Meghalt 77 éves korában a kambodzsai vörös khmerek egykori legnagyobb kínzóközpontjának volt vezetője, aki életfogytiglani szabadságvesztését töltötte a délkelet-ázsiai országban.
Önmagában is felér egy show-val, ahogy Gáspár Zsolti és Demcsák Zsuzsa egymást zrikálja, talán épp emiatt döntöttek úgy a TV2 műsorkészítői, hogy párba állítják őket. Ők lesznek ugyanis a Farm műsorvezetői.
A beszerzési menedzser indexek Európa-szerte optimizmusról árulkodtak. Ugyanakkor az adatfelvételi időpontokban vélhetőleg még kedvezőbb járványügyi adatok lehettek, így szeptemberben könnyen jöhet egy újabb visszaesés.
Az Egyesült Államok a jövő évben átmeneti időre részlegesen feloldja a Ciprus elleni fegyverembargót - jelentette be kedden az amerikai külügyminiszter.
Világjárvány nélkül is több kérdést vetne fel a hétfői iskolakezdés: súlyos tanárhiánnyal küzdenek az iskolák, debütál az új Nemzeti Alaptanterv. A koronavírus pedig mindezek mellett azt is kétségessé teszi, hogy biztonságos-e egyáltalán a hagyományos tanév elindítása, a gyerekekre és a tanárokra nézve egyaránt.
Három nap alatt 23 kamionnal 420 ezer csomag fertőtlenítőszert szállított le a szegedi Florin Zrt. az iskolák koronavírus elleni védekezéséhez - tájékoztatta a vegyipari cég kedden az MTI-t.
A digitalizáció már a nagyvállalatok mindennapjainak része az energiaszolgáltatóktól kezdve a bankokon át a biztosítókig. A COVID-járvány kirobbanása után, a három tavaszi hónapban akkorát ugrott az ügyfeleik digitális fogékonysága, mint korábban másfél év alatt. A digitalizáció már nem csak belső hatékonysági kérdés, hanem kikerült a frontvonalba,
Újabb könyv jelent meg az amerikai elnök családjáról. A szerző a first ladyt akarná bemutatni, és a többi között azt állítja, hogy Donald Trump felesége, Melania és idősebb lánya, Ivanka egymással rivalizál.
Több mint 20 éves, vitarendezés, közbeszerzés, közigazgatási eljárás és választottbírósági jog területén szerzett szakmai tapasztalattal érkezik új szenior ügyvéd a Kapolyi Ügyvédi Irodához. Dr. Antal József partneri pozícióban vezeti az ügyvédi iroda vitarendezéssel és jogérvényesítéssel foglalkozó csapatát. Vitarendezésben, közbeszerzésben, köz
Fucsovics Márton pályafutása első győzelmét aratta az amerikai nyílt teniszbajnokság főtábláján. Babos Tímea ellenben nagyon simán kikapott a hetedik helyen kiemelt Madison Keystől.
Clive Staples Lewis neve csak keveseknek csengett ismerősen hazánkban, egészen 2005-ig, amikor is országosan és világszinten is ismertté tette őt a Disney Narnia króniái adaptációja. Az író ezzel elfoglalhatta az őt megillető helyet a fantasy eposzok nagyjainak sorában legjobb barátja és írótársa, J.R.R. Tolkien mellett. 7 részes regényfolyama sorá
A Snapdragon 730G processzor nagyon népszerű középkategóriás rendszerchip volt a telefongyártók körében, ebből adódóan rengeteg készülékben találkozhattunk vele. A Qualcomm viszont a tegnapi napon bemutatta a chip egy továbbfejlesztett változatát a Snapdragon 732G-t, ami ugyan sokban nem tér el az alap 730G-től, de egy hajszálnyival mégis jobb nála
A spanyol Telefonica távközlési vállalat bejelentette kedden, hogy elindítja ötödik generációs (5G) telekommunikációs szolgáltatását. Az óriáscég tájékoztatása szerint év végéig, azaz négy hónapon belül a spanyol lakosság 75 százaléka számára elérhetővé válhat a nagyobb sávszélességet és gyorsaságot biztosító rendszer. A terjeszkedést a legnagyobb
A Siemens bemutatja a Sitrans LR250 Pla (polipropilén lencse antenna) radaros szinttávadót, amely megbízható szintmérést biztosít készletgazdálkodáshoz vagy kritikus folyamatok irányításához. Ez a nagy teljesítményű tölcsér- és lencseantennás kialakítás tökéletes megoldás normál nyomású és hőmérsékletű, korrozív vegyszerek szintméréséhez. A Sitrans
Az ingatlanszektort sok minden befolyásolja, ám az elmúlt időszakból kettőt érdemes kiemelni és górcső alá venni. Az egyik rövid ideig tartott, ám mégis óriási hatást ért el: ez a koronavírus. A másik egy hosszabb ideje tartó folyamat, amely egyre nagyobb teret nyer a szektorban. Ez egy globális trend, a digitalizáció. Az ipari ingatlanok, raktára
Egy nappal az évnyitó után már megjelent a Kőbányai Gépmadár Óvoda honlapján a tájékoztatás, miszerint az intézményben az egyik dolgozó elkapta a koronavírus-fertőzést.
Figyelmeztették az állattatókat, hogy ügyeljenek baromfijaikra és a környékbeli kutyatulajdonosokat is óvatosságra intették, míg a másik helyen a hétvégére fürdési tilalmat rendeltek el.
Belső terrorizmushoz hasonlította az erőszakba torkolló tüntetéseket Donald Trump amerikai elnök, aki helyi idő szerint kedden a wisconsini Kenosha városban tett látogatást, ahol előző héten rendőri intézkedés közben hátba lőttek egy 29 éves afroamerikai férfit.
Többéves növekedési pályáról rántotta le a készházszektort az idei áfaemelés, 20 százalékkal kevesebb könnyűszerkezetes lakóépület talál vevőre - írta a Világgazdaság szerdai számában.
Ma kezdődik a párizsi esküdtszéken a franciaországi dzsihadista merényletsorozat nyitányát jelentő, 2015 januárjában elkövetett, tizenhét halálos áldozatot követelő párizsi támadások elkövetőinek pere, amelyet a terrorellenes ügyészség kérésére filmre is rögzítenek.
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) rájátszásában szerdára virradóra két mérkőzést játszottak: a Philadelphia Flyers hosszabbítás után győzött 4–3-ra a New York Islanders ellen, míg a Vancouver Canucks 2–1-re nyert a Vegas Golden Knights ellen. Ezzel mindkét győztes csapat szépített, mind a két párharc állása 3–2 a mai vesztes javára.
A kormány nem tartja szükségesnek a tárgyalást az önkormányzati dolgozókat képviselő szakszervezettel, így a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete
Donald Trump, illetve orvosa, Sean Conley is cáfolta kedden azokat a híreket, melyek szerint az amerikai elnöknek tavaly ősszel agyérgörcse vagy kisebb agyvérzése lett volna.
Donald Trump, illetve orvosa, Sean Conley is cáfolta kedden azokat a híreket, melyek szerint az amerikai elnöknek tavaly ősszel agyérgörcse vagy kisebb agyvérzése lett volna.
Az SZFE-t fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke szerint az intézmény szenátusának és hallgatóinak végig lett volna lehetősége a párbeszédre és a tárgyalásra, de nem éltek ezzel.
Önmagában is felér egy show-val, ahogy Gáspár Zsolti és Demcsák Zsuzsa egymást zrikálja, talán épp emiatt döntöttek úgy a TV2 műsorkészítői, hogy párba állítják őket. Ugyanis ők lesznek a Farm műsorvezetői.