Görögországban egy héttel, szeptember 7-ről 14-re halasztották az iskolakezdést. Níki Keraméosz görög oktatási és vallásügyi miniszter keddi indoklása szerint így akarják csökkenteni a nyaralásból nemrég hazaérkezők általi koronavírus-fertőzés esélyét.
Elfogadhatatlannak és felelőtlennek tartja a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) vezetőinek lemondását az intézményt keddtől fenntartó Színház- és Filmművészetért Alapítvány, amely szerint ezzel a lépéssel az egyetem vezetői cserben hagyták a hallgatóikat és a munkatársaikat - tájékoztatta az alapítvány kuratóriuma kedden az MTI-t.
A koronavírus-járvány ismételt erősödése miatt a szakszervezetek közös nyilatkozatban kezdeményezték, hogy a kormány az országos érdekegyeztetési intézményrendszer (VKF és OKÉT) keretei között érdemi konzultációt folytasson a következő negyedév és a következő két év gazdaság- és munkaerőpiaci védelmének kérdéseiről.
A tegnapi demonstráció után, éjjel barikádot állítottak a a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói – közölte Szurdi Panni reggel, az ATV Start című műsorába, és hangsúlyozta, hogy a diákok döntik el, milyen vezetőket, oktatókat engednek be, és kiket tartanának távol az intézménytől. Az épületben mintegy kétszázötvenen táboroztak le. Az ATV Hír
Karanténba vonult kedden Karel Havlícek cseh kormányfőhelyettes, ipari és kereskedelmi miniszter, miután hivatalában röviden találkozott egy utóbb koronavírus-fertőzöttnek bizonyult személlyel. A bulvársajtó értesülését a miniszter személyesen is megerősítette.
Az EMMI szerint az elvont összeget a járványügyi védekezés során a rászoruló tanulók részére informatikai eszközök vásárlására fordítják. Az alapítványnak most civil adománygyűjtés indult, hogy pótolják a hiányt.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/09/01/1545/
Nem a meglévő munkahelyeket kellene megvédeniük, hanem újakat kellene létrehozniuk az államoknak a gazdaságba való beavatkozással – nyilatkozta Mario Draghi, az Európai Központi Bank korábbi elnöke.
Immáron Elon Musk a harmadik legvagyonosabb ember az egész világon, a Tesla-vezér immár több mint 115 milliárd dolláron ül, amivel beelőzte a Facebook atyját, Mark Zuckerberget. A Tesla tegnapi részvényfelaprózását követő árfolyamemelkedés
Drónnal is figyelik a szabálysértő járművezetőket a rendőrök Nógrád megyében. A levegőből észlelt szabálytalanságok után a helyszínen megállítják az autósokat, hogy a járőrök átvehessék a munkát. Elsősorban a jelzőlámpás kereszteződéseket és a gyalogosátkelő-helyeket figyelik.
Hétfő reggel a sávlezárások visszavonására tett egy „tiszteletteljes javaslatot”, ám ez sajnos nem következett be. Erről Fürjes Balázs, a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár beszélt az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
Az EU forrongó déli és délkeleti határain csupán Párizs mutat föl katonai erőt és politikai elkötelezettséget. Miközben Washington fokozatosan vonul ki a térségből, és globális stratégiájának célkeresztjébe egyre inkább Kína kerül, úgy válik elkerülhetetlenné az EU stratégiai autonómiájának megerősítése. Káncz Csaba jegyzete.
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon kedden: az euróhoz, a dollárhoz és a japán jenhez képest gyengült, míg a svájci frankkal szemben erősödött.
Mi a módusz és medián jelentése, mikor használjuk őket? Elmondjuk, mi az a median, illetve miért fontos a módusz medián értékek meghatározása a statisztikában. A medián jelentése, meghatározása igazán egyszerű annak ellenére
Távozik a Barcelonától az uruguayi csatár, Luis Suárez. Az új edző telefonon közölte a sportolóval, hogy nem számít rá a továbbiakban. A Gazzetta dello Sport értesülései szerint Luis Suárez lehetséges, hogy a Juventusban folytatja majd – számolt be az M4Sport.