2020. szeptember 21. hétfő

szept. 21
15:12
Orbán: akár 200 ezer fertőzött is lehet majd egy időben Magyarországon (SzMo)
A kormányfő szerint az ország felkészült a második hullám kezelésére, és a gazdaságban is fejlődni tudunk.
szept. 21
15:15
Keményen üzentek Brüsszelből Lukasenkának (Infostart)
Csak nemzetközi segítséggel nyerhetjük meg harcunkat, ezért kérünk minden országot, hogy szólaljanak fel a népünk védelmében. Hiszem, hogy Fehéroroszország fontos a világnak - jelentette ki Szvjatlana Cihanouszkaja fehérorosz ellenzéki vezető Brüsszelben, David Sassolival, az Európai Parlament elnökével tartott közös sajtótájékoztatón.
szept. 21
15:18
Hiába van Suárez Olaszországban, nem tudnak vele leszerződni (Infostart)
Az FC Barcelonától a Juventushoz igyekvő uruguayi futballista, Luis Suárez adminisztratív okból nem szerződhet az olasz bajnokcsapathoz.
szept. 21
15:18
Orbán Viktor: legrosszabb esetben 16 ezren lehetnek kórházban a koronavírus miatt (Portfolio)
A szakemberek által meghatározott legrosszabb várható koronavírus-fertőzöttségi mutatók kétszeresét is ki kell bírnia a magyar egyészségügyi kapacitásnak - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén.
szept. 21
15:18
A hét második felében köszönt be az igazi ősz, ázunk-fázunk majd (Femcafe)
Ellobban az indián nyár lángja.
szept. 21
15:21
Isten szégyelli magát; Orbán Szent Györgynek álmodja magát; a gyerekekből alattvalók lesznek - ma is parlament (Alternatív Energia)
A kormányfő napirend előtti felszólalása indította a politikai őszt.
szept. 21
15:23
Isten szégyelli; Orbán Szent Györgynek álmodja magát; a gyerekekből alattvalók lesznek - ma is parlament (Alternatív Energia)
A kormányfő napirend előtti felszólalása indította a politikai őszt.
szept. 21
15:24
A DK ezt a különleges maszkot ajándékozta Orbánnak (ATV)
A párt lecserélné a miniszterelnök "coolest hungarian", azaz a "legmenőbb magyar" feliratú maszkját.
szept. 21
15:24
Te is vettél ilyen terméket az Auchanban? Meg ne edd, szalmonellával fertőzött! (Pénzcentrum)
Az Auchan Magyarország Kft. szalmonella szennyezettség miatt visszahívja az 1000 grammos kiszerelésű, Auchan trappista sajttal töltött csirkemell terméket - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hétfőn a honlapján.
szept. 21
15:24
Csalók garázdálkodtak évekig az Amazon rendszerében (Bitport)
Becslések szerint 100 millió dollárnyi extra forgalmat generált belső emberek lefizetésével az a csapat, amelyet az FBI nyomozóinak sikerült lebuktatni.
szept. 21
15:25
Visszatért Izsák élére az EU-s pénzből vadászpanziót építő fideszes polgármester (Alternatív Energia)
Mondok József úgy lett újra a település vezetője, hogy jelenleg is büntetőeljárás zajlik ellene.
szept. 21
15:30
Gyurcsány: legyen népszavazás az ingyenes koronavírus-tesztekről (ATV)
A DK elnöke napirend előtti felszólalásában arról beszélt: a kormányzatnak be kellene vonnia az ellenzéket a járványkezelés minden szakaszába.
szept. 21
15:30
Zajt és emissziót is mérnek az autókon a héten a közutakon (Autónavigátor)
Megkezdődött a közúti közlekedési környezetvédelmi akció, melynek keretében a közlekedési felügyeletek Budapesten, Debrecenben, Győrben és Szegeden mától péntekig 600-700 méréssel
szept. 21
15:30
Soha ne köpd ki a szőlőmagot! Mutatjuk, miért érdemes rendszeresen fogyasztanod (Femcafe)
A szőlő egyre népszerűbb gyümölcs, ám sokan elfeledkeznek a magjáról.
szept. 21
15:33
Még nem szabad fellélegezni a román helyzet miatt (Infostart)
Romániában átmenetileg csökkent a nyilvántartott aktív koronavírus-fertőzöttek száma, de ezt a kevesebb tesztnek tudják be.
szept. 21
15:36
Jókora kínai beruházást terveznek Záhonyban (Infostart)
Kihasználnák a vasút adta logisztikai előnyt is az Európába exportálni tervező kínai kkv-knak szánt ipari parkkal.
szept. 21
15:36
Gyorsuló ütemben terjed a járvány Romániában (ProfitLine)
Romániában átmenetileg csökkent hétfőn a nyilvántartott aktív koronavírus-fertőzöttek száma, de immár második hete egyre gyorsuló ütemben terjed a járvány.
szept. 21
15:36
Itt van Kásler Miklós újabb bejelentése: ingyen oltás jár ezeknek a fiataloknak (Pénzcentrum)
Ősztől a 7. osztályos fiúk, illetve szüleik is igényelhetik a humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltást - jelentette be az emberi erőforrások minisztere hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. Pénzre van szükséged hirtelen?
szept. 21
15:36
Egy pohár tej lefekvés előtt csodákra képes - Próbáld ki (Femcafe)
Bár egyre többen dönetenek a növényi tejek mellett, ám nem szabad elfelejteni, hogy a hagyomány verzió is tápanyagban gazdag.
szept. 21
15:36
Szijjártó Péter: cél, hogy a munkanélküliek újra dolgozhassanak (Demokrata)
Arra van szükség, hogy a koronavírus-járvány miatt munkanélkülivé vált európaiaknak újra legyen munkájuk.
szept. 21
15:42
Magasabb besorolású fejlődő piaccá léptették elő a bukaresti értéktőzsdét (Portfolio)
A londoni székhelyű FTSE Russell piaci adatszolgáltató fejlődő piaccá minősítette fel a bukaresti értéktőzsdét (BVB), amely hivatalosan hétfőtől lépett a magasabb besorolású kategóriába.
szept. 21
15:42
A legnagyobb sztárokat is simán lepipálta a kigyúrt golfozó (Sport365)
Bryson DeChambeau különleges edzésmódszere meghozta gyümölcsét.
szept. 21
15:42
Mit gondol, felkészülten vártuk a második hullámot? Szavazzon! (ATV)
Orbán Viktor kormányfő szerint állig felfegyverkezve vártuk a járvány második hullámát. Egyetért ezzel?
szept. 21
15:42
Aranyszabály ruhavásárláshoz - Tízezrek maradnak a zsebedben (Femcafe)
Ne költs feleslegesen!
szept. 21
15:42
Növekszik a mezőgazdasági hitelállomány Európában (Agrofórum)
A holland Rabobank elemzői megvizsgálták, hogy az éghajlatváltozás miatti aszályok, tűzesetek, áradások és viharos időjárási helyzetek miként hatnak az agráriumban az üzleti életre.
szept. 21
15:44
A sokkon túl vagyunk, de a jövő ködös: most indul az új ingatlanpiac (Portfolio)
A beruházások életútjáról, a jövőben várható piaci intenzitásról, a hozamokról, az irodabérleti piacról, a kiskereskedelem lehetőségeiről beszélgetett a Property Market RELOADED konferencián Gedai Bori, ingatlanpiaci szakértő, Gereben Mátyás, a CPI Hungary országmenedzsere, Salamon Adorján MRICS, az ESTON International vezérigazgatója és Schrancz M
szept. 21
15:48
Deutsche Bank: már 2021 közepére visszaállhat a globális GDP a koronavírus előtti szintre (Portfolio)
A világgazdaság bruttó hazai terméke (GDP) a korábbi prognózisokban jelzettnél hamarabb, akár már 2021 közepére elérheti a koronavírus-válság előttit a Deutsche Bank szerint.
szept. 21
15:48
Jöttek, láttak, győztek – összefoglaló és búcsú a 2020-as Le Mans-tól (Auto Pult)
A World Endurance Championship (WEC) futamaként – a koronavírus járvány miatt június helyett szeptemberben – rendezték meg a 2020-as Le Mans-i 24 órás versenyt, immáron nyolcvannyolcadik alkalommal. A mostani futam leintésével lezárult egy korszak. Az LMP1 kategóriás hibrid szuperautók mezőnye ezzel végleg elbúcsúzott a legendás pályától, hogy átad
szept. 21
15:48
Mogyoróvajas meggydzsemes muffin (Femcafe)
A muffint mindenki imádja főleg, ha mogyoróvajas...
szept. 21
15:51
Novák Katalin átvette miniszteri kinevezését (Alternatív Energia)
Tárca nélküli miniszter lett a korábbi államtitkár.
szept. 21
15:54
Ez aztán az igazán nagymosás: 2000 milliárd dollárnyi piszkos pénz (Infostart)
Több mint kétezer olyan jelentés szivárgott ki a nemzetközi médiában, melyben bankok ügyfeleik potenciális pénzmosási tevékenységeiről számolnak be az egyik amerikai pénzügyi felügyeleti szervnek, a Fincennek.
szept. 21
15:54
Forradalomra vagy csak technológiai előrelépésekre számíthatunk? - Izgalmas forgatókönyvek a Tesla Battery Day előtt (Portfolio)
Néhány óra múlva végre sor kerül a Tesla nagyszabású bemutató napjára, a Battery Dayre, amelynek keretében számos izgalmas újítást ismerhet meg a világ Elon Musk ígérete szerint. Az eseményt nem csak a vállalat tulajdonosai és rajongói várják lélegzetvisszafojtva, hanem az autóipar összes szereplője és számos másik iparág képviselője is. Azt, hogy
szept. 21
15:54
A Föld leggazdagabb 1%-a duplán roncsolja a klímát, mint a bolygónk szegényebb fele (Player)
Elő is álltak konkrét ötletekkel, hogyan kellene korlátozni a jólétben élők széndioxid-kibocsátását.
szept. 21
15:54
Kiderült, mi lett Király Linda legutóbbi koronavírus-tesztjének eredménye (Femcafe)
Az énekesnő úgy érezte, mintha egy elefánt ülne a mellkasán.
szept. 21
15:54
Világsztár lett ez a lány: azt is megosztja, amit más azonnal kitöröl (Femcafe)
Modernkori hős.
szept. 21
15:54
Egy étel, amit hidegen és melegen is imádni fogsz (Glamour)
Imádni fogod!
szept. 21
15:54
Új eljárásrend: a háziorvos teszt nélkül is fertőzöttnek nyilváníthatja a beteget (SzMo)
Rögzítették, mely esetekben lehet PCR-tesztet kérni, és hogyan kell elkülöníteni az igazolt és gyanús eseteket.
szept. 21
15:54
A Juventus lemondott Luis Suárezről, ide igazolhat a Barca-támadó (Promotions)
A Juventus adminisztratív okokból nem igazolja le Luis Suárezt.
szept. 21
15:56
Valódi kincs Budapest szívében - Tóth Helgával, a HelgaToth ruhák tervezőjével beszélgettünk (Glamour)
Különleges termek várják azokat, akik fotózás vagy rendezvényhelyszínt keresnek
szept. 21
15:57
Nagy Kreatív Hét: zenés, táncos és egyéb – mi lesz a rendezvényekkel? (Kreatív Online)
A Nagy Kreatív Hét szerdai napján, szeptember 30-án délután két blokkban is beszélgetünk arról, mi várható most és mi lesz jövőre.
szept. 21
16:03
Már holnap áldását adhatja a parlament a fizetési moratórium meghosszabbítására (Menedzsment Fórum)
Lapunk megbízható forrásokból származó információi szerint ugyanis a kormány rábólintott a Gazdaságvédelmi Operatív Törzs szombaton elfogadott javaslatára, amelyet még ma beterjeszti az Országgyűlésnek, amely kedden már határoz is. Az indítványon csak egy ponton változtatott az Orbán-kabinet: betette a kedvezményezettek körébe az egy gyermekes csal
szept. 21
16:03
Nem engedték el az Oktoberfestet, rögtön szigorítani kell Németországban (Infostart)
A fertőzöttek számának emelkedése miatt szigorítják a koronavírus-járvány lassítását célzó korlátozásokat Münchenben - jelentette be a bajor tartományi főváros vezetése.
szept. 21
16:03
Polt Péter a terézvárosi rendőröknek passzolta le az operettszínházi zaklatások ügyét (Grill Receptek)
Az eddigi vizsgálat nem lelt bizonyítékokra, csak éppen a sértetteket nem kereste, nem hallgatta meg senki.
szept. 21
16:05
Meghalt Török László Széchenyi-díjas ókortörténész (Grill Receptek)
Az ókori Núbia történetének és az ókori Egyiptom hellenisztikus művészetének nemzetközileg elismert tudósa 79 évet élt.
szept. 21
16:06
Nagy csökkenéssel indult a kereskedés az amerikai tőzsdéken (ProfitLine)
Nagy indexcsökkenéssel indult a kereskedés hétfőn az amerikai értékpapírpiacokon az újabb járványellenes korlátozásoktól tartó globális árfolyamvesztéssel összhangban.
szept. 21
16:06
"Az olimpia a remény, a béke és az emberiség egységének üzenetét küldi a világnak" (Sport365)
A Nob elnöke szerint az olimpia az egyetlen olyan esemény, amely valóban képes összehozni az egész világot.
szept. 21
16:07
Meghalt Leindler László Széchenyi-díjas matematikus (Grill Receptek)
A matematikai analízist kutató akadémikus 84 évet élt.
szept. 21
16:09
A fertőzöttszám radikális növekedésére számítanak Csehországban (Infostart)
Vasárnap 985 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak Csehországban, és egy ember meghalt. Az országban hétfőtől bezárják a felsőoktatási intézményeket, és várhatóan újabb iskolákat is bezárnak. Lemondott az egészségügyi miniszter.
szept. 21
16:12
Mit kell tudni a prosztatagyulladásról? (WebBeteg)
A prosztata egy dió méretű mirigy, mely a férfiak húgyhólyagja alatt és a végbél előtt helyezkedik el. Feladata, hogy olyan folyadékot állítson elő, mely védi a spermiumokat, míg azok a petesejt felé utaznak.
szept. 21
16:12
Az egyszerűsített foglalkoztatás szabályai 2020: egyszerűsített foglalkoztatás 2020 bér és adózás (Pénzcentrum)
Egyszerűsített foglalkoztatás 2020 bér és adórendszer: mi az egyszerűsített foglalkoztatás, mik az egyszerűsített foglalkoztatás szabályai 2020 során különböző munkakörökben? Pénzre van szükséged hirtelen? A Pénzcentrum

Keresés