A Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön közölt jelentése szerint az éves infláció 2022-ben eshet vissza 3 százalékra, idén és jövőre még kevéssel meghaladhatja a 3,5 százalékot.
Megtagadta a felülvizsgálatot a Kúria a Néprajzi Múzeum volt műemléképületének kiürítése ügyében - közölte a Kúria sajtótitkársága. Ezzel a Kúria megtagadta annak a jogerős ítéletnek a felülvizsgálatát, amely szerint a Politikatörténeti Intézetnek el kell költöznie az épületből.
A járvány okozta gazdasági visszaesés közepette is másfélszeresére tudta növelni kkv-ügyfelei új hitelezését az év eddigi időszakában a CIB – közölte a bank. A társaság vezérigazgatója, Simák Pál is beszélni fog a Portfolio október 8-ai Budapest Economic Forum hibrid konferenciáján, érdemes regisztrálni.
Már az angol Chelsea-ben kergeti a labdát az egyik legnagyszerűbb német futballista-ígéret, Timo Werner, ám nem sok hiányzott ahhoz, hogy lemondja küszöbön álló londoni szerződését.
Ekkor vizsgálja az ország államadós-besorolását a Moody's Investors Service, és ezzel befejeződik a magyar osztályzat idei hitelminősítői felülvizsgálat-sorozata.
Csütörtök reggelre elérhetetlenné vált Gődény György alapította Normális élethez ragaszkodók nevű csoport, de ugyanez a helyzet, Lenkei Gábor szcientológus orvos Facebook-oldalával is.
Több telefonos bejelentés érkezett az elmúlt napokban a Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) központi ügyeletére arról, hogy ismeretlenek az FCSM munkatársainak kiadva magukat váratlanul betoppanva pénzért akarják kitisztítani a csatornát
A Ford Fiesta csúcsverziójának technológiáját ülteti át nagyobb, trendibb bőrbe a Ford Puma ST, amely a kis crossoverek szegmensébe hozza el a sportosságot. Nem lesz hiány mókában.
Megint papucslopáson kapta a biztonsági kamera azt a rókát, aki a III. kerületi Táborhegyen garázdálkodik. Visszatért a tett helyszínére az a róka, aki a napokban is papucsokat lopott egy családi ház teraszáról: olvasónk biztonsági
Pénteken vizsgálja Magyarország államadós-besorolását a Moody's Investors Service, és ezzel befejeződik a magyar osztályzat idei hitelminősítői felülvizsgálat-sorozata.
Kovács Béla volt jobbikos politikust felmentette a kémkedés vádja alól a Budapest Környéki Törvényszék csütörtökön kihirdetett elsőfokú ítéletében. Ugyanakkor a törvényszék költségvetési csalás miatt másfél év felfüggesztett szabadságvesztéssel és 600 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta.
Szeptember vége a jelek szerint a sportolásról szól: Le Mans, BMW M3, Ford Puma ST, most pedig megérkezett a Hyundai i30 N frissített kiadása is, melynek legnagyobb újdonságát a nyolcfokozatú duplakuplungos automata váltó opciója adja.
A nemrég jött ki egy dokumentumfilm a háromszoros olimpiai, kilencszeres világ- és tizenegyszeres Európa-bajnok úszóról, amiről most az alkotók meséltek.
A javaslatcsomagot tekintve nincs áttörés – emelte ki a miniszterelnök, miután lengyel és cseh kollégájával tárgyalást folytattak az Európai Bizottság elnökével.
Egészségügyi sátrak és rengeteg mentőautó várja a Szuperkupa nézőit ma este. A labdarúgókat pedig buborékban tartják, hogy még véletlenül se kaphassák el a fertőzést.