Háromszor többen keresnek rá a táppénz, karantén, koronavírus szókapcsolatokra Magyarországon most, mint a nyár közepén. Vagyis ahogy nő a hivatalos esetszám, úgy érdekli egyre jobban az embereket az is, hogy számíthatnak-e pénzbeli
Idei legnagyobb heti árbevételét érte el a Szerencsejáték Zrt. szeptember második hetében, meghaladva a 12,5 milliárd forintot. Az online sportfogadási termék, a Tippmixpro történetének legmagasabb forgalmával zárt. Az erős bevételi számokhoz nagyban hozzájárult - a pandémia alatt kidolgozott játékfejlesztési csomag első elemeként elindított - az e
Több mint kilencven százalékkal csökkent az utasforgalom szeptember első két hetében a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren augusztushoz képest, az áruforgalomban viszont alig tapasztalható visszaesés.
A közlekedésfejlesztés, az otthonteremtés és a városi zöldfelületek fontosságáról beszélt Fürjes Balázs, Budapestért és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár a Portfolio által megrendezett Lakás 2020 Konferencián. Az államtitkár teljes előadása a cikkben lévő videóra kattintva nézhető meg.
A Momentum elnöke Facebook-oldalán úgy fogalmaz: Orbán Viktor bejelentésének, miszerint a szórakozóhelyeket este 11 órakor be kell zárni, szerinte nincs semmi értelme.
Nincs értelme mindenkit letesztelni - mondta a főigazgató az InfoRádióban, ismertette ugyanakkor: az iskolakezdéskor a kockázatosnak számító diákokat, tanárokat tesztelték és beszálltak a kontaktkutatásba is.
Enrique Iglesias és Anna Kournikova harmadik közös gyermeke, Mary január 30-án látta meg a napvilágot, aki testvéreitől eltérően igazi kis porcelán baba.
Romániában másfél havi egyenletes ütemű terjedés után ismét gyorsul a koronavírus-járvány: az előző napi rekord után csütörtökön is megközelítette az 1700-at az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma.
Ha kitársz bizonyos kapukat, és engeded, hogy különféle versenyzők egyformán rajthoz álljanak, az nem jelenti azt, hogy a korábbi hátrányosabb helyzetű győzni fog.
Új városrészek születése is múlhat akár a budai Andor utca vonalán induló új, dunai átkelőn, a BFK vezetője mindenkit buzdít, hogy éljen a kérdőív adta beleszólási lehetőséggel.
Az államtitkár közösségi oldalán reagált a hírre, miszerint 2,5 milliárd forintból épít lélegeztetőgép-raktárt a kormány. Úgy fogalmazott: a hazugságbeszéd évfordulóját “stílusosan” hazugsággal ünnepli a baloldal.
Az alkalmazkodóképesség a leghasznosabb tulajdonságunk, ami segít a jelenkor és a jövő kihívásait leküzdeni. A koronavírus nyomán kialakult folyton változó élethelyzet egy éles gyakorlópálya, ahol az ellenálló képességünket fejleszthetjük
A hindu szupremáciát hirdető Modi kormánya depresszióval és ellenőrizhetetlen COVID-járvánnyal küszködik, így a beszorult rezsim folyamatosan tüzeli Kína ellen a lakosságot. De Új-Delhi is érzi, hogy a katonai erőviszonyok tekintetében komoly hátrányban van, ezért kiszivárogtatta egy különleges egység csodálatos képességeit. Káncz Csaba jegyze
Immár 7 magyar céget találhatunk az ingatlanszektor digitális technológiai innováció topligájáról készített listán. A startup világ egyik legélénkebb szegmensének tartott, úgynevezett proptech piacon a befektetési kedv 5 év alatt megtízszereződött.
Másfél havi egyenletes ütemű terjedés után ismét gyorsul a koronavírus-járvány: az előző napi rekord után csütörtökön is megközelítette az 1700-at az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma Romániában.
A koronavírus-járvány második hulláma mellett újabb koronavírus-törvény, rendkívüli jogrendre vonatkozó jogszabály megalkotása most nem indokolt, a rendelkezésre álló jogszabályok most megfelelőek - közölte Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a kormánypártok szezonnyitó frakcióülését követő csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón. Mind ő, mind Sim
Szeptember 24-én rendezik Budapesten a Szuperkupa-döntőt: ez lesz az első UEFA-kupa-meccs a világjárvány kitörése óta, amit nézők előtt rendeznek. Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője az ATV Híradónak nyilatkozott a lebonyolításról.
A koronavírus járvány miatt a szokásos júniusi időpont helyett idén szeptember harmadik hétvégéjén rendezik a 97. alkalommal elrajtoló világhírű hosszútávú versenyt, a versenypályák királynőjének számító sarthe-i aszfaltcsíkon. Egy kis szerencsével ez lesz minden idők leggyorsabb Le Mans-ja.
Az elmúlt időszakban többször felmerült, hogy a december végén lejáró hitelmoratóriumot esetlegesen meghosszabbítsák. Ez nem csak a lakosság, de a hazai vállalkozások egy része számára is létkérdés lehet.
Heves eső miatt nem járnak a villamosok Hűvösvölgy és Budagyöngye között – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtök délután a Facebookon. A közlemény szerint az 56-os, az 56A, és a 61-es villamos helyett pótlóbusszal lehet utazni. Korábban közölték azt is, hogy a Libegő sem üzemel a kedvezőtlen időjárás miatt.
A Magyar Kórházszövetség (MKSZ) szerint a koronavírus-járvány második hulláma hamarabb gyűrűzött be a kórházakba, mint arra számítani lehetett, és az első hetek tapasztalatai azt mutatják: jóval nagyobb nyomás nehezedik most az egészségügyi