2020. szeptember 26. szombat

szept. 26
16:12
Óriási delfinmentés történt Ausztráliától délre (Infostart)
108 "családközpontú" állatot sikerült megmenteni a partra sodródott több száz közül.
szept. 26
16:12
Koronavírus: akár egész Magyarország kockázatos besorolást kaphat a németektől, Budapest az egyik legfertőzöttebb európai főváros (Portfolio)
Két héttel azután, hogy meghaladta Budapesten, illetve Győr-Moson-Sopron megyében a német járványügy számára kritikus határértéket a fertőzöttek száma, rögtön rákerültek a kockázatos besorolású térségek listájára. Ebből a német reakcióidőből, illetve a legfrissebb magyar járványterjedési adatokból kiindulva sajnos pár héten belül akár egész Magyaro
szept. 26
16:12
Forma-1: Hamiltonnál előbb rezgett a léc, majd tönkreverte a mezőnyt (Promotions)
Bár a hétvége korábbi szakasza nem erre utalt, végül ismét a hatszoros világbajnok indulhat az élről vasárnap.
szept. 26
16:18
Szlávik János a koronavírusról: fiatalemberek is belehalnak a fertőzésbe (Portfolio)
A koronavírus sokkal súlyosabb, mint az influenza, akár 10-20-szor is halálosabb lehet ez a fertőzés - hívta fel a figyelmet az ATV Egyenes beszéd című műsorában Szlávik János infektológus. A szakember egyúttal javasolta, hogy aki teheti, oltassa be magát az influenza ellen.
szept. 26
16:18
Estétől Dny felől újabb eső (Háziállat)
Vasárnap eleinte változóan felhős lesz az ég többórás napsütéssel, majd délnyugat felől megnövekszik a felhőzet, és estétől egyre többfelé várható...
szept. 26
16:24
Így készülnek a bankok a koronavírus második hullámára (Piac és Profit)
Kötelező maszkviselés, kézfertőtlenítés, műanyag plexi és az online ügyintézés fejlesztése - így készült fel a bankok többsége a koronavírus-járvány második hullámára. A Bank360.hu pénzügyi szakportál a járványra való felkészüléséről, ezzel összhangban pedig az online hitelügyintézés lehetőségéről kérdezte a bankokat.
szept. 26
16:24
Lezuhant ukrán katonai gép - Nem voltak rossz látási viszonyok, széllökések is alig (HírTV)
A pilóta valóban gyakorlott volt, egy hajtóművel is képes lett volna baj nélkül landolni.
szept. 26
16:24
"Eredményeket akarunk, és természetesen a lehető legszebb módon" (Sport365)
Frank de Boer nagyon eredményes időszakot jósol a holland válogatottnak.
szept. 26
16:24
Kötelező karantén nélkül térhetnek vissza Magyarországra azok, aki a választások miatt mentek Romániába (SzMo)
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség kérésére enyhített az operatív törzs.
szept. 26
16:24
Elismerik a „nemzetet magához térítő” küldetéseket (Demokrata)
„Ismét a miénk a magyarság egységének tudata és öröme” – hangzott el Méry Gábor felvidéki könyvkiadó kitüntetésén.
szept. 26
16:33
Kormányválságból kormányválságba evickél Libanon (Infostart)
A folyamat a bejrúti robbanás - vagy még régebb - óta zajlik az egykor gazdag, közel-keleti országban.
szept. 26
16:36
Ismét beázott a Szent János Kórház (ATV)
Egy hónap után ismét beázott a szülészeti osztály a Szent János kórházban, a hvg.hu információi szerint elmaradnak a nagyobb műtétek. Az intézmény szerint elköltöztették az osztályt, a szülések és kisebb műtétek rendben zajlanak.
szept. 26
16:36
Színművészeti Egyetem: „Tartunk tőle, hogy a puszta megfélemlítés a cél” (SzMo)
A kuratórium meg akarja támadni a dolgozók sztrájkját. Az SZFE közleményében azt írja: „Szembeszállunk. A jog minden eszközével. Tudjuk és hisszük, hogy a sztrájkunk törvényes, reméljük, hogy jogállamban élünk”.
szept. 26
16:42
Amerikai elnökválasztás: Biden győzelme Európának, Trump győzelme az USA-nak kedvezhet (Portfolio)
A francia befektetési bank Société Générale részletes jelentésében elemzi az amerikai elnökválasztás öt szerintük legvalószínűbb kimenetelének piacokra gyakorolt hatását. A legvalószínűbbnek a tiszta demokrata győzelmet tartják, ez a szcenárió az európai piacoknak kedvezne, míg egy esetleges Trump elnökség tovább vinné az "Amerika az Első" elvet.
szept. 26
16:42
Megint beázott a Szent János Kórház szülészete (Háziállat)
Az esőzések megmutatták, hogy épületen dolgozó kivitelező nem megfelelő gondossággal járt el.
szept. 26
16:42
Az SZFE több hallgatója is elkapta a koronavírust (SzMo)
Upor László rektorhelyettese azt közölte, hogy a hónap eleje óta végzett tesztelésekből a hét végére tíz teszt pozitívnak bizonyult.
szept. 26
16:48
Padlón a könyvolvasás Magyarországon (Infostart)
Nyáron végezték a közvélemény-kutatást, amikor elvileg még "rá is értünk" volna.
szept. 26
16:54
Diego Costa száműzése után újabb gólvágó érkezhet Madridba (Sport365)
Simeone meggyógyult, még Cavanit is szerződtetheti az Atlético.
szept. 26
16:54
A káosz ügynökei - az HBO leleplezi, hogyan épültek be Putyin trolljai Amerikában (SzMo)
Egy akciófilm sem lehetne izgalmasabb annál, hogyan jött létre a szentpétervári titkos trollfarm, és hogyan segítettek Trump megválasztásában 2016-ban.
szept. 26
17:00
Második hullám: drasztikus lépés a Tescótól (ATV)
A Tesco újabb korlátozásokat vezetett be a koronavírus-járvány második hulláma miatt.
szept. 26
17:00
4+1 külsőség, ami szexuálisan ellenállhatatlanná tesz a nők szemében (Player)
Tudományosan bizonyított mind!
szept. 26
17:06
Egy városnyi online vásárlót "termelt ki" a koronavírus (Infostart)
A GKI Digital Pénzügyi Körkép 2020 adatait elemezve Madar Norbert az InfoRádióban közölte: hiába emelkedik a lakossági készpénz mennyisége, a kártyás vásárlások száma nő dinamikusan.
szept. 26
17:06
Magyarországon csaknem 30 ezer önkéntes tűzoltó tevékenykedik (ProfitLine)
Napjainkban Magyarországon csaknem 30 ezren tevékenykednek nem hivatásos, önkéntes tűzoltóként - mondta a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott szombaton a kormány Facebook-oldalára feltöltött videóban, abból az alkalomból, hogy 150 éves a Magyar Tűzoltó Szövetség.
szept. 26
17:06
Igazi tél uralkodik az osztrák hegyekben (Síelők)
A tegnapi hidegfront jelentős havat hozott, 1500 méter felett kifejezetten télies képet fest a táj. A havazásnak hamarosan vége, holnap napsütés következik, majd hétfőn újabb hóesés kezdődhet.
szept. 26
17:12
Novák Katalin: ameddig biztonságos, addig lesz iskola (Pénzcentrum)
Addig lesz iskola, amíg biztonságosan fenntartható a helyzet - mondta a Magyar Nemzetnek Novák Katalin, aki októbert tárca nélküli miniszterként felügyeli a családügyeket. Beszélt az új otthonteremtési támogatásról is. A járványügyi
szept. 26
17:12
Lelőttek egy rendőrt Londonban, aki Diana hercegnőt és az anyakirálynét is védte korábban (SzMo)
Az új-zélandi Matt Ratanának különleges élettörténete volt, egy bombatámadás után is segített a mentésben, hamarosan nyugdíjba ment volna.
szept. 26
17:12
Szeptemberi tél: közel 20 centis hó esett az osztrák Alpokban (SzMo)
Az előrejelzés szerint a magasabb részeken további havazás várható.
szept. 26
17:15
Alulról súrolja az egymilliót a koronavírusos áldozatok száma (Menedzsment Fórum)
Eddig csaknem 990 ezer áldozatot jegyeztek fel világszerte. Magyarországon 730-an hunytak el, Szlovákiában "csak" 44-en, Romániában csaknem ötezren. Szakértők egy része stratégiaváltást sürget.
szept. 26
17:18
Első ránézésre nem hiába váltott edzőt a Paks - 4-0 az MTK ellen (Infostart)
Bognár György debütálása az atomvárosiak kispadján tehát nem sikerült rosszul.
szept. 26
17:18
Index: Így beszél a Fidesz-KDNP jelöltjének testvére a választókkal (ATV)
Koncz Zsófia, a borsodi időközi választás fideszes jelöltjének testvére nem átall beszólni annak, aki nem a Fideszre óhajt szavazni - számolt be az index.hu.
szept. 26
17:18
Nagy eső volt tegnap, tehát megint beázott a János kórház (Háziállat)
Elmarad a napokban tervezett nőgyógyászati műtéte, mert beázott az épület – értesítette János Kórház  a HVG egyik olvasóját.
szept. 26
17:18
Lelőttek egy rendőrt Londonban, aki Diana hercegnét és az anyakirálynét is védte korábban (SzMo)
Az új-zélandi Matt Ratanának különleges élettörténete volt, egy bombatámadás után is segített a mentésben, hamarosan nyugdíjba ment volna.
szept. 26
17:18
Emberméretű patkányt találtak a csatornában (Promotions)
A hatalmas rémület azonban pillanatok alatt elmúlt.
szept. 26
17:24
Nagy pofonba szaladt bele Pakson az Mtk (Sport365)
Győzelemmel debütált Bognár György a Paks kispadján.
szept. 26
17:24
Ismét beázott a Szent János kórház szülészete (SzMo)
Az osztályt átköltöztették, a hvg.hu információja szerint a nagyműtétek elmaradnak.
szept. 26
17:36
Az LMP az egyéni választókerületekben is előválasztást tartana (ATV)
Az LMP célja, hogy az ellenzéki pártokkal közösen győzze le a jelenlegi kormányt a 2022-es országgyűlési választáson - jelentették be a párt társelnökei szombaton Budapesten, online is közvetített sajtótájékoztatójukon.
szept. 26
17:39
Nem jött össze a kormányalakítás, lemondott a libanoni miniszterelnök (Kripto Akadémia)
Az augusztusi pusztító robbanás az előző kabinetet, Musztafa Adib kijelölt kormányfőt pedig a politikai belharc sodorta el.
szept. 26
17:42
Valentino Rossi 41 évesen sem unja, hosszabbít a MotoGP-ben (Infostart)
A 9-szeres világbajnok legendát a Yamaha láncolta magához további egy évre.
szept. 26
17:54
A 100. percben csikarta ki a győzelmet a Manchester United (Sport365)
Nehezen, de begyőjtötték a három pontot a Vörös Ördögök.
szept. 26
18:00
Ezek a magyar hírességek több mint 40 éve élnek boldog házasságban (Femcafe)
Ők az igazi álompárok!
szept. 26
18:06
Tanév új helyszínen? Reagáltak az SZFE tiltakozó hallgatói a kuratóriumi felvetésre (Infostart)
A blokád alatt álló intézményben oktatás és kurzusok vannak, nincs értelme "elvinni" a félévet - hangzik a válasz.
szept. 26
18:06
A Momentum ismét az erdélyi magyarság ellen fordult (Demokrata)
Bár azóta már leszedte a Momentum a videót, az internet nem felejt. Zsigmond Barna Pál videóban reagált Fegyőr újabb provokációjára.
szept. 26
18:09
A Momentum oldalán térne vissza a politikába Bajnai Gordon (Alternatív Energia)
Az ellenzéki párt több „nagy öreg” tanácsait felhasználná a 2022-es kormányváltáshoz, így került képbe a Gyurcsány Ferencet egy évre váltó Bajnai is.
szept. 26
18:12
Hol mennyi az iparűzési adó? Helyi iparűzési adó Budapest és vidék, az iparűzési adó csökkentése (Pénzcentrum)
Fővárosi önkormányzat iparűzési adó: Budapest iparűzési adó tekintetében ennyivel több, mint vidéken! Elmondjuk, mi az iparűzési adó, mennyi az iparűzési adó KATA adózás esetén. A helyi iparűzési adó Budapest és vidék
szept. 26
18:18
Nagyot változik a Transporter (Autónavigátor)
Alaposan körbefotózták a készülő T7-es Transportert. A Volkswagen tetőtől talpig megújuló kisbusza szakít a hagyományokkal és vissza is hoz valamit
szept. 26
18:24
Gulácsi Péterék pontot mentettek, Szalai Ádámékat porig alázták (Infostart)
Alig 2 gól fölött a Bondesliga-forduló gólátlaga eddig. Persze a Bayern csak vasárnap játszik, de idegenben.
szept. 26
18:24
Újabb csapás a techháborúban: kínai óriáscégre csapott le Amerika (Portfolio)
Az Egyesült Államok korlátozásokat szabott ki Kína legnagyobb félvezetőgyártójára, az SMIC-ra, mivel úgy látják, megvan a kockázata annak, hogy katonai célra gyártanak eszközöket – értesült a Reuters egy kereskedelmi hivatal által kiadott levél alapján.
szept. 26
18:24
Zsigmond Barna Pál: a Momentum ismét az erdélyi magyarság ellen fordult (ATV)
A Momentum ismét az erdélyi magyarság ellen fordult - reagált Zsigmond Barna Pál, a Fidesz országgyűlési képviselője szombaton a Facebookon megosztott videójában Fekete-Győr Andrásnak, az ellenzéki párt elnökének korábbi kijelentéseire.
szept. 26
18:24
Gulácsiék elvittek egy pontot Leverkusenből (Sport365)
Egy-egy gól, egy-egy pont.
szept. 26
18:24
Hiába voltál világklasszis focista, ha el kell menned a feleségeddel vásárolni (Promotions)
Ha éppen nem a Real Madrid labdarúgóinak tart edzést, akkor mintaférj válik Zinedine Zidaneból.

Keresés