Nagy előnye a nyugdíjbiztosításoknak, hogy az éves befizetésünk 20%-át, 130 ezer forintos maximumig visszakapjuk az államtól adójóváírás formájában. A lehető legnagyobb nettó hozam elérésére törekedve viszont nem mindegy, hogy mennyi vándorol a biztosító, illetve a mögöttes alapkezelők zsebébe költségek formájában. Megnéztük, melyek most a legolcsó
Reggel még stabilan kezdett a forint az euróval szemben a Moody’s felőli váratlan pénteki döntés után (pozitív kilátás a hitelbesoroláshoz), de aztán ahogy a török lírát ütni kezdték, úgy a forint is egyre jobban szenvedett az egyébként kifejezetten jó nemzetközi részvénypiaci hangulat mellett is. Az euró jegyzései így estére 366-ig emelkedtek, csa
Az EKB döntéshozói megosztottak a járvány második hullámának kezelésével kapcsolatosan – írja a Reuters bennfentesekre hivatkozva. Szabályos vita alakult ki azok között a tisztségviselők közt, akik több és akik kevesebb stimulust szeretnének.
Összeveszett a tárgyaláson a bíróval egy független szegedi önkormányzati képviselő. Szabó Bálint rágalmazási perben állt a bíróság elé, ám engedély nélkül elhagyta a termet, ezért elfogatóparancsot adtak ki ellene. A rendőrök el is vitték, de kiderült: nem ezért, hanem egy korábbi akciója miatt, amikor tavasszal megbénította Szeged forgalmát, mert
A legtöbben kitörölnék 2020-at az életükből, Márton Anita azonban biztosan nem. Súlylökőbüszkeségünk néhány hónap múlva édesanya lesz. Ennek kapcsán beszélgettünk vele.
Pozitívra váltott a nemzetközi tőzsdei hangulat, amelynek a magyar tőzsde nagy nyertese lett. A hétfői kereskedésben az OTP és a Mol is jelentős emelkedéssel zárt.
Jelentősen nőtt a Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH) érkező panaszok száma, ami az amúgy is bővülő online kereskedelmi forgalmat még inkább növelő koronavírus-járvánnyal magyarázható - mondta Rigó Csaba Balázs, a hivatal elnöke hétfőn
Tíz hónap után ma először találkozott a bíróságon Orosz Bernadett és brutális támadója. A férfi azért perelte be volt élettársát, mert az a közösségi médiában nevén nevezte támadóját, amikor elmesélte bántalmazása történetét. A férfi most személyiségi jogainak megsértésért 5 millió forintra perli brutálisan megvert egykori partnerét.
Csaknem fél év kellett ahhoz, hogy Matolcsy „felébredjen”, és a jegybank is elismerje: „brutális” benzin- és élelmiszerár-emelkedés vár ránk – írta közösségi oldalán Molnár Csaba, aki szerint azonban ez még nem elég ahhoz, hogy „megállítsa az ország vakrepülését a még gyötrelmesebb gazdasági válságba”.
Sorra jönnek hírek német autógyárak és beszállítóik foglalkoztatotti létszámának csökkentéséről, gyáregységek bezárásáról. Közben azonban az iparági jövőjét sok szakember viszonylag pozitívan látja, mert erős például a kínai export. Mi az oka ennek a kettősségnek? Lehet, hogy a koronavírus csak ürügy a leépítésekre? Lehet, hogy ezek az állások elev
Washington előkészületeket tett diplomatái visszavonására Irakból, miután figyelmeztette Bagdadot arra, hogy bezárhatja az amerikai nagykövetséget - adta hírül hétfőn a Reuters nyugati diplomatákat és iraki tisztségviselőket említve híre forrásaiként.
2018-ban történetének legsúlyosabb veszteségét szenvedte el a Magyar RTL Zrt. Tavaly viszont növekvő árbevétel mellett a társaság ismét profittal zárta az évet.
Megszületett a német soros EU-elnökség javaslata az uniós kifizetéseket a jogállam tiszteletben tartásához kötő rendelettervezetről. Jelentősen megnehezítenék a pénzbüntetés kiszabását.
Beoltja magát az orosz fejlesztésű, Szputnyik V vakcinával Vlagyimir Putyin elnök - közölte ezt ő maga Mun Dzse In dél-koreai elnökkel az MTI tájékoztatása szerint.
A koronavírus-járvány alaposan átalakította a magyarok utazási hajlandóságát és szállásválasztási szokásait - derül ki abból az országos reprezentatív felmérésből, amelyet a hévízi NaturMed Hotel Carbona készített a Turizmus
Szeretnék önnek segíteni abban, hogy egy kicsit közelebbről megismerhesse azokat a kormánykritikus hangokat, amelyeket olyannyira hiányol. Bencsik András írása.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/09/28/1891/
Teljesen mindegy, hogy Donald Trump vagy Joe Biden lesz az elnök, a tőzsdék 2021-ben szépen fognak teljesíteni – véli Jeremy Siegel, a Wharton School professzora, aki a CNBC-nek nyilatkozott.
Több mint 41 ezer digitális hőmérőt és hőkapukat szállítanak a napokban a közoktatási intézményekbe, ugyanis október 1-jével kötelező lesz a lázmérés az óvodákban és az iskolákban. Müller Cecília elmondta: az új fertőzöttek száma tíz napja kiegyensúlyozottan alulról közelíti az ezret, a kórházban ápoltak száma azonban növekszik. Az elmúlt 24 órában
A héten érkező csapadékból ezúttal nem maradnak ki a keleti területek, sőt: a legtöbb eső a jelenlegi adatok szerint keleten, északkeleten valószínű. Megoldódhat az elmúlt hetekben kialakult szárazság.
Megtiszteltetés számunkra, hogy Bálint György nem jelképesen, hanem ténylegesen volt tagja felsőoktatási intézményünk polgárságának, oktatói közösségének – hangsúlyozta az Iványi Gábor vezette Wesley János Lelkészképző Főiskola közleménye „Bálint gazda” halálakor. Bálint György idén nyáron, életének 101. évében hunyt el. Emlékére hétfőn kora este
Október 1-jétől lesznek elérhetőek az Újratervezés programra ráépülő informatikai alapképzések; a programot sikeresen teljesítők Java-programozó, Webfejlesztő-frontend, tesztelő- vagy üzemeltetőképzés közül választhatnak az ujratervezes.nive.hu
Nagyon sok követője kéri Jenna Bentleyt, hogy ne feküdjön újra kés alá, de úgy tűnik, még 12 millió forintnyi pénz sem biztos, hogy elég ahhoz, hogy lemondjon a műtétről.