A korábbi főpolgármester azt mondta: nem tudja, hogy a forrásokkal kinek mi az elképzelése, „de az biztos, hogy azt a (felújításra szánt) 23,7 milliárd forintot ott hagytuk”.
A Covid-19 járvány miatti intézkedések következtében Magyarország legmeghatározóbb gyermekvédelmi szervezetének helyzete jelentősen megnehezedett. Az SOS Gyermekfalvakban és a nevelőszülőknél élő gyermekek fizikai, tanulási és lelki fejlődését támogatandó, az Allianz adománya több száz gyermek alkalmazkodását segíti elő az „új normális élethez”.
Hosszú évtizedek után megújul a Citadella erőd és környezete a kormány döntése értelmében - közölte a Várkapitányság sajtóosztálya pénteken az MTI-vel.
Ha nyár, akkor grillezés: a magyarok egyszerűen imádnak a kertben sütni-főzni, rengeteget költenek a grilltermékekre például. Melyek közül igencsak kapós a grillkolbász, a sajt, de ugyanígy a különböző fűszerkeverékek is. Most megnéztük
Iohannis szerint sérti az államhatalmi ágak szétválasztásának alkotmányos elvét, valamint a polgárok jogegyenlőségét és a diszkrimináció tilalmát garantáló előírást.
A kormány 1,2 millió ember számára nyújt olyan támogatást, amely lehetővé teszi munkahelye megtartását vagy pótolja kieső jövedelmét, segíti a jövőre való felkészülését - jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter pénteken Hódmezővásárhelyen.
Matolcsy György szerint a mai nehézségek nem állnak össze rendszerszintű válsággá, és már 2020-ra is egy szerény, de bővülő gazdasági teljesítményt vár Magyarországon. Külföldi hitel felvételét elvetné.
Július 1-jével kapják meg bruttó 500 ezer forintos egyszeri juttatásukat az egészségügyi dolgozók – jelentette be az emberi erőforrások minisztere pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.
Veszélybe került az önkormányzati dolgozók helyzete, mert számos kormányzati döntés hátrányos volt az önkormányzatok költségvetési pozíciójára - jelentette ki a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) elnöke pénteken budapesti sajtótájékoztatón.
Csehország kiutasította a prágai orosz nagykövetség két munkatársát, mert tevékenységükkel kárt okoztak a cseh-orosz kapcsolatokban - jelentette be Andrej Babis cseh miniszterelnök rendkívüli sajtóértekezleten pénteken Prágában.
A kómába esett, majd elhunyt nő kisfia még kórházban van. A nő testvére szerint a legszörnyűbb az, hogy a húga annyira várta, hogy végre gyermeke szülessen, de nem is láthatta őt.
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. Mindezt egy robot olvassa fel. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2020/06/05/651/
Mivel a koronavírus-járvány miatt az egészségügy több szolgáltatása is átmenetileg leállt, most úgy döntöttek, hogy a kényszerű csúszás után a 45. életévüket betöltött nők is igénybe vehetik a meddőségi kezeléseket a veszélyhelyzet végéig – némi feltétellel.
A legdrágább mobilokat rendelte meg magának egy 17 éves kaposvári fiú, miután nyolc férfit is átvert. A tini szexi nők fotóival csalta ki a személyes adatokat a férfiakból.
Négy együttműködési megállapodást, köztük a két ország közötti nukleáris együttműködésről szóló megállapodást ír alá a magyar és fehérorosz fél Orbán Viktor miniszterelnök pénteki minszki látogatása alkalmával - közölte Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter a magyar közmédiának nyilatkozva.
Vidéken átlagosan kétmillió forintot ér egy garázs, ugyanezért a fővárosban ennek a többszörösét kell fizetni, akár hatmilliót is érhet egy autótároló. Az árat nagyban befolyásolja a közterületi parkolási lehetőség, és a környék
"Múlt hétvégén szemetet építettünk a Dunaparton. A Kutyapárttal már az elején hangsúlyoztuk: mi építeni jöttünk, sohasem vetemednénk arra, hogy más elől elvegyük más szemetét!" - írja Facebook posztjában az MKKP.
A kanadai jogász professzor, Richard McLaren munkacsoportja 122 oldalas jelentés készített a dr. Aján Tamás ellen lefolytatott vizsgálatok összegezéseként. A Nemzetközi Súlyemelő (IWF) Szövetség volt magyar elnöke azt mondta a Borsnak: átolvassa a jelentést, majd perel.
Szabadságon lévők, honvédek, a veszélyhelyzetben segítők – hosszú a lista. Az emberi erőforrások minisztere néhány kórház átalakításáról is szót ejtett.
Az epilepszia olyan krónikus, rohamokban jelentkező betegség, amelyben az agyi idegsejtekben rendellenesen fokozódnak a kisülések. Sokan nem is tudják, hogy egy epilepsziás beteg rohama alatt hogyan tudnának segíteni, ezért gyakran - még ha segítő szándékkal is - többet ártanak, mint használnak.