Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/09/09/1633/
A szabálykerülő magatartás visszaszorításának érdekében, a fővárosi operatív törzs döntése alapján a BKK szigorít: mostantól nagyobb létszámmal zajlik az ellenőrzés, és az utazásból való kizárás lehetősége mellett 8000 forintos helyszíni pótdíjat is kiszabnak, ha valaki a közösségi közlekedési szolgáltatás használata során nem, vagy nem szabályosan
A mai nap során a HÖOK és a Magyar Rektori Konferencia (MRK) egyeztetésre hívta a Színház-és Filmművészeti Egyetem (SZFE) képviselőit és a kuratórium tagját. Az SZFE HÖK a tegnapi nap során kijelentette, hogy nem tartják a kuratóriumot legitimnek, ezért semmilyen egyeztetésen nem vesznek részt.
A múlt hét második felében kezdődött korrekció tegnap is folytatódott a tőzsdéken. Az esést az eddig kedvelt szektor, a technológiai vállalatok vezették. Howard Marks milliárdos befektető szerint a hozamok rövidtávon volatilisek maradhatnak, de a jelenlegi helyzet a márciusi aljak utáni természetes korrekció. A guru radarján új szektorok jelentek m
A koronavírus elleni vakcina egy újabb, hatodik gyártójával is lezárultak az Európai Bizottság oltóanyag beszerzéséről folytatott tárgyalásai. A német BioNTech és a vele együttműködő amerikai Pfizer vállalatokkal zajlott megbeszélések befejezésével "összeállt az Európai Bizottság vakcina-portfóliója" - közölte az uniós bizottság szerdán.
Összetartók.hu néven új online vállalkozói platformot indított el a Magyar Fejlesztési Bank Csoport, amely minden vállalkozás számára ingyen elérhető. A kezdeményezés célja, hogy online találkozási pontot adjon a vállalkozásoknak új üzleti kapcsolatok kialakításához, illetve hasznos szakmai segítséget nyújtson a finanszírozási problémák, fejlesztés
Már 2011 óta azt olvashatjuk, hogy vége a blogoszférának, az emberek online megnyilvánulás iránti vágyait bőven kielégíti a közösségi média. Mégis a számok mást mutatnak világszerte és Magyarországon is. Jelenleg minden negyedik
A szabálykerülő magatartás visszaszorításának érdekében, a fővárosi operatív törzs döntése alapján a BKK szigorít: mostantól nagyobb létszámmal zajlik az ellenőrzés, és az utazásból való kizárás lehetősége mellett 8000 forintos helyszíni pótdíjat is kiszabnak, ha valaki a közösségi közlekedési szolgáltatás használata során nem, vagy nem szabályosan
A nyári hónapokban mintegy 1000 új építésű lakást adtak el a fejlesztők Budapesten, ami ugyan közel duplája az előző negyedéves rekordalacsony számnak, de így is a második leggyengébb érték az elmúlt négy évre visszatekintve - derül ki a Budapesti Lakáspiaci Riport legfrissebb elemzéséből. Az újonnan indított projektek darabszáma és lakásszáma visz
A koronavírus elleni vakcina egy újabb, hatodik gyártójával is lezárultak az Európai Bizottság oltóanyag beszerzéséről folytatott tárgyalásai. A német BioNTech és a vele együttműködő amerikai Pfizer vállalatokkal zajlott megbeszélések befejezésével "összeállt az Európai Bizottság vakcina-portfóliója" - közölte az uniós bizottság szerdán.
A Volánbusz által a dolgozóknak kiküldött utasításból kiderül, büntetések jöhetnek, ha a sofőrök nem zárják ki a maszk nélküli utasokat. Akár 100 ezer forintos bírságot is kaphat az az autóbusz-vezető szeptember 15-től
Több tucat pályamű, vicces és informatív videók, hat új influenszer – így zárult az Andreas Stihl Kft. legutóbbi nyereményjátéka, a Stihl Gépforgatók. A győztes videók már megtekinthetők a közösségi oldalakon.
A koronavírus elleni vakcina egy újabb, hatodik gyártójával is lezárultak az Európai Bizottság oltóanyag beszerzéséről folytatott tárgyalásai, ezzel összeállt a tagállamoknak szánt oltóanyag-kínálat.
A koronavírus elleni vakcina egy újabb, hatodik gyártójával is lezárultak az Európai Bizottság oltóanyag beszerzéséről folytatott tárgyalásai. A német BioNTech és a vele együttműködő amerikai Pfizer vállalatokkal zajlott megbeszélések befejezésével "összeállt az Európai Bizottság vakcina-portfóliója" - közölte az uniós bizottság szerdán.
A Volánbusz által a dolgozóknak kiküldött utasításból kiderül, büntetések jöhetnek, ha a sofőrök nem zárják ki a maszk nélküli utasokat. Cikkünk megjelenése után az alábbi helyreigazító közlemény érkezett a Volánbusz
A változás egy-egy kis lépéssel kezdődik. A dm szeptembertől zöld árcímkével teszi láthatóvá az üzleteiben, hogy mely termékek előállítása során vettek figyelembe környezetvédelmi szempontokat a gyártók. A széles termékkínálat mellett ezzel a lépéssel is a tudatos vásárlást szeretné segíteni a drogéria. Szeptembertől zöldre színezi a dm azon termék
Erdős Ákos szavazati jogának mértéke a 15 százalékos küszöbérték átlépésével 15,18 százalékra nőtt a Nyomdában, miután Gyergyák György tőzsdén kívüli ügylet keretében részvényeket értékesített a Fortunarum Kft. részére.
A kormány szándékosan alultervezte az inflációt, ezzel 50 milliárd forintot spórolt meg a nyugdíjakon és közben elszegényítette az idős embereket - közölte az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista elnöke szerdán.
Szvjatlana Cihanouszkaja fehérorosz ellenzéki vezető szerdán Varsóban beszélt erről. Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő egy európai támogatási terv előterjesztését helyezte kilátásba.
Arról beszélt, hogy mindenkinek vigyáznia kell mások és saját maga egészségére, ismét figyelmeztetett az önzésre, és mindeközben szájmaszkot viselt, valamint fertőtlenítette a kezét.
Budapesten nyitja meg legújabb nemzetközi képviseleti irodáját a világ legnagyobb korai fázisú startupokra fókuszáló akcelerátora, a Founder Institute - tájékoztatta az akcelerátor a Portfolio-t.
A monetáris tanács tagjai ellenszavazat nélkül döntöttek augusztusban arról, hogy 0,6 százalék maradjon az alapkamat, és a kamatfolyosó se változzon - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az augusztus 25-i kamatdöntő ülésről szerdán kiadott rövidített jegyzőkönyvében.
Megújul és bővül a HÉV-hálózat, emellett 54 korszerű szerelvény is érkezik 2025-ig - jelentette be a HÉV-beruházásokat ismertető szerdai sajtótájékoztatóján a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztésének végrehajtásáért felelős államtitkára.
Zajlik a Portfolio Sustainable World 2020 konferenciája, ahol a második szekcióban a fenntartható befektetések és zöld finanszírozás jövője került előtérbe. Az MNB szakértője elmondta, hogy 2021-től több újítással is találkozhatnak a piaci szereplők, a bankok kedvezményeket is kaphatnak, ha több zöld jelzáloglevelet bocsátanak ki.
Visszatér a hőség, 30 fok feletti csúcsértékekre kell készülni - hívta fel a figyelmet szerdán a Facebook-oldalán az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az országot érintő hidegfront hatására Zabarban 3,1 Celsius-fokot is mértek