Nem sok pénzt lehet keresni most a világ értékpapírpiacain, teljesen mindegy, hogy van-e koronavírus-vakcina vagy nincs – véli Bill Gross, a világ egyik legismertebb kötvénybefektetője.
Az oktatási intézményekben a járványügyi intézkedések betartását, valamint a megfelelő tisztító- és fertőtlenítőszerek, kézfertőtlenítők, folyékony szappanok, papír kéztörlők meglétét is ellenőrzik szúrópróbaszerűen a kormányhivatalok népegészségügyi feladatkörében eljáró járási, valamint fővárosi kerületi hivatalok - olvasható a Magyar Nemzet kedd
Kedd reggel megpróbált tovább erősödni a forint az euróval szemben, így 357 körül indul a magyar deviza napja. A nemzetközi piacon elsősorban a Fed holnap esti döntésére figyelnek a befektetők, az pedig az euró-dollár árfolyamon keresztül a forint sorsát is befolyásolhatja.
Agrárkamarai tagdíjbevallás 2020-ban: Ebben az évben már aktuális lenne a kamarai tagdíjbevallások beadása, hiszen 2020. május 15-én adata hírül a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara ( a továbbiakban: Nak) , hogy május 31-ről őszre halasztja a kamarai tagdíjbevallásokat. A napokban jelent meg egy másik hír a tagdíjbevallásokkal kapcsolatosan, hogy a Nak
Eddig csak 3 turisztikai térség volt Magyarországon, amelyek egyúttal kiemelt turisztikai fejlesztési térségnek is számítottak, de ezt a 2016-os kormányrendeletet most teljes egészében hatályon helyezi a kormány és helyére egy 11 turisztikai térséget tartalmazó új rendeletet hozott, amelyen Budapest közvetlen környéke is felbukkan. Bár a rendelet n
Novák Katalin örül annak, hogy tárca nélküli miniszteri kinevezés révén bővültek a hatáskörei, mert ez újabb bürokratikus lépések nélkül ad lehetőséget számára arra, hogy részt vehet a jelentős horderejű döntések meghozatalában családügyekben.
1.Hipa előleg megfizetése 2020. szeptember 15-ig: A veszélyhelyzettel kapcsolatos átmeneti szabályokat tartalmazó, 2020. évi Lviii. törvény 33. paragrafusának (5) bekezdése értelmében, ha a bevallás nem érkezik meg 2020. szeptember 15-éig, akkor az előző előleg összegét kell befizetni. Az ezt megelőző előleg a 2020. március 15-ei előleg, tehát ann
726 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 13 879 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
Az eladási hullám, ami majdnem korrekcióba taszította az S&P 500 indexet most véget érhet a Goldman Sachs elemzői szerint, ugyanis a befektetők az amerikai gazdaság újranyitására és a koronavírus vakcinák fejleszutésével és későbbi értékesítésével kapcsolatos hírekre fókuszálnak.
Környezeti vészhelyzetet rendeltek el a terjedő erdőtüzek miatt a Brazília közép-nyugati részén fekvő Mato Grosso do Sul államban, ahol az év eleje óta 1,4 millió hektárnyi zöldterület vált a lángok martalékává.
726 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt négy idős, krónikus beteg - írja a koronavirus.gov.hu. Ez a harmadik legnagyobb napi esetszám a járvány kitörése óta. Habár augusztus vége óta érdemben nőnek az esetszámok, az elhunytak száma csak a múlt héten kezdett el emelkedni, ami azzal függ össze, hogy a vírus lefolyása egy-két
726 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 13 879 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt négy idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 646 fő
Bőven talált magának elfoglaltságot a karanténban a Lord zenekar billentyűse, Beke Márk, de ahogyan telt az idő, zenésztársaihoz ha- sonlóan ő is egyre nehezebben élte meg, hogy nem koncertezhet.
Aaron Sorkin következő nagy dobására mindig érdemes odafigyelni, a neves rendező és forgatókönyvíró ezúttal a Netflixnél készítette el következő filmjét, amelynek frissen landolt az új előzetese. A chicagói 7-ek tárgyalása az 1968-ban zajlott vietnámi háború ellenes tüntetésről szól majd, amely végül súlyos erőszakba torkollott, a demonstráció szer
A koronavírus-járvány második hulláma tovább növeli a hazai cégek adatbiztonsági elvárásait, sok vállalat a felhő alapú adatkezelés mellett speciális ingatlanokban, szerverparkokban tárolja legféltettebb adatait. Az ilyen ingatlanok viszont csak szakosodott mérnöki tudás segítségével építhetők és üzemeltethetők, noha a szakemberek szerencsére rende
726 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 13 879 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
A Wells Fargo után a Citigroup is folytatja a korábban betervezett leépítéseket, melyek kivitelezését átmenetileg felfüggesztette az amerikai nagybank a koronavírus-krízis miatt.
Zavartalanul működött a koronavírus-járvány elmúlt hónapjai alatt a magyar vetőmag előállítás a járványügyi intézkedéseknek köszönhetően. A Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács folyamatosan figyeli és értékeli az őszi helyzetet, hogy a lehető legkisebb zökkenőkkel haladhasson az exportorientált ágazat, hangzott el a szervezet mart
A magyar bankszektor egyik legnagyobb éves eseménye a Hitelezés 2020 konferencia, amelyet idén a járványhelyzetre való tekintettel hibrid (offline és online) módon rendezünk meg. Az esemény legfontosabb gondolatairól, előadásairól és panelbeszélgetéseiről élőben tudósítunk.
Beköltözött új otthonukba L.L. Junior, s már a kisfia, Lacika is birtokba vehette a saját birodalmát, ahol elhunyt testvére, Dávidka emlékét is ápolják.
650 millió dolláros tőkebevonást zárt le a svéd Klarna, ezzel a cég értéke 10,6 milliárd dollárra hízott. Jelenleg a Klarna hivatalosan is Európa legértékesebb fintechcége.
Ha a sztárokról van szó, biztos, hogy neked is az jut eszedbe, hogy folyik a pezsgő, amerre csak járnak. Sokan viszont - és nem csak sportolók - egyáltalán nem fogyasztanak közülük alkoholt.