A koronavírus okozta járványügyi helyzet miatt látogatási tilalmat rendeltek el a Magyar Honvédség Egészségügyi Központban (Honvédkórház), a gyulai, a békéscsabai és a mezőtúri kórházban. A szolnoki MÁV Kórház és Rendelőintézet valamennyi osztályán korlátozzák a látogatási időt, jövő hétfőtől pedig teljes tilalmat vezetnek be.
A Ferencvárosi TC honlapján szerda este megjelent közlemény szerint az Erste Liga címvédőjének két tagja pozitív tesztet produkált, ezért az érintettek azonnal házi karanténba kerültek.
A járványügyi szigorítások ellenére is kitart a budapesti szuperkupa-mérkőzés mellett a kontinentális futballszövetség (UEFA). A Bajnokok Ligája-győztes német Bayern München és az Európa-liga-címvédő spanyol Sevilla szeptember 24-én a Puskás Arénában csap össze 20 ezer ember előtt. A találkozó a pandémia kezdete óta az első, nézők előtt rendezendő
Érzik neves pályatársaik támogatását a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói. Az SZFE diákjai az iskola új kuratóriumi vezetősége elleni tiltakozásuk jeleként hétfőn elfoglalták az intézmény Vas utcában található épületét, amit azóta sem hajlandóak elhagyni.
A madridi autonóm közösségben szerdán megkezdődött 100 ezer iskolai dolgozó és tanár tanévkezdés előtti koronavírusra való tesztelése, amelyet azonban fel is kellett függeszteni, miután kilométeres sor és órákig tartó várakozás alakult ki az egyik kijelölt helyszínen.
Nyakig bajban vagyunk: több nagyvárosban erősen emelkedik a koronavírus örökítőanyagának mennyisége a szennyvízben. A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) által közzétett térképen látszik, hogy mely városokban lett több az örökítőanyag a szennyvízben. Azokon a helyeken vélhetően több lesz a beteg is.
A Ferencváros győzelemmel mutatkozott be a férfi vízilabda ob I 2020/21-es idényében: a zöld-fehérek szerdán a második fordulóban tíz góllal nyertek a Szeged ellen.
Megtört a jég: Fucsovics Márton (28), a tenisz-világranglistán 66. helyen álló magyar játékos életében először nyert az 53,4 millió dollár (16 milliárd forint) összdíjazású US Openen, az Egyesült Államok Grand Slam-tornáján főtáblás mérkőzést.
A „Nagy Népfelkelés” jelszóval felvonuló tüntetők akadályozták a ki- és bejárást, tojással, almával, paradicsommal és 500 eurós bankjegyek utánzataival dobálták az épületet.
Aligha van Európa ötvenöt válogatottja között egy is, amelyik lelkesedik a csütörtökön rajtoló, újabb Nemzetek Ligája-sorozatért, ugyanakkor a magyar válogatottnak például jól jöhet a két következő mérkőzés.
Belső dokumentumok mutatják meg, hogyan lobbiznak az olajcégek azért, hogy sokkal több műanyagot és szemetet vihessenek Kenyába és a környező országokba.
Júliusban a belföldi értékesítésben kismértékben változtak, 0,2 százalékkal csökkentek az ipari termelői árak az egy évvel korábbiakhoz viszonyítva. Az ipari exportértékesítési árak 5,3 százalékkal magasabbak voltak, ezen belül a közel 95 százalékos súlyt képviselő feldolgozóiparéi 6,0 százalékkal nőttek. Így az ipari termelői árak összességében 3,
Megérkezett az ősz első hónapja, ami többek között egyet jelent a szüret időszakával is. Miért ne készíthetnénk otthon mi is igazi szüreti lakomát? Milyen csemegét válasszunk a tökéletes ízélményért? A SPAR akciós szórólapjával bátran belevághatunk! Az akció 2020. szeptember 3-tól 2020. szeptember 9-ig érvényes.
Sosem látott mértéket öltött hazánkban a koronavírus-fertőzöttek száma, Müller Cecília országos tisztifőorvos asszony szerint most nagyobb a fiatalok felelőssége.
Oly sok küzdelem, csalódás és reménykedés után végre kezükben tarthatják a kisbabájukat: megszületett Debreczeni Zita (39) és Gianni Annoni (49) első közös gyermeke.
Újabb 12 Pest megyei önkormányzat nyert el több mint 2,5 milliárd forint hazai fejlesztési forrást a bölcsődei ellátás fejlesztésére, korszerűsítésére - tájékoztatta Rákossy Balázs az MTI-t.
A migrén a leggyakoribb önálló fejfájás kórkép. Az aurás migrén (MA) és az aura nélküli, közönséges migrén (MO) ugyanabban a betegben keveredhet egymással. Egyértelmű genetikai háttér egyikben sem ismert, azonban az aurával járó típus eltérő panaszokkal jellemezhető.
Teljes titokban feküdt kórházba Balázs Klári, akit nemrég gerincsérvvel operáltak. A komoly műtét szinte életmentő volt, az énekesnőnek ugyanis óriási fájdalmai voltak, ráadásul operáció nélkül akár le is bénulhatott volna. Férje, Korda György nagyon aggódott feleségéért, ráadásul be sem mehetett meglátogatni a lábadozó Klárikát.
Egy gyerkőc érkezésével is képes a szülők élete 180 fokos fordulatot venni, hát még, ha egyszerre négy kis ember születik a családba! Nagyné Kozák Anita (26) és férje, Nagy Richárd (33) mindennapjai az etetés-játék-alvás háromszögben telnek, egy pillanatra sincs megállás a babanevetéstől hangos füzesgyarmati otthonukban.
Minden egyes nap imába foglalják apjuk nevét, és csak arra várnak, hogy mihamarabb újra visszatérjen a családi fészekbe. A Joób család azonban a minap megtudta, egyelőre sajnos hiába várnak, a családfő, Joób Márton letartóztatását ugyanis meghosszabbították kilencven nappal.
Hihetetlen szerencséje volt, de súlyos árat fizethet meggondolatlan tettéért az a férfi, aki tegnap akart véget vetni az életének Celldömölkön. A 112press.hu tudósítása szerint egy 21 éves fiatalember szerelmi bánata miatt ugrott le egy tízemeletes épület tetejéről.
Mikor fogja átutalni a MÁK (a Magyar Államkincstár) az idei évi szeptember havi családi pótlékot? Cikkeinkben gyakran nyomon követjük a családi pótlékok hivatalos 2020-as átutalási időpontjait, mert nagyon sok olvasónkat érinti.
Sikeres félévet zárt az OTP Nyugdíjpénztár. Az ide év első hat hónapjában 5 600-an csatlakoztak a Pénztárhoz, valamint növekedett mind az egyéni, mind a munkáltatói hozzájárulások mértéke az előző év azonos időszakához képest. Az elmúlt időszak eredményeiben a piac legnagyobb szereplőjét olyan innovációk is segítették, mint az elmúlt hónapokban elé
Csütörtökön többnyire közepesen felhős idő valószínű, a Tiszántúlon azonban időszakosan több lehet a felhő. Emellett a Dunántúlon és az Északi-középhegységben is lehetnek felhősebb területek, ezeken a tájakon néhol zápor, zivatar is kialakulhat. A nyugatias szél napközben többfelé megélénkül.
E-sport fogadással bővítette sportfogadási kínálatát a Szerencsejáték Zrt.: Czepek Gábor vezérigazgató szerint az augusztus 11-én próbaüzemmel a Tippmix földi és a TippmixPro online fogadási rendszerében elindult új játéktípus villámrajtot vett. A nemzeti lottótársaság vezetője elmondta, hogy a koronavírus-járvány okozta bevételkiesést észlelve akc
Továbbra tíz fok alatti reggelekre készülhetünk, de a következő napokban napközben egyre magasabb értékeket mutatnak majd a hőmérők, a hétvégén néhol már 30 fok is lehet.
Jelentős visszaesést könyvelhet el a Gazprom az első féléves eredményeit tekintve: a vállalat nettó bevétele a tavalyi hasonló időszakhoz viszonyítva annak alig 4%-át éri el a koronavírust követő gazdasági válság következményeként.
Románia lakosságának kevesebb mint négy százalékánál alakulhatott ki ellenállóképesség a koronavírussal szemben - közölte Nelu Tataru egészségügyi miniszter szerdán egy országos szerológiai vizsgálat részeredményeire hivatkozva.
A pirosak és a kékek újabb összecsapása zajlott le az elődöntő harmadik napján. Zé pedig új szerepkörben mutatkozott be: hentes lett a népszerű vloggerből. A Konyhafőnök történetében először fordult elő, hogy egy feladat során egy testvérpár tagjai lettek a konyhafőnökök! A kékeknél Cserepes Alex, a pirosaknál Cserepes Ádám húzta ki a legnagyobb
Az amnézia emlékezetkiesést jelent, amikor a beteg elméje ép, nincsenek memóriazavarai, ugyanakkor valamilyen oknál fogva képtelen a közeli vagy távoli tapasztalatait felidézni. Mi okozhat emlékezetkiesést, és mit lehet tenni?
Óriási fordulatot vett Pécsi Ildikó élete, nem sokkal azután, hogy elvesztette imádott férjét, az olimpiai bajnok labdarúgó Szűcs Lajost. A színésznőt egyik legjobb barátja kérte fel egy zenés darab, a Fekete Péter játékmesterének, ami valóságos csodát tett vele!
Megkezdődött Párizsban a Charlie Hebdo szatirikus lap elleni 2015-ös merénylet pere. Ez alkalomból a lap ismét közzétette a Mohamed prófétát ábrázoló karikatúrákat, ami miatt két iszlamista támadó 12 embert megölt a szerkesztőségben. Az elkövetőket lelőtték, de feltételezett bűntársaiknak az esküdtszék elé kell állniuk.
Folytatódik az iskolaőrök toborzása, mert nem találtak minden helyszínre megfelelő pályázót. Szeptember 1-jén összesen 423 intézményben léptek szolgálatba iskolaőrök. Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár szerint az iskolaőr olyan személy, aki több mint egy portás, de nem fegyveres rendőr.