2020. szeptember 21. hétfő

szept. 21
16:12
Orbán az az ellenzéknek: csatakozzanak, ha meggondolták magukat (ATV)
“Ne úgy gyűlöljenek bennünket, mint a vírust, mert az megöli az embereket. Ez káros és erkölcstelen” - jelentette ki Orbán Viktor a parlamentben az ellenzéki bírálatokra, kifogásokra reagálva. A miniszterelnök azt mondta, a járvány ellen nem a kormány védekezik, hanem Magyarország védekezik.
szept. 21
16:14
Elképesztő: ezért keresi egy lány cetlivel a rejtélyes budapesti buszsofőrt (ATV)
Randevúra próbálták hívni, de a lány zavarba jött, most pedig megtalálná a buszsofőrt.
szept. 21
16:18
Nagy koronavírus-vita a Csattban (ATV)
Ma este az Egyenes beszéd után összecsapnak az álláspontok az ATV Csatt című vitaműsorában, ezúttal a koronavírussal kapcsolatban. Az SZFE ügyéről rendezett vita után most ismét parázs összecsapásra lehet számítani Rónai Egon vezetésével, ahol 20.30-tól a tények és a tévhitek ütköznek egymással.
szept. 21
16:18
Felébredt a legendás ecuadori vulkán, egész városokat borított hamuba (Femcafe)
A Sangay tűzhányó másfél év szünet után ismét aktív.
szept. 21
16:24
A Tesco fejlesztéssel válaszolt az eljárásra (Infostart)
Elfogadta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Tesco 407 millió forintos kötelezettségvállalását, amelynek értelmében az áruházlánc fejleszti, valamint az egész országra kiterjeszti a kiszállítással kapcsolatos szolgáltatásait - közölte Rigó Csaba Balázs, a hivatal elnöke.
szept. 21
16:24
Jamie Oliver új éttermet hoz Budapestre (Infostart)
Hétfőtől a Jamie Oliver’s Diner vagány ételei is elérhetők a magyar fővárosban.
szept. 21
16:24
Megvette Száraz István a Culinarist (Portfolio)
Száraz István cége, a Dry Import vásárolta meg a tavaly 2,5 milliárdos nettó árbevételű Culinaris Kft.-t.
szept. 21
16:24
Készüljetek! Elkezdődött (Demokrata)
„Igen. Kilépünk a síkra. Tudjuk, kik vagyunk. Velünk az Isten.” Bencsik András vezércikke.
szept. 21
16:30
Látványos elemmel folytatódik a Déli összekötő vasúti híd korszerűsítése (képek) (Portfolio)
Helyére emelik az első hídelemet, amivel új fejezet kezdődik a Déli összekötő vasúti híd korszerűsítésében. A munka megkezdésekor Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár, Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója, Nyul Zoltán, a NIF Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese, valamint N
szept. 21
16:33
Jogi lépéseket tesznek az SZFE hallgatói (Spa Trend Online)
Panaszbeadványt nyújtanak be az alapvető jogok biztosához és az oktatási jogok biztosához.
szept. 21
16:36
Szalmonellás terméket hív vissza az Auchan (Infostart)
Az Auchan Magyarország Kft. szalmonella szennyezettség miatt visszahívja az 1000 grammos kiszerelésű, Auchan trappista sajttal töltött csirkemell terméket - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
szept. 21
16:36
Exit poll: A népszavazás sikerével zárultak az olaszországi választások (HírTV)
Az olasz választók többsége igent mondott a parlament létszámának csökkentéséről kiírt népszavazáson.
szept. 21
16:36
Szerény nyereségben bízik a Balatontourist (ProfitLine)
A vártnál jobb eredménnyel zárhatja az idei szezont Magyarország legnagyobb kempinglánca, a Balatontourist, ami 25 százalékos vendégéjszaka-szám csökkenés mellett is szerény nyereséget jelent - közölte Vadászné Székely Orsolya marketing manager az MTI kérdéseire válaszolva.
szept. 21
16:36
Megveszi a Microsoft a Fallout, a Doom és az Elder Scrolls-játékok fejlesztőjét (Portfolio)
Megveszi a Microsoft a ZeniMax Mediát, az elsősorban a Fallout, a Doom, az Elder Scrolls és a Wolfenstein szériákról ismert Bethesda Softworks anyacégét. A Microsoft 7,5 milliárd dollárt fizet az akvizícióért.
szept. 21
16:36
A Liverpool kerete a legértékesebb (Sport365)
Thiago és Diogo Jota érkezésével a klub értéke közel egymilliárd font.
szept. 21
16:36
Drasztikusan emelkednek a fertőzöttségi mutatók: ismét üzemel a sátorkórház (Pénzcentrum)
Újból üzembe helyezik a Dél-Pesti Centrumkórház (DPC) sátorrendszerét, amelyben a koronavírus-fertőzöttek előzetes szűrését végzik. A Szent László Kórház telephelyén a sátorrendszer szállítását, telepítését és újbóli
szept. 21
16:36
10-ből csak 1 ember jön rá, mi nem stimmel ezzel a képpel! Te is? (Femcafe)
Emberfeletti.
szept. 21
16:36
Emmy 2020: A legjobb szettek a virtuális vörös szőnyegről (Glamour)
Otthon is lehet tündökölni, ezek a sztárok bizonyítják
szept. 21
16:42
Ezek lehetnek a hét legfontosabb átigazolásai az európai csúcsfutballban (Infostart)
A nemzetközi sajtó szerint több átigazolási ügy végére is pont kerülhet az ellőttünk álló héten. Van köztük olyan is, amelyikben több mint százmillió euró az ár.
szept. 21
16:42
Bajor miniszterelnök: a gyomrom görcsbe rándul, ha a budapesti Szuperkupa-döntőre gondolok (Portfolio)
Markus Söder bajor miniszterelnök arra kérte a Bayern München labdarúgócsapatának szurkolóit, ne utazzanak el Budapestre a csütörtökön sorra kerülő, Sevilla elleni Európai Szuperkupa-mérkőzésre a koronavírus-járvány miatt.
szept. 21
16:42
Fontos döntést hozott Müller Cecília és Kásler Miklós (ATV)
Mostantól a háziorvosok is koronavírus-fertőzöttnek minősíthetik a betegeket, de ilyenkor más szabályok érvényesek.
szept. 21
16:42
Mohai Tamást Los Angelesben díjazták (SzMo)
A Most van mostért kapott díjat a legjobb férfi főszereplő kategóriájában.
szept. 21
16:42
Eddie Murphy megnyerte élete első Emmy-díját (Promotions)
Zendaya is szobrot érdemelt, de mindent elsöpört, hogy több évtized után végre Eddie Murphyt is díjazták.
szept. 21
16:48
Fürjes Balázs: új egyensúlyra van szükség Budapest közlekedésében (Demokrata)
Új egyensúlyra van szükség Budapest közlekedésében – hangoztatta Fürjes Balázs.
szept. 21
16:54
Jövő év végén indulhat a betétdíjas visszaváltás (Infostart)
A veszprémi Pannon Egyetem kutatása szerint sokan támogatják a betétdíjas üvegvisszaváltási rendszert, a megkérdezettek többsége nagyáruházakban visszaváltó automaták elhelyezését tartaná a legcélszerűbbnek. Boros Anita, az ITM államtitkára az InfoRádiónak elmondta, hogy legkorábban 2021 végén, 2022 elején el is indulhat a rendszer.
szept. 21
16:54
Baj van Ferihegyen – újabb embereket küldenek el (Piac és Profit)
Többszáz fős elbocsátásra kényszerül a ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. A cég 236 embertől válik meg a bevételek drámai elmaradása miatt.
szept. 21
16:54
Egy barátod, rokonod házal nálad MLM-el? Így rázd le sértődés nélkül (Pénzcentrum)
A járvány miatt sokaknak részben, vagy egészben kiesett a jövedelme, az emberek igyekeznek talpra állni - és pont ebben a szituációban lubickolnak a multilevel marketinges (MLM) cégek. Sokan találhatják magukat abban a helyzetben, hogy barátaik
szept. 21
16:54
Hanga a meccs háromnegyedét a pályán töltötte (Sport365)
A magyar légiós jó játékkal járult hozzá a Barcelona első győzelméhez.
szept. 21
16:54
Csapadékosabbra fordul az időjárás (Háziállat)
Kedden még nagyrészt nyugodt időre számíthatunk, aztán késő délutántól már elkezd mozgolódni a légkör, és ezt követően a záporok, zivatarok esélye is egyre jobban megnő.
szept. 21
16:54
Itt a Tesco bejelentése: az egész országban lesz házhozszállítás (Pénzcentrum)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elfogadta a Tesco kötelezettségvállalását, mely alapján fejleszti, valamint a teljes országra kiterjeszti a kiszállítással kapcsolatos szolgáltatásait. A Versenyhivatal azért folytatott eljárást
szept. 21
16:54
Megveszi a Fallout és az Elder Scrolls kiadóját a Microsoft (Bitport)
Az Xbox gyártója 7,5 milliárd dollárt adna a Bethesda Softworks anyavállalatáért, a Zenimax Mediáért.
szept. 21
16:57
Navalnij vissza akarja kapni a ruháit Oroszországtól (Kripto Akadémia)
Úgy véli, azok fontos bizonyítékok lehetnek a mérgezésre.
szept. 21
16:57
A többség támogatta a parlament létszámának csökkentését - exit poll (Infostart)
Az olasz választók többsége igent mondott a parlament létszámának csökkentéséről kiírt népszavazáson, a hét tartományban rendezett helyhatósági választásokon Veneto és Liguria a jobbközép, Campania a balközép kezében maradt, Marchéban és Valle d'Aostában a jobboldal vezet, Toszkánában és Pugliában az utolsó szavazatig tart a verseny - derült ki az
szept. 21
17:00
Nevezz az RGB-re 2020-ban is! (Kreatív Online)
Október 30-ig várjuk a nevezéseket a Kreatív designversenyére, az RGB - Kreatív Design Awardra.
szept. 21
17:00
Novák Katalin elárulta, mire helyezi a hangsúlyt tárca nélküli miniszterként (ATV)
A politikus letette az esküt az Országgyűlés előtt, és október 1-jétől családokért felelős tárca nélküli miniszterként folytatja a munkáját.
szept. 21
17:00
Varga Judit: Európa veszélyes vizeken hajózik (Demokrata)
Bár a béke partjairól indult útnak Európa, jelenleg veszélyes vizeken hajózik – jelentette ki az igazságügyi miniszter.
szept. 21
17:03
Brutális figyelmeztetés és bírság a karanténszegő briteknek (Infostart)
Nagy-Britanniában egy újabb országos karantén ötletét mérlegeli a kormány. Az ok: ismét meredeken emelkedik a napi Covid-19 fertőzések száma. A szigorítások részeként csillagászati összegre emelik a karantént megsértők büntetését.
szept. 21
17:06
Előléptették a bukaresti értéktőzsdét! (ProfitLine)
A londoni székhelyű Ftse Russell piaci adatszolgáltató fejlődő piaccá minősítette fel a bukaresti értéktőzsdét (BVB), amely hivatalosan hétfőtől lépett a magasabb besorolású kategóriába.
szept. 21
17:06
Alaposan megütötték a nyersanyagokat, esik az olajár, zuhan az ezüst ára (Portfolio)
Alaposan elromlott a nemzetközi tőkepiaci hangulat, nem csak a részvények, de a nyersanyagok ára is nagyot esett. Az olaj ára közel 4, az aranyé közel 3, az ezüsté pedig több, mint 8 százalékot esett ma.
szept. 21
17:06
Szuperkupa: a bajor miniszterelnök arra kéri a Bayern-szurkolókat, hogy ne utazzanak Budapestre (ATV)
Markus Söder bajor miniszterelnök óva intette a Bayern München labdarúgócsapatának szurkolóit attól, hogy hozzánk utazzanak a csütörtökön sorra kerülő, Sevilla elleni Európai Szuperkupa-mérkőzésre a koronavírus-járvány miatt.
szept. 21
17:06
Így szólítja Károly herceget Meghan és Harry kisfia (Femcafe)
A nagypapa nagyon boldog lett, amikor megtudta.
szept. 21
17:06
A népszavazás sikerével zárultak az olaszországi választások (Demokrata)
Az olasz választók többsége igent mondott a parlament létszámának csökkentéséről kiírt népszavazáson
szept. 21
17:12
Mészáros Lőrinc balatoni kempingjeinek jót tett a koronavírus (Menedzsment Fórum)
A vártnál jobb eredménnyel zárhatja az idei szezont Magyarország legnagyobb kempinglánca, a Balatontourist, ami 25 százalékos vendégéjszaka-szám csökkenés mellett is szerény nyereséget jelent - közölte Vadászné Székely Orsolya marketing manager az MTI kérdéseire válaszolva.
szept. 21
17:12
A demencia kivizsgálása, diagnózisa (WebBeteg)
Ha valaki visszatérő feledékenységet tapasztal, szellemi leépülés, orvosi nevén demencia gyanúja merül fel. A szellemi leépülés, köztük az Alzheimer-kór, a közhiedelemmel ellentétben nem természetes része az öregedésnek. Oki kivizsgálása nagyon fontos, mert a memóriazavar mögött eltérő betegségek állhatnak, amelyek kezelése is jelentősen különbözik
szept. 21
17:12
Prága után Rómát is meghódította Halep (Sport365)
A román játékos a teniszélet újraindulása óta még veretlen.
szept. 21
17:12
Újabb múltidéző különkiadást kapott a MINI, de nem akármilyet (Auto Pult)
Nem volt véletlen a múlt heti múltidézés Paddy Hopkirkről: a legendás ralipilóta előtt tisztelgő különkiadást mutatott be a MINI. A 2020 októberétől elérhető Paddy Hopkirk Edition a klasszikus Mini Monte Carlo Ralin aratott első, 1964-es győzelmének állít emléket. A kiválasztott piacokon forgalmazott limitált kiadás a háromajtós MINI Cooper S, az ö
szept. 21
17:12
Ez a nővér nagyon csúnya dolgokat művel – Ratched a Netflixen (SzMo)
Ryan Murphy sorozata a Száll a kakukk fészkére gonosz nővérének előtörténetét meséli el. Kritika.
szept. 21
17:12
Kedden napsütés és zápor is várható – veszélyjelzést adtak ki (Promotions)
Kedd hajnalban néhol akár 5 fok is lehet a hőmérséklet, majd napközben 29 fokig is melegedhet a levegő.
szept. 21
17:12
Varga Judit: Európa veszélyes vizeken hajózik (Demokrata)
Bár a béke partjairól indult útnak Európa, jelenleg veszélyes vizeken hajózik – jelentette ki az igazságügyi miniszter.
szept. 21
17:15
Újabb drámai üzenet a budapesti Szuperkupa-meccs előtt (Infostart)
Ezúttal a bajor miniszterelnök szólalt meg a csütörtöki mérkőzésről.

Keresés