Kevés olyan ikon van az autóiparban, mint a Toyota közel hét évtizedes múltra visszatekintő terepjáró legendája, a most megújuló Land Cruiser. A modell a jövőben egy erősebb 2,8 literes dízelmotorral is elérhető lesz: a 204 LE/150 kW-os teljesítményt és 500 Nm-es forgatónyomatékót kínáló új erőforrással az autó 3 másodperccel hamarabb, 9,9 másodper
Megfelelő körülmények mellett mintegy 100 ezer kisgyermekes nő térne vissza a munkaerőpiacra egy friss kutatás szerint. Ingyenes tréingekkel és képzésekkel segítik az elhelyezkedésüket.
Megkezdődik szerdán a párizsi esküdtszéken a franciaországi dzsihadista merényletsorozat nyitányát jelentő, 2015 januárjában elkövetett, tizenhét halálos áldozatot követelő párizsi támadások pere, amelyet a terrorellenes ügyészség kérésére filmre rögzítenek.
A Duna House közreadta havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB), amely szerint 2020 augusztusában, országosan 11 923 ingatlan adásvétel bonyolódott, ami szinte pontosan megegyezik a tavaly augusztusi értékkel.
Az általa alapított húszéves társulattól szakmailag elhatárolódva Román Sándor szeptember 7-én új táncakadémiát indít. Új társulata is van, három új darabot próbálnak, de a bemutató időpontja még bizonytalan.
Egyoldalúan nem rendelhet el otthoni munkavégzést a foglalkoztató, még akkor sem, ha erőre kap a járvány, erre csak a felek megállapodása szerint lenne lehetőség az immár késznek tekinthető új távmunkaszabályok szerint. Az otthoni munkáért rezsiátalány járna, havonta 16 100 forint, adómentesen. A munkavédelemmel kapcsolatban viszont még maradtak ké
Augusztus utolsó hetére az afrikai eredetű forró légáramlat hatása volt a jellemző. A nappali maximumok rendszeresen meghaladták a 30 Celsius fokot, sőt egy napon az idei hőségrekord is megdőlt. A hónap utolsó napján egy hidegfront kisöpörte a nyári meleget, a hőmérséklet nappalra is csupán 15-17 fok körül alakult, éjszakára pedig még ennél is hide
A Mabisz kommunikációs vezetője az InfoRádióban úgy nyilatkozott, hogy nyerhet, aki vár, ugyanis a biztosítók bevállalhatják a kockázatosabb utak biztosítását is a kialakult új helyzetben, ahol "minden ország vörös" Magyarországról nézve.
Energetikai korszerűsítést valósítottak meg az Erzsébethelyi Általános Iskolában Békéscsabán, a beruházásra az önkormányzat európai uniós forrásból 256 millió forintot nyert el.
Miközben tavaly majdnem 6 ezren elköltöztek Budapestről, a fővároson belül több mint 60 ezren költöztek egyik kerületből a másikba, a kerületeken belül pedig összesen 46 ezren váltottak lakóhelyet. Az agglomerációs övezetbe majdnem 40 ezer budapesti költözött ki. A legtöbben a XI., XIII. és XIV. kerület kerületből költöztek el és ezek voltak a legn
Az RTL Klub sikersorozatának folytatásában ismét nyomon követhetjük Pajkaszeg lakóinak fordulatokban gazdag hétköznapjait. A mi kis falunk ötödik évada (gyártó: Contentlab & Factory) szeptember 19-én 20:00-kor folytatódik és végre kiderül: kopogtat-e a gólya Pajkaszegen. A negyedik évad Erika terhességi tesztjének kérdésével ért véget. Az ötödik év
Bár átlagokról és nehezen értelmezhető összehasonlításokról szól, a Cable.co.uk legfrissebb összeállítása a bezzeg országok közé sorolja Magyarországot.
2015. január 7-én két francia dzsihadista hatolt be a Charlie Hebdo hetilap szerkesztőségébe, ahol tizenkét embert megöltek és tizenegyet megsebesítettek.
Emelkedtek kedden a tengerentúli tőzsdék, a Nasdaq és az S&P 500 új történelmi csúcson zárt. Ázsiában kitartott a jó hangulat a kereskedés elején, majd a kedvezőtlen makroadatok után elolvadtak a korábbi pluszok. Európában emelkedéssel indulhat a nap, a határidős DAX 0,7 százalékos erősödést vetít előre a szerdai piacnyitásra.
Friss pályázatok keretében számos újdonsággal bővülhetnek a Balaton parti települések: újabb parti sétányok épülhetnek, több lehet a zöldterület, megerősítik a partvédműveket, de a helyi értékeket és a közösségi fejlesztéseket
Már 25 662 349 ember megfertőződött világszerte a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 855 578, a gyógyultaké pedig 17 002 078 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem szerdai összesítése szerint. Naponta bő negyedmillió ember betegszik meg, ez enyhe gyorsulást jelent globálisan. A régiónkban is erősödik a járvány.
Kovács Sándor, a Fidesz Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei országgyűlési képviselőjének telkén hatvanmilliós uniós támogatásból épült egy turisztikai létesítmény. A pályázathoz a képviselő szerint neki nincs köze, de a tulajdoni viszonyok kissé zavarosak.
Lázasan nyomoz az orosz ügyészség, miként is került kolineszteráz blokkoló Navalnij szervezetébe. A vasárnap megtámadott ellenzéki blogger bántalmazóinak felkutatását és megbüntetését is megígérték.
A bruttó hazai termék (GDP) kedden megjelent második negyedévi bontása láttán az MTI-nek nyilatkozó elemzők óvatos optimizmussal tekintenek a következő negyedév elé. A korábban feltételezetthez képest gyorsabb kilábalást várnak, ami nem jelent még pozitív éves növekedési adatot, de lényegesen mérséklődhet a visszaesés mértéke.
Kedden az SZFE hallgatói elfoglalták az egyetemet, és kikötötték, milyen feltételeket szabnak az új vezetéssel szemben. Most Alföldi Rátóti Zoltánnak írt levelében kérte barátját, hogy álljon ki a szakmáért.
Az elmúlt tíz évben utoljára 2015-ben fizettek ki többet a biztosítók a május 1 - augusztus 31 közötti viharszezon okozta károkra, mint amennyit idén fognak előreláthatólag, derül ki a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) adatgyűjtéséből.
365 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 6622 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 3 idős beteg, az elhunytak száma így 619 főre emelkedett, 3903-an pedig már meggyógyultak.
Egyre csak bonyolódik Megan Fox és Brian Austin Green szakítása. A színész nemrég még felesége után áhítozott, a minap viszont egy másik exével kapcsták lencsevégre.
365 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 6622 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 3 idős beteg, az elhunytak száma így 619 főre emelkedett, 3903-an pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 2100 fő. Az aktív fertőzöttek 45%-a, az elhunytak 60%-a, a gyógyultak 42%-