Növekvő pénzügyi eredményekkel zárta a 2019-es pénzügyi évet a hazai energetikai piacon egyre nagyobb piaci részesedéssel rendelkező szereplő, a Forest-Vill Kft. Az energetikai kivitelezési munkálatokra specializálódott vállalat 2019-es pénzügyi jelentése szerint a tavalyi évet közel 6 milliárd forintos árbevétellel zárta, amely nagymértékű emelked
Erősen visszaesett a fizetésemelésben gondolkodó kis- és középvállalkozások aránya a K&H kkv bizalmi index legfrissebb adatai lapján. Amíg az előző negyedévben még a cégek 70 százaléka tervezett béremeléssel, addig jelenleg 10-ből csupán négyen vélekednek így. Ezzel szemben 12 százalékra nőtt a csökkentésben gondolkodók aránya, ami már évek óta nem
Bár hétfőtől maximum 19 ezer 500 forintba kerülhet a PCR-teszt, az RTL Klub Híradó szerint akad olyan cég, ahol különböző extrákra hivatkozva maradt a 36 ezer 500 forintos ár.
A betétdíjas üvegvisszaváltási rendszer bevezetésének lehetőségéről szóló kutatás eredménye szerint a megkérdezettek jelentős része a visszaváltó automaták elhelyezését támogatja, melyeket elsősorban nagyáruházakban látnának szívesen - hangzott el hétfőn a veszprémi Pannon Egyetemen a kutatás eredményeit bemutató rendezvényen.
Mivel az elmúlt 15-20 napban alig hullott csapadék, valamint sok helyen egyáltalán nem esett, több folyónkon is negatív rekordhoz közelít a vízállás – írja az Időkép. A portál szerint a Tisza vízszintje Szolnoknál a következő napokban megközelítheti a valaha mért legalacsonyabb vízállást, -279 centimétert. A Maroson is nagyon alacsony a vízállás,
Forgalomkorlátozásokra kell számítani keddtől péntekig Budapest V., VII., VIII. és XIV. kerületében az Európai Szuperkupa csütörtöki labdarúgó-mérkőzés miatt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a rendőrség honlapján.
A koronavírus-fertőzés terjedésének megfékezésére közös járványvédelmi munkacsoportot hozott létre hétfőn a spanyol kormány és a madridi autonóm tartományi vezetés, mivel a fővárost is magában foglaló térség az ország többi régiójához képest kiugró esetszámokat mutat hetek óta.
A fiatalok rendkívül nyitottak, megértik a járványhelyzetben hozott intézkedések jelentőségét, és ezáltal a maguk és mások biztonságát is védik – összegezte az elmúlt időszak tapasztalatait Müller Cecília országos tisztifőorvos a Biztonság Hete You Tube csatornáján. The post Mabisz: Müller Cecília a fiataloknak üzent a Biztonság Hetén first appeare
A legkiszolgáltatottabb emberek esetében hosszabbodik meg fél évvel a hiteltörlesztési moratórium, mert a kezdeti szakaszban is inkább a sérülékenyebb csoportok éltek a lehetőséggel - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője hétfőn az M1 aktuális csatornán.
A következő években az is kialakulhat Japánban, hogy egy munkavállalónak akár 2-3 idős embert is el kell tartania – hívta fel a figyelmet az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója. A távol-keleti szigetországban Szuga Josihide lett az új miniszterelnök.
Szeptember végéig várja az Auchan négyfős, innovatív ötletekkel rendelkező egyetemista csapatok jelentkezését először meghirdetett országos versenyére. A nyertesek együttvacsorázhatnak az áruházlánc vezérigazgatójával és ötalkalmas karriercoachingban is részt vehetnek.
A folyó fizetési mérleg hiánya 847 millió euró volt a második negyedévben, az első negyedévi 317 millió euró és az egy évvel korábbi 446 millió euró többlettel szemben, miközben a tavalyi harmadik és negyedik negyedévben 345 millió euró, illetve 612 millió euró deficittel zárt - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn közzétett legfrissebb adat
Letölthető a Digitális Diákszéf ingyenes mobilalkalmazás, amelyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Pénziránytű Alapítvánnyal közösen az általános iskolás korosztály számára hozott létre; az alkalmazásban a diákok játékos formában pénzügyi, digitalizációs és fenntarthatósági témájú kvízkérdésekre válaszolva digitális érmeket gyűjthetnek, cserélhetnek é
A Duna kötöttpályás átjárhatósága főleg a déli összekötő vasúti hídon múlik, ezért nagy jelentőségű annak felújítása, a hídelemek és sínpárok cseréje, illetve bővítése – mondta a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára.
Időközi önkormányzati választást tartottak vasárnap a Bács-Kiskun megyei Kalocsán, a 7. számú egyéni választókerület képviselője, Jánosi György (Fidesz-KDNP-Kalocsa Jövőjéért Egyesület) lemondása miatt.
Donald Trump amerikai elnök azt közölte, hogy szombatig megnevezi jelöltjét az alkotmánybíróság feladatát ellátó szövetségi legfelsőbb bíróság megüresedett helyére.
A fiatalok rendkívül nyitottak, megértik a járványhelyzetben hozott intézkedések jelentőségét, és ezáltal a maguk és mások biztonságát is védik – összegezte az elmúlt időszak tapasztalatait Müller Cecília országos tisztifőorvos a Biztonság Hete You Tube csatornáján. Az idén már negyedik alkalommal megrendezett – és a szeptember 20-i biztosítási vil
A tavasszal Nyugat-Európából hazatérő építőipari szakemberek ismételt távozására és ezzel egyidejűleg a nyáron felpörgött felújítási piac lassulására számít egy hazai építőanyag-kereskedelmi hálózat.
A járványügyi kommunikáció sikerének a titka az átláthatóság és az, ha partnernek tekintik a közvéleményt. Magyarországon ehhez képest kevés adatot hoznak nyilvánosságra, kérdéseinkre meg nem kapunk választ.
A Semmelweis Egyetem kutatóinak a Nemzeti Népegészségügyi Központ, Nemzeti Biztonsági Laboratórium kutatóival együttműködve, először sikerült az aktív, fertőzőképes koronavírus szerkezetét megvizsgálni – számolt be kutatási eredményeiről a Semmelweis Egyetem.
A brit-holland Royal Dutch Shell további 40%-ot húz a kutatás és termelés tevékenységek kiadásain, hogy ezzel készpénzállományt takarítson meg. Helyette a megújulókra és az árampiacra fókuszál – írja a Reuters.
A Budapesti Értéktőzsde 2016 óta minden évben elkészíti BÉT50 kiadványát, amelyben mindig 50 sikeres, példaértékű, magyar tulajdonú vállalatot mutat be. A 2020-as BÉT50 ősszel ismét megjelenik, benne új vállalatokkal, új sikersztorikal. Addig a már megismert, sikeres vállalkozásokból szemezgettünk.
Október elsejétől az Agrárminisztérium (AM) szervezetében, közvetlen miniszteri irányítás alá kerül az országos főállatorvos, és így a teljes élelmiszerlánc-felügyelet szakterülete - közölte a tárca.
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke szerint az olimpiai játékok az egyetlen olyan esemény, amely képes összehozni a világ országait.