A Magyar Telekom Igazgatósága döntésének értelmében 2020. november 2-ától Gonda Gábor a T-Systems Magyarország Zrt. vezérigazgatója, valamint a Magyar Telekom felsővezetésének tagja. Gonda Gábor 21 éves szakmai- és 15 éves felsővezetői tapasztalattal érkezik a T-Systems élére. Szakmai pályafutását 1999-ben a Compaq-nál kezdte, ezt követően 17 éve
A Magyar Telekom igazgatósága Gonda Gábort választotta a T-Systems Magyarország vezérigazgatójának, és a Magyar Telekom vállalati szolgáltatások vezérigazgató-helyettesének.
A magyar családok jócskán tudnak pazarolni, ha ételkidobásról van szó. Kevesen realizálják ugyanakkor, hogy ilyenkor gyakorlatilag nyíltszíni pénzégetést folytatnak saját tárcájuk kárára. Éppen ezért kulcsfontosságú olyan praktikák
Idén rendezték volna meg 50. alkalommal a davosi Világgazdasági Fórumot, de a koronavírus miatt jövő nyárra halasztották az év legnagyobb gazdasági világrendezvényét. Ha ez nem lenne elég, újabb sokk érhette most a résztvevőket és a davosi lakosokat: máshol tartják meg a rendezvényt.
Jön a Battery Day, a cégvezér, Elon Musk sokkal jobb akkumulátorokat jósol a villanyautókba, szerinte három-négy éven belül nagyszériás gyártásba kerülhetnek a hosszú életciklusú cellák.
Orosz hackerek hajthattak végre informatikai támadást a németországi Düsseldorf egyetemi klinikája ellen - jelentette kedden a Deutschlandfunk német országos közszolgálati rádió.0
1 aranyat, 2 ezüstöt és 1 bronzot gyűjtöttek be a #TermsAgainstBullying és a #SaveClassicBlue kampányokkal a Lisbon International Advertising Fesztiválon. Ők lettek a legdíjazottabb ügynökség.
A Magyar Telekom Csoporthoz tartozó rendszerintegrátornál nyár végén hirtelen üresedett meg a pozíció, de pár hét alatt megtalálták az új vezérigazgatót.
Egy koncert-sorozat megszervezése nem könnyű feladat, pláne nem a jelenlegi helyzetben, amikor a koronavírus-járvány miatt korlátozottan lehet csak eseményeken részt venni. A Lounge Group jelentős szakmai tapasztalattal rendelkezik a rendezvényszervezés területén, ezért jöhetett létre a Ratárkoncert-sorozat. A rutinnal rendelkező, több ágazatban is
Müller Cecília országos tisztifőorvos levelet küldött minden, közfinanszírozott és magán egészségügyi járóbetegellátó intézmény vezetőjének. A megkeresés célja, hogy felmérje, hány egészségügyi dolgozó mozgósítható a járvány elleni védekezés keretében, ugyanis - mint írja - "a kórházi ellátást igénylő betegek számának további emelkedése várható".
Létrehoztak egy építőipari akciócsoportot, amely közvetlenül és napi szinten foglalkozik az építőipari kapacitások bővítésével és a beruházások felgyorsításával, a csoport élén Gyutai Csaba áll - mondta a Pénzügyminiszter, a Gazdaságvédelmi Operatív Törzs keddi ülése után a Facebookra feltöltött videójában.
A FlexPai 2 elődjénél lényegesen komolyabb specifikációval és viszonylag kedvező árcédulával igyekszik megnyerni a különlegességre vágyó felhasználókat.
A Színház és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatói az oktatási ombudsmanhoz fordulnak, az egyetem dolgozói pedig szeptember 23-án kezdik meg a sztrájktárgyalást. Az intézményben az oktatás beindulása óta 10 koronavírusos diákot szűrtek ki a tesztek – jelentették be hétfői sajótájékoztatójukon a hallgatók és az oktatók.
A Deutsche Bank arra készül, hogy minden ötödik bankfiókját bezárja Németországban, alkalmazkodva ezzel a koronavírus miatt megváltozott bankfióki ügyféllátogatottsághoz – írja egy banki vezetőre hivatkozva a Reuters.
A pénzromlás kordában tartása elsőbbséget élvez, ennek érdekében a jegybank készen áll a megfelelő eszközök alkalmazására. Egyebek mellett ezt is hangsúlyozta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris politikáért felelős alelnöke a mai kamatdöntést követő sajtótájékoztatóján.
Az országos tisztifőorvos kérte az intézményeket, hogy írják össze, hány orvost és ápolót tudnak szükség esetén kirendelni a koronavírus-fertőzöttek ápolására.
A pénzromlás kordában tartása elsőbbséget élvez, ennek érdekében a jegybank készen áll a megfelelő eszközök alkalmazására. Egyebek mellett ezt is hangsúlyozta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris politikáért felelős alelnöke a mai kamatdöntést követő sajtótájékoztatóján.
Törökország és Görögország kész tárgyalni a Földközi-tenger keleti medencéjében található energiahordozók kutatásának kérdéséről - közölte kedden az ankarai államfői hivatal, azt követően, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnök Angela Merkel német kancellárral és Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével egyeztetett.
“A Hajógyári-szigeten semmi nem fog épülni, egyetlen fát sem fogunk kivágni” - Gulyás Gergely a Facebook oldalán cáfolja Karácsony Gergelyt, aki azt posztolta, hogy a projekt előkészítése folyik. A főpolgármester már petíciót is indított ellene.
A járvány második hulláma miatt valamennyi uniós ország esetében lassabb lehet a gazdasági kilábalás. A hazai GDP 2022 fordulóján érheti utol a tavalyi szintet. Az MNB a meglévő programjaival továbbra is támogatja a gazdaságot. A Monetáris Tanács azonban biztonságos távolságban szeretné tudni a rövid oldali kamatokat a nulla százalékos tartománytól
Egyre gyakrabban különbözik össze a vírusszkeptikusok és tudományra támaszkodó szakemberek véleménye. Az egyik oldal azt állítja: az egész csak riadalomkeltés; míg a másik oldal a vírus veszélyeire és a védekezés fontosságára próbálja felhívni a figyelmet. Ennek a két oldalnak a képviselői csaptak össze az ATV Csatt című műsorába.
Varga Mihály: építőipari akciócsoport alakult, amely közvetlenül és napi szinten foglalkozik az építőipari kapacitások bővítésével és a beruházások felgyorsításával. Létrehoztak egy építőipari akciócsoportot, amely
Néhány éjszakai bulit megint törölni kellett, de a koncertek többsége bőven véget ér este 23 óráig. A szórakozóhelyek korábbi kezdésre próbálják rávenni a bulizókat, de így is jelentős veszteségek várhatók.
A Költségvetési Tanács (KT) megítélése szerint az államháztartás augusztus végén módosított finanszírozási tervében erre az évre előirányzott 3600 milliárd forint éves pénzforgalmi hiány mozgásteret ad újabb gazdaságvédelmi intézkedések bevezetésére, amelyeket -, ha megfelelően célzottak - a tanács indokoltnak tart a gazdaság további visszaesésének