Hitelmoratórium, négygyermekes anyák szja-mentessége, babaváró támogatás, családi otthonteremtési kedvezmény – a kormány a vírus ellenére is elkötelezett támogatója a családoknak.
A nyáron hatályon kívül helyezte az “adatvédelmi pajzs” nevű megállapodást az Európai Unió, ami több tech cég életét is megnehezíti majd. Yvonne Cunnane, a Facebook adatvédelmi igazgatója is megszólalt az ügy kapcsán, és elég érdekes kijelentést tett. Egy új jogszabály előírja a Facebook-hoz hasonló vállalatoknak, hogy a felhasználók adatait már ne
Rendszeresen használod és imádod, netán eddig csak messziről csodáltad, és eszedbe sem jutott megkóstolni? Az édeskömény az ősz egyik slágere, mondjunk is pár okot, amiért érdemes lenne rendszeresen enned! A Runner's World magazin írása.
Csütörtök délelőtt 10-kor Matolcsy György beszédével kezdődik a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) online vándorgyűlése. A jegybank elnöke a tervek szerint Magyarország következő tíz évéről beszél majd.
Meglepő őszinteséggel beszélt kapcsolatáról és házasságuk megromlásáról Curtis és Kriszta. A rapper azt sem rejtette véka alá, még mindig falja a nőket.
Informatikai hiba miatt összeomlottak tegnap délután a Nemzeti Közlekedési Hatóság informatikai rendszerei, úgy tudjuk, ma reggelig még nem sikerült kijavítani a hibát.
A World Press Photo kiállítás komor képet mutat a tavalyi évről, a fájdalom, a kétségbeesés és a félelem mind gyakoribbak. A tárlat ezúttal is felhívás: itt az ideje a változásnak.
A modern vállalati képzés/fejlesztés úttörőjének számító Y2Y hazánkban még egyedülálló kezdeményezésbe fogott. Az már most biztos, hogy legalább 117 vörös tölggyel bővítik a Nyíradony melletti erdőt, hiszen a Telekommal való közös projektjükkel kezdték meg a faültetést.
A Robin Hood díjmentes részvénykereskedést kínáló startup újabb 660 millió dolláros forrásbevonást hajtott végre, ezúttal mintegy 11,7 milliárd dolláros árazás mellett – írja a Reuters.
A Mol Fehérvár ma (csütörtök) 18 órától a francia Reims gárdáját fogadja a labdarúgó Európa-ligában harmadik selejtezőkörében, amennyiben továbbjut, akkor karnyújtásnyira kerül a csoportkörtől. Korábban még soha nem volt egy idényben két főtáblás csapata az NB I-nek.
Nem csupán hátborzongató az eset, de borzasztóan fájdalmas is lehetett. Az biztos, hogy minden férfiember felszisszen, amikor megismeri a részleteket...
Li-Meng Yan a Fox News adásában beszélt arról, hogy a vírust mesterségesen hozták létre egy vuhani víruslaborban és szándékosan szabadították rá a világra.
Teljes mértékű együttműködést tanúsítva vitte végig a Szallas.hu a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által folytatott, az online szállásfoglalási rendszerben alkalmazott kommunikációs eszközöket vizsgáló eljárását. A szállásközvetítő vállalat az online szállásközvetítési szegmens, sőt azon túlmutatóan a teljes online kereskedelmi teret érintő kötelez
750 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, 549 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 32-en vannak lélegeztetőgépen - tudtuk meg a csütörtöki jelentésből. Az ezzel kapcsolatos részleteket az operatív törzs délelőtti tájékoztatóján ismertetik.
Li-Meng Yan a Fox News adásában beszélt arról, hogy a vírust mesterségesen hozták létre egy vuhani víruslaborban és szándékosan szabadították rá a világra.
Az év egyik nagy meglepetése volt a Tőrbe ejtve sikere, a rajongók láthatóan ki voltak már éhezve egy jóféle krimi-thrillerre. Rian Johnson író-rendező filmje piszok népszerű lett a rajongók körében és a kritikusok is elismerően beszéltek róla. Nem csoda hát, hogy zöldutat kapott a folytatás. Amiről kiderült, hogy nem is folytatás lesz valójában. E
A részvénypiacok szeptemberi esése ellenére Jim Cramer, a CNBC Mad Money című műsorának házigazdája szerint továbbra is vannak olyan területek, ahol érdemes lehet beszállási pontokat keresni. Cramer szerint a nagy technológiai részvények, mint az Amazon, Apple, Alphabet és Microsoft már közel vannak azokhoz a szintekhez, ahol érdemes lehet vételi l
Lelőttek egy magas rendfokozatú dél-koreai katonai tisztségviselőt észak-koreai katonák, miután átlépte a tengeri határvonalat a két ország közt – írja a CNN.
Tóth Mariann 2020. október 19-én csatlakozik a Property Market csapatához, Magyarország egyik legnagyobb ingatlanfejlesztőjének menedzsmentjéhez. A szakember iroda értékesítési igazgatóként a városnegyed léptékű BudaPart, illetve a vállalat további ingatlanfejlesztési projektjeihez kapcsolódó iroda bérbeadási tevékenység irányításáért felel majd.
Elindult a Pénzügyminisztérium első mobiltelefonra kifejlesztett alkalmazása, a GINAPP, amellyel a vállalkozások gyorsan és egyszerűen értesülhetnek az aktuális pályázatokról - jelentette be a pénzügyminiszter csütörtökön a Facebookra feltöltött videójában.
Az MNB az itthon legnépszerűbb internetes keresőprogramon és vonatkozó honlapja tartalmának megújításával tájékoztató kampányt indított a jogosulatlan, csaló befektetési szolgáltatókkal szemben az ügyfelek felvilágosítása érdekében. A cél a járványhelyzetben megnövekedett internetes forgalom idején az – egyre nagyobb számú – ilyen típusú online csa
A Citibank Europe plc Veronika Spanarovát nevezte ki a Citi magyarországi vállalatának vezérigazgatójává. Az új vezérigazgatót a Portfolio olvasói október 8-ai Budapest Economic Forum hibrid konferenciánk délutáni bankvezéri panelbeszélgetésében hallhatják.
A szófiai kormány szerint macedón nyelv sincs, mert az igazából bolgár. Az EU-s csatlakozási tárgyalások akadályozásával fenyegetnek, ha ezt Skopje nem ismeri el.