A Seattle-i bíróság döntése 650 millió dollár kártérítésre kötelezte a Bayert a poliklórozott bifenilek (PCB-k) okozta környezeti károk felszámolása kapcsán.
A pandémia során szinte minden ingatlantípusnál felértékelődött a külső terek megléte, az új igények pedig új irányt is adhatnak a jelenleg tervezés alatt álló projekteknek és az egész építész szakmának. Bjarke Ingels dán építész szerint eljött az idő, hogy az innováció felpörgesse az építészetet és nemcsak az erkélyek kapcsán szeretne elindítani e
Magyarország történelmében akkor voltak sikeres időszakok, amikor külső hatalmak befolyásától mentes, erős és cselekvőképes volt az állam - hangsúlyozta a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára kedden Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) tanévnyitó ünnepségén.
Ha hihetünk a történelemnek, 2020 szeptembere teljesen más lesz a befektetők számára, mint a forró nyári hónapok tőzsdei ralizása – és nem a jó értelemben.
A fertőzöttek számának emelkedése miatt általános vélekedés, hogy szeptemberben érkezik a vírus második nagyobb hulláma, azonban oltóanyag még nem áll rendelkezésre. Így a járvány ellen továbbra is maszkviseléssel, távolságtartással
A külföldről hazatérőkre vonatkozó szabályokról tájékoztatott a koronavirus.gov.hu kedden. Emlékeztettek: keddtől ismét szigorodtak a beutazás feltételei, mert egész Európában érzékelhető a járvány második hulláma, a magyar emberek
Magyarországon az összes régióban alacsony a szennyvíz mintákban a koronavírus örökítő anyagának szintje, így 1-2 héten belül nem várható nagy járvány – jelezte a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa a Very Important Planet című lapnak.
Tihany és Balatonszemes legértékesebb vízparti ingatlanjaira is lehet licitálni az ősszel, az állam ugyanis úgy döntött, hogy eladja a kikőtökhöz közeli területeket.
A koronavírus-járvány okozta válság miatt kialakult gazdasági lassulás világszerte kockázatot jelent a vállalatok etikus működésére – derül ki az EY nemzetközi felméréséből. A szervezetek munkavállalói és beszállítói ugyanis hajlamosabbá váltak a szabályok megszegésére annak érdekében, hogy megőrizzék korábbi pozícióikat.
Az elmúlt évek egyik legdinamikusabban fejlődő piaci szegmense vitathatatlanul az ESG befektetések voltak. A környezetvédelmi, társadalmi és etikus vállalatirányitási szempontokat figyelembe vevő befektetések állománya több, mint háromszorosára nőtt 2012 óta, és mára megközelíti a 40 ezer milliárd dollárt. Az ESG indexek és ETF-ek az ugrásszerű növ
A Christie's nem vár novemberig. A hagyományos őszi aukciói elé, október elejére hirdetett meg egy új, “hibrid formátumú“ nagyaukciót New York-ba, amelyet a nemrégiben egyesült modern és kortárs részlege bonyolít le. Az aukció sztárja egy 25 millió dolláros Cézanne csendélet lesz.
Megfelelő szintre emelkedett az országos vérkészlet köszönhetően a véradóknak, akik gyorsan reagáltak az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) augusztus 24-i felhívására - közölte a szolgálat.
2020. szeptember 1-jétől további tranzakciótípusokkal bővült az azonnali fizetési rendszer. Az azonnali fizetés márciusi indulása óta megbízhatóan működik, így a kedvező üzemeltetési tapasztalatok alapján, az eredeti terveknek megfelelően
Pozitív a hangulat az európai tőzsdéken, várhatóan az Egyesült Államokban is jó hangulatban indul majd a nap. Kínában megvalósulhat a V alakú fellendülés, legalábbis ezt mutatja az utóbbi négy hónap ipari teljesítménye. A dollár erősen gyengül, ami az árupiaci termékek, például az arany árának emelkedését okozza. A forint a tegnapi gyengülés után n
Minden tiltakozás ellenére szeptember 1-től a kormány egy alapítványra bízta az egyetemet, az új fenntartó szervezet kuratóriumi elnöke pedig Vidnyánszky Attila lett. Emiatt hétfőn távozott a Színház-és Filmművészeti Egyetem szinte teljes vezetése és este tüntetést tartottak az egyetem Vas utcai épületénél. A tiltakozást elmosta az esti vihar, de a
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2020/09/01/1539/
Nincs sok olyan hely a kontinensen, ahol annyira keményre vették volna a figurát a határokon, mint most nálunk. A magyarokat mindeközben az európai országok java kis túlzással továbbra is tárt karokkal várja. Összeszedtük, hogy a leggyakoribb úti céljaink milyen feltételek mellett engednek be minket.
A Demokratikus Koalíció közleményében azt írja: a Magyar Közlönyben közzétett rendelet szerint a kormány szokatlan eszközzel próbálja megoldani a szakemberhiányt.
Az elmúlt hónapokban százezrek veszítették el a munkájukat, míg mások fizetését ideiglenesen csökkentették: ebben a helyzetben pedig minden plusz bevétel jól jöhet a családi kasszában. Van, aki emiatt például kiadná ingatlanja egy részét vagy egészét. De meg lehet ezt vajon tenni akkor, ha a család korábban csokot, csok lakáshitelt vagy Babaváró hi
Javította gazdasági előrejelzését a német szövetségi kormány, a kedden bemutatott prognózis szerint Németország hazai összterméke (GDP) a korábban valószínűsített 6,3 százalék helyett 5,8 százalékkal csökkenhet az idén.
A pandémia új helyzetet hozott a televíziózásban is. Pillanatok alatt kellett átszervezni az ATV működését és szigorú szabályokat bevezetni. Ősztől hosszabb kényszerpihenő után új évaddal érkezik a Jakupcsek plusz, a Mondd el Tatár Csillának!, a #Bochkor, valamint sosem látott jelenetekkel az AradiVarga Show. Egy régi közönségkedvenc, a Csatt is új