú – egészségügyi feltételek mellett – május 23-án folytatódik tétmérkőzésekkel a 2019–2020-as idény. Befejezik az OTP Bank Ligát és a Magyar Kupát, ellenben a Merkantil Bank Ligát nem.
Mark Barnett lesz a brüsszeli székhelyű Mastercard Europe elnöke, jelentette ma be a Mastercard. Barnett felel majd a vállalat stratégiájáért, irányításáért és üzleti tevékenységéért a régióban. A Mastercard európai régiója 53 országot foglal magába és több, mint 950 millió fogyasztót szolgál ki kereskedőkkel, pénzügyi intézményekkel és más vállala
Egy lámákból kinyert speciális ellenanyag segítheti a koronavírus-járvány elleni harcot - állapították meg amerikai és belga kutatók. Az austini Texasi Egyetem és a belgiumi Genti Egyetem szakemberei a lámák által termelt VHH-72...
A tervek szerint május 23-án a Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzéseivel folytatódik a hazai labdarúgóidény, az OTP Bank Liga pedig május 30-án a 26. fordulóval kezdődhet újra.
A vidéki felsőoktatási intézmények jó része egyelőre fenntartja a koronavírus-járvány miatt elrendelt távolléti oktatást, de vizsgálják a könnyítés lehetőségeit az oktatásban és a vizsgáztatásban is.
A Magyar Fesztivál Szövetség elnöke szerint a fesztiválgazdákat azért kellene most legalább egy kicsit megsegíteni, hogy legalább jövőjük lehessen az eseményeknek.
A koronavírus-járvánnyal szembeni intézkedések és a gyárbezárások miatt áprilisban az előző évinél mintegy 50 százalékkal kevesebb, 6170 új személygépkocsit és 33 százalékkal kevesebb, 1408 kishaszonjárművet helyeztek forgalomba Magyarországon - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete a DataHouse Kft. adatai alapján.
A külpolitikai elemző az InfoRádió Aréna című műsorában úgy fogalmazott, beindult egy védekezési reflex, amire szükség is volt, mivel amerikai és kínai termékeknek kiszolgáltatva tartja magát életben az öreg kontinens.
Egy - azóta törölt - videó tanúsága szerint a Hertha BSC labdarúgócsapatának játékosai nem tartották be a koronavírus-járvány miatt bevezetett egészségügyi intézkedéseket.
A Wizz Air, Európa legzöldebb* és Kelet-Közép-Európa legnagyobb diszkont légitársasága öt új útvonalat jelentett be az Abu-Dzabi nemzetközi repülőtérre (AUH). Budapestről és Bukarestből 2020 júniusában, Kolozsvárról, Katowicéből és Szófiából 2020 szeptemberében indulnak a járatok az Egyesült Arab Emírségek fővárásába, amennyiben addig újraindul a l
Maszkban és kesztyűben írtak novella-elemzést és egy egészségügyi problémákról szóló hivatalos levelet a diákok a hétfői magyar érettségin. Rendkívüli intézkedések mellett tartották meg az írásbeli vizsgát országszerte. Középszinten csaknem 70 ezren, emelt szinten 2 ezer 119-en vizsgáztak magyar nyelv és irodalomból. A feladatlapot a diákok és a ta
A vizelet inkontinencia fennállása az érintetteknél és különösen az idősebbeknél megnöveli a bőrproblémák kialakulásának kockázatát. A bőr vizelettel és széklettel történő érintkezése a bőrkárosodás egyik leggyakoribb oka.
A bolgár kormány nem hosszabbítja meg a május 13-án véget érő rendkívüli állapotot, de az egészségügyi minisztert felhatalmazták az esetleges szigorító intézkedések elrendelésére.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Globális Járványriasztási és Válaszadási Hálózatának (GOARN) elnöke szerint a koronavírus elleni vakcina nem készül el a következő év végéig. Dale Fisher emellett kicsit korainak nevezte Donald...
Szigorú egészségügyi előírások mellett május 23-án a Magyar Kupa elődöntőinek első mérkőzéseivel folytatódik a futballidény, május 30-án pedig a 26. fordulóval folytatódhat a férfi NB I-es bajnokság - jelentette be a Magyar Labdarúgó...
Harmadik hete tiltakoznak dudaszóval Budapesten a Clark Ádám téren a kormány válságkezelő intézkedései ellen. Tudósítónk szerint nagyjából 20-30 autós vehetett részt az eseményen, és voltak szimpatizáló gyalogosok és kerékpárosok is.
“Háromgyermekes anyukaként háromszor tapasztaltam meg a dackorszakot. Ha nem azt a játékot játsszuk, amit a gyermek szeretne, hisztis lesz. A férjemmel ilyenkor gyakran csak rájuk csuktuk az ajtót, és hagytuk, hogy kitombolják magukat” - mondta Novák Katalin a Die Weltnek adott interjújában arra, hogy Tusk a koronavírushoz hasonlította Orbánt, ő Tu
A baltimore-i Johns Hopkins egyetem és kórház hétfő déli adatai szerint az Egyesült Államokban már több mint 166 ezer a diagnosztizált koronavírusos fertőzöttek száma, és a járvány több mint 67 ezer emberéletet követelt, miközben hétfőtől egyre több tagállamban részlegesen újraindult a gazdasági élet.
'Ez, ami itt most történik velünk, a bőrünkre megy' - mondta a politikus, aki szerint a demonstráción akkor állították meg, amikor kitették az EU-s zászlót.
Március vége óta nem volt a jelenlegihez hasonlóan alacsony a koronavírus-járvány okozta halálesetek napi száma Nagy-Britanniában - közölte hétfőn a brit egészségügyi miniszter.
A UBS GWM elemzése szerint gyorsan nőtt az elmúlt években a közép-kelet-európai piacok ingatlanjai iránti kereslet, amit jól mutat, hogy a régióba érkező tőke 2015 és 2019 között 9 milliárd euróról 13 milliárd euróra nőt. A beáramló tőke teljes volumenének 45%-a Lengyelországba, 25%-a Csehországba és 15%-a Magyarországra érkezett; Romániában, Bulgá
Minden változik. Most kellenek az alaposan megfontolt döntések - posztolta a külgazdasági és külügyminiszter a Karmelitából a Facebook közösségi oldalán.