Az elmúlt 24 órában 937 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 24 014 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 6 beteg, így az elhunytak száma 736 főre emelkedett, 5141-en pedig már meggyógyultak.
A vírustagadók és járványbagatellizálók tábora egyre növekszik Magyarországon is, egyszerű érveikkel, hangzatos teóriáikkal és megnyugtató állításaikkal könnyen a bűvkörükbe tudják vonni a bonyolult szakszavakra nem vevő, a lezárásokat elutasító, egyébként felelős embereket is. Lezárásokat és tömeges halálozásokat viszont senki nem akar, ennek elke
Miközben a fiatalok 32 százaléka mielőbb elköltözne a "mamahotelből", 58 százalékuk még csak tervezgeti a kirepülést a szülői házból, de nem ezt tartják most a legfontosabb kérdésnek - áll a K&H ifjúsági indexében. A
A négy évvel korábbinál alacsonyabb részvétellel kezdődtek vasárnap Romániában az önkormányzati választások, a jelentős magyar közösségek által lakott megyékben pedig az országos átlagnál is kisebb volt szavazói arány.
Csupa jó hírről számolt be 1952. március 9-én a kaposvári Városi Színház színpadán állva Gábri Mihály, a Somogy megyei pártbizottság titkára. Az alkalom kivételes volt, elvégre Rákosi elvtárs hatvanadik születésnapját ünnepelték éppen; meg is adta hát a módját, beszédét öt sűrűn szedett hasábban összegezte később a Somogy Megyei Hírlap. Gábri elv
Egy 30 éves férfi is elhunyt a fertőzésben - írják a kormányzati honlapon. Egy nap alatt 589-ről 620-ra nőtt a kórházban ápoltak száma, 38-an vannak lélegeztetőgépen. A kormányzati tájékoztató honlap vasárnapi összesítése
Éjjel eső áztatta a barcelonai pálya környékét, és ha valami, akkor ez nem hiányzott a pilótáknak, akik egyébként is szenvednek az alacsonyabb tapadású pályán és a 20 fokkal melegebb körülményekre kitalált gumikon. Az első nap szeles időjárása szombat délután is visszatért, igaz, feleakkora erősséggel, de sokaknak ez is nehézséget okozott.
A jövő héten érkeznek a foglalkoztatottság és munkanélküliség június-augusztusi adatai, valamint a január-júliusi kereseti adatok, megjelenik a kormányzati szektor második negyedévre vonatkozó egyenlege és a júliusi külkereskedelmi termékforgalom második becslése is.
Az eddig anyagi gondokkal küzdő bácsinak valószínűleg végre nem kell többet dolgoznia. Sokak szerint azonban a történet inkább szomorú, mint lélekmelengető.
Valamivel több, mint egy hónapja kapott ki 8-2-re a Barcelona a Bayern Münchentől a labdarúgó BL-negyeddöntőjében. A viharfelhők azóta is gyülekeznek a klub körül, amely a Villarreal ellen kezdi a spanyol bajnokságot.
A S.Pellegrino a #SupportRestaurants kezdeményezés következő kiemelkedő elemeként hozza létre a Food Meets Hope digitális eseményt, melynek célja pozitív történetek bemutatása az éttermek újragondolásáról, felépüléséről és fellendüléséről, valamint az útkeresés, hogy miként tud ismét felvirágozni a gasztronómiai ágazat. Az október 13-i Food Meets H
Elhunyt hat beteg, és újabb 937 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu vasárnap. A kormányzati portálon azt írták: 24 014-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytak száma 736-ra emelkedett, 5141-en már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 18 137. Az aktív fertőzöttek 3
Hatott a nemzetközi nyomás, Xi Jinping meglepő módon elkötelezte magát a széndioxid-kibocsátások drasztikus csökkentése mellett. 1,4 milliárd embert érinthetnek a változások - írja a New York Times.
Gyilkos-e a leváltott habarovszki kormányzó, vagy csupán a politika áldozata? Miért szerveződnek megmozdulások már 79. napja Oroszország távol-keleti régiójában? E kérdésekre kerestük a választ a habarovszki tüntetők és az orosz politikai elemzők körében. A moszkvai Lefortovo börtönt a legkegyetlenebb fegyházak közé sorolják az oroszok. A mendemo
A beszámoló és az éves adóbevallások halasztása csaknem 600 ezer céget, szervezetet érintett, közülük még 120 ezertől várja az adóhatóság a társasági adóbevallást, amelynek beküldésére még négy napjuk maradt, tájékoztatta
A gyermekes családok háromnegyede számára jelentene nehézséget az óvodák és iskolák ideiglenes vagy tartós bezárása – derül ki az Ipsos kutatásából. A megkérdezettek 45%-ának bevallása szerint rövid távon sem lenne megoldható a gyerekek elhelyezése az így kialakult helyzetben.
Szeptembertől Kováts Ádám vette át az Adevinta Classified Media Hungary Kft. ügynökségi csoportjának vezetését. Az Adevinta jelentős portfólióval van jelen az e-kereskedelmi piacon: a piacvezető Jófogás és Használtautó.hu oldalak mellett hozzá tartozik ez utóbbi autós tartalmi oldala, az Autónavigátor.hu, az Autónavigátor Magazin, valamint a Szalon
A korábbi amerikai csillag John McEnroe szerint Thiem vagy Djokovics legyőzheti Nadalt Párizsban, a spanyol salakkirály a világjárvány miatt sebezhetőbbé vált.