2020. szeptember 3. csütörtök

szept. 3
6:24
Újabb korlátozásokat jelentettek be kínai diplomaták ellen az Usa-ban (Blikk)
Mike Pompeo amerikai külügyminiszter szerdán este újabb korlátozásokat jelentett be kínai diplomaták ellen, William Barr, az igazságügyi tárca vezetője pedig arról nyilatkozott újságíróknak, hogy Peking agresszívabb az amerikai választási folyamat befolyásolásában, mint Moszkva.
szept. 3
6:24
Egyáltalán nem biztos, hogy megnyugodhat, aki már átesett a koronavíruson (ATV)
Már pár héten belül nagyon visszaesik a koronavírus-fertőzésből kigyógyultak zömének szervezetében az antitestek jelenléte - fedezték fel Izraelben plazmadonorok vizsgálata során.
szept. 3
6:30
Rémisztő kutatás: a koronavírus örökre nyomot hagyhat a szervezeten (Infostart)
Ráadásul egyáltalán nem biztos, hogy a tünetek elmúlnak 10-14 nap alatt, így kérdés, hogy ekkor gyógyultnak lehet-e nevezni a betegeket.
szept. 3
6:33
Magyar tanfelügyelőt neveztek ki a moldvai Bákó megyébe (Demokrata)
Nyisztor Margit szeptember 1-jétől foglalhatta el hivatalát, és kezdhette meg tevékenységét.
szept. 3
6:42
A járványügyi előírások betartására felkészülve, hét településen tartanak önkormányzati választásokat vasárnap (Blikk)
Hét településen tartanak időközi önkormányzati választásokat vasárnap, a választások között több olyan is van, amelyet a veszélyhelyzet miatt nem tudtak megtartani az eredetileg kiírt tavaszi időpontban. A helyi választási irodák felkészültek a járványügyi előírások betartására.
szept. 3
6:42
Kész csoda Celldömölkön: egy tízemeletes ház tetejéről ugrott le egy fiatal férfi, de túlélte (ATV)
Állítólag szerelmi bánata miatt akart öngyilkos lenni a 21 éves férfi.
szept. 3
6:42
Dwayne Johnson és az egész családja koronás lett (444.hu)
Már jól vannak.
szept. 3
6:42
Sokkal több egy SUV-nál – Land Rover Defender (Autónavigátor)
Van néhány biztos pont az autóiparban, amik egészen úgy tűnnek, mintha mindig is léteztek volna. Kimondottan ilyen a , vagy
szept. 3
6:45
Balatoni privatizálás nyomott árakkal (Alternatív Energia)
Meghirdették a Balatoni Hajózási Zrt. eladásra szánt ingatlanjai közül az első kettőt: a parti telkek kikiáltási ára 68 és 78 ezer forint négyzetméterenként.
szept. 3
6:45
Berlusconi koronavírus-fertőzött, de tünetmentes (Demokrata)
A politikus Arcorében található otthonában tölti a karantén kéthetes időszakát.
szept. 3
6:48
Aggasztó jelenséget tapasztaltak a koronavírus-fertőzésből felgyógyultaknál (Infostart)
A legtöbbjük szervezetében már pár héten belül nagyon lecsökken az antitestek száma.
szept. 3
6:48
Szabad szemmel: ha nem garantálják a büntetlenségét, Orbán kész megbénítani az uniós mentőfolyamatokat (Kripto Akadémia)
És közben az EU csak széttárja a kezét a magyar sajtópiac átrendeződését és egy újabb egyetemfoglalást látva.
szept. 3
6:51
A soproni állami kórházban drágább a koronavírus-teszt, mint a magáncégeknél (SzMo)
A Soproni Gyógyközpontban 50 ezer forintba kerül egy vizsgálat, míg az országos átlag nagyjából 30 ezer forint körül mozog.
szept. 3
6:51
Újraválasztották Veres András győri megyés püspököt (Demokrata)
A püspök elmondta: az elmúlt időszakban „szűkebb környezetünkben is” „felütötte fejét” a keresztényellenesség.
szept. 3
6:51
Ismét több mint hétezer új fertőzött Franciaországban (Demokrata)
A Covid-19 betegség halálos áldozatainak száma szerdán 25-tel 30 686-ra emelkedett.
szept. 3
6:54
Huszonkilenc mázsa kokaint foglalt le a mexikói haditengerészet (HírTV)
Huszonkilenc mázsa kokaint foglalt le a mexikói haditengerészet egy motorcsónakban az ország karibi partjainál.
szept. 3
6:57
Rekordot döntött az új fertőzöttek napi száma Izraelben (Demokrata)
Eddig már több mint 120 ezren fertőződtek meg koronavírustól Izraelben.
szept. 3
7:00
Nem sokat látjuk a kék eget: tíz megyére adtak ki riasztást záporok és zivatarok miatt (Blikk)
Igazi őszi napnak ígérkezik a mai: záporok és zivatarok mellett többnyire felhős időre kell számítanunk.
szept. 3
7:00
Kormányátalakítás Londonban, új minisztérium született (Infostart)
Megszűnt az eddigi Brit Külügyminisztérium. A brit kormány az éhínség elleni globális harc élére állna.
szept. 3
7:00
SZFE: Vidnyánszky megjegyzése Karsaira alkalmatlannak mutatja a pozíciójára (ATV)
Tovább folytatódik a Színház- és Filmművészeti Egyetem és a frissen kinevezett kuratórium közötti ellentét.
szept. 3
7:00
487 ezres fizetés alatt nem szívesen dolgoznak a diplomás magyarok: ez lenne a realitás? (Pénzcentrum)
Amíg az elmúlt években a nyarak uborkaszezonnak számítottak az álláskeresők körében, addig idén kimondottan aktív maradt a “fehérgalléros" munkakeresés a karantén feloldását követően is. Miközben munkavállalói oldalról a piacon
szept. 3
7:03
Hét településen tartanak időközi önkormányzati választásokat (Demokrata)
A helyi választási irodák felkészültek a járványügyi előírások betartására.
szept. 3
7:03
Rangos nemzetközi díjjal tüntették ki a Puskás Arénát (Promotions)
A látogatóirányító rendszer és arculata kategóriában magyar alkotó még sosem kapott elismerést a Red Dot Design Awardon.
szept. 3
7:06
Dwayne Johnson és családja elkapta a koronavírust (Blikk)
Videóbejegyzésben jelentette be a világhírű színész, hogy elkapta a koronavírust.
szept. 3
7:06
Visszasírja Salvinit az olaszok többsége (HírTV)
Az olaszok 65 százaléka visszasírja azt az időt, amikor Matteo Salvini volt a belügyminiszter - derült ki egy közvélemény-kutatásból.
szept. 3
7:06
Ennyi évet kell dolgoznia egy magyarnak, hogy saját lakást vehessen (HR Portál)
A lakásárak és az átlagos bruttó fizetések alapján megvizsgálták, melyik országban meddig kell dolgozni egy saját lakásért.
szept. 3
7:06
Hogyan tehetjük biztonságosabbá a TikTok fiókunkat? (ProfitLine)
A TikTok három évvel ezelőtt robbant be a köztudatba, azóta pedig töretlen népszerűségnek örvend, hiszen mára a második legnépszerűbb social média platformmá nőtte ki magát. Az alkalmazás több mint 150 országban elérhető, és több száz millió aktív felhasználóval rendelkezik világszerte. Emberek milliói készítenek, osztanak meg, és néznek videókat n
szept. 3
7:06
140 kilométeres sebességgel pusztított a tájfun Dél-Koreában (ATV)
Japán és Kína után csütörtökön Dél-Koreára csapott le a Majszak tájfun, melynek szele óránként 140 kilométeres sebességgel is tombolt.
szept. 3
7:06
43 emberrel és 6000 marhával a fedélzeten süllyedt el egy hajó a Kelet-kínai-tengeren (444.hu)
A hajó vészjelzést adott le, amikor a Maysak tájfun lecsapott rájuk.
szept. 3
7:06
Iszak Eszti még sosem mutatkozott így a nyilvánosság előtt (Femcafe)
A 32 éves műsorvezető csak most az egyszer fotózkodott így.
szept. 3
7:09
Megtépázta Dél-Koreát a Majszak tájfun (Demokrata)
A villanyvezetékeket leszaggató, oszlopokat, fákat kidöntő szél miatt több mint 120 ezer otthon maradt áram nélkül.
szept. 3
7:12
Ezért lehet hasznos a magyar válogatott mai törökországi meccse (Infostart)
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya azt mondta alig több, mint 24 órával a törökök elleni idegenbeli mérkőzés előtt, hogy az esélyek nem mellettünk szólnak. Nehéz lenne vitatkozni vele.
szept. 3
7:12
Már pár héten belül nagyon lecsökken a gyógyultak zömében az antitestek száma (HírTV)
A vérvizsgálatok alapján úgy tűnik, hogy a betegségből kilábaltak 17 százalékának szervezete egyáltalán nem termelt antitestet.
szept. 3
7:12
Mi a teendő, ha elfelejtette bevenni a fogamzásgátló tablettát? (WebBeteg)
A fogamzásgátló tabletta a legnagyobb hatékonysággal véd a nem kívánt terhességgel szemben. Hatékonysága akkor maximális, ha megfelelően szedjük, betartunk pár egyszerű, de fontos szabályt.
szept. 3
7:12
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem tizenkét hallgatója kapta el a koronavírust (ATV)
Tizenegyen otthoni karanténban vannak, egy diákot ápolnak kórházban.
szept. 3
7:12
Nem csak az Orbán-fotó miatt rúgták ki Rózsát, Curtis újra visszacsúszott az éjszakai életbe - Friss hírek 2020. szeptember 03. 07:02 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/09/03/1560/
szept. 3
7:15
Négyszer több szabálysértési feljelentés a járvány miatt (Alternatív Energia)
Egyre kevésbé tartják be az emberek a fertőzés terjedése ellen hozott intézkedéseket.
szept. 3
7:15
Hajlamosabbak lettek a korrupcióra a munkavállalók az egészségügyi veszélyhelyzet óta (Márkamonitor)
A globális krízis hatására kialakult gazdasági lassulás világszerte kockázatot jelent a vállalatok etikus működésére – derül ki az EY közel 3600 cégvezető és beosztott megkérdezésén alapuló nemzetközi felméréséből. A szervezetek munkavállalói és beszállítói ugyanis hajlamosabbá váltak a szabályok megszegésére annak érdekében, hogy megőrizzék az egé
szept. 3
7:17
Megbecsülést követelnek a hivatalnokok – Országos szervezésű helyi akciók zajlanak (Alternatív Energia)
Helyi önkormányzati sztrájkok láncolatával akarja tárgyalóasztalhoz kényszeríteni a kormányt a szakszervezet, de a belügy csak levelezni akar.
szept. 3
7:18
Kifelé kapaszkodik a koronavírus-válságból Kína (Portfolio)
Stabilan növekedett a kínai szolgáltatóipar teljesítménye augusztusban - derül ki a Caixin Insight Group kínai kutatóintézet és az IHS Markit londoni székhelyű pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató közös felméréséből. A Caixin/Markit csütörtökön közzétett adatai szerint a kínai gazdaság több mint felét kitevő szolgáltatóipar beszerzésimenedzser-indexe
szept. 3
7:18
Szeptemberben indul a szezon a hazai síiskolákban (Síelők)
A tanévvel együtt kezdődik a beiratkozás a hazai síiskolákban is! Tudtad, hogy Magyarországon már 30 tanpályás síiskola működik, melynek nagy része Budapesten és környékén található? És hogy egy őszi kurzus alatt csemetéd teljesen felkészülhet a valódi havas lejtőkön való csúszásra? Itt vannak a legfontosabb infók!
szept. 3
7:18
Vezető európai politikusok követelik, hogy vizsgálják ki Navalnij megmérgezését (ATV)
Szerdán közölték, hogy a Novicsok elnevezésű harci idegmérgek csoportjába tartozó anyagot mutattak ki Alekszej Navalnij szervezetében, a német hadsereg (Bundeswehr) egy különleges laboratóriumában végzett vizsgálat eredménye alapján nem fér kétség ahhoz, hogy az orosz ellenzék vezérét megmérgezték.
szept. 3
7:18
Mexikóban halt bele a legtöbb egészségügyi dolgozó a koronavírusba (444.hu)
1320 egészségügyi dolgozó vesztette életét.
szept. 3
7:18
Hét településen tartanak időközi önkormányzati választásokat vasárnap (HírTV)
A választások között több olyan is van, amelyet a veszélyhelyzet miatt nem tudtak megtartani az eredetileg kiírt tavaszi időpontban.
szept. 3
7:21
Az SZFE Doktori Tanácsa: Vidnyánszkyt a kirekesztő beszédmódja alkalmatlannak mutatja bármilyen oktatási intézmény vezetésére (SzMo)
Szerintük az egyetem kuratóriumának elnöke olyan szavakkal illette Karsai György professzort, amelyek a nemzetből és a keresztény kultúrkörből való kitaszítással egyenértékűek.
szept. 3
7:21
Közel egymilliárd forint fejlesztési forrást kap Békés megye (Demokrata)
Békés megyébe a TOP-keretben tervezett 58 milliárd forint helyett már 71 milliárd érkezett.
szept. 3
7:24
Ismét lehet 30 fok a hétvégén (Háziállat)
Pénteken szinte zavartalan napsütés várható. Csapadék nem lesz, de hajnalban foltokban pára, köd előfordulhat. Hajnalban 8-14 fokot mérhetünk. Délutánra 23-28 fokig emelkedik a hőmérséklet. Szombaton folytatódik a napos, száraz időjárás. Legfeljebb fátyolfelhők szűrhetik meg a délutáni napsütést. A csúcshőmérséklet 26 és 30 fok között alakulhat. Va
szept. 3
7:24
Honvágy gyötri Harry herceget, a szíve visszahúzza Angliába (Femcafe)
Legszívesebben látogatást tenne a királyi családnál.
szept. 3
7:27
Harrison Ford megható sorokkal búcsúzott Chadwick Bosemantől (Promotions)
A két színész A 42-es című filmben dolgozott együtt, ahol egész jól összebarátkoztak.
szept. 3
7:27
Királydomb (Demokrata)
A királydomb földje szent. Nem egyszerűen akárhonnan összehordott halom. Az ország minden megyéje elküldi saját földjéből a maga részét: a haza ez kicsinyben.

Keresés