2020. szeptember 26. szombat

szept. 26
19:06
Miből élünk? Miből él egy magyar és miből egy másik EU ország lakója? (ProfitLine)
Magyarország is résztvevője - immár harmadik alkalommal - a szeptember 15-én induló Uniós kutatásban, amely a családok, háztartások életkörülményeinek feltárására irányul. A háromévenkénti felmérést idén is a Magyar Nemzeti Bank (MNB) megbízásából a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) koordinálja.
szept. 26
19:06
Figyelmeztet Szlávik János: az influenza és a koronavírus együtt sokkal súlyosabb (Pénzcentrum)
A koronavírus sokkal súlyosabb, mint az influenza, akár 10-20-szor is halálosabb lehet ez a fertőzés - hívta fel a figyelmet az ATV Egyenes beszéd című műsorában Szlávik János infektológus. A szakember egyúttal javasolta, hogy aki teheti
szept. 26
19:06
Budapestet dicsérik, elégedetten távoztak a sztárcsapatok (Ripost)
Az Európai Labdarúgó Szövetség szerint a Szuperkupa-mérkőzés lebonyolítása maximális rendben zajlott.
szept. 26
19:06
Döbbenetes állapotba került Buda egyik legszebb sétálóutcája a lomtalanítás után (SzMo)
Érthetetlen, hogy a Lövőház utcából és a környező utcákból miért csak a szemét nagyját vitték el.
szept. 26
19:06
Tíz év alatt háromszorosára nőtt a gyermekétkeztetésre szánt összeg (Demokrata)
Sölch Gellért államtitkár az iskolai és szünidei étkeztetésre fordított megtöbbszörözött forrásról beszélt a közétkeztetési szakácsverseny döntőjén.
szept. 26
19:06
Google Maps mutatja a koronavírus terjedését - Kibertámadást hárított el a Telekom - Tech hírek 2020. szeptember 26. 18:58 (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/09/26/1863/
szept. 26
19:12
A 10 leggyakoribb nőgyógyászati tévhit (WebBeteg)
Gyakori tévhit, hogy az óvszerrel nem kapható el semmi. Ezzel kapcsolatban és ehhez hasonló tévhitekről kérdezte a WEBBeteg Dr. Zatik János szülész-nőgyógyász szakorvost. Gyakori nőgyógyászati hiedelmek és az orvos válasza.
szept. 26
19:12
Szeptemberi tél: közel 20 centis hó esett az osztrák Alpokban (Háziállat)
Az előrejelzés szerint a magasabb részeken további havazás várható.
szept. 26
19:14
Hűvös idő, kevés csapadék és erős szél - ilyen idő lesz vasárnap (Háziállat)
Éjszaka az ország nagy részén felszakadozik a felhőzet, délnyugaton néhol pára- ködfoltok képződhetnek, de északkeleten, keleten azonban hajnalig felhős marad az ég, és főként ott, esetleg a déli határvidéken valószínű kevés helyen eső.
szept. 26
19:15
Karácsony Gergely szerint a budapestiek többsége nem akar autót látni a rakparton (Alternatív Energia)
A főpolgármester egy felmérésre hivatkozik, mely szerint a fővárosiak 59 százaléka végleg megszüntetné a Pesti alsó rakpart autós forgalmát.
szept. 26
19:17
Koronavírus-fertőzés miatt lezárták a szegedi egyetemi kórház szívsebészetét (Alternatív Energia)
Új beteget nem fogadnak, amíg mindenki negatív tesztet nem produkál, a náluk lévő ápoltakat viszont továbbra is ellátják.
szept. 26
19:18
Mi lesz az ingatlan értékbecslőkkel? Kinyírja őket a számítógép? (Menedzsment Fórum)
Automata ingatlanértékelési rendszert vezetett be a Takarék Jelzálogbank. Ehhez hasonló módszert már az OTP Ingatlanpont is bevezetett és nyilván más kereskedelmi bankoktól sem idegen. De mi lesz a nem bankoknak dolgozó független értékbecslőkkel, akik gyakran ingatlanközvetítők is egyúttal? Ki tart rájuk igényt, ha már úgymond ezt a tudásukat is he
szept. 26
19:18
Egy mohácsi képviselőjelölt állítja: élelmiszercsomagot kapnak a helyiek, ha a Fidesz jelöltjére szavaznak (ATV)
A végéhez közeledik az időközi helyhatósági választás kampánya Mohácson. Vasárnap estére derülhet ki, hogy ki vezetheti a Duna-parti várost, miután a közgyűlés a nyár elején feloszlatta magát.
szept. 26
19:20
Elképesztő: Koronavírusos lett egy családtag, az Ántsz azt mondta, nyugodtan járjanak dolgozni (ATV)
Csak hosszas utánjárás után sikerült egy pécsi, igazoltan koronavírus-fertőzött férfi családtagjaninak elérniük, hogy hivatalosan kerüljenek karanténba. Az egy házban élő családtagoknak az ÁNTSZ munkatársai azt mondták, hogy nyugodtan járjanak dolgozni. A munkahelyükön azonban kikötötték, hogy ha valakinek a családtagja fertőzött, akkor nem mehet b
szept. 26
19:24
Vízilabda Magyar Kupa: Szolnok-Fradi döntő lesz vasárnap (Infostart)
Hiába vezetett a Vasas, ettől csak "felébredtek" Jansik Szilárdék.
szept. 26
19:24
A Fradi és a Szolnok vívja a döntőt (Sport365)
Az Ftc a Vasast, a Szolnok a Bvsc-t győzte le az elődöntőben.
szept. 26
19:24
Ismét beázott a Szent János Kórház (Háziállat)
Egy hónap után ismét beázott a szülészeti osztály a Szent János kórházban, a hvg.hu információi szerint elmaradnak a nagyobb műtétek. Az intézmény szerint elköltöztették az osztályt, a szülések és kisebb műtétek rendben zajlanak.
szept. 26
19:24
Koronavírus: az első vakcinák lehet, hogy csak a tüneteket enyhítik, de nem akadályozzák meg a fertőzést (SzMo)
Ha így történik, szinte esélyünk sincs a nyájimmunitásra.
szept. 26
19:27
Ordított a fájdalomtól: Kétségbeesetten próbálta menteni az édesapja a magát felgyújtó tinit (Ripost)
Egy 15 éves román fiú leöntötte magát benzinnel, majd felgyújtotta magát.
szept. 26
19:29
Döbbenetes fotók: Mindent beborít a hó az Alpokban (Ripost)
Elképesztő látványt nyújt az a rengeteg hó, ami az elmúlt órákban esett az Alpokban.
szept. 26
19:30
Valami nem hagy nyugodni: tényleg mindenkit hülyének nézett Elon Musk a Tesla nagy napján? (Portfolio)
Lassan négy nap telt el azóta, hogy gond nélkül lezajlott a Tesla Battery Day, nekem pedig lassan négy napja ugyanaz a kérdés jár a fejemben: tényleg mindenkit hülyének nézett Elon Musk a nagyszabású bemutatóján?
szept. 26
19:30
Formás feneket villantott Halle Berry (Promotions)
Az ötvennégy éves színésznő kirobbanó formában van. A fénykép is bizonyítja.
szept. 26
19:36
Horrorbaleset Petőházánál - Az anya állítja: ötéves fia utasítására hajtott át a szembesávba (BorsOnline)
Csupán a szerencsének köszönhető, hogy mindenki megúszta élve azt a szörnyű balesetet, amit egy családanya azért okozott, mert a vád szerint öngyilkos akart lenni. A hátsó ülésen ült az óvodáskorú gyermeke, akit kis híján szintén magával vitt a halálba.
szept. 26
19:36
Trump: lehet, hogy hónapokig nem derül ki, ki nyeri a választásokat (Portfolio)
Donald Trump elnök úgy látja, a novemberi választások után lehet, hogy hónapokig nem derül ki az eredmény a levélszavazatok miatt.
szept. 26
19:36
Az Ötöslottó nyerőszámai a 39. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták az Ötöslottó 2020/39. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Mivel ezen a játékhéten nem volt telitalálat, így a következő héten 2 milliárd 160 millió forint keresi majd gazdáját
szept. 26
19:42
Belopódzott az ősz a Balaton partjára (SzMo)
Csend és békesség, lassan csobbanó víz, ráérősen totyogó kacsák. Egyik nap még ragyogó napsütés idézte a nyarat, másnap már sárgán zizzenő levelekkel beköszöntött az ősz.
szept. 26
19:48
Vidék, propaganda, hazugság (Avagy miért van szükség a majdani demokráciában helyi független sajtóra?) (Alternatív Energia)
Közösségi teret alakítanának ki a település központi részén lévő, nagykocsmaként ismert épületből. Erre adott be pályázatot, 30 millió forintos támogatást remélve Kötegyán település a Magyar Falu Program keretében – nyilatkozta Hajdu-Szűcs Mária Kornélia
szept. 26
19:48
82 magyar ma nagyon boldog lett, lehet, hogy te is köztük vagy (Promotions)
Számok, amelyekkel nagyot lehetett szakítani ezen a héten.
szept. 26
19:54
Ferdinand megnevezte azt a játékost, akire a legnagyobb szüksége lenne a MU-nak (Sport365)
Az egykori kiváló védő szerint Sancho szerződtetésével nem oldódnának meg a problémák.
szept. 26
20:06
Két gyerekével a kocsijában előzött egy nő a 8-as főúton, miközben jöttek szemből – ketten meghaltak (BorsOnline)
Két ember meghalt, öten megsérültek egy balesetben a 8-as főúton Városlődnél pén
szept. 26
20:06
Tiéd lehet 10 millió forint, ha fiatal és házas vagy (ProfitLine)
Napjaink egyik legnépszerűbb pénzügyi terméke az un. Babaváró Hitel, nem véletlenül, hiszen az állami támogatott konstrukció révén nagyon kedvezményesen és gyorsan juthatsz akár 10 millió forinthoz, amit szabadon költheszt lakásra, autóra, gyermeked nevelésére stb. És felejtsd el a tévhitet, hogy 3 gyerek kell a hitelhez! Nézzük át röviden, miért i
szept. 26
20:06
Ezek 2020 legjobb drónfotói (Player)
Az ausztrál Jim Picôt Love Heart of Nature! című képe nyerte az idei Év drónfotója díjat, ami tényleg zseniális lett, bár nálunk a szürke bálnás természetfotó a csúcs.
szept. 26
20:09
Top melltartók a hűvös időre: ezek lettek a menő fazonok (Ripost)
Szereted a fekete fehérneműket? A párod is odavan értük? Akkor ez a te divatod!
szept. 26
20:12
Éveket csúszik a közös afrikai szuperpénz (Portfolio)
Nyolc nyugat-afrikai ország állt össze hogy lecserélje a Franciaország által támogatott CFA frankot, de Elefántcsontpart elnöke, Alassane Ouattara bejelentette: a koronavírus miatt legalább öt évet csúszik a projekt – írja a Reuters.
szept. 26
20:12
Oszkó Péter meglepve hallotta, hogy részt vesz a Momentum programalkotásában (ATV)
Oszkó Péter Facebook-oldalán osztotta meg, hogy meglepve hallotta az InfoRádió egyik műsorában, hogy az ő neve is úgy hangzott el, mint aki része a Momentum Mozgalom programalkotásban részvevő szűk szakmai csapatának.
szept. 26
20:12
Ilyen hatással van a túl sok orgazmus az egészségedre (Player)
Ha te olyan szerencsés vagy, hogy minden napra jut egy-két orgazmus, akkor erről tudnod kell.
szept. 26
20:12
Android 11: rengeteg hibára panaszkodnak a felhasználók (GSMring)
Természetesen ezúttal sem egy tökéletes Android rendszert kaptunk a Google-től, mutatjuk milyen hibákat tartalmaz az Android 11. Az Android 11 hivatalos verziója egyes készülékekre már elérhető, de nem éppen mondható tökéletesnek a rendszer. A felhasználók több fórumon is nemtetszésüket fejezték ki a Google új mobil platformját illetően. A bejegyzé
szept. 26
20:18
Kásler Miklós a magyar jelöltek támogatására buzdít (Demokrata)
A vasárnapi helyhatósági választásokkal kapcsolatban a miniszter a magyar képviselet támogatására buzdítja a romániai magyarokat.
szept. 26
20:21
Hűvös, felhős vasárnapra számíthatunk (Alternatív Energia)
Napközben még lehet több-kevesebb napsütés, délutánra viszont beborul az ég, több helyen esőzés is várható.
szept. 26
20:24
Klopp szerint a kluboknak segíteniük kell a kisebb csapatokat (Sport365)
Üzleti szempontból hatalmas veszteség érte az alacsonyabb osztályú klubokat.
szept. 26
20:24
Zökkenőmentes az átcsoportosítás a Szent László Kórházba (Demokrata)
Az aneszteziológiai osztály főorvosa azt mondta az M1-nek, hogy a más kórházakból átcsoportosított szakembereket felkészítik, betanítják.
szept. 26
20:30
Láttad már a csodálatos magyar kolibrimadarat, amely lebeg a víz felett? (Promotions)
Mennyire ismered a magyarországi madárfajtákat? Teszteld velünk a tudásod!
szept. 26
20:36
23 milliószor szegte meg a pénzmosási szabályokat egy bank, rekordbírságot kapott (Portfolio)
1,3 milliárd ausztrál dolláros bírságot kapott a Westpac, az egyik legnagyobb ausztrál bank. A bírságot azért osztotta ki a társaságnak az Austrac, mert több mint 23 millió alkalommal megszegte az ország pénzmosási és terrorizmus-finanszírozási törvényeit – írja a CNN.
szept. 26
20:36
Ez már nem olyan, mint az első hullám volt: a magyarok sokkal bátrabbak, mobilabbak (Pénzcentrum)
Vásárlási gyakoriságában nem, a preferált csatornák tekintetében viszont a tavaszihoz hasonló fogyasztói átrendeződés várható. A Covid-19 járvány második hullámára reagálva egy friss kutatás a fogyasztói tapasztalatok és az elégedettség
szept. 26
20:36
A bringások felavatták az új, Szentendrére vezető bringautat, megmutatjuk, milyen lett (SzMo)
Most először épült európai kerékpárutakat idéző szélességű út, aminek a budakalászi ártéren vezető szakasza talán a legszebb az országban - mondta a Magyar Kerékpárosklub elnöke.
szept. 26
20:42
5 ok arra, hogy miért érzi magát fáradtnak (WebBeteg)
Ha reggelente sem ébred kipihenten, és napközben sem érzi túl energikusnak magát, annak több oka is lehet. Dr. Vida Zsuzsanna neurológus, alvásspecialista segítségével öt lehetséges magyarázatot sorolunk fel.
szept. 26
20:42
2035-ig nemcsak a benzines és dízel, hanem a hibrid autók forgalmazását is megtiltják Kaliforniában (Player)
A kormányzó bátor lépésnek nevezte a saját lépését.
szept. 26
20:48
Zengő Zoltán anyatigrisként védi a pilótáit (Sport365)
A Zengő csapat tulajdonosa csattanós választ adott a pilótáját kritizáló kommentelőnek.
szept. 26
20:48
Robotkisállatok enyhíthetik az időseknek a koronavírus miatti magányt (SzMo)
Az élethű kis robotok többet segítenek az idősek egyedüllétében, mint elsőre gondolnánk.
szept. 26
21:00
Mohács nem eshet el (Demokrata)
Időközi választást tartanak Mohácson. A fideszes Pávkovics Gábor nem akar elmerülni a sárdobálásban, inkább programjával kampányol.

Keresés