A soron következő délutáni online előadásunkon bemutatjuk, hogyan tudsz diszkont költségek mellet egy profi platformon sikeres kereskedést folyatni. A devizapiacon túlmenően beszélünk a tőzsdeindexekkel a külföldi részvényekkel és a nyersanyagokkal való kereskedésről is.
Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a Balassagyarmati Járásbíróság egy férfit, aki márciusban valótlanul terjesztette, hogy egy Nógrád megyei település az új koronavírus központja - tájékoztatta a megyei főügyész szerdán az MTI-t.
A magas koleszterinszint a szív- és érrendszeri megbetegedések egyik fő rizikótényezője, ezért kezelése, illetve megelőzése létfontosságú a betegek számára. A páciensek állapota jelentős részben javulna, ha sikerülne változtatniuk életmódjukon és étrendjükön.
A reggeli nyitás óta határozott gyengülésben van a forint, az euróval szembeni árfolyam a 357,80-as szint körül is járt, ami négyhavi forintmélypontnak felel meg.
Nemcsak a vakcina kifejlesztése állította nagy feladat elé a gyógyszerfejlesztőket, tudósokat világszerte, hanem a koronavírusra adható hatékony gyógyszer kikísérletezése, megtalálása is. Már számos szert, hatóanyagot kiálltottak
Az ipari termelői árak 3,4 százalékkal haladták meg a tavaly júliusiakat - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az egyes ágazatokban az árváltozásokat jelentősen befolyásolta a gazdasági válság miatti leállások hatása, az árfolyam-ingadozás és a nyersanyagárak kilengése is.
„Az nem egyeztetés, ha a főnökség megmondja, hogy mit lehet és mi lesz, tetszik, nem tetszik. Az a hatalom, és a hatalom megalázó erőfitogtatása. Az a kuratórium diktatúrája...” - írja Alföldi levelében Rátóti Zoltánnak.
Az év első hét hónapjában 18 százalékkal több volt a Magyar Posta által kezelt belföldi csomag a 2019 január-júliusi időszakához képest - írta keddi számában a Világgazdaság a társaság közlésére hivatkozva.
Ismét beindultak az európai tőzsdék, az átlagos indexemelkedés 1,3 százalék körüli. Térségünk azonban lemaradt, Varsóban és Budapesten is mérsékelt a nyereség. A forint is gyengül, miközben a dollár visszapattant az 1,2-es szintről az euróval szemben. Soros György vagy menedzserei sziklaszilárd osztalékpapírokat vásároltak. Újabb fontos indexet ren
Amíg az elmúlt években a nyarak uborkaszezonnak számítottak az álláskeresők körében, addig idén kimondottan aktív maradt a “fehérgalléros” munkakeresés a karantén feloldását követően is.
2015. január 7-én két francia dzsihadista hatolt be a Charlie Hebdo szatirikus hetilap párizsi szerkesztőségébe, ahol tizenkét embert megöltek és tizenegyet megsebesítettek.
Biztosan eddig még nem látott védelemmel áll fel a magyar válogatott az Eb-szereplő törökök ellen. Kérdés, az „egészségügyi stáb által” összeállított keret mit profitál ebből a meccsből.
A határzár mellett további intézkedésekre is szükség lehet a koronavírus-járvány terjedésének lassításért. Erről a Hír TV-ben beszélt Szlávik János, a Dél-Pesti Centrumkórház infektológus főorvosa.
Augusztusban összességében globálisan erősödött a koronavírussal kapcsolatos félelem az emberek körében, az utóbbi hónapban Belgium, Franciaország és Németország esetében is visszatért a járvány az első helyre a rangsorban. Magyarországon is emelkedett a járvánnyal kapcsolatos félelemérzet, de még messze nincs az első helyen.
Bemutatkozott a Škoda jövőjének legfontosabb modellje. A teljesen elektromos hajtású Enyaq nem csupán alternatív hajtást, de minden eddiginél igényesebb kivitelezést is kínál – persze a nagy kérdés az lesz, hogy mikor és milyen áron, de bizonyos mértékig még erre is tudunk választ adni.
A kihalás fenyegette szumátrai tigrisek egy példányát találták meg drótcsapdába esve Indonézia Riau tartományában, az állat kimúlt - közölte szerdán a helyi természetvédelmi hivatal.
Az elmúlt tíz évben utoljára 2015-ben fizettek ki többet a biztosítók a május 1 - augusztus 31 közötti viharszezon okozta károkra, mint amennyit idén fognak előreláthatólag, derül ki a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) adatgyűjtéséből. A
A koronavírus-járvány második hullámában a magyar gazdaság korábban látott részleges leállását kell megakadályozni, és ehhez az egyik legjobb eszköz a határokon életbe léptetett korlátozó intézkedések sorozata - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagykállóban, ahol átadta a Tecnica Ungheria Kft.