Lényeges változásokra kell felkészülniük a vállalkozásoknak 2021. január 1-jétől a szavatossági és jótállási igényekkel kapcsolatban. Szakértőink kielemezték a vonatkozó rendeletek legfontosabb elemeit.
Hatalmas balesettel már a 7. körben véget ért a Formula–2 második versenye Oroszországban. Az 5. helyért csatázó Luca Ghiotto és Jack Aitken ütközése után előbbi autója csaknem teljesen kiégett, a pályaszéli védőfal pedig olyan súlyosan megsérült, hogy az F1-es futamig nem lehetett volna helyrehozni, majd befejezni a sprintversenyt. A balesetben ér
A piac teszteli az inflációra koncentráló magyar jegybankot, hogy meddig engedi a forintot gyengülni – derül ki a K&H alapok kezelőjének új összefoglalójából. A következő időszakban várhatóan 345-350 és 365-370 forint közötti euróárfolyamra érdemes berendezkedni. Hosszabb távon – a mostani kilátások alapján – továbbra is a magyar deviza lassú érték
A koronavírus-járvány egyik legnagyobb adókönnyítése, a beszámoló és az éves adóbevallások halasztása, csaknem 600 ezer céget, szervezetet érintett, közülük még 120 ezertől várja az adóhatóság a társasági adóbevallást, amelynek beküldésére még négy napjuk maradt - tájékoztatta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára az
A gyermekek minden korosztályát egyaránt érintő, leggyakoribb betegség a megfázás vagy nátha. Habár ezek, a vírus okozta légúti fertőzések csak 1-2 hétig tartanak, mégis a legtöbb gyermek számára komoly gyötrelmeket okoznak. Szeretne többet megtudni megfázás és gyerek témában? Itt sok hasznos információhoz juthat.
Több mint másfél milliárd forintból megújult és high-tech funkciókkal bővült a fővárosi Diplomata-negyedben található OK Oktatási és Innovációs Központ. Az OTP Fáy András Alapítvány Benczúr utcai székhelye az örökségvédelem jegyében a különleges szecessziós-stílusú építészeti értékeket megőrizve, a múlt hagyományait ötvözi a minden igényt kielégítő
Bangó Margit egyre jobban aggódik a koronavírus-járvány miatt! A népszerű előadóművész úgy érzi, nehéz helyzetbe került, hiszen nemcsak a korából adódóan, hanem komoly betegségei miatt is veszélyeztetett.
A Covid-19 járvány negatív árbevétel hatásainak ellensúlyozására a nemzeti lottótársaság három új termékfejlesztését gyorsította fel, ezek közül elsőként augusztus 11-től új, innovatív termékkel, az e-sport fogadással bővítette sportfogadási piacait. A mindössze három hónap alatt elindított e-sport fogadás eddigi eredményei felülmúlták az előzetes
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2020/09/27/1872/
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a kormány elfogadhatatlanul keveset költ a parlagfű elleni védekezésre - mondta a párt országgyűlési képviselője vasárnap, a Facebookon online közvetített sajtótájékoztatón.
A Business Insidernek adott interjúban árulta el Mark Mobius, milyen elvek és folyamatok mentén fektet be egy cégbe és melyik jelenleg az az 5 részvény, amibe szerinte érdemes pénzt tenni.
Az idei Nemzetközi Informatikai Diákolimpián (IOI) a világ 87 országának 343, középiskolás diákja mérte össze a tudását. 2020-ban a négyfős magyar csapat minden tagja ezüstérmet szerzett. Idén szeptember 13. és 23. között került sor a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiára (IOI), amely eredetileg Szingapúrban zajlott volna, a koronavírus-helyzet
Emellett bezárták a vendéglátóhelyeket, és megtiltották a családi és baráti látogatásokat is, egy-egy lakásban csak az adott család tagjai tartózkodhatnak.
Alig töltötte be a 18. évét a brit Charlotte Simpson, amikor már tudta: csak hetei vannak hátra. Egy olyan gyilkos kórral diagnosztizálták néhány hónappal korábban, ami ritka ilyen fiataloknál: béldaganattal.
Ukrajna 37,6 millió tonna gabonát takarított be 10,3 millió hektárról, vagyis a vetett terület 67 százalékáról – közölte ukrán gazdasági minisztérium. Azt állította, hogy a gazdálkodók 2,2 millió tonna kukoricát takarítottak be a 486 000 hektáros területről, vagyis az ezzel a növénnyel beültetett szántók 9 százalékáról. Ukrajnában szeptember közepé
Fura körülmények közepette maradt el egy szombati mérkőzés a chilei futballbajnokság élvonalában a fővárosi Colo-Colo és a vendég Deportes Antofagasta között.
Kihirdették a rendkívüli állapotot, és teljes katonai mozgósítást rendeltek el vasárnap Örményországban, miután összecsapás volt az örmény és azerbajdzsáni haderő között a vitatott hovatartozású Hegyi-Karabah régióban - jelentette be Nikol Pasinjan örmény miniszterelnök.
Az Adolf Balázs, Fejes Dániel kenu páros és a Lucz Anna, Kiss Blanka kajak kettős is a dobogó második fokára állhatott fel Szegeden, a világkupa-állomás vasárnap délelőtti döntői után. Kora délután újabb két érmet nyert a magyar kajak-kenu válogatott a Maty-éren zajló világkupaversenyen. A vegyes párosok 200 méteres viadalában a Lucz Anna, Csizmadi
A koronavírus-járvány egyik legnagyobb adókönnyítése, a beszámoló és az éves adóbevallások halasztása, csaknem 600 ezer céget, szervezetet érintett, közülük még 120 ezertől várja az adóhatóság a társasági adóbevallást, amelynek beküldésére még négy napjuk maradt - tájékoztatta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára az
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX növekvő forgalom mellett 31 933,26 ponton zárta a hetet, 1658,25 ponttal, azaz 4,94 százalékkal alacsonyabban a múlt pénteki zártóértékénél.