A Nemzetközi Beruházási Bank (NBB) 15 milliárd forintos (41,6 millió eurós) forintban denominált hároméves lejáratú kötvényt bocsátott ki a dublini tőzsdén márciusban bejegyzett középlejáratú banki kötvény (kbk) programjában - közölte a bank hétfőn az MTI-vel.
Szigorodtak a szabályok az Euro NCAP töréstesztjein - ezen a teszten vizsgálják és osztályozzák azt, mennyire biztonságosak az Európában forgalmazott autók. Többek között a vezetést segítő rendszereknek is magasabb követelményeknek
Holnapután lesz a nagy nap, de addig is láthatunk néhány jellemző részletet a BMW M3 és M4 modellekről – ezúttal még némi füst kíséretében. Ne kapjanak a szívükhöz a benzinvérű márkafanatikusok, nem a kipufogóból tör elő a fekete füst, csupán szárazjég ködösít a képeken.
Fokozatosan romlik a járványügyi helyzet az országban, egyre több a vörös és a narancssárga besorolású régió. Északi szomszédunk kórházaiban 11 fertőzőosztály működik, ezek közül kettőben kritikus a helyzet. További aggodalomra ad okot ugyanakkor az is, hogy csaknem 400 ezer, koronavírusra tesztelt szlovák állampolgár személyes adatai szivárogtak k
Érdekes értelmezései, áthallásai lehetnek annak a beszédnek, amit a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal leváltott vezetője, Demeter Ervin tartott még augusztusban.
Kimondottan rosszul teljesítenek ma a vezető európai börzék, az esést többek között a pénzügyi szektor vállalatainak részvényei vezetik, a pénzmosási botrányba keveredett ING már közel 8 százalékot esett, de a Deutsche Bank és a Barclays papírjait is megütötték, ezek a bankok is szerepelnek a pénzmosási botrányról szóló jelentésekben.
Az Európai Uniónak nem rögtönzött módon, hanem világos és átfogó stratégia mentén kell hozzáállnia a fehérorosz kérdéshez - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben, az európai uniós tagországok külügyminisztereinek ülését megelőzően hétfőn.
Véres támadást hajtottak végre hétfőre virradóra Afganisztánban a tálib felkelők, jóllehet képviselőik a kormány megbízottaival szombaton béketárgyalásokba kezdtek Katarban.
Idén ősztől a 7. osztályos fiúk, illetve szüleik is igényelhetik a humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltást - jelentette be az emberi erőforrások minisztere hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
Ahogy éleződik a két nagyhatalom konfliktusa, úgy lesz egyre kevésbé tartható az európaiak lavírozása közöttük - mondják a héten alakult Egyensúly Intézet igazgatói. Szerintük a kiberháborúk kiszámíthatatlan, de az eddig ismert háborúknál kevésbé véres időszaka jön. Arra is számítanak, hogy előbb-utóbb magyar katonák mennek Afrikába.
A Pénzügykutató hétfőn közzétett legfrissebb optimista forgatókönyve szerint a második fél évben jelentősen, 2-4 százalékra mérséklődik a GDP zsugorodása, ennek hatására az esztendő átlagában csupán 4-5 százalékos lesz a visszaesés mértéke.
A legkiszolgáltatottabb emberek esetében hosszabbodik meg fél évvel a hiteltörlesztési moratórium, mert a kezdeti szakaszban is inkább a sérülékenyebb csoportok éltek a lehetőséggel - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője
Most ősszel „felkészültebbek vagyunk” a koronavírus-járvány elleni védekezésben, mint tavasszal – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Parlament hétfői ülésén.
A munkafolyamatok optimalizálásával oldja meg a Synlab Hungary Kft, hogy folytathassa a tesztelést a szeptember 21-től életbe lépő hatósági árakon. A csepeli laboratóriumba hetek óta a korábbi mintamennyiség többszöröse érkezik be feldolgozásra, a kapacitáshiány miatt a covid PCR vizsgálatok végzését ezentúl hosszabb határidővel vállalják. A tervez
A Semmelweis Egyetem kutatóinak a Nemzeti Népegészségügyi Központ, Nemzeti Biztonsági Laboratórium kutatóival együttműködve először sikerült az aktív, fertőzőképes koronavírus szerkezetét megvizsgálni – számolt be kutatási eredményeiről be a Semmelweis Egyetem.
Tavasszal meghirdetett nyílt pályázaton lehetett terveket küldeni, nyert a győri Elevate. Pár évbe beletelhet, mire minden intézmény arculata teljesen lecserélődik.
Romániában átmenetileg csökkent hétfőn a nyilvántartott aktív koronavírus-fertőzöttek száma, de immár második hete egyre gyorsuló ütemben terjed a járvány.
A sísport minden bizonnyal leglátványosabb szakága a síugrás, valaha hazánkban is népszerű volt. Legalább egyszer muszáj mindenkinek élőben is megnézni egy síugró versenyt, hatalmas élmény! A 2020/2021-es világkupa naptára a novembertől márciusig rendezett versenyek helyszíneit és időpontjait tartalmazza.
2020-ban több, mint 400 százalékos árfolyamemelkedésen van túl a Tesla, számos befektető tudott óriási profitot realizálni az elektromosautó-gyártóba tett befektetésén. A Tesla teljesítményének köszönhetően a hedge fundok és a nagy befektetési vállalatok is nagy mértékben tudták növelni portfólióik értékét, a Goldman Sachs is keresett a ralin.
Romániában átmenetileg csökkent hétfőn a nyilvántartott aktív koronavírus-fertőzöttek száma, de immár második hete egyre gyorsuló ütemben terjed a járvány.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elfogadta a Tesco kötelezettségvállalását, mely alapján fejleszti, valamint a teljes országra kiterjeszti a kiszállítással kapcsolatos szolgáltatásait - közölte a Versenyhivatal.