A várt további emelkedés helyett 13,3%-ra csökkent az amerikai munkanélküliségi ráta májusban, miután a foglalkoztatottság a várt 8 millió fős zuhanás helyett 2,5 millió fővel emelkedett – közölték a tengerentúli hatóságok péntek délután.
Az Oslói Tömegközlekedési Vállalat (Ruter) és a Holo nevű dán mobilitási szolgáltató ki akarják terjeszteni meglévő önvezető tömegközlekedési szolgáltatásaikat egy új szolgáltatási területre Oslo vonzáskörzetében, Nordre Follo megyében. Ennek érdekében két új partnert vonnak be a projektbe: az önvezető technológiák fejlesztésében ugyancsak vezető s
Karácsony Gergely főpolgármester kezdeményezte a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa következő ülésének elhalasztását - közölte Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala pénteken az MTI-vel. A döntés kapcsán Fürjes Balázs, Budapestért és a fővárosi agglomerációért felelős államtitkár is megszólalt.
A fővárosi dél-pesti térségében több, jelentős korlátozással járó felújítási, vágányépítési munka indul vagy folytatódik június közepétől. A Soroksári út és a Haller utca csomópontjában épülő villamosvágány-kapcsolat
A pénteken közzétett adatok szerint májusban csökkent az Egyesült Államokban a munkanélküliek száma. A most közölt adat alapján a munkanélküliségi ráta is javult.
Részben a személyes tárgyalás hiánya, részben pedig a két fél közötti nagy elvárási különbségek miatt ezen a héten se tudtak érdemben előrelépni a főtárgyalók a Brexit utáni kereskedelmi megállapodás ügyében – derül ki a mindkét fél által kiadott közleményekből. Közben egy fontos határidő három hét múlva lejár: addig kérhetné a brit fél a kilépés u
Ütemterv szerint épül a MOL székháza, az energiahatékonyság, a környezettudatosság és fenntarthatóság jegyében mind a LEED, mind a BREEAM minősítés megszerzését célul tűzték ki a fejlesztés során. A Market Építő Zrt. a kivitelezési projekt 10%-os készültségi szintjénél jár.
Több tízezer hongkongi emlékezett meg a kínai vezetés újkeletű tilalma ellenére a pekingi Mennyei Béke terén történt 1989-es vérengzésről. A kínai parlament az elmúlt napokban elfogadott döntésekkel jelentősen mérsékelte a részleges autonómiát élvező város jogait.
Pénteken derült ki, hogy Nagy Máron eddigi MNB-alelnök pozícióját Virág Barnabás jelenlegi ügyvezető igazgató veszi át. Ezzel pedig ő lesz a monetáris politikáról döntő Monetáris Tanács kilencedik tagja is.
Az MLSZ szerint a járványügyi előírások megszegése miatt akár a lelátókon intézkedhetnek a rendőrök. A szerdai kupadöntő mindkét csapatát megbüntették, mert kimentek a szurkolóikhoz.
Elértük a térség országgyűlési képviselőjét, aki maga is a sajtóból értesült először az abszurd esetről. Elárulta, mit tudott meg Tök község polgármesterétől!
A Nagyvállalati beruházási támogatás a kormány egyik legeredményesebb befektetésösztönző eszköze - jelentette ki a pénzügyminiszter a Masterplast Gyártó és Kereskedelmi Kft. részére nyújtott támogatást igazoló szerződés aláírási ünnepségén a Fejér megyei Sárszentmihályon.
Továbbra is börtönben marad az a három férfi, akik viccből egy székhez szigszalagozták barátjukat egy nagylóki kocsma teraszán, decemberben. A férfi szörnyű kínok közepette hűlt ki.
Július 1-jével kapják meg a bruttó 500 ezer forintos egyszeri juttatásukat az egészségügyi dolgozók – jelentette be az emberi erőforrások minisztere pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján. Kásler Miklós most is elmondta: ez az egyszeri bérkiegészítés 160 ezer embert érint.
Most, a George Floyd halálára adott európai reakciók tömegességéből és hevességéből derül csak ki, hogy nem kell tartanunk a legrosszabbtól. Az már bekövetkezett, mentálisan végképp Amerikához csatoltak bennünket. Mi köze Tóth Verának vagy Radics Giginek a minneapolisi fekete meggyilkolásához? Hülye kérdés: mi máshoz lenne közük?
Az ökológiai mintagazdaságnak ítélt a bíróság első fokon, nem kell 14 milliót fizetniük. Kimondta, hogy a gazdaság „a tőle elvárható gondossággal járt el”.